Szamos, 1903. január (35. évfolyam, 1-9. szám)

1903-01-18 / 6. szám

XXXV. évfolyam. Szalmái, 1903. vasárnap január Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Bgész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 2Ö’ filter. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. j HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Zeneéletiink. Ismét arról Írunk, a mink nincs; de a minek létele nagyon kívánatos volna váro­sunkban. Mert magában véve az a tény, hogy a társadalomnak egy igen számottevő ré­sze tanul, vagy tanult zenét, sőt talán egye­sek kiválnak is valamely hangszer kezelé­sében, éppenséggel nem jelenti még, hogy volna zeneéletünk. Zeneélet alatt ugyanis eleven érdeklő­dést értünk a zene iránt és pedig nemcsak produktiv működést, hanem olyan általá­nos kedvet és hajlamot, mely a zenei élve­zetek iránt belső szükségből érdeklődnék. A zeneélet azonban ebben az értelem­ben társadalmunk kultúrájában elhanyagolt terület. Pedig e terület művelése nagyon hálás volna nemcsak az esztétikai fejlő­dés szempontjából, hanem igen becses ele­meket szolgáltatna magának a társadalmi életnek is kedvezőbb alakulásához. Hogy a zene iránti esztétikai érzetünk általánosságban véve milyen színvonalon áll, annak fokmérőjét mi sem jelzi biztosab­Csárdás. Mennyi izgalom, mennyi álmatlan éjszaka, mennyi terv és remény előz meg egy estélyt, egy mulatságot egy bált! A levegő csupa villamossággal van tele, zene és hangulat. így behunyt szemmel is látjuk a pazar fénynyel világított termet, illusiót, Crópe de chint — s ha fölnyitom, káprázat de való, hogy szók, asztal, ágy, pamlag az utóbbiakkal van tele rakva. — Istenem, hogjT ilyenkor azt se tudjuk hová üljünk, mert hab, költői zűr­zavar a szoba — nem, az egész ház. . . . Érthető, hogy a papák örömmel engednék el a készülődéseket, de még a lányok is, ah, csak már ott lehetnének, tánczolni, mulatni, megfeledkezni mindenről a mi szürke — hét­köznapi. Csak a mama, ki már belekóstolt mind­kettőbe, philosophál, s nem türelmetlenkedik, tűri sőt tán nyújtja is az édes fölfordulást; hisz néha, tán legtöbbször, ez a mulatság legkedve­sebb része. Mert hány remény teljesül, hány sugárzó arcz jön kiábrándultán haza. Egyiket az elérhetetlen utáni vágy, má­sikat a csalódás változtatta meg. Mert a bálterem egy háború, harcz a fér­fiaknak, védelem a nőknek, s ah mily kéjes érzés a nőre, ha birhatásáért látja folyni a har- czot; egy keringő egy csárdás elnyeréséért ké­pes letiporni egyik férfi a másikat. ban, mint az a csöndes társalgás, mit ze­nei müvek produkálása alatt elég gyakran tapasztalhatunk. Csak akkor vehető észre némi érdeklődés, ha a hangszerelésben, vagy melódiában valami bizarr vagy meg­lepő zenei jelenség erőszakolja magára a figyelmet. A komolyabb zene iránti általános ér­deklődésünknek hiánya nem onnan ered, mintha nem szeretnők általában a zenét, hanem onnan, hogy ez idő szerint nincs nálunk szervezve olyan iskola, melyben a rendszeres zenei képzés alkalmat és irányt vehetne a komolyabb zenemüvelődésre. A zenei műveltségre czélzó törekvése­ink iránytalanok, rendszerint elakadnak már a félúton s többnyire megelégesznek annyi eredménynyel, hogy egyeseket ze­ne értő hírébe hoznak; a tanulmány gya korlati érvényesítése pedig alig terjed többre, mint a mennyi a házi szükségletnek meg­felel. A házi szükségletre pedig, mint kö­zelebbről egyik úrnőtől hallottuk a jellemző óhajtást, teljesen elegendő annyi, hogy a háznál összejött társaság, ha a hangula De ha a versenyből egyiknek vagy másik­nak semmi sem jut, ha az az impertinens pet­rezselyem kezd a láthatáron föltünedezni: ak­kor szeretnők, ha a föld nyílna meg alattunk, ha elvaporálhatnánk ; mert hisz közönséges mó­don elhagj’ni a báltermet sem lehet, ellenségeink mindjárt észreveszik, kaján mosoly vonul a szép ajkakon át, s oh e mosoly mindig talál, min­dég van, ki észrevegye. S igy, ha ajkunk vonaglik is a belső küz­delemben, a szemnek mosolyognia kell, jóked­vet mutatni, hogy egyesek ne győzedelmes­kedhessenek. Ez már a magasabb műveltséghez, diplo­matához tartozik. Ilyen változó érzelmek között érkezünk ahhoz az időhöz, a mikor a rendező klakkban, frakkban, lakkban kiáll s kiáltja, már tőle ily időben várható hangon .... csárrdás . . . j soupppóe .... csárrrdás .... No ez hogy úgy ne mondjam a döntő. Az ünnepeltek már előre följegyezték, vagy hamisítatlan aláírást követeltek tánczo- saiktól az ügyes tánczrendbe, mely a báli re­likviák gyűjteményéhez lesz téve — hogy sok sok év múltán elővéve is elég legyen egy név olvasása ahhoz, hogy lelki szemeink előtt átvonulhasson az egész bál oly apró részletekig, mint ha most szólna a zene, szinte érezve a bó­dítást, mit mit a táncz heve, avagy tánczosunk szeme föl idéz. odáig emelkedik, egy kis talp alá való zene mellett is mulathasson. Valljuk meg, hogy ez a czél és leg­többször e czél határozott megjelölése nél­kül is tapasztalható ezen végeredmény na­gyon messze áll még attól, hogy nálunk csak kisebb jelentőségű zeneélet előfeltéte­lét is képezhetné. Pedig az anyagi áldozat, melyet a szü­lők e czélra fordítanak, semmivel sem ke­rül kevesebbe, mintha gyermekeiket egy arravaló zeneiskolába rendszeres előképzés­ben részesítenék, Legtöbbször azt látjuk, hogy maguk a szülők is a legnagyobb tá­jékozatlanságban vannak az iránt, hogy gyermekeiknek hol és mikép adják meg a zenei képzettséget; egy részük pedig, ha­bár meggyőződött is, hogy gyermekének hajlama és tehetsége van a zenei műve­lésre, a külön óraadó rendszer melletti ta­níttatásra, ennek költséges volta miatt, nem is gondolhat. Egy zeneiskolának felállítása tehát nemcsak azért volna kívánatos, hogy abban a zenei kiképzés módszeresen és állandósí­tott erőkkel történjék, hanem ízért is szük­A csárdás még a mostan divó ferdesógei- vel is a leginzentivebb kifejezője jókedvünknek. Amint temperamentumunk hozza magával, andalogva, aprózva, hevesen, ütemesen, bele­önthetjük egész erőnket. Hol van ez más táncznál ? Keringő, polka, mazur, csupa sablonos lépés, fordulás. A csárdás tüzbehoz, s a néző vele érez a tánczolóval, viszi, ragadja magával önkéntelenül. S ha ezt nem csak mi magyarok érezzük, de más idegen nemzetbeli is érzi, meghódol e táncz varázsának — miért küszöböljük ki, miért korlátozzuk uralmát? A modern bálok sorrendjéről mint bekezdő táncz már letűnt! Ha a négyesek elrontott hatodik figurája után ráadáskép nem jönne : várhatnánk ez él­vezettel éjfélig, mig a soupé csárdás nem kö­vetkezik. S öreg hiba, hogy a vidéki fiatalság is igy tesz, és kezdik a keringővei. Tán azt várják, hogy az udvarias, leköte­lezett külföld meg csárdással kezdi. Nemzeti tánezunkat még ha szép sem lenne, akkor sem szabadna mellőzni s ily eset­ben egyenes megrövidítése nemzetiségünknek, ha nem vele nyitjuk meg a tánezok sorát. Legyen szives tehát a rendező a mulatság legelején kiállani klakkban, frakkban, lakkban s még üde torokkal kiálltam: Csárdás ! B. I. M. Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktárat W ajánljuk:at.vevőközönségnek mint leaolesóbb bevásárlási forrást. • • • • • Közvetlen a Pannónia szálloda mellett! • • • • Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom