Szamos, 1902. augusztus (34. évfolyam, 62-70. szám)
1902-08-07 / 63. szám
bocsátkozhatunk; azokról egyébként a Gazdasági Egyesület által kiadott íüzetke eléggé tájékoztat. Elég annyit megjegyeznünk, hogy ha ez az eszme testet öltene megszabadulna a pusztulástól a magyar birtokos osztály, mert a szövetkezet megvásárolná a dobra jutott magyar birtokokat s a vételárnak hosszú lejáratú kölcsön alakjában való hitelezése mellett azokat átadná vagy az eddigi tulajdonosnak, vagy más hazafias magyar családoknak. Ezzel semmi koczkázat nem járna, sőt a pénztári készlet hasznosan gyümölcsöznék, s a magyar föld megmentetnék a magyarságnak. Szomorú jelenség a magyar pusztítására irányuló oláh nemzetiségi politika térfoglalása Erdélyben s a vele határos megyékben, tehát a mi megyénkben is. Ennek a politikának legerősebb tényezői az a 63 oláh pénzintézet, melyek különös előszeretettel boldogítják jelzálogkölcsöneikkel a magyar birtokokat, lesvén az alkalmat, mikor keríthetik azokat árverés alá, hogy potom j árért megvegyék s aztán oláh kézre adják. A mi megyénkben is vannak már oláh bankok. De tekintsünk csak bele megyebeli j magyar kis- és középbirtokaink C lapjára, j mennyire meg vannak azok terhelve erdélyi! oláh bankok jelzálogkölcsöneivel! Nem puszta j véletlen ez, hanem a magyar birtokos osztály pusztulására irányuló aknamunka. Hiszen tudvalevő, hogy ezek az oláh bankok nemzetiségi czéljaikra áldozzák tiszta jövedelmük nagy perczentjét. Ugyan a mi pénzintézeteink közül melyiknek jutott valaha eszébe, magyar nemzeti czélokat is szolgálni ? Ki szálljon a síkra, hogy ily vészterhes áramlatnak gátat vessen, ha nem azon szervezet, mely nemzeti érdekeink ápolására és; védelmére alakult, — ki nyújtson segédkezet gazdasági egyletünknek a magyar birtokos osztály megmentése érdekében fölvetett eszme diadalra juttatására, ha nem azok, kik ezen jelszó alatt egyesültek : „Mindent a magyarságért“, — a Nemzeti Szövetség“ ?! Midőn e pár sorban erős bizalommal szóltunk a Nemzeti Szövetségről és a Nemj zeti Szövetségnek egyéb mondanivalóinkat I más alkalomra tartván fenn, — az a régi igazság lebegett lelki szemeink előtt: „Akié a föld, azé az ország.“ Egyesült erővel j dolgozzunk azon, hogy a magyar ősök vérével megszentelt föld maradjon a magyaroké, mert csak igy remélhetjük, hogy nemzeti életünk második évezredében is ez az ország Magyarország marad. Cato Pár szó az apákhoz. A frauczia császárok uralkodása megadta tehát a legújabb kor kezdő pontját. A nagy, a nemes felfedező századok után s az újkor egy nemesen egyszerű, de törekvő évhalmaza mögött benne találjuk magunkat abban a káoszban, a melyet a történész a legújabb kor elnevezésé- sével tisztelt meg. Ebben a legutóbbi, tehát legjobban ismert és önálló történelmi időszakot képező században pedig teljesen tudatára ébredtünk annak a sajnálatos ténynek, hogy teljes folytatása ez a mi egész életünk a XVI. Lajos életének, erkölcseink eme és az utána következő frauczia királyok udvarában gyökeredző rokokkó- erkölcsnek teljes lenyomata, csakhogy az a relif — Isten tudja — mintha élesebb lenne, mint amilyennek kellene lenni. Van önálló életfelfogásunk. A népéletben gyökerező s mindjobban fejlődő társadalmi életünk. Van egy zajos, szinte ismeretlenül, kellemetlenül ható vallási életünk. Ismerünk jellemeket, amelyek minden más, csaknem az, ami. Van speciális erkölcsünk, melynek mai uj, bölcselői is vannak s rendszerbe van foglalva a XIX , vagy XX. század etikája és filozófiája. Uj tudományos, művészi és politikai életünk határozottan fejlődik ; mindjobban kezdjük hinni, hogy ez a mai életünk, ha sokáig igy fejlődik, ha ilyen fenomenálisan mivelődiink, eljutunk a társadalmi életünk vegetációjához, a társadalmi krachhoz. És ebből az érdekes, legalább a komolyan szemlélődő előtt érdekes