Szamos, 1902. október (34. évfolyam, 79-87. szám)

1902-10-09 / 81. szám

bért letartóztatták, akik csakhamar bevallották, hogy látták, amikor a püspök valamit a perselybe tett, mire a perselyt feltörték s miután tartalmát kiszedték, bemocskolták. Miután a tartalom nagy­ságáról a hatóság hiteles alakban meg akart győ­ződni, kérdést intézett az adakozó püspökhöz, aki bár kelletlenül, végre bevallotta, hogy a perselybe 5 darab 20 koronás aranyat dobott. A vakmerő tolvaj csemetéket átkisérték a nagybányai járásbi- rósághoz. * Helyőrségünkhöz az ujonczok és póttar­talékosok október 6-ik és következő napjain be­vonultak. Természetes, hogy a bánat súlya alatt és a szeszkó erejével most is a legapróbb le­génykék csinálták utczahosszant a legnagyobb lármát. Most már gitáros Sosolyt, Sebajda saját külön háziénekesét átforgatva, igy lehet róluk zengeni: Lányok, lányok, lányok a faluba . . . Falu végén szépen szól a muzsika. Addig ittak, mulattak, Mig csak bé nem rukkoltak . . . Most osztják őket bakának, Vagy tüzérnek, vagy huszárnak, Sirathatják mindnyáját a leányok! * Hivatalos órák változása. A nagykárolyi pénzügyigazgatóságnál az eddig reggel 7 órától délután 1 óráig egyhuzamban tartott hivatalos órák változást szenvedtek, amennyiben folyó hó 1- től kezdődőleg azok reggel 8 órától 12-ig és dél­után 3-tól 5 óráig terjedőleg lettek megállapítva. * Nagybánya. Dr. Lukácsy György állami fögymn. rendes tanár hosszabb szabadságot kért ideiglenesen s pár nap múlva Budapestre költözik. * Lux Ödön volt városi rendőrkapitány f. hó 2-án távozott el Felsőbányáról Budapestre’ „ Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Artner Izidor gődényházi állami elemi iskolai tanítót a szigetkamarai állami elemi iskolához helyezte * Hadkötelesek összeírása. A véderőről szóló 1889. évi VT. t.-cz. végrehajtása tárgyá­ban kiadott utasítás I-ső rész 20. és 22. §§-ai értelmében az 1903. évi ujonczozási előmunká­latokhoz tartozik a város területén illetékes és nem illetékes, de itt tartózkodó mindhárom korosztály-beli állításra kő .elezettek, az az 1882., 1881. és 1880-ik évben születetteknek össze Írása is. Felhivatnak tehát Szatmárnémeti szab. kir. város területén tartózkodó itt illetékes és nem illetékes, mind a három korosztálybeli had­kötelezettek, bogy a városházánál levő katona­ügyosztálynál összeírás végett folyó évi no­vember hó végéig annál is inkább jelentkezze­nek, mert ellenkező esetben ellenök az 1889. évi VI. t.-cz. 35. §-a értelmóbeni büntetés egész szigorral fog alkalmaztatni. Tudomás végett az idézett 35. §. egész terjedelmében itt közölte- tik: A legközelebbi ujonczállitásra felhivott korosztályokba (38. §) álló mindegyik hadkö­teles tartozik a megelőző óv november havában beirat ás végett illetőségi községének avagy állandó tartózkodási helyének elöljáróságánál akár Írásban, akár személyesen élőszóval jelent­kezni. A ki ezen jelentkezést a nélkül, hogy legyőzhetetlen akadályok hátráltatták volna — elmulasztja — kihágást követ el és 10 koroná­tól 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető. Kelt Szatmárnémeti, 1902. okt. hó 3. Tankócz i,h. főkapitány. * Közművelődési ügy. Áz Ungmegyei közművelődési egyesület az északkeleti várme­gyék és városok bevonásával Északkeleti magyar közművelődési egyesületet óhajt szervezni s e czólból való csatlakozás vég9tt megkereste az illetékes tényezőket, * Baleset. Szilágyi József szatmári fuva­ros tegnap d. u. az Arpád-utczán kótlovas sze­kerén nehéz fejjel hajtott hazafelé. Amint ment, feje a lovak közé rántotta. Lovai, a szokatlan helyzetben és állapotban levő gazdájukat úgy összerugdosták, hogy eszméletlenül maradt a földön. Szilágyi Józsefet az első segélyben a mentők részesítették, kik a hely színén azonnal megjenlentek s a sebesült fuvarost a kórházba szállították. * Árvapénzek elhelyezése. A gyámoltak és gondnokoltak pénzeinek elhelyezése érdeké­ben a belügyminiszter felhívta a hatóságokat, hogy az ily pénzeket az Országos központi Hi­telszövetkezetnél helyezzék el, a mely a betéteket folyó számlára 4780/* mellett gyümölcsöztette. Most azonban a Hitelszövetkezet kijelentette, hogy f. évi julius 31-ig elhelyezett pénzekért a 4VaB/o-ot ezentúl megadja, de a f. évi aug. 1-től fogva uj betótkópen elhelyezendő pénze kért, tekintettel a pénz kedvezőbb helyzetére, csak 4 százalékot hajlandó fizetni. * Uj bankjegyek. Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsa legutóbbi ülésén elhatározta, hogy e hó végén az uj 100 koronás bankjegyeket forgalomba bocsátja, januárban pedig az ezer koronásokat adja ki s az uj huszkoronásokat ki fogja cserélni, mert oly kezdetlegesek, hogy könnyen hamisít­hatok. * Mit kíván Magyarország ? Az ország­gyűlés nyári szünete alatt 143 kérvény érkezett a törvényhatóságoktól az országgyűlés képviselőházá­hoz. Ezek a következők : Tizenyolcz vármegye kéri azt, hogy az adó­végrehajtások a tavaszi és nyári évnegyedekben szünetelhessenek. Tizenegy törvényhatóság kér adótörlést elemi csapások okozta károk miatt. Öt vármegye a megyei tisztviselők fizetésé­nek a javitása tárgyában kérvényez. (Hat törvény- hatóság pedig a hivatalnokok vasárnapi munkaszü­netét szeretné végre biztosítva látni). A harmadik évöket szolgáló katonák nyári szabadságolását négy vármegye szeretné, mert igy tekintélyes munkaerő szabadittatnék fel a legfonto­sabb munkaidőben, az ország kétségtelen nagy hasznára. Különösen érdekes a vagyonbiztosításra köz­vetett módon irányuló két kérvénycsoport, ame­lyek egyikének a kóbor czigányok megrendszabá- lyozása a tárgya. Ezt kéri kilencz törvényhatóság. A másiké pedig az, hogy árva és gyámpénztárak ke­zelése módosittassék. Ezt kéri hat törvényhatóság. A politikai izü kérvények közül nem kis mér­tékben érdekesek azok, amelyek a képviselőválasz­tási törvény módosítását sürgetik. Tizenegy törvény- hatóság van e részben egy nézeten. Az önálló vámterület felállítását kéri tiz, a nemzetiségi törvény módosítását pedig öt tör­vényhatóság. Egy helyi kérvény is van, amely a pancsovai választókerület kettéosztását kéri. (Négy törvény- hatóság). A harminczfilléres tanítói nyugdíj járulék tör­lését kívánja tizenkét vármegye. És végül huszonhárom törvényhatóság kéri Kossuth Lajos érdemelnék törvénybe igtatását. * Munkács város pótadója a képviselőtes­tület határozata értelmében a jövő évben 21 Vs o/° lesz. * A tisztviselők károm millió koronája. A tisztviselői fizetések feljavítására az idei költség- vetésben engedélyezett három millió korona hitel eddig felhasználva nincs. A pénzügyminiszter no­vember hó folyamán intézkedik a felosztás iránt s a költségvetési előirányzat előterjesztésével egyi­dejűleg nyilatkozik a felosztás alapjául szolgáló kulcsról. * Az Irinyi-kertészet faiskolájának őszi árjegyzéke megjelent. Az árjegyzék dús tartalma a következő: Almafa-ojtványok. Körtefa-ojtványok. Szilvafa- ojtványok. Diófák. Shaffer óriási málna. Juhar s egyéb. Tűlevelű fák. Fenyő-félék. Gziprus- félék. A fajok hitelesek s az árak igen mérsékel­tek. A megrendelések Dr. Irinyi Tamás, Szatmár, Pázmány-sajtó vagy Sommerauer ítajner, műker­tész, Iriny czimére küldendők. * Újítás a telefon terén A kereskedelmi minisztériumban, a budapesti telefon hálózat vi­szonylatában egy újítással foglalkoznak. Most ugya­nis az van szokásban, hogy a telefonbérlő csenge­téssel hívja fel a központot, ha valamely telefon­szám bekapcsolását kéri. A telefonelőfizetőknek ez a folytonos csengetése a személyzet idegzetét ugyan­csak próbára tette s többen e miatt szolgálatra képteleneknek bizonyultak. A most tervezett újítás ezeknek a bajoknak van hivatva elejét venni. Ha a próbák beválnak, akkor a telefonszekrényeken nem lesz felhívó, úgy a telefon bérlő, ha a köz­pontot kéri, nem csenget, hanem a mozgóhorgon levő kagyló felemelésével ad jelt a központba. A midőn ugyanis a kagylót a mozgó-horogról feleme­li, abban a pillanatban egy kis villamos lámpa gyullad ki a központban, amely jelzi, hogy az il­lető telefonbérlő beszélni óhajt. Jelenleg 30 pos­taállomáson tesznek ez újítással kísérletet s ha beválik, akkor