Szamos, 1902. november (34. évfolyam, 88-96. szám)
1902-11-30 / 96. szám
— most már ellene áll teljes erővel ez áramlatnak. Most már a baj meg van és nagyon meglehet, hogy ugyanezen álláspontra helyezkedik a gör. kath. egyház is, a mennyiben alig adta fel valahol az iskoláját. A tiszántúli kerület, a maga végzésében azonban téved akkor, a midőn „segélyezésnek“ mondja a tanítók fizetésének teljesítését. Ez nem egyszerű ,.segélyezés“. Ez a város különböző vallásu lakosaira kivetett teher, mely vallási kiadásaikat fedezte. Akkor volna segélyezés, ha ez bizonyos időre állapíttatott volna meg. Ugyde ez a városi költségvetésnek kötelező terhe volt, s ezt ledobni egyszerűen nem lehet, csak úgy, ha azoi kiadási tétel erejéig a pótadó mértéke is leszállittatik. Ugyde ez nemcsak hogy nem történt, hanem az eddigi kiadási tételt egyszerűen egy idegen hatóságnak átadta az érdekeltek beleegyezése nélkül. Jogos, helyes volt-e ez az eljárás ? Gondoljuk el csak! Hiszen ugyanilyen eljárással a város a papokat is átadhatná egy idegen ható ág (őségé alá. Mindenesetre kíváncsian varjuk a dolog fejleményeit és egyúttal annak eldöntését, kiké a felelősség e dologban ? Annyi azonban már is bizonyos, hogy ha a református iskola nem lesz az államiban, úgy az az iskola ugyancsak furcsa ábrázatu lesz! Egy protestáns. k tisztviselők fizetésrendezése. Végre egy általános közóhaj jut a megvalósulás stádiuma felé, a mely immár több évtizede küzdött az illetékes körök nemtörődömségével. E közóhajtás, mely társadalmunk nagytöbbségé. a lehető legközelebbről érintette, a tisztviselők fizetésreudezése. Hosszú idő múlt el azóta, hogy a tisztviselők, társadalmunk e hasznos munkásai, panaszszavukat felemelték, s az intéző körök figyelmét sanyarú sorsukra felhívták, de mind- ezideig siket fülekre talált kérésük, senki sem akadt, ki hatalmas kezével segitségökre siete: t volna igaz kérelmüknek. Végre az idei budget némileg megoldani készül ez évtizedes anomáliát, mely tisztviselőink javadalmazásában ez ideig fenállott s ti zenkét millió korona többletet állított a költségvetésbe, mely összeg a tisztviselők fizetésrendezésére fordítandó. Csekély az összeg, hogy tisztviselőink keserves sorsán gyökeréseu javíthasson, de mindenesetre elegendő az első lépéshez, melyet a végső megoldásra vezető utón tesznek. Mindenki előtt ismeretes az a nyomor és vegetálás, mely tisztviselőink életét a jelenlegi javadalmazás mellett jellemzi. S nem ismeretlen senki előtt sem az, hogy az adósság minő mély tengerébe fuldokol társadalmunk e derék munkás értelmisége. A tisztviselő fizetése mai nap oly mini- .malis, mely sem előképzettségével, sem társadalmi állásával nem áll arányban. S a legnagyobb anomalia a dologban az, hogy daczára csekély jövedelmeinek, representálni köteles. Ugyancsak furcsa szemekkel néznék azt a tisztviselőt, a ki kopott kabátba járna, avagy kopottasán járatná családját. A representáláshoz tartozik az is, hogy olyan életmódot folytasson, melyet még kétszeres fizetés mellett sem volna képes keresztül vinni. S hiába küzdünk társadalmunk e felszeg kinövése ellen, hiába erőlködünk elnyomni azt a kényszert, melyet a társadalmi szokás reánk erőltet, azért a tisztviselő felesége ezután sem fog kendőbe járni, s gyermekét taníttatni fogja még akkor is, ha az adósságok hegymagassá- guvá nőnek is feje fölött, sőt még akkor is, ha a végrehajtó dobpergése zavarja fel álmából. S a társadalomnak igaza van. A tisztviselő azon értelmi fokozaton van, a melynek reprezentálnia kell a társadalmat, a tisztviselő nek eddigi életmódján változtatni nem lehet. Hanem igenis változtatni kell a javadalmazásán, emelni kell jövedelmét, mely aránytalanul csekély más pályák jövedelmeivé 1 szemben. Örömmel üdvözöljük tehát az idei költségvetés ama tételét, mely tizenkét millió koronával járul hozzá a tisztviselők fizetésrendezéséhez, de reméljük azt is, hogy ez csak a hezdet kezdete s a jövő barátsgosabb képet fog festeni derék tisztviselőink elé, mint a minő volt a múlt. Visszhang. Valami kellemes visszhang ütötte meg füleinket a mi halotti lápi predikácziónk szavai után, j aminek felvett textusa a hegyi predikáczió ama \ berekesztö részéből volt véve : „Kérjétek és meg- j adatik nektek, keressétek és megtaláljátok, zörgessétek és megnyittatik.“ Igen, hála Istennek, nem volt pusztában kiáltó szó a mi szavunk. S elismerés illeti azért azokat a köröket, személyeket, igy vármegyénk első tisztviselőjét, akik nem hunytak szemet, a mi siralmas kéréseink előtt; megakarván tudni, hogy vajon méltó-e, jogos-e, a mi jajfelkiáltásunk ; való-e, igaz-e, nemcsak kibújni akaró rés-e a mi mozgalmunk a társulatnak, az ecsedi-láp lecsapolása miatti, mély ártér adó klas- sisával igazságtalanul reánk kapcsolt kényszer zubbonya alól. Ügyünkben ugyanis legközelebb dr. Margittay József pénzügyminiszteri osztálytanácsos ur tartott beható vizsgálatot, s bizony szomorú tapasztalatra jött, amidőn konstatálta, hogy amig az általános mérleg egyik billentyűje, amiben egy birtokrésznek állami adója mondjuk 60-kor. van megterhelve ; addig a másik serpenyője, a mély ártér adó ösz- szegének — amannak hatszorosa, 369-kor.- tul- csigázott terhével van mélyen lebillenye anélkül, hogy az illető birtoktest, csak egy csipetnyi porszemmel is nagyobbodott volna. S azzal a megnyugtató szavakkal hagyott itt bennünket : Látom, hogy panaszuk méltányos ; ügyök érdekében megfelelő előterjesztést teszek úgy a pénzügy, mint a földmivelósügyi minisztériumnál. Ezóta népünk vére csendes medrébe visszahúzódván, máris, amikor még zörgetéseinkre csak a kapuk s az igazság kipuhatolására, érvényre emelésére hivatott tényezők ajkaik nyíltak csak meg, boldog megelégedéssel túrná, megmentett két kis ökröcskéje segítségével, az idő előrehaladottságával a barázdát, ha az, ime az ily korán beálló kemény hideggel jégszilárddá nem fagyott volna. S Amerikából pedig, mivel tur-retur jegyet váltott — a hazáját bujdosó madár viszontagságos életét tartva szem előtt, az utóbbi jegyet használhatta, s igy most már az előbbire ne is legyen soha szüksége senkinek ; hanem végleg lyukassza át még itthon — aki már megváltotta — mind a kettőt. Mivel pedig e kényes, ugyszólva már-már megjegeczesedett ügynek ilyetén való megmozdulása, s ennek az igazságos mederbe való terelése első sorban is a mi szeretve tisztelt orsz. gyűlési képviselőnknek, ngs. Luby Béla urnák köszönhető, engedje meg, hogy ez ügyünkben kifejtett buzgó fáradozásaiért, amit teljes odaadással, egyedül az ügy érdeméhez méltóan cselekedett,itt, a nyilvánosság előtt is, kifejezzük hálás köszönetünket. Isten áldása legyen nagyságod életén és nemes munkáin ! Szamos-dob 1902 nov. 26. Lénárd Ede. „Ne ugorj ott,, a hol árok nincsen.