Szamos, 1902. szeptember (34. évfolyam, 71-78. szám)
1902-09-18 / 75. szám
“SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. XXXIV. évfolyam. Szatmár, 1902. csütörtök szeptember hó 18. 75'3Nílm.i£ HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. E I ő f i i e t é s i ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak :':zatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Az uj kisdedóvó elhelyezésének kérdése. A legutóbb tartott városi közgyűlésen akkor, mikor az uj kisdedóvó kérdése fölmerült, úgy látszott, hogy a törvényhatóság tagjai az ügyet a szokottnál erősebb ani- mozitással készültek tárgyalni. Ez a hajlam, sőt elhatározás kitetszett a felszólamlások természetéből, de később még inkább kitűnt a helyi sajtó egy részének állásfoglalásából, mely előre pálczát tör egyrészt már elvben a kettős kisdedóvó felett, másrészt annak eshetősége felett, hogy a tervezett kisdedóvó helyéül a Kovát s Béla tanfelügyelő Rákóczi-utczai telke is kombináczióba vétessék. Azok között az érvek közt, miket a kettős óvó ellenében hangoztatni hallunk, a legkomolyabban jöhet számba a territoriális szempont. Ebből kiindulva, valóban kívánatos dolog volna, hogy városunk arányos területi beosztását tekintve, két különböző helyen építendő óvó létesittesék. Ez az óhajtás nem szorul magyarázatra. Ha a távolsági viszonyok valahol figyelembe jöhetnek, sohol sem foniolhatók meg annyi sulylyai, mint az óvóba járó apró gyermekeknél. Az a körülmény, hogy eddig is csak egy óvóhelységünk volt s a távol lakó szülők e rozoga épületet is fölös számmal keresték fel, — ellenérvül el nem fogadható. De minden a módtól függ. Ha városunk anya gi ereje megbirná, ugyan volna-evalaki, aki ne óhajtaná akár azt is, hogy a szatmári részen ne is kettő, hanem három óvóhely létesit- tessék! A mienknél nagyobb városokban, vagy épen Budapest kerületeiben p. o. hol az óvó helyiségekhez mért távolsági viszonyok a mienknél hasonlíthatatlanul kedvezőtlenebbek vájjon volna-e, ki szintén ne óhajtaná, hogy több óvó is létesittessék! Csakhogy ezt az óhajtást mindenütt a pénzügyi viszonyok korlátozzák. Azt meg mondani sem kell, hogy nálunk a mi pénzügyi viszonyaink figyelmen kívül épenséggel nem hagyhatók. Mindazáltal még ezzel szemben is el kellene ismernünk, hogy a város, ha költeni akarna ereje felett, — a kisdedóvásért hozott áldozattal csak a nevelés szent ügyének hoz indokolható áldozatot. Mi, a magunk részéről nemcsak, hogy nem kicsinylünk, de őszinte örömmel látunk minden olyan áldozatot, mely a kicsinyek erkölcsi megóvásának s szellemi fejlődésük előkészítésének érdekében történik. De egytől tartunk s ez az, hogy ha ez a komoly, fontos ügy animozitással tárgvalta- tik, nem találja meg azt a tárgyilagos helyes szempontot, a melyből a mi adott viszonyaink közt a dolgot elbírálnunk kell. Ez a szempont pedig nemcsak nálunk, de mindenütt hajlandó a telektulajdonosok érdekeihez igazodni, kik telkeiket a jelzett czélra teszik eladókká. Természetes, hogy az ajánlattevő telektulajdonosok valameny- nyien azt szeretnék, ha az ő ajánlataikat fogadnák el s szükebb vagy tágabb körben annak egy kis propagandát csinálnak. Azt talán mondanunk sem kell, hogy mindenik a közérdek szempontjával érvel a magáé mellett. Nem igazságos dolog tehát, ha akár az egyik, akár a másik ajánlattevő telektulajdonos számlájára duplán akarjuk felróni azt a hajlamot, a mit kétségtelenül minde- niknél tapasztalunk: hogy t, i. telkét eladhassa, vagy ha mi is animózus kitétellel akarnánk élni: „telkét a város nyakára sózhassa.“ A tárgyilagos elbírálásnak akkor jön el az ideje, ha a törvényhatóságnak módjában lesz valamennyi ajánlatot összehasonlítani, helyi és pénzügyi szempontból elbírálni. Minden kirohanás addig, mig az egész terepet nem ismerjük, idöelőtti dolog s önkénytelenül is azt a látszatot kelti maga iránt, hogy „pro domou beszél s a kisdedóvót akarván óvni, a maga érdekét óvja. Az eddig beérkezett ajánlatok a követ kezők : özv. Bartha Endréné házas telke (Rákóczi-u.) 30 ezer koronáért, Haller Ottó házastelke (Petőfi-u.) 44 ezer kor., Kalocsai Zsigmod házastelke a magtáráig (Károlyiköz) 76 ezer kor. (kettős óvóhelyül), Ko- váts Béla házastelke (Rákóczi-u.) 66 ezer kor. (kettős óvóhelyül, az eszközlendő teljes átalakítással együtt), Reiter Jakab házastelke (Rákóczi-u.) 30 ezer kor., Szerdahelyi Ágoston házastelkéből 800 □ öl (Rákóczi-u.) 26 ezer kor., Stei^nbei'g Jakab házastelke (Jó Ignácz-féle ház, Beresényi-u.) 25 ezer koronáért. Ezen ajánlatok közül némelyeknél csak Élet . , . Az éjjeli csöndet, csak a vonat kerekeinek egyhangú zakatolása törte meg. Künn az alföldi sikon fuj a szél, nagy pelyhekben hull a hó . . . Egymás után tűnnek el a hófedte tájak, szuny- nyadó falvak és városok . . . Égő homlokát a kupé ablakához hajtva, ön- tudatlanul, kábulva nézte a vidéket egy fiatal asz- szony, nézte a mint le-le csapja a szél a haladó vonat füstjét, behajtja hozzá, érzi fojtó nehéz szagát. A füstfelleg körülvesz lassankint mindent . . . Nézi, nézi, milyen jó is igy bámulni a világba ... a semmibe ; ebben a fojtó füstben benne van minden, vesztett boldogság . . . vesztett szerelem. Száll, száll . . . foszlik széjjel ez is, mint a hogy amaz is elfoszlott örökre . . . Csak az állomások unott, fáradt szolgálati személyzete verte fel álmodozásából, mintegy ujraébredve felelt a kalauz közömbös kérdéseire, hogy ennek távozásával vissza sülyedjen ismét apathiájába. Milyen hosszú ez az ut, egy örökkévalóság... Ez az ut . . . utolsó útja, utolsó éjszakája. Hogy is volt ? Istenem olyan régi időnek tetszik, mintha évek múltak volna el e nehány nap alatt. Tuczat-történet, régi, de mindig uj, mert sokszor ismétlődik az életben: legfeljebb a hely, idő és személyek változnak, de a belső okok ugyanazok. Fiatal volt és szép, férjhez ment félig gyermekfejjel, szerelem nélkül, csak azért, mert a szegény leány előtt nem állott más választás, mint vagy elfogadni a „jó parthit“, vagy várni, míg elérkezik a vén-leányság áldatlan sivár ideje . . . Fiatal, szép s úgy nevelve, hogy az élet csak úgy J ér sokat, ha ragyogni mulatni lehet, ha a sze- j génység gondjai nem ólálkodnak utána. Csoda-e, ha fiatal könnyelműségében nem utasította vissza a jóléttel biztató kérőt? Óh, akkor még nem ébredt fel a szive, nem követelte jogait ... A szép asszony mulatott szüntelen, báok, színház, mulatságok egymást követték, öregedő férje vakon szerette, nem tagadott meg tőle semmit. Boldog volt, ha kedves ifjú feleségét örülni látta. Azt hitte, hogy teljesen leköti, magához fűzi engedékenységével. S az asz- szony . . . Nemtő, szemmel, vidáman játszott tovább, örült az életnek, a mig meg nem dobbant a szive egy öriletes érzéstől, hogy aztán szüntesse meg örökre ... Meglátni is megszeretni Öt, csak egy pillanat müve volt. Mikor az a sötét szempár először nézett rá, hosszan, érezte hogy beragyogja lelkét, az a tekintet bevésődik szivébe kitörölhetetlenül. A első találkozást több is követte, a művész minden társaságban ott volt, a hol az ünnepelt körülrajongott szép asszeny megjelent. Keresték egymást, mint a szomjas vándor a forrást. Egymásért nentek mulatságba, nem éltek, midőn egymást nem láthatták. Az asszony betegje lett a sóvárgásnak, hatalmas, erős szenvédélylyé nőtt már szerelme, fékezte, emberfeletti erővel küzdött érzelme ellen, a mig fel nem emésztette a folytonos lelki küzdelem. Az ész beszélt neki a becsütetröl, páratlan jó férje iránti kötelességről .. . Hasztalan, az őrült vágy, a féktelen indulat csábitója karjaiba kergette. Aztán jött az a boldog, leírhatatlan időszak, a midőn az édes órák után, miket kedvesével töltött, eltöltötte a férjétől való rettegés. Óh, hogy kellett lemondania !! Milyen komédiát játszott szerelméért! De nem, nem tudta soká igy folytatni, nem tudta csalni a férjét, az örökös lelki harcz beteggé lette. Mennyit mondja szerelmese, hogy csak érte él, nélküle meghalna ; bevall férjének mindent és elválik. Igen, igen, ez lesz a legjobb megoldás, feltárja előtte örült szerelmét, jó öreg férje talán meg is bocsát s kitér boldogságuk utjából ! . . Eljött az az iszonyú óra is, a midőn férjének elmondta, bevallotta bűnét, szerelmét, kérte bocsánatát és azt, hogy váljon el tőle, legyen azé, a kit szeret; ujjongott szive örömében, a midőn férje beleegyezett elválásukba, most már szabad lesz és az övé, a kit szerel, imád. Nem vette észre vak szenvedélyében azt sem, hogy összetörte a lelkét férjének, a kinek