társadalmi és politikai ■ átadásból egy másik dolog következik. Kevés lett a kenyér. Nem csak. Hanem ma már kenyeret csak az eszik, aki elveszi azt a másiktól, ha szépszerével nem, akkor erőszakkal. Ehhez járul az erkölcsi életben gyökeredző, de a társadalmi téren polgár jogot nyert felületesség, minden téren, minden irányban. Nincsen komoly munka, nincsen lelkiismeretesség. Mindenütt látjuk, mint űzi, hajszolja a mai erkölcs az embert olyan irányba, amelyet századokkal előbb, nemhogy nem ismertek, de eisern tudtak | képzelni. Nézzük meg kezeiről a magyar társadalmi életet s azt fogjuk tapasztalni, hogy az az ősmagyar, tisztességes vér, amelynek ezredéves múltja van, amely nemcsak hazát szerzett, nemcsak tudott mivelődni, de amely soha sem dobta magát oda álbölcsek s demagógok hipotésisei- nek, mondom ez a vér nem a régi már, sőt fájdalommal tapasztaljuk, hogy a mi élütónk is oda van dobva a haladásnak, — a haladásnak. A mi népünk is tévtanokat fogad be. Addig, mig a tisztességes munka ott vár dolgos kezek után, az a nép, amely még lelkesedni tud az ősök végezte nagy munkákon, szószátyárok után indulva odadobja magát az erkölcsi züllés karjai közzé. Leányainknak már ma nem férj oltalmazó kell, nem érzik magukat jól a család éltető meleg fészkében, hanem idegen s általunk soha nem ismert eszmék lelkesítik, amelyben sem erkölcsi tartalom s lélek, sem a tudomány által megokolt józanság nincsen. Abból az alkalomból mondtam el ezeket, mert a magyar kultusz-kormány rendeletszerü felhívást bocsátott közre, hogy a tudományos pályára tóduló leánygyermekeket tartsák vissza az intézőkörök attól, hogy czélnélküli tudományos munkával töltsék el azt az időt, amiket az élethivatás más munkára utal. Közelebbről sok a képesített tanító és óvónők száma s nem alkalmazzák őket. Hogy a tanítónőket nem igen alkalmazzák és ha alkalmazzák nem szívesen adnak nekik munkát : ez faktum. Le hát miért ? Legyen szabad egy pár szóval az egész dolgot megvilágítanom úgy, mint a hogyan tényleg van. Egyáltalán nem akarom kicsinyleni az ő erejüket, de viszont nem szabad elhallgatnom azokat a valóban létező bajokat, amelyek a közoktatásügyi minisztert rendelete kibocsátására késztette. A mi tanulni készülő lányunk, ha tizenöt éves korában bemegy a tanítónő képzőbe, valóban oly kevés előképzettséggel rendelkezik, hogy az ott előadott tárgyakat, amety pedig a miniszteri tanterv szerint nem csak óriási terjedelmű, kenem előtte teljesen ismeretlen: képtelen megérteni. Úgyszólván a bábu mellől megy oda, ahol az a evikkeres ur, aki rendszerint igen értelmes bácsika neki előadja a pszikoló- giát, a logikát. Itt tanul egy kis antropológiát. Bevezetik a didaktika és neveléstan titkaiba. Nem szólok természetesen azokról a nevetségesen közönséges tárgyakról, amelyeknek holmi algebrát, holmi másod harmadfokú egyenletet s egy parányi logaritmust vernek a kisasszonyok fejébe. Linné Endlicher rendszere szót sem érdemel s ha esetleg a kezébe adják a kisasszonynak Bacon, Boussean, Komennius és még tudom is én kiknek a müveit, mindenesetre sokkal nagyobb bennök a lelkiismeretség, hogy ezeket jék? Szerencsére az nem lehet s nem csodák okozzák azon nemes szervek vérkeringésének hirtelen megszűntét s igy a hirtelen halált, hanem a vérkeringés csatornáinak, az ereknek betegségei, az érbetegségek; mert, ha a vért vivő erek betegek, akkor minden pillanatban felmondhatják a vérközvetitós szolgálatát ép úgy, mint a beteg kéz vagy láb, vagy bármely más beteg testrész minden pillanatban beszüntetheti a mozgásnak, vagy az illető testrésznek megfelelő munkakört. Mik tehát az érbetegségek ? Az érbetegségek az ereknek oly elváltozásai, melyek az egészséges állapotban puha, könnyen táguló, ruganyos ereket keménynyé, rugalmatlanná teszik. Mig az egészséges erek könnyen tágulnak és az evés, ivás vagy hirtelen kedély változás alkalmával megszaporodott vérnek s igy nagyobb vérnyomásnak könnyen engednek s igy a vér folyása, keringése meg nem akad; addig a megbetegedett erek keménységük miatt nehezen tágulnak s az evés, ivás alkalmával megszaporodott vérnek, vagy hirtelen kedólyválto- zásnál megnagyobbodott vérnyomásnak nehezen engednek, törékenységük miatt megrepednek s rugalmatlanságuk által a vért tovább nem nyomják. . Messze, orvostudományi térre vezetne a búvárkodó orvos tudósok abbeli igyekezetének részletezése, hogy a vérkeringés csatornáinak — tehát a szív és ennek kiágazásai, az erek — betegségei miként származnak, azért ezzel nem foglalkozom, hanem a komoly tárgy népies! fejtegetésében csak arra terjeszkedem ki, vaj-! jón mily óvintézkedéseket lehet tenni azon czélból, hogy 1. a hirtelen halált okozó érbetegségek ne származzanak s hogy 2. a meglevő érbetegségek vészes következménye, a hirtelen halál elhárittassék. Az ér s szívbetegségek kétféle okból származnak, vagy kopásból, vagy tisztátalanságból. Kopásból akként, ha a szív s ennek folytatásai, az erek gyakran kelleténél többet dolgoznak; í a mi akkor áll elő, ha a rendesnél nagyobb vértömeget gyakrabban, vagy rendes vórtöme- get erősebben kell mozgásban tartaniok. Már pedig kelleténél nagyobb vértömeg akkor jön a szives erekbe, ha szokottnál bővebb étkezés s ivás után a test nedvei hirtelen megszaporodnak vagy ha a kipirult arezot mutató nagy öröm s a sápadt arezot mutató nagy ijjedtség által okozott kedélymegrázkódtatásokra a test vértömege, majd főleg a fej és a szív felé tódulva, az ott levő vérmennyiséget hirtelen meg- szaporitja. A rendes vérmenuyiség erősebben akkor is kering az erekben, ha a rendesnél nagyobb testi munkát végzünk, mint a táncz, úszás, futás stb. Ha tehát az erek kopástól való megbetegedését ki akarjuk kerülni, akkor az étkezés, ivás, öröm, ijedtség, megerőltető munka tekintetében legyünk mértékletesek, mert bizonyos határig azok nem ártanak, de határon túl koptatják az ereket. Azonban tisztátalanság által is megbetegedhetnek az erek akkép, hogy bármely sebtől, vagy testi betegségtől betegségi anyagok jut nak az erekbe a vérfolyás utján, miáltal az erek izgattatnak és megbetegednek. Ha tehát ! az ereket ily tisztátalan anyagoktól származó betegségektől meg akarjuk óvni, akkor akármily seb, vagy betegség esetén azonnal kérjük fel az orvost, hogy sebeinket vagy betegségünket gyógykezelés alá vegye. Ha az életkűzdelemben mégis megesik, hogy az ember az imént jelzett óvintézkedéseket be nem tarthatja, s azért szív-, vagy érbetegségbe esik, akkor ezek vészes következményeinek megelőzésére ugyancsak azt kell tennünk, hogy a vérkeringésbe az elégnél több vér ne kerüljön, azaz minden emberi dolgunkban legyünk higgadtak és mértékletesek. Csak hogy ily esetben az önmérséklet határa a szo- kotnál alantabban van és azért ily szív- vagy érbeteg embernek nem szabad a rendes egészségű embernek megfelelően élni, hanem csendesebben. Ilyen embernek nem szabad mértékletes evés, ivás, munka után hirtelen lefeküdni; mert a fekvő embernél az erek vérrel könnyebben megtelnek s a vértől nehezebben ürülnek ki, miáltal a nemesebb szervekben a vérnyomás megnagyobbodik s hirtelen halál szár- mazhatik. E mértékletességi rendszabályok betartása mellett az ér- vagy szívbeteg ember rendes emberi életkort érhet, mert a megbetegedett szív és erek betegségétől származó rendellenes működésnek szabályozására az orvos számos gyógyszerrel javíthatja a beteg állapotát és az ily beteget a hirtelen halál veszélye csak akkor fenyegeti, ha a neki való mértékletesség és higgadtság határait átlépi s igazat mond a költő, midőn azt ajánlja: Csak méhként ízleld mézét az édes Örömnek, Mert ha mohó vágygyal rája rohansz — elölő. Dr. G.