“ (Válasz a „Szatmári Hirlap-“nak.) Lapunk 95 ik számában, törvényszéki tudósítónk referádája végén fölemlítette, hogy nem szépségesen utamban felborulhatok, cudart, az az hogy kudarczot vallhatok. Volt egy Morvából ide szakadt iskolatársam, a ki a czudar és a kudarcz szavakat rendesen összetéveszgette. Ha roszul felelt azt mondta: No hallod czudart vallottam. Ha incselkedtem vele s emlegettem neki a bevándorlás útját imigyen: Te Hánzi, ugye, hogy te harisnyában láttad meg Morvaországot ? Puttonyban hoztak be szép Magyar- országba ? Haragosan csak ennyit mondott : Eredj tőlem, nyogbas tőlem, te kudarcz ! Ezért zavarom ón még ma is szándékosan a két szót. Néha találós meséket adtam fel neki, a melyeket nagyon szeretett Egyszer azt mondom Hánzinak: No Hánzi mond meg, mi a különbség a szilva meg az alma közt. Gondolkodott Nem tudta. No Hánzi akkor ne nyúlj te többé sem a szilvához, sem az almához, mert a szilvát alma helyett s megfordítva eszed meg. Egyébiránt a különbség az, hogy a szilvából lehet szilvoriumot, az almából nem lehet almáriumot csinálni. Sipulusz is meghallotta e viezczet és világgá eresztette. Tehát féltem biz ón, hogy végre a sok hü-hó után kátyúba jutok és a pórul járt tere- besi svábokkal én is elzokoghatom hogy : Szomorodott szívvel teszek immár vallást, hogy nem követtem a józan javallást. De a sok gátló akadály és ellenzés daczára is megcsináltuk a kirándulást s a mint méltóztatnak tudni, nem a legrosszabb ered mónynyel. A Kölcsey-Kör kis csapata félve húzódott a vaskocsik sarkába, mikor az indulásnál meglátta a dalosok hatalmas seregét, a kik teljes számban állottak hadisorba és vidám kedvvel ostromolták meg a vonat összes kocsiait. Egy kölcseista kis szőke ur véletlenül a dalárdisták közé játott s mikor a velük utazó tűzoltót megpillantotta, azt kérdezte tőlem : „Hát az mit akar köztünk?“ „Mit?“ — felelém, oltani. Barátom, a dalárdisták lobbanékonyok s alkalmas társaságban hirtelen lángra gyulnak. Szükség van tehát midig egy pár markos tűzoltóra, a kik teljes önfeláldozással hordják fel a tűzhöz a mérsékelt savanyu vizet, végül aztán meg a hideg vizet. Ez nálunk már igy szokás, • fis tényleg másnap reggel a hajnali visz- szatérés emelkedett hangulatában a tűzoltó lelkes és szakadatlan munkájának nagy hasznát vettük. Bányán a fogadtatás oly tüzes és elragadó, a dicsős. g oly vakító, a bálterem varázsa annyira elbűvölő, a vedéglátók szeretető anynyira tu’csapongó volt, hogy mindenki állandó hajlékokat akart ott építeni. Kétségbe voltam esve. Fenyegetett a veszély, hogy magam térek haza Elnöktársam, a jó doktor és kedves tenorista, mikor hallotta maga körül a lágyan zengő suttogást: Istenkóm! mily édes a hangja, — mily lágy és fülbemászó az éneke. Hogy is hívják? Imre? Oh az aranyos, a czukros Im- ruska! — itt-ott elszódült, erőszakkal hozzá akart fogni a hajlók építéséhez, tanúm reá a polgármester, egy másik tenorista daltestvór és egy barna incselkedő naiva. Ezer a szerencse, hogy novemberi időjárásunk volt, a mikor a rózsalugas, virágindás hajlók hűvös menedékek. Ezen okért aztáu az erélyes fellépésemnek is meg volt a kellő hatása és keseregve bár, mégis útra keltünk hazafelé. Egy őrizetlen pillanatban azonban összeesküdtek ellenem és az egyleti élet totum fac- jával, Hozás János barátunkkal, erre a felolvasásra reá kónyszeritettek. így jutottam ón ide az emelvényre! • f f | Szatmáp és vidéke elsőrangú ezipőraktára # # # # MHRTZ JÓZSEF ajánlja a n. é. közönség b. figyelmébe a legújabb és a legjobbnak elismert honi gyártmányú ezipőit jutányos árak mellett.
