Szamos, 1902. december (34. évfolyam, 97-103. szám)
1902-12-11 / 99. szám
jesen rendbe hozatott s a védtöltéseken a rongálások helvrehozattak, a bozóttól meg- tisztittattak s a folyammérnöki hivatal a jobboldali védtöltéseknek 5.50 méterre leendő felemelési tervét munkába vette s ha ez végrehajtatik, árvíztől városunk teljesen mentve leend. Közgyűlés a polgármester jelentését tudomásul vette. Most következett a városgazdái állás betöltése. 12 pályázó közül 1 visszalépvén, a kijelölő bizottság 11 pályázati kérvényt vett rosta alá s miután szakember szükségessége hangoztatott, a kijelölő bizottság a pályázók között csak hármat jelölt és pedig első helyen Soltész Miklóst azután Brendl Adolfot és Altman Lajost. A szavazás megejletvén, a beadott szavazatokból nyert Soltész Miklós 45-öt Brendl Adolf, 14-et, Altman Lajos 15-öt és igy Soltész Miklóst főispán a városgazdái állásra megválasztottnak jelentette ki. Ezután a városatyák nagy része eltávozott. Mit érdekli őket a város közügye? A bizottságok megalakításánál csak azon érdekkör mozgott, a mely mindenütt igyekszik a vezető szerepett játszani. A bizottságokból a közigazgatási bizottság, az igazoló, a bíráló és a központi választmányok titkos szavazással alakíttattak s lényegesebb változás a tagok sorában nem történt. A többi bizottságok beosztására nézve a tanács javaslata elfogadtatott. Egyedül a szinügyi bizottsági tagok száma szállíttatott le 10-ről hatra. A választások lezajlása után a napirendre tűzött ügyek tárgyalása gyorsan folyt le. ívl üresedésben levő tanácsjegyzői és Il-od aljegyzői állások betöltése iránt a pályázat közzétételével a közgyűlés a tanácsot bízta meg. Az ev. ref. főgymnasium igazgatótanácsa által dr. Farkas Antal emlékezetére teendő alapítványra a közgyűlés 200 koronát szavazott meg s a Kölcsey-Körnek a Kölcsey-ünnepély alkalmával megmaradt 512 korona 04 fillért a szobortér bekeritési költségeire kiadta. Az elemi iskolák államosítása folytán a tanítói illetmények első félévére szükséges összeget utalványozta. Továbbá elfogadta az erdőőrök szolgálati és fegyelmi szabályzatát a belügyminiszter által kívánt módositásokkal. Árokháty Vilmos községi bírónak a közgyűlés 200 korona jutalmat szavazott meg. A rendőrlegénység szaporítása iránt a gazdasági szakbizottság által előterjesztett javaslatot a közgyűlés magáévá tette s a legénységet 1903. évben 3 gyalog és 2 lovas rendőrrel szaporittatni rendelte. A nyugdíj- választmány előterjesztésére özv. Vári An- talné nyugdiját 400 kor. gyermekei ellátási dijját 190 k. 98 fillérben állapította meg s Lüervaldt János számtisztnek a nyugdíj- pénztárba befizetett pénzét visszautalványozta. Deák Kálmán bizottsági tag elhalálozása folytán közgyűlés az első kerületben választást rendelt s arra határnapul f. hó 21-ét tűzte ki. Végül Győr városnak községi részkötvények kibocsátása> valamint Tolna vármegyének a Szerbiával kötött szerződés felbontása tárgyában az országgyűléshez intézett feliratát a közgyűlés magáévá tette s hasonszellemü felirat felterjesztését rendelte el. Ezek után a közgyűlés véget ért. A „Lorántffy Zsuzsánna“ egyesület Nagykárolyban. Folyó hó 7 én, vasárnap a .Lorántffy Zsuzsánna“ egyesület tagjait üdvözölhettük varosunkban. Eljöttek hozzánk, hogy programmjuk- hoz híven, terjeszszók az önművelődést, hogy Nagykároly város közönségének bemutassák azt a magas szellemi nívón álló estélyek egyikót, melyeket az egyesület rendezni szokott. Köszönetünket fejezzük ki fáradtságukért! De Nagykároly város közönsége is oly érdeklődést tanúsított a felolvasó estély iránt, a milyent ritkán szokott tanúsítani és hisszük, hogy az egyesület vezetősége teljesen meg van elégedve a sikerrel A „Régi Casino“ nagyterme szorongásig megtelt intelligens, úri közönséggel, mely tüntető tapsokkal és éljenzésekkel adott kifejezést tetszésének és megelégedésének a remekül sikerült programún minden száma fölött. Az estély a nagykárolyi dalegyesület énekével vette kezdetét, mely Réti karmester ve zetése alatt preozizül és kifogástalanul adta Horváth Fábián „Könyörgés“ czimü férfikarát. A második számot képezte Domahidy Istvánnak az egylet nagyérdemű elnökének megnyitó beszéde, mely szó szerint következőleg hangzott: Mélyen tisztelt Társaság! Távol tartva magunkat a politikai és hivatalos világ hullámzásaitól, oda haza fészkeink lomtárába zárva mindent, a mi önző és anyagi, — megtisztult és magasabb fogalmaknak áldozva ragadtuk meg az alkalmat, hogy Önöket kedves otthonukban üdvözöljük, — betörjünk szentélyeikbe és keressük föl ott szivüknek és leiköknek hazafias, vallásos és erényes poziczió- ját, hogy visszhangot nyerhessünk onnan szent törekvéseink megvalósításának érdekében. A mint hiszem, ugyanis, tudomással mél- tóztatnak bírni a felöl, hogy körül-belől másfél évvel előtt első sorban eszmecsere utján, később felekezetűnknek nagyobb testrészében kifejezést nyert azon eszmének óhajtott megvalósítása, hogy Szatmár szab. kir. városban a protestáns nönevelő irtézet bővíttessék ki még két felsőbb osztály létesítésével, a melynek folytán a növendékek tanítónői vizsgákat tehessenek s ezáltal az előretörő és szellemi igényeknek megfelelő szegényebb sorsú leányok is pályát nyerhessenek a közoktatás terén. A vallásos érzelem, nemesitő erkölcsök fejlesztése és a közerények ápolása ir.5 fogékonyság csakhamar oly tekintélyes len nyilatkozott meg felekezeti tagtársaink : 1 röl, hogy azon jelige alatt: „Segíts m agadon, az Isten is segít“ — elhatároztuk egy egylet megalakítását, — melynek női és férfi tagjai fölosztva társadalmunk rang, faj és valláskü- lönbsóg nélküli rétegeibe igyekezzenek megtestesíteni eszményünket Czimet kerestünk, mely varázserőt kölcsönözzön törekvéseinknek, s midőn történelmünket föllapoztuk, megállapodtunk egy oly név fölvételén, melynek viselője a maga korában minden fényeiben fejedmileg ékeskedett. Mondanom sem kell talán t. Társaság, hogy e halhatatlan nevű nemtője felekezetűnknek a nagy Lorántffy Zsuzsánna volt, kinek követendő példáját nagyban és kicsinyben kérjük, várjuk és követeljük hazai társadalmunk azon részétől, hol a nagy, szép és nemes tettek iránti buzgalom ma is hallhatóvá teszi a romlatlan szivek hangosabb dobogását. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy fogtuk föl hivatásunkat, kik az egyletbe beléptünk, hogy tőlünk telhetőleg terjesztjük az eszmét és misszionáriusok leszünk, s a siker megvalósításának érdekében megindultunk mint lavina a még kopár szirtről termékeny és fogékony kebleket vonzva magunk után, mig velők s csak is velők czóljaiuk délpontját megközelíthetjük ; és ezen elhatározásunk első czélpontja Nagykároly város és vidéke volt, hol hogy 0 mai napon oly előzékeny szívességgel fogadtak bennünket, fogadják érte hálás köszönetünket, annál is inkább, hogy felekezeti különbség nélkül van szerencsém üdvözölni a mélyen tisztelt közönséget. Mélyen tisztelt Társaság! a Lorántffy Zsuzsánna egyesületnek Szatmár szabad kir. városában és e megyében élő tagjai érezzük ez idők szerint azt, hogy ha valaha, most álljunk őrt mindnyájan felekezetiségünk érdekében. Mert mig 1848-ban őseink átértve felekezeti különbség nélkül a kor szellemét, mesteri keOlyan hosszú éjszakára még nem emlékezem, mint az volt, melynek hajnalán indulan- dók valánk, pedig sok névestén virradt azóta reám. Még alig pitymallott, midőn búcsút sem mondva távoztam lakásomról. Siettem a színházhoz. Eu voltam az első, a ki ott megjelent a művészek közül. Továbbjvárakoztam egy végtelen hosszú óránál, mig összegyűlt a társulat, a hősszerelmes Déli kivételével. Már csaknem kibújt a nap is, s ő még sem mutatkozott. Az igazgató s az egész tár sulat türelmetlen volt s alig várta az indulás pillanatát, izgatottan tekintgettek körül. Végre is sikerült hollétét felfedezni, de ott oly becs ben tartották, hogy addig ki nem adták, mig az igazgató egy ötöst ki nem drukkolt. Most aztán felszálltunk a kocsikra, kivéve Dórit, a kit feltettek, még pedig arra a kocsira, a melyen ón is hdlyet foglaltam. Bizony nem valami kellemes utitárs volt De szomszédom, Darnay Rózsi a társulat bájos primadonnája volt, kiért a diákság testületileg lángolt. Megvallom, magam is titkos imádói közétartoztam, s bizony soha sem reméltem, hogy valaha abban a szerencsében részesüljek, hogy oldalánál helyet foglalhassak. Még a komikus ült szembe velünk s azután megindult a menet. Átkozott göröngyös utón döczögött előre alkalmatosságunk. Hideg szól sivitott szembe velünk. Dórit és a komikust hátba fújta a szól, mig nekünk az arezunkba csapott, ók nyugodtan aludtak, mig én — de különösen Rózsi — dideregtünk. Mikor a városból kiértünk, a szól még élesebbé vált, Rózsi hálásan czirógatta meg ar- ezomat, midőn köpenyemnek egyik szárnyát felajánlám neki. Azon percztől fogva én egy csepet sem fáztam többé, sőt, még melegem volt, ő bizonyosan érezte azt, mert félkarjával átölelve, hozzám simult és mosolyogva ő is elszenderült. így haladtunk aztán tovább. Én folyton az arczán gyönyörködtettem szemeimet, s megvallom egyszer meg is csókoltam. Abban a perezben a komikus elprüsszentette magát. Rózsi is felnyitá pillácskáit éu pedig hirtelen lecsuktam szemeimet, mintha aludnám, ő pedig órzém, hogy még közelebb húzódott hozzám. Nem irom le részletesen utunkat. Csak egyszer állapodtunk meg egy csárda előtt, hol a társulat tagjai leszálltak, sőt még Dórit sem kellett költeni. Előbb egyet nyújtózkodott azután leugrott a kocsiró!, s a legelső volt a csárdában. Rövid pihenés után tovább folytattuk utunkat, s alkonyatkor értünk be állomáshelyünkre Vörös-Gyarmatra. A nagy szálló udvarára hajtattunk be, hol egy pár kuvasz hangos ugatással, a vendéglős pedig csendes morgással fogadta a társulatot. Ideje volt, hogy leszálljunk a kocsiról, mert az már testileg-lelkileg összerázott bennünket. Különösen engem Rózsival annyira, hogy még mielőtt leszálltunk volna kijelentette, hogy nem válik el tőlem, s éu is éreztem, hogy nehezemre esne az elválás s igy abban egyeztünk meg, hogy közösen bérelünk egy lakást. S e czólból tüstént el is indultunk a városba. Egy becsületes özvegy asszony adott számunkra hajlékot. Egy szerény kis szobácska volt az; minden bútorból egy darab. Rózsi nagyon otthonosan találta magát, engem azonban megvallom az ágy kérdése zavarba hozott, csak midőn Rózsi megmutatta, hogy elég nagy az kettőnknek is, akkor lettem én is nyugodt. Nem tudom miért, bizonyosan a fáradtság miatt, de soha sem vártam úgy a pihenést, mint ez alkalommal. Besötétedett, s mi közakarattal abban állapodtunk meg, hogy azonnal átadjuk magunkat az álomnak. Abban a perezben az ajtó egy durva lökésre feltárult 8 apám toppant be a szobába. . . Hogy azután mi történt nem mondhatom el, pedig egy igen csattanós jelenet következett, melylyel művészpályám is befejeződött. Szabó Gyula.