alkalmazzák az egész fővárosban. * A rendelő-szoba titkai. Valahol a Körös partján, egy megyei nagyközségben segíti elő a temetkezési és a sirásó-ipar fellendülését az a doktor ur, kiről ez a nóta szól. Illetőleg most az egyszer mégsem ő róla szól, hanem arról a fekete táblácskáról, melyre távollétében a gazdasszonya a betegeket szokta följegyezni. Az orvos ur t. i még a boldog legénykor ál­lományába tartozik és házvezetőnőt tart. Gyakran megesik, hogy a szomszéd faluba kell neki men­nie a betegeihez és ilyenkor keresik fel odahaza a legtöbben. Ekkor nagy feladat hárul a gazdasz- szonyra. Fölteszi az okulárét, ujjai közzé szorítja a zsinegen függő kis czeruzát és nagy, régi-módi betűkkel Írja föl a betegek nevét a bajukkal együtt. Mikor azután az orvos ur haza jön, ilyenféle ékes dolgok olvashatók a táblácskán: — Itt volt Dömötör István — a fejével; Szekeres Kis Péter — szemével; Csura Pálné — a kezével ; Fodor András a ballábával. Vagy : Máté Béni — a fogával ; Kohn Mó- zsiné — a hasával ; Szelíd Nagy Jánosné — a nyelvével. Azonban a doktor ur már egészen megszok­ta ezt a stilust. De legutóbb mégis meglepődött, amint oda tekintett. Ugyanis többek között ezt látta. — Itt volt a nagykalapos kisasszony — a szivével. * Kihez vigyük az órát javítani? — A színházzal szemben levő mü-óráshoz, ki 80 krajezárért javít minden órát, lelkiismeretesen, egy évi jótállás mellett. Egy zseb óra üve­get vagy mutatót csak 5 krajezárárt csinál és minden faj uj órákat tart raktáron bámula­tos olcsó árakon. * A Kossuth-kertben ujjonnau épült göz- és kádfürdő legmodernebbül van berendezve, villany világítás, légfűtés, villanyozás orvos­rendelet szerint. Telefon a fürdői irodában. Gőzfürdő férfiaknak : vasárnap, kedd, szerda csü­törtök és szombat délelőtt rendes árak mellett, hétfőn és péntek délután kedvezményes árban. Gőzfürdő nőknek: hétfőn, pénteken délelőtt, kedden, szerdán, délután rendes árak mellett, vasárnap és csütörtökön délután, kedvez­ményes árban. Kádfürdő a nap bármely sza­kában kapható. Friss sör és egyéb icalok ren­delkezésére állnak a nagyérdemű fürdőző közön­ségnek, úgymint ételek is. * Kit ne érdekelne városunk igen szép és tanulságos múltja. Igazán nem szabadna hiá­nyozni egy családból sem ezen kitűnő könyvnek, melyet valaki, ha nem is szatmári lakos, a ke­zébe vesz, nem tudja letenni anélkül, hogy el ne olvassa. A köny egy Szatmár városi cívis emlékiratait Szatmár város múltját öleleli fel 1790-től 1820-ig terjedelmes kiadásban. Kaphat© a „Szabadsajtó“ könyvnyomdában. Ára 1 kor. Nyilttér. * Budapesti elsőrangú pénzintézeteknél olcsó törlesztéses kölcsön kapható 600 koroná­tól a legmagasabb összegig első- és második helyen, a legrövidebb idő alatt oly kedvez­ménynyel, hogy zz adós elhalálozásával tar­tozása is megszűnik és az örökösök tiszta tehermentes birtokhoz jutnak. Felvilágosítást nyújt Neuschlosz Testvérek törvényszékileg bej ezég Szatmár, Árpád-utcza 20. irodájában, (telefon 16.) és ezenkívül minden kedden Fehérgyarmaton. Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő. Fődolgozótárs: Ferency János. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. _______HIRDETÉSEK.________ El adó egy uj 9—12 „Monopol“ kézi fényképező gép, állványnyal. Értekezhetni Hunyady-utcza 8. sz. alatt. 528—1902. vógrk. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. -ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszék 1898. évi 6798. számú végzése következtében dr. Bácz Endre ügyvéd által képviselt, Beer Ede javára Spitz Mózes ellen 81 kor. s jár. erejéig 1898. évi julius hó 17 én foganatosított kielé­gítési végrehajtás utján lafoglalt és 2446 ko­ronára becsült következő ingóságok u. m.: bú­torok, malomjog, varrógép nyilvános árverésen el&datn&k. Mely árverésnek a halmii kir. járásbíróság 1902. évi Y. 135. számú végzése folytán 81 kor. tőkekövetelés, 6®/0 kamat, */,% váltódij és eddig összesen 68 kor. 25 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Nagy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom