Szamos, 1902. december (34. évfolyam, 97-103. szám)
1902-12-18 / 101. szám
vebb erőben. A társadalom érdeklődése megoszlik s e miatt némely egyesület működése csupán a czimében, nevében, vagy nehány jegyzőkönyvi emlékében él, bármily fontos és nagy eszmék megvalósítását tűzi is ki zászlójára. Ne csodálkozzunk aztán az eredménytelenségen s ne okozzuk minduntalan társadalmunkat, melynek erejét mi magunk forgácsoljuk szét. Mert elvégre is bármily nagynak lássék is társadalmunk, mégis annak egy meglehetős biztossággal körvona lozható kicsiny zöme az, melyet mindenik egyesületi tevékenység igénybe vesz Erre az okra vezethető vissza társas összejöveteleinknek egyre jobban észlelhető néptelensége is. Az alkalom jóval több, mint ezelőtt, de maga a közönség számban nem igen gyarapodott. A kevés közönség kedélyén is észlelhető megjelenésében bizonyos kötelességszerüség, az eredménytelenség bírálatából eredő hangulatzavar, mig a tömeges megjelenés, mint tudjuk, már magában véve is a kedélyességnek egyik főbiztositéka. Az egyesületi élet tultengésének azonban az említetteken kívül még egy más komoly visszahatása is mutatkozhatik tár-; sadalmi életünkben s ha jól sejtjük már is észlelhető. Ez a visszahatás pedig társadalmunknak decentralizácziójában mutatkozik. Minden újonnan keletkező egyesülethez bizonyos köröknek szükebb szempontú érdekárnyalata is fűződik s ehhez képest a társadalom teste észrevétlenül is folyvást széttagozódik. A társadalom egyeseinek folyvást uj egyesületekbe való toborzása alapjában véve ugyanis mi egyéb, mint társadalmunk egységének a széttagolása! Bármilyen paradokszonnak lássék is a dolog, de eképpen lesz a folytonos egyesülés az egyesítés helyett szétbomlasztás, a tömörülés helyett szétmálás, erőtelenedés. Ebben a visszafejlesztő munkában része van a személyi hiúságnak is. A vezetők egyébképen tiszteletreméltó buzgalmuk mellett személyi hiúságukat is latba vetik, hogy az egyesületek versenyében elől, vagy legalább a telszinen maradjanak s nem egyszer volt alkalmunk tapasztalni, hogy e miatt egymásnak az útját keresztezik vagy egymásnak a sikerét gyöngítik Az efféle jelenség is minden egyébre inkább alkalmas, mint arra, hogy társadalmunk egységét erősítse s a kívánatos összhangot biztosítsa. Mindeneket egybefoglalva, mi ezt a túltermelést egészséges jelenségnek egyáltalán nem tartjuk, mert ez az irányítás he lyett iránytalanságot, az egység helyett szétbomlást eredményez; már pedig nem tarthatjuk társadalmunkat oly nagy terjedelműnek, hogy folyvást uj góczpontok körüli szervezése válnék szükségessé. S ha ennek daczára mindezt mégis tapasztaljuk, társadalmi életűnk gyöng"lését, életszerveinek zsibbadását, egységes jellemének szintelene- dését legnagyobb részt ennek a körülménynek tulajdoníthatjuk. lódása volt érzékeinek, a melyeket a magány és a folytonos egj'iittlót befolyásolt. Boldogságát még feláldozta volna, bogy beváltsa adott szavát, de nem tudott lemondani szereplésének, magasra jutásának gondolatáról. Két ellenfél viaskodott benne, szava becsülete és becsvágya. Hosszú álmatlan éjeknek, gondteljes napoknak küzdelmes harczából az utóbbi került ki győztesen. Kinos munka volt ezt a leánynyal tudatni. Elvégezte, azután nem kapott a leánytól semmi hirt sem Írást, már szinte sóvárgott fenyegetések szemrehányások után, mindebből nem lett semmi; a helyett jött nénjónek rövid értesítése, hogy Margit megszökött házuktól, irás, hucsu- szó, magyarázat nélkül. Lassanként elfeledkezett a dologról. Néha néha kapott ugyan egy hirt Margitról, hogy a külföldön keresi kenyerét mint neves színésznő, és ismeretlen kezektől érkezett karáosony táján egy kis ajándék, de ö nem törődött tovább a dologgal. Pályáján folyton emelkedett, űzte felfelé vágya, ambitiója és mikor irigyelve ezrektől és ezrektől mindent elért a mi csak elérhető volt, egy borús őszi délután, borús életének üres óráján eszébe jutott életének czéltalansága, jövendőjének kietlen alkonya. És akkor felkelt uj eszmétől ösztönözve keresni őt, az elveszettet, az eltaszitottat, hogy megtalálja csak mógegyszer boldogságát. Stephanus. ommi Farsang küszöbén. (Kérelem a bálbizottságokhoz.) Mi jó falusiak, akik a telet, a havas mezőn puskával kezünkben barangolva, avagy a kandalló mellett félnapokon át szundikálva, sőt némely városi kisasszony véleménye szerint odvas fákban és barlangokbau is, de mindenesetre félig meddig marmota módon töltjük : időnként kézhez kapjuk a .Szamost “ Aztán olvasunk benne csábitó híreket. Például: Meg alakult „X“ bálbizottsága, Majd pedig „Y“ bálé. Szép! szép ! Tehát a fiatalok megint mulatni fognak. Lesz selyemruba, illusió, és pezsgő. Mind a bárom lehetőleg rózsaszínű. Aztán ami a legszebb : jótókonyczélra rendeztetik az egész muri. Ebhez a jótókonyczólhoz kívánnék kissé hozzá szóllaui. Ezek a jótólonyczólok nagyon természetesen localis jellegűek : „Széchenyi társulat,“ „Ezres“ stb. de mindig Szatmár városi vagy vármegyei czól. Rendes körülmények kö zött ez nagyon szép és természetes dolog. Minden vidék iparkodjék első sorban a saját érdekeit lenditoni. Az idén azonban a „Budapesti Hírlap“ megindította a gyűjtést a „Magj'ar iskolahajóra“. Az a kérdés: szabad e magyar társadalomnak ezt a gyűjtést úgy tekinteni, mint teszem azt valamely más pl. egy szoborra indított gyűjtést, hogy t. i. bízzuk rá mindenkinek tetszésére vagy nem tetszésére, — majd csak összegyűl a szükséges összeg ! Nézetem szerint nem szabad Meg kellene mozdulnia az egész társadalomnak majdnem úgy, mintha a hareztóren küzdő katonák számára gyűjtene, mert a magyar iskoiahajó a békés haladás har- ezosait fogja hordozni és nevelni a nemzet jö vőben építendő nagyságának fiatal kőműveseit. Sokat győjtöttünk szobrokra. A közönség talán kimerült is kissé. Nem szerencséje a Magyar iskolahajónak, hogy a sok szép szobor megelőzte. Szép és kegyeletes dolog szobrokat emelni nagyjaink emlékére, szép és kegyeletes fényűzés. Mert a hálát és kegyeletet nagyjaink iránt mindenki ott őrizheti és ápolhatja a szivében, — azonban a fiúméi tengerészeti iskola végzett növendékei a leglángolóbb kegyelet hátán sem szállhatnak tengerre, ahhoz fából épült és sok pénzbe kerülő valóságos hajó kell! A múlt dicsőségén elmerengni és annak áldozni magyar erény és kissé magyar betegség. Haj Rákóczy Bercsényi! . . . Kossuth Lajos azt izente! . . . Nagyon szép ez, — de hát a jövő? El re magyar ! Elég volt a kegyeletből dolgozni és áldozni kell a jövő neaazedékek számára. A „Budapesi Hírlap“ decz. 16. számában megjelent szakszerű czikk szerint (Milyen lágyén az iskolahajó? Közgazdasági rovat) a magyar iskolahajó összes költségei egy millió koronára fognának rúgni. Ebből 500.000 koronát építési anyag és készpénzben az állam és egyéb testületek fognának fedezni. Tisztán a magyar társadalomnak kell tehát előteremteni ötszázezer koronát. Ez nagy összeg ebben a pénzszagóuy időben. A társadalom minden rétegének vállvetett megmozdulására van tehát szükség, hogy ez a nagy összeg apró fillérekből mielőbb előkerüljön Mindenki tudja, hogy ha a soka: emlegetett önálló vámterület megvalósul, akkor a magyar gazdasági élet föl virágzása egyenesen attól fog függni, mennyire leszünk képesek a tengert, meguyergelni, tengeri kereskedelmünket fejleszteni, mert a szárazföldi utat kereső nyers terményeink elé Ausztria megtorlásul előreláthatólag sok akadályt fog gördite ni. Da nem bölcse ksdem általánosan elismert dolgok felett. Bélelnek ur 1 Legyen ön bár az „Ezres“-é vagy a „Népkonyha“-©, az „Ifjásági“-é vagy a „Kereskedelmi“-é, vegye ki a zsebéből „automatic“ ceruzáját és Írja be a „notes“ óba ezt: Bálunk tiszta jövedelmének x. parczentje a a „Magyar iskolahajó“ javára fog beküldetni. Báli tündér! Legyen bár kegyességed Ilonka vagy Mariska, írónké vagy Gazella (Bocsánat, de csak ezt a négy nevet tudom kalendárium nélkül) — esedezem, ellenőrizze a fenti elnök urakat valamennyit, — az „Ifjúságiit úgy mint az „Ezres“-t, a „Tisztibál“-ét úgy mint a „Kereskedelmi“ ót stb., hogy vájjon megtették e, a mire őket kértem. Ó Magára jobban fognak hallgatni. Ne hagyjon nekiek békét, hanem jelentse ki egész határozottsággal, hogy magácska az idén » két parányi rózsaszínű czipőjében, ebben a két liliputi két tündér-csónakban a „Magyar iskolahajó“ javára akar a keringő hullámzó árjain tova vitorlázni. Szatmár város társadalmának mindenesetre beosiiletóre fog válni, ha kezdeményező lesz e téren, és mint első fogja megadó/.tatui a báli kasszákat a Magyar iskoiahajó javára, — a mely példát a többi városokban kétségkívül követni fogják és igy aztán már remélni lehet, hogy a szükséges összeg mielőbb össze fog gyűlni. Rusticus. Színház. Heti Ulüsor: Csütörtökön Zaza. Pántokén : Suhaucz. Szombaton, 13-án alkalma volt a müélvező közönségnek is ízlése kielégítésére. Ritkaság számba megy, hogy csak akkora közönsége is legyen egy-egy darabnak, mint Pietro Mascagui világhírű operájának, a „Parasztbeesület“-nek (Cavalleria Rusticana) volt. Juhász Ilona, (San- tuzza) gyönyörű hangjával s közvetlen játékával ritka élvezetben részesítette a közönséget, mig Bodának (Turidu) csak a hangját dicsérhetjük, mely a hozzáfűzött várakozásokat teljesen kielégíti. Ferenczy, mint mindig, most is megállotta helyét. Az almafa ez. 1 felvonásos vígjátékot is, mely különösen a szerzőség kérdésében vert fel aunak idején óriási port, előadták szombat este. A darab kétségtelenül jó, de kár volt elővenni, épen a mondott okból. Maga az előadás ellensúlyozhatta ugyan ennek a nem épen dicséretes körülménynek a tudatát, a mennyiben a szereplők egytől egyig pompásan játszottak, különösen Yedrődy Gizi (Ilonka), ki olyan aranyos kis bakfis volt, a milyen csak valaha jogász gyerekbe volt szerelmes. „Hégi szerető.“ Géczy Istvánnak ez aa újabb müve lett volna hivatva, hogy vasárnap este mulatassa a közönséget. Ez azonban nem sikerült. A mii fogyatkozásain hiúsult meg a Mélyen leszállított árak. Többek között: Pongé és liberty, »ima és mintázott tiszta selyem méterje — — — — — — 70 krtó> kezdve. Taffetas és louisine, csikós és koczltás. tiszta selyem méterje — — — — 80 krtól kezdve. OCCASIO-VASAR Mosóbársony méterje — — — 50 krtól kezdve. November 15-én kezdődik a nagy karácsonyi Minták a vidékre készséggel küldetnek. Szénásy, Hoffmann és Tsa SELYEMÁRUHÁZA Budapest, IV,, Bscsi-utcza 4. szám.
