Szamos, 1902. október (34. évfolyam, 79-87. szám)

1902-10-12 / 82. szám

Menyországból jött oltalma a nemzetnek ! Sugározd emlékedben az idők végéig oltalmad nagy erejét, a korona legszebb, legdrágább ékkövét: az igazságot!

Hieronymi Károly képvise lónk értekezése a magyar teknikusok orsz. kongresszusán.

(Folyt, és vége)

A szükséges költségek a következőleg számíthatók : A Duna-Tisza csatorna építése 50,000.000 korona, a vukovár-samáczi csatorna 25 000.000 korona, a Kulpa csatornásása 7,700.000 korona, a Kőrösök, a Maros és Temes csatornázása, valamint a bóga-csatornai zsilipek építése 20,000.000 korona, 103.700.000 korona. Ez összeg kamatai volnának egy része annak a tekernek, melyet az állam, a mennyiben a csatornákon hajóilletékeket nem szedne, a hajózás érdekében magára vállalna. Ez a kamatteher 4 százalékkal számítva, 4,100.000 korona. Újabb kiadás volna ezenkívül az állam terhére az ujonan hajózhatóvá tett folyamszakaszoknak és a csatornáknak fönntartási költsége. A mostani természetes hajóutaknak 1,192.102 korona évi fönntartási költségét alapul véve minden kilométer hajóút évi fönntartási költsége 477 korona. Az ezután szabályozandó és rendes fön- tartás alá veendő 561 kilometer hajóút fönntartási költsége tehát 268.000 korona. Az épitendö 803 kilométer hosszú mesterséges hajóutak fönntartási költségeit kilométerenkint bőven számúvá 2000 koronára össesen tehát 16 millió koronára tehetjük. A föntartási költségek tehát ősz szesen 1,868.000 koronával, a mihez hozzáadva az épitési költségek kamatját, 4'1 millió koronát, az egész évi költség 5,968.000 korona lenne. Az uj hajóutak folytán a hajóforgalom szaporodása 720 millió tonnakilométerre tehető. Ennek fuvardija most 2 5 fillér önköltségen számitva, 18 millió korona ; ha pedig ugyanazt a forgalmat hajóuton bonyolítják le, a fuvardíj csak 7,200.000 korona lenne, miáltal a megtakarítás 10,800 000 korona. E megtakarítással szemben az állam újabb terhe csak 6 millió korona.

Ez egyáltalában nem volna kárára az ál- lamvasutnak ; tonnakilométerben az államvasutak egész forgalma 1900 ban volt 3,183,127.845 korona. Ha e forgalomnak azt a felét, melyet most önköltségen vagy önköltségen alul bonyolít le, elvesztené, a magj'ar államvasut forgalma tonnakilométerekben kifejezve, 1,791,563,000

tonnakilométerrel csökkenne, holott a hajóutak kiépítése után csak 720 millió tonnakilométerre tehető a hajóforgalom szaporodása. A magyar államvasutuak maradna tehát még igy is elég olyan áruforgalma, melyet üzleti haszon nélkül teljesítene.

A fővasutakon és a hajóutakon kívül nagy súly fektetendő a helyiérdekű vasutak építésére, a melyek eddig nem igen jövedelmeztek, szükséges a helyiérdekű vasutak intézésére a minisztériumban külön osztály szervezése. A helyiérdekű vasutak eddig igen drágán épültek, ezért nem jövedelmezők, de ha a minisztérium külön osztályia alaposabban fogja a terveket és költségvetéseket megbírálni, akkor jóval olcsóbb lesz az építkezés és ennek folytán nagyobb a jövedelem.

Végül a közutak kiépítésére tér át. A közúti hálózat fejlesztésére az első lépés a törvény- hatósági úthálózat teljes és minél rövidebb idő alatt való kiépítése. Érdekes számításai a költségek tekintetében azt mutatják, hogy a törvényhatóságok segítésére, a mennyiben az útadóból nem telik, évenkint 500.000 koronát adna az állam, a mi, öt évi terminusra beosztva az ösz- szes utak kiépítését egészben legfeljebb 2 millió koronát tenne ki.

Érdekes és tanulságos előadását a kővetkező határozati javaslattal fejezi be : A kongresszus szükségesnek tartja :

I. A tervezetszerüleg folyamatban levő folyószabályozáson kívül, a kelet-nyugati irányban mozgó kereskedelem czéljaira a Duna-Tisza és a Vukovár-Samáczi csatornának kiépítését: a Kőrösöknek, a Marosnak, a Béga-csatornának és a Kulpának duzzasztó gátakkal és zsilipekkel hájózhatóvá tételét.

II. A helyiérdekű vasutakra vonatkozó törvények módosításán kívül olyan külön törvényes intézkedések életbe léptetését, melyek olcsó gazdasági vasutaknak építését lehetővé teszik ; az érdekeltek ilyen vautak létesitére irányuló működésének csak a legszükségesebb mértékre szorítkozó korlátozásával.

III. A közutaknak, első sorban a törvényhatósági úthálózatnak öt év alatt leendő kötelező kiépítését és erre a czólra, ott a ho! szükséges, az útadó máximumának köteles kivetését és (azoknak a törvényhatóságoknak, melyek ezekből a segélyforrásokból útjaikat 5 óv alatt kiépíteni nem képesek, az állam által való segélyezését, kölcsönök nyújtása vagy helyiérdekű vasúti részvényeik átvételével.

Hieronymi felolvasását lelkesen megéljenezte és teljes egészében elfogadta a kongresszus.

Szatmár a Mensa Akadémikáért.

Figyelemre méltó esemény ment végbe városunk legutóbbi közgyűlésén. Olyan esemény, a mely úgy a közönség, — mint a sajtó részéről méltán megérdemli azt a figyelmet, hogy amúgy könnyedén ne térjünk napirendre fölötte.

A Budapesten fönálló Mensa Akadémikán tudvalevőleg városunknak már régebben volt egy alapítványi helye oly helybeli ifjú számára, a ki a székes fővárosban felsőbb tanulmányait folytatja. Ebhez az egy helyhez járul most a második és a harmadik, a melyeknek örök időkre szóló megalapítását a tanács előterjesztésére a legutóbbi közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Páratlanul áll ez a tény az országban, mert tudtunkkal — a fővárostól eltekintve, — még leggazdagabb városaink is csupán egy-egy helyre tettek alapítványt. Pedig ezeknek az alapítványoknak nemcsak humánus, hanem kulturális czéljuk is van. Hány meg hány ifjú veszti el tanulási kedvét a megélhetés nagy küzdelmei között! Hányán vesztik el energiájukat és hánj^an hagyják parlagon tehetségüket! Nemcsak az egyes ifjakkal, nemcsak az egyes szülőkkel szemben gyakorol tehát a nemes város alapítványai utján végtelen jótékonyságot, hanem előmozdítja a kultúrát és elősegíti hazánknak szellemi izmosodását is.

Módot njTujt számtalan szegónysorsu ifjúnak, hogy az Isteni szikrát, a mely keblében ól, lángra lobbantsa és hazájának egykor kiváló szolgálatokat tehessen. Bizonyára igy fogták fel városatyáink is a Mensa Akadémikát és azért egyeztek bele oly osztatlan jóváhagyással az újabb alapitványozásba. Nemcsak nemes szivükről, hanem mély belátásukról és áldozatra kész hazafiságukról tettek ez alkalommal fényes tanúságot.

Igaz, hogy városunk súlyos terhek alatt görnyedez, de ezek az alapítványok oly természetű befektetések, a melyek bőséges hasznot ígérnek úgy városunknak, mint hazánknak és közvetve az egész társadalomnak. És mi meg vagyunk róla győződve, hogy az adózók filléreinek ily nemű gyümölcsöztetóse mindenkinek osztatlan tetszésével fog találkozni különösen akkor, ha az alapítványok jótéteményét mindig valóban érdemes ifjak fogják élvezni. Ez pépedig ugyanattól a tanácstól függ, a melynek bölcs tagjaitól maga az alapitványozás eszméje kiindult.

Lipeezky Elek.

Legközelebb be is adtam lemondásom a szerelem istennőjének, mert látom, hogy mosolya már elfordult tőlem.

— Hogy hogy! — Kérdém kíváncsian és „beljebb mentünk egygyel.“

— Rettenetes, a mit átéltem az éjjel. Tiz óra tájban szerelmem hőmérője 20 gradust mutatott. Hogyne, mikor az a kis lány oly szép volt, olyan kedves rózsa-piros, mint a pompásan sikerült aranygaluska-kók. A szivem, láttára olyan lett, mint a vaj, majd elolvadt; szerencse, hogy találkoztm nehány hitelezőmmel, kiknek hideg köszöntése megmentett az elolvadástól. Hitelezőkkel álmodni rósz, mondja az álmoskönyv, de találkozni még roszabb.

De minden roszban van valami jó. Példa rá, az ón esetem az ellágyult szivemmel. A kicsike biztatott, hogy látogassam meg, s én nem késtem szívességét igénybe venni, különösen, mikor megtudtam, hogy szülői sem elleneik. Sodrony-utcza 10. szám alatt laknak. De, oh fátum ! Én nagy bölcsen eltévesztettem a háe- számot és 20. szám alatt kopogtattam be. Egy szoba állt előttem, eléggé csinos bútorzattal. Az előszobában egy asztalon kések és mészáros bárdok voltak elhelyezve. Tehát itt mészáros lakik. Hát ha csak lakói ezek a kiosike szüleinek, gondoltam, annál jobb, legalább útbaigazítanak és megmondják, hol lakik az óhajtott ideál. Beléptem a szobába. Körülnézek, nincs

bent senki. Hatalmas hortyogás üti meg fülemet, jobban figyelek és egy karos széken egy hatalmas termetű mészáros, kezében egy félig borral telt fiaskóval, lemondva az életről, vígan hortyogott, mint egy rinoczérus. Megszóllitot- tam volna az ipsét, de nem volt kit. Ebben a perczben rikácsoló, fenomenális asszonyhang tódult ki egy mellékszóbából:

— Megállj te gazember ! Te semmire való lump. Megiszod, elpocsékolod a kis hozományomat, melyet szegény apám keresett.

— Jónak ígérkezik a kaland — szakítom félbe Mukit. No még beljebb egygyel!

— Jött az asszony, pajtás — folytatá ö — és oly haragos volt, kedves öregem, hogy a Pelóe, kitörésekor megszégyelte volna magát, hogy a düh, kitörés és orkáuszerüségben oly hátra maradt a czivilizált mószárosnótől. Meg akartam ugrani, mikor észrevettem, hogy én rósz helyen ábrándozom és jelenlétem egy igen csendes és idylliku3 családi együttlétet zavar meg, de meggondoltam a dolgot. Az asszony észreveszi a szökésemet, lármát csap és tolvajként bekópertáznak a rendőrségi dutyiba és akkor végem. Hogy azonban az orkán, a dühöngő és villámokat szóró tisztes vihar nehogy engem is elsodorjon, igen czelszcrünek tartottam — valahová elbújni. De hová? A szerelmesek menekülő kelye, a siffon, be volt zárva. Gondolkozni való időm nem volt. Pompás eszmém támadt, (bár ne iámadt volna) az ágy alá való menekülés az egyedüli, a mi megmenthet. Egjr perez alatt ott termettem és a legjobban idomított pincsi sem ült volna ott nesztelenebbé, mint ón. Az asszony jött, mert „jönni kellett.“ Hogy mi történt azután, azt el nem mondhatom, elég az hozzá, hogy végül a termetes mészárost a még Mohamedebb felesége úgy odateremtette az ágyba, mely alatt én nyugodtan, szerényen, boldog álmokat szőttem a kiszabadulásról. A mészáros haladt lefelé, minden párnán, deszkán keresztül, mig tisztes teste végig nyúlt rajtam. Úgy vettem észre, hogy nyugvó helyét elég kényelmesnek találta, meg sem moczczant. Képzelheted az ón helyzetemet. Barátom! Tiz Hymalaya, száz Tátra és tízszer annyi Tátra sem lett volna talán oly nehéz, mint a mészáros. Még sziszszenni sem mertem, mig az asszony — a vihar — le nem csendesült. Éjfélt ütött az ói a, csend mindenütt és ón egy merész mozdulttal megszabadultam kellemetlen terhemtől, villámgyorsan elmenekülve, futottam mint egy őrült. Rettene- netes egy éj, szerencsétlen egy szerelmes kaland, melylyel befejeztem. Nem kell többé szerelem, kaland. Éljen a bor !

Vidám kaczajba törtünk az érdekes kalandon. A poharak még egyet csendültek, aztán:

— Fizetni! — És az utolsó ötkoronásom is elvándorolt a többi után.

az egyedül elismert kellemes izü természetes hashajtószer.