Szamos, 1903. február (35. évfolyam, 10-17. szám)

1903-02-01 / 10. szám

XXXV. évfolyam. Szatmár, 1903. vasárnap február hó 1. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor! Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Egyes szám ára 20 fillér. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. A párbajellenes magyar liga. Abból az impozáns érdeklődésből, mit a párbajellenes magyar ligának előkészítő bizottsági üléséről legközelebbről olvastunk, most már kétségtelennek látszik, hogy a liga mihamar meg fog alakulni. Ezen a fő­városban tartott ülésen a magyar társada­lom vezető férfiaiból oly tekintélyes szám­ban vettek részt s szavuknak tekintélye annyi sulylyal hatott az egyre népszerűb­bé váló párbajellenes mozgalomra, hogy ez bizonyára élénk visszhangot talál az egész magyar társadalom körében s ez szolgál okul arra, hogy ez alkalommal újó­lag mi is jellezzük álláspontunkat. Az elő­készítő bizottság terve szerint fölhivandók lesznek a magyar társadalom összes gócz- pontjai, hogy e kérdésben állást foglaljanak. Bár meg vagyunk győződve róla, hogy elvi szempontból e kérdésben mindnyájan egyek vagyunk, mégis szükségesnek lát­juk egy pár vonásban rámutatni a párbaj- ‘ ellenes irányzat alapgondolatára, hogy a felhívás minket se találjon készületlenül, Először is konstatálhatjuk, hogy a leg­több ópérzésü ember tudatában van annak, hogy Isten és ember törvényei ellen vét, midőn a kard vagy a pisztoly csöve elé kiáll. És üres frázis az is, hogy a lovagias férfiú a legnagyobb hid gvérrel néz elébe a párbaj következményeinek Az ember görcsösen ragaszkodik életéhez minden kö­rülmények között, óva óvja testi egészségét és nevetséges beszéd az, hogy éppen a párbajozó venné semmibe testi épségét vagy életét. És ki Írhatná le a családos em­ber nyomott lelki állapotát a párbaj előtt? Azzal is régen tisztában van mindenki, hogy megsértett becsületért nem elégtétel a vér. Ott van a törvény, mely mérlegeli, hogy a sértő igazat mondott-e vagy sem és e szerint Ítél enyhén vagy szigorúan. Igaz, hogy vannak esetek, a mikor a törvény sem képes elégtételt szolgáltatni, de ez nem lehet ok arra, hogy az egész tár­sadalmat lenyűgöző párbajkényszer a kra- kélerek malmára hajtsa a vizet. Nagyonrégi keletű rólunk a párbajel­lenes hangulat, de hogy ez miért nem ve­zetett eddig eredményre, annak okait he­lyesen fejtegette egy elismert közjogászunk. Azt mondta, hogy a mig megeshetik ná­lunk, hogy a párbajozó rendörfogalmazónak a rendőrkapitány segédkezik s hogy a mi­niszterek s hirnevesebbb politikusok párbajai rendőri fedezet mellett folynak le, addig j szó sem lehet a bárbaj mánia csökkenté- i séről. Csupán a párbajellenes magyar liga az, melynek működése sikerrel kecsegtet. E liga tagjai kötelezik magukat arra, hogy sem nem párbajoznak, sem nem segédkez­nek s ha becsületbeli ügyök akad, azt vagy a liga torumai elé viszik, vagy a bí­róság elé. A párbajellenes magyar ligát bizonyára nagy rokonszenvvel fogadja az egész or­szág közvéleménye s valószínű, hogy nem­sokára ilyen ligák mindenütt fognak ala­kulni, a mi igen könnyen fog menni, ha a kezdeményezés munkáját tekintélyes korrekt emberek vállalják. Energikus, lelkes kezdeményezés kell és tömegesen fog sorakozni az intelligentia a liga zászlói alá. Mindenesetre igen jelentős irányzat az a kezdeményezés is, mely az egyetemi if­júság kebelében indult meg, hogy t. i. az egyetemen becsületszék létesittessék, mely az egyetemi polgárok közt oly gyakran fel­merülő afféreket békés utón elintézze. Az egyetem mindig melegágya volt a párba­joknak. Itt oltották be még a legjámborabb Utolsó szünidő. (Sully Prudbomme.) Boldog, ki úgy hal meg, hót esztendős korában. Hogy, élvezvén gyönyört, nem vérzik szive még S nézvén a délvidék örök derűs egét, Erőtlen lankad el narancsfák illatában. Lelkét nem tartja a leczke börtönbe zártan, Ébredni érezi elalvó életét, Tanitót nem fél már, büszkén trónjára lép S testvérit látja Csak az elnéző anyában. Gyöngén, de biztosan uralja az erőt, Mindazt, a mit kiván, kéretlen elragadja S a büntetés alól fölmenti sápadt arcza. Henyén s megszokva, hogy kiki beczézze őt, Mig egy futó hajót kisér végpillantása, Álmodva illan át egy boldogabb hazába. Francziából: Szabados Ede. Születésem napján . . . Hogyha születésem napján gondolkodom, Édes jó Istenem ! Ne vedd azt panaszként, ha neked megmondom, Hogy ez örömnapon egy bus setét felhő Borul el lel kémén. * Ha vigdal Laliik is barátim köréből, Habzó pohár mellett; A koczczintás közben, szivem közepéből, Ahonnan a tisztább érzelmek fakadnak — Sóhaj tni is kellett . . . Ha az embereket te meghagyod halni, Édes jó Istenünk ! Ha majd feltámadunk, meg fogod mondani Hogy itt lenn e földön akkor, mikor örült — Miért sirt is lelkünk . . ? , * Oh én bízva hiszem gondviselésedben, Menyei jó Atyám ! Tudom, hogy majd amaz uj születésemben . . Ott lesz ő is velem, kiért sóhajt lelkem : Anyám, édes anyám ! Lénárd Ede. Régi magyar tánczokról. Báró Apor Péternek egy 1736-ban irt könyvéből közöljük a farsang alkalmából a fenti czimü leírását, mely eredetiségénél fogva bizo­nyára érdekelni fogja olvasóinkat. Mikor megittasodtanak az emberek, soknak énekes inasai voltának, akkor énekelni kezdet­tek, valami szép régi magyar dolgokról énekel­tették, néha szerelem énekét is mondottanak. Kivált az nagy embereknek régi időben mikor mulattanak, igen kedves muzsikájok volt az török síp, egyszersmind az dob, akkor szép magyar nóták voltának, s azokat fútták, s an­nál ittak az nagyja az embereknek A mely nótákat penig az síppal futtának, ugyan indí­totta az embereket, mind az italra, mind a vigasságra; most talám azokat a szép magyar nótákat senki Erdélyben el sem tudná fúni. Trombitáltak is némelykor, de azt úgy fútták, mintha egy falka farkas ordított volna. Az asztalról felkelvén, vagy még az asz­talnál ülvén is, készen volt a hegedű és duda, ottan-ottan az frulya és czimbalom is; azután tánczolni kezdettek, nem ugrándoztak kecske­módon, mint most, hanem szép halkal járták, gyakorta kiáltván: három az táncz. Azután volt az lengyel változó, holott hol a férfi hagyta el az leányt, holott hol az leány a legényt, hármat fordulván egymással, magokra is hár­mat fordulván, úgy választott az legény magá­nak leányt, vagy az leány legényt, az kit akar­tának. Azután volt az lapoczkás táncz; ezeken i kívül a régi magyaroknál, nem az köz-, hanem Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktarát ajánljuk a t. vevőközönségnek mint lecroicsóbb bevásárlási forrást. ® $ • $ • Közvetlen a Pannónia száitocia mellett! • • • • © Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom