Szamos, 1902. október (34. évfolyam, 79-87. szám)

Gazdák Lapja, 1902-10-16 / 42. szám

képzelni, ha nem lehet a külső országokba valamely állatfajt kivinni, akkor annak az állat fajnak az ára csökken, ami pedig még nagyobb kár a gazdának, mint az, ha ökreit 1—2 hétig nem tudja befogni igára, vagy teheneit nem tudja megfejni.

Mi a ragadós száj- és körömfájás ?

A ragadós száj- és körömfájás, mint a neve is mutatja, oly betegség, mely az egyik szarvasmarháról, juhról, kecskéről, sertésről vagy bivalyról vagyis az úgynevezett, hasított körmü beteg állatról a másikra is átragad. De a neve azt is mondja, hogy leggyakrabban a száj- és valamelyik lábon, esetleg mind a négy lábon a körmök is megbetegednek, vág}’ csak is a körmök lesznek betegek. Erre a betegségre talán vab.meuyi ragadós betegségek között legjobban ráillik a „ragadós“ szó, mert tényleg a hazánkban ismert ragadós állati betegségek között ez a legragadósabb, úgy hogy a mely istállóba, vagy gulyába, vagy csordába beveszi magát, ott rendesen az állatok legnagyobb része megbetegszik.

Sok gazda tagadja, hogy a száj- és körömfájás ragadós és azt mondja, hogy azt a mérges harmat, vagy az úgynevezett mé.szhar- mattól kapja meg a szarvasmarha, sertés, juh, kecske vagy bivaly.

A harmat, mint ilyen egymagában ártalmatlan, mert a földön ez a legtisztább viz, ha tudnillik a legelő is tiszta. A harmat azonban betegséget is foglalhat magában, ha a legelőn vagy tarlón beteg állat legelt vagy járt. Mert tudni kell, hogy a ragadós száj- és körömfájás csirája bent van a ragadós száj- és körömfájásban beteg állat nyálában, a szájból vagy a körmei közül kifolyó genyben, esetleg a tejében is. Ezt az állat elhullatja az istállóban, a legelőn, a tarlón, az etető vályúban, itató vödörben stb., egyszóval mindazon helyeken, a hol a beteg állat megfordul. Ha azonban az egészséges állat ilyen helyekre kerül, a betegséget az egészséges állat is megkaphatja, mert a legelőn vagy a tarlón levő tüskés növények, szőrös füvek, gabonacsutka stb. fölsebzik a kö römágyat, vagy a körmök között levő finomabb bőrt és ezek a növények a betegség csiráját úgy beojtják oda, mint az orvos az ő tűjével a kis gyermek bőre alá a himlő csiráját.

Ez az egyik módja annak, hogy az állat a betegséget megszerezze. De ezenkívül lehet sok más módja is. így el lehet vinni a betegséget egyik helyről a másikra ruhával, csizmával, kézzel, tejjel, takarmány nyal, vakaróval, kefével, istállósöprővel, stb.-vei. De át is lehet ojtani egyik állatról a másikra.

Ezen betegséget csak a hasított körmű állatok kapják meg. Ezek közül legkönnyebben a szarvasmarha, már ritkábban a sertés, juh és kecske, és még ritkábban a bivaly, de azért 5 évvel ezelőtt hazánkban a bivalyokon is tapasztalták az állatorvosok. Más állatokra ez a betegség nem igen ragad át. Az ember azonban megkaphatja, különösen a beteg tehenek nyers tejétől.

A betegséget gyakran az elmondottak utján kapja meg az állat, de ezeknél sokkal veszedelmesebb az, ha egy beteg állattal összeszagol, egy jászolyból eszik, egy edényből vagy vályúból iszik, beteget nyal, egy szóval, ha a beteggel bármi módon érintkezik a még egészséges állat.

Miről lehet a ragadós száj -és körömfájást felismerni?

Ha a befertőzött állaton betegség tünete még nem mutatkozik, akkor a gazda nem ismeri meg. Mert tudni kell, hogy ha valamelyik állat belegeli, vagy másképen megszerzi, a betegség nem azonnal tör ki az állaton, hanem csak leggyakrabban ettől számított 3-ik vagy 5-ik napon, de ritka esetekben később is kitörhet. Másfél napnál rövidebb és 5 napnál hosszabb ideig csak kivételes esetekben szokott ez az úgynevezett lappangás tartani.

Az első tünet, a mi az állaton fellép, a láz, akár hol is szerezte meg az a betegséget, akár a szájában, akár a körmén ; ez a láz különösen fiatal állatokon igen magas (40, 41 fok isi, idősebb állatokon alacsonyabb, de rendesen csak addig tart, inig a hólyagok kifejlődnek, azután leszáll.

Azután a szájban vagy a körömágyon vagy a körmök között, esetleg mind a két helyen, szarvasmarháknál gyakran a tőgyön és néha a szutyakou (fónyszájon), sertéseknél az orrmányon is rendszerint borsónagyságu, egész diónagyságu, eleinte tiszta, később genyes, piszkos fehér (sárgásfehér) hólyagok emelkednek ki. Ilyenkor már az állat nem igen szívesen eszik, csámcsog, bőven nyálazik s ha a lába is fáj, gyakran fekszik.

Ezen hólyagok nemsokára felfakadnak, helyükön egyenetlen, czafatos szélű, vörös fekélyek (sebek) maradnak, melyek azonnal néhány nap alatt gyógyulnak, úgy, hogy egy helyen, pl. a szájban fejlődött betegség, ha az jól gyógyittatik, többnyire 6—8 nap alatt gyógyul. Ennyi idő alatt gyógyul a Iáhon fejlődött betegség is, ha pontosan az állatorvos utasítása szerint gyógyítja a gazda.

Ha már a betegségnél hólyagok is fejlődtek, a gazda is könnyen felismerheti a bajt.

Hogyan védekezzünk a ragadós száj-és körömfájás ellen?

Ha már most tudjuk azt, hogy a betegséget megkapja az állat, legelés közben, itatás, etetés közben, vagy az által, hogy trágyát, takarmányt, almot olyan helyről hordunk, a hol a betegség uralkodik ; ha aztán tudjuk azt, hogy a betegséget ruhánkkal, kezünkkel, lábunkkal, az istállóeszközökkel átvihetjük állatainkra, akkor, ha meg akarjuk védeni állatainkat ettől a betegségtől, nem szabad etetnünk, itatnunk, legeltetnünk olyan helyen, a hol a ragadós száj- és körömfájásban megbetegedett állat legelt, evett vagy ivott. Nem szabad ilyen istállóból szarvasmarhával takarmányt, almot, vagy trágyát kihordani, hanem csak lóval s azt is csak akkor, ha a betegség már megszűnt s erre a hatóság engedélyt adott. Nem szabad beteg állat vakaróját, keféjét, igályát, szekér-