Szamos, 1903. február (35. évfolyam, 10-17. szám)
1903-02-26 / 17. szám
kitéve a sok zaklatásnak és a kéregetésre semmi joggal nem biró egyének a munka terére lépnek. Mert ma már nem volna szégyen a dolog, de az is igaz, hogy a tunya, semmittevő jobban szeret a más keresményén ólődni. Példát kell venni más államoktól és nemzetektől, hol meg nem tűrnek heverő, resteskedő munkaerőt, hanem hatóságilag és másrészről pedig társadalmilag is reá- kényszeritik a munkára. Az nem kifogás, hogy nincs munka, nincs mit dolgozni. Nem áll! Van munka, van mit dolgozni, csak a munkához, dologhoz józan élet, kitartó szorgalom kell. Ha valaki jobb napokat látott valaha s a saját vagy önhibáján kivül most már nélkülöz, ne restelje, — ha másképen nem lehet — a kapa, kasza végét megfogni a toll helyett. A nyomor, a szükség megtanítja az embert dolgozni. A ki élni akar, meg íog tanulni élni tudni is. Marosán János hírek. * A Lorántffy-Zsuzsánna egyesület tánczestélye. A Lorántífy-egylet vasárnapi tánczestélyének impozáns sikere magvas tárgyat nyújthatna első sorban a poétának, kit méltán inspirálhatna eszményi gondola tokra és érzelmekre a szebbnél szebb asz- szonyok és leányok tündérkertje, mihez a Pannónia tánczterme méltó keretet nyújtott. Méltán adhatna inspirácziól a zenemű-kedvelőnek az az igazán előkelő színvonalon álló műsor, a milyenben csak a legritkább alkalmakkor van szerencsénk gyönyörködni, s végül kedves anyagot nyújthatna a szo- cziologusnak, ki örömmel elmélkedhetnék az időknek kedvező fordulatán, midőn megyei és városi közönségünk lassanként egymásra találnak ésőszinte lelki örömmel erősitgetik társadalmi életünknek régebbi félreértésekből szétág i- zódott nemes kapcsolatait. Mindezeket a mozzanatokat még magasabb szempont körébe állítja az a nemes buzgóság, mit Iára. szóval: a tűzhelyen fegyver nélkül a leg- egyetértőbb passiv harczot vívtuk az ablolutis- mus ellen 1861-ig. Szatmár városa volt a nemzeti ligának központja, ha élnének: Veisz Gáspár, a Böszörményiek, Kosok, Joók, Vajayak, Kis Gedeon, Májer gyógyszerész és többen, édes emlékek között igazolhatnák, hány üldözöttnek adtak menhelyet, útlevelet és eszközt a menekülésre ! ! ! Egy egyén él még a nagy és nehéz idők tanúi közül, kinek háza állandó tanyája volt a forradalmi propagandának s ki élő tanúja ma is azon hajmeresztő kísérleteknek, melyeket házánál eszeltünk ki az önkényes uralom kiviteli eszközeinek megfélemlítésére. Talán je leznem sem kell, hogy az az 1848—49-iki vitéz Nádor huszár ezrednek főorvosa Fekete Sámuel szeretett társadalmi tagunk, kinek bár azon időktől kalonai rangja igazolva vau, nem mulaszthatom el a szerencsét, hogy neki a 48-as Hivatalos Közlöny azon .számát, melyben a kormányzó által kinoveztetett, mint ereklyét ezennel át ne adjam, valamint örülve találtam meg s hoztam el azon 49-iki okiratot is kézbesítés végett, melyben néhai Kovács Ágoston százados Szatmár kir. város térparancsnokául Kossuth kormányzó által kineveztetett. Szívesen adom át a gyermekének megőrzés végett, kérve az unokákat, hogy nagyatyjok azon dicső korban teljesített kötelességei előtt mindig főveget emeljenek. Végtelen izgatottságunkat tetőzte az ötvenes évek vége felé a bécsi császári közoktatási minisztériumnak a protestánsok önkormányzati jogaiba vágó császári patens szétküldése és annak érvényesítési rendelete, mely lel ki vérengzés már felekezeti különbség nélkül egyes lelkes nők és férfiak az egyesület czéljának érdekében önzetlen áldozatkész szivvrei kifejtettek s a mivel a sikert előre is biztosították. A tánczestólyt bevezető műsor mondhatni majdnem pazarul volt összeállítva megyénk és városunk legkiválóbb erőiből. Szatmári Daiegye- stiletünk vezette be a műsort magas színvonalon álló precziz énekével. A zongorajáták művészi tökéletességében két ízben is volt alkalmunk gyönyörködni. Először Németh Je- nőnó úrnő játékában, ki Beethovennek „So- uata apassionata“-jában kiváló klasszikus formaérzékének s brilliáns technikájának adta elragadó tanujelét. Ilyen előadás nemcsak a mesteri magas képzés iskoláját, hanem egyszersmind a zenei ihlettségnek poétikus erejét is gyönyörű harmóniába olvasztotta össze. A zon- goraelöadás klasszikus iránya mellett igen jó ízléssel voltak megválasztva a B o e r Endre ur által előadott magyar darabok. Csupa tűz, temperamentum és költői ábránd ömlött el e e darabokban. A hegedűművészet körében Schönherr Sándor ur nyújtott magas műélvezetet, ki Beriot Hegedűverseny-ének előadásával nemcsak azt bizonyította be, hogy a vonót mesterileg kezeli, hanem hogy a darab szellemébe^ is a legapróbb nüánszokig be tud hatolni. Érdekes a fölemlitésre, hogy a főerdész ur (Nagybányáról) azzal a heg. düvel lépett fel, mit sajátkezüleg készített néhány héttel ezelőtt. A hegedüjátékot B e n k ő Miksa ur zongorán kisérte. Ezen a hangversenyen az énekművészet is kiváló képviselőire talált. M a r k ó Kálmánná úrnő énekelt szólót zongorakisérettel. Elragadtatással hallgatta a közönség énekét s nem tudta, miben gyönyörködjék inkább : abban a hatalmas hanganyagban, vagy a modulácziók finomságában, mik együttesen mind a magas kiképzés kiválóságáról tanúskodtak. Ugyancsak az ének körében nyújtottak kedves élvezetet Halmos Ilona úrnő és D e m i d o r Ignácz ur (Nagy- Károlybólj. Gyönyörű hanganyaggal és össze- tanulással énekeltek duetteket nagy tetszés között. A műsor zenei részének méltó kiegészítője volt az a vonós négyes, mit Mozárttói adtak elő L u k á c s y L. Mátyás, F e r e n c z Gusztáv, S a j a Viktor és V e r e s s Lajos urak, mind professzionatus művelői a zenének, mi azonnal felismerhető volt gondos, precziz és szépen kifejező játékukból. A műsor számainak csoportosítása miatt végül hagytuk, bár siker tekintetében legelöl kellett volna említenünk a M a d á n Tériké k. a. és dr. Koller János ur (N.-Bányáról) fölháboritotta még inkább a nemzetet. Erős tűz próba volt az felekezetűnk történelmében, s tüzpróbája volt főleg lelkészeinknek, kiket csalétkekkel kívántak behálózni, hogy rést törjenek nemzeti erőnkön Ámde mint mindig történelmünk tanúsága szerint, akkor is megtörték lelkészeirk világi híveik és elöljáróik támogatása mellett az absolutizmus czéljait, s szemben a szuronyokkal és kir. biztosokkal, kezűkben az evangéiiommal vívták meg nehéz nar- ezukat, kitéve magukat többször a börtönök és bilincsek zárainak. Annyira ment határozott föllépésük szemben a császári hatalommal, hogy közülök ki csak föíbontotta, bár nem érvényesítette is a császári pátenst, kitagadva mene- kedni kellett neki a lelkészi körből, s többé érdemes pályatársaiknak azt nem tartották. Minden felekezetnek vallása szentély és tiszteletre méltó, mely a hitben boldogít és az erkölcsiség az alapja ! Azért kérem önöket ifjú barátaim, hogy egymás vallása iránt szent ihlettel viseltessenek s figyeljenek ezen nehéz korszak általam jelző pár momentumára, s ha fe lekezetiségünkre felhők torlódnának, felekezeti külöBobség nélkül kövessék példánkat. Az önkényes uralom alatt minden jogainktól meglévőn fosztva, óvenkint kétszer megtartani szokott egyházmegyei gyűléseinket is be kellett jelenteni engedélyezés végett a politikai hatóságnak. A nagykárolyi egyházmegye bejelentette, hogy gyűlését Nagy-Ecseden, a szatmári egyházmegye Kis-Naményban fogja megtartani. Főtárgya volt a gyűléseknek, hogy fölolvassák-e a lelkészi hivatalokhoz leküldött császári pátenst. Miután úgy a Nagy-Ecseden mint a Kis-Naményban czélba vett gyűléseket betiltották, értekezleteken határozták el azokj dialógját. Az előadás könnyedsége, közvetlensége kedves emlékűvé tették közöttünk azt az ügyesen megválasztott darabot, a mit előadtak s minden tekintetben rászolgáltak az elismerő tapsokra és kihívásokra. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a közönség minden egye3 szereplőt lelkes tapsaival tüntette ki, a hölgyszereplöknek pedig a rendezőség szép virágbokrétákkal is igyekezett hálájának jelét adni. A műsor alatti benyomásainkról azonban nem adnánk hű képet, ha itt mellesleg meg nem jegyeznök, hogy a hallgatóság körében az előadások alatt többen voltak, kik csak sablonszerűén voltak „hallgatók“, mert egyébkópen „beszélgetők“ számába is mehettek volna s ezzel a müértők tiszta élvezetét zavarták. A teremnek kifogásolt akusztikája mellett ezt is, mint a jogos kritika akustikáját e helyett kellett fölemlítenünk. S most még csak külön és összeségében hálánkat kell kifejeznünk a műkedvelő hölgyeknek és uraknak nemes buzgalmukért s a nyújtott magas színvonalú élvezetekért. A műsor végeztével csárdás nyitotta meg a tulajdonképsni tánczestélyt s ettől kezdve vége hossza nem volt annak a pompás hangulatnak, mi az egész összejövetelt mindvégig jellemezte. A mulatság rendezésében, moly anyagi szempontból is számbavehető szép sikert eredményezett (mintegy 600 korona tiszta jövedelem) a legnagyobb köszönet illeti meg özv. Thurmann Olivérnét, az egyesület buzgó, áldozatkész elnökét, Domahidy István alelnököt, kik a nagytehetségü műkedvelőket összehozták és a megye közönségének szives érdeklődését ébrentartották, továbbá B i k i Károly esperest és 0 s v á t h Elemér, főgimn. tanárt, kik a helyi rendezésből vették ki eredményesen buzgó szerepüket. Hogy az estély hangulata mily arányokat öltött, arra egyszerűen csak azt említjük fel hogy a Pannóniában másnap fél kilencz órakor is nagy társaság volt együtt s délben Kovács Leo ezredes fölkérésére a hangversenyteremben ismét alkalmunk nyílt a Németh Jenőné úrnő tüneményes zongorajátékában gyönyörködni. A jelenvoltak névsorát megközelítő hűséggel a következőkben sikerült összeállítanunk. Asszonyok : Ambrózy Gáspámé, Dr. Antal Sándorné, Bakó Ignáczné, Balogh Józsefné, özv. Bánk Istvánná, Bakó Lajosné, Biki Károlyné, Becsek Sándorné, Balogh Istvánná, Berencsy Gá- borné (Hajdu-Nánás), Csányi Lajosné, Csohán An- talné (Hajdu-Nánás), Délczeg Lajosné, Dómján La• X ' nak minden eshetőségekkel szemben való megtartását. A nagykárolyi egyházmegye küld öttei Vállajon vártuk be egymást, s közel száz szekérrel indultunk számos róm. katholikus testvéreink által kisérve Nagy-Ecsed felé és mikor a város alá megérkeztünk, egy század lovas uhlánus katonaság pikáikat villogtatva utuukat állta, s a parancsnok elibünk lovagolva kijelentette, hogy a városba be nem ereszt, térjünk vissza azonnal, és oszoljunk szét. Asztalos György esperes, ki úgy a 48-iki mint a 49. ápril 14-iki törvényeknek templomban történt kihirdetéséért ismeretes egyéniség volt a hatalom szilié előtt, arra kérte a parancsnokot, hogy esik öt per- czet adjon, mig mindannyian megérkezünk, és tudtára adhatja a rendeletét a közönségnek. Mindnyájan együtt voltunk, a kocsin fölállva, palástját megrázva igy szólott a megbotránko- zott tömeghez: „Uraim! A hatalom meggátolt itt benünket törvényes jogaink gyakorlásában, tehát ha a Sahara pusztájáig kell vándorolnunk, gyűléseinket mégis megtartjuk ! Kérem önöket kövessenek!“ Megfordultunk, áttértünk a Fá- biánházi útra, ott seregestül megháltunk és másnap bár még szembe velünk Ecseden ott csillogtak a szuronyok, gyűlésünket megtartottuk. Kis-Namónyban királyi biztos által látták jónak az egyházmegyei gyűlés szétoszlatá- sát, ámde Kiss Áron esperes, jelenlegi püspökünk és néhai Vályi János főgondnok két alternativa elé állították e küldöttet, ugyanis : Vagy maradjon hallgatagon mint vendég a gyűlés folyama alatt-, vagy azonnal távozzék, mert a gyűlést még az erőszakkal szemben is még fogják tartani, a mi meg is történt. (Vége köv.)
