Szamos, 1902. július (34. évfolyam, 53-61. szám)

1902-07-27 / 60. szám

lét, — az érdekelt vidék minden egyes la­kosára egy koronát számítva — 55 ezer koronára tehetjük, Az átmeneti személyforgalom bevéte- lét, — a két szomszéd vármegye 600 ezer lakosát tekintve és véve alapul s az átme­neti személyforgalom arányát az előbbiek­hez képest 90 százalékkal kevesebbre téve, — 60 ezer koronára tehetjük. Tekintve, hogy ez 50 kim. vonalon évenkint 24 or­szágos vásár; tekintve, hogy az ezen csonka­rész kiépítése által nyerendő 200 kim. vona­lon népes és jelentős forgalmat kínáló köz­ségek feküsznek, — melyek közül csak Nyíregyházát, N.— Káliót, Nyir-Bátort, Máté­szalkát, Csengert, Szatmárt, Sz.-Váralját s a bányavárosokat említem, — mondom, eze­ket tekintve, nem látszom túlozni akkor, ha a személyforgalom évi bevételét az em­lített összegre irányzóm elő. Évi összes nyers jövedelme lenne te­hát e vasútnak 275 ezer korona Ebből 100 ezer korona fedezheti az évi kiadásokat és igy 175 ezer korona tiszta jövedelme marad e vasútnak, mely összeg a befektetett tőke 10 perczentjének lelel meg. íme tehát a tervezett szatmár — máté­szalkai vasút nemcsak nagy gazdasági, for­galmi és kulturális érdekeket fog szolgálni, hanem ezek mellett mint financzialis válla­lat is ki fogja magát fizetni, minélfogva az érdekelt községek, városok, úgyszintén az érdekeltség egyes tagjai is minden koczkáz- tatás nélkül jegyezhetik a majdan kibocsá­tandó részvényeket. Tyúkod, 1902. jul. hó. Gönczy Sándor. Ä reklám. Mindenütt és mindenhol mostanság a ke-1 reskedelem és ipái nagy pangásáról hallhatunk, de nem tapasztalunk egyetlen egy kísérletet, a j mely ezen szorultságon segítene, avagy segíteni | próbálna is. Mindenki belenyugszik ezen álla­potba, akárcsak a fatálisták és menedéket egye­dül Isten segedelmétől, avagy a kormánytól vár. Pedig egy régi török közmondás is azt tartja: „Segíts magadon és az Isten is meg-1 segít.“ Mindenki avval akarja megokolni a nagy ipari és kereskedelmi deroutot, hogy az tisztán a szűk pénzügyi viszonyok és a nem­zetközi háborús komplikátiók megmaradt kö­vetkezményei. Ha részben igaznk is van, tisz­tán és teljesen azonban még sem szabad ez okokra támaszkodnunk. Nagy szerepet játszik még a fogyasztók és vevők vásárlási kedvetlen­sége. melyet bármely uton-módon elmulasztani mindezideig igen kevesen próbálták. Hiszen a fogyasztó közönségnek épugy szüksége van mindazon szükségleti czikkekre, a melyekre a múltban és ha némileg redukálták is azok számát, még mindig nem magyarázható és egyeztethető össze ama nagy hiánynyal, melyet úgy a kereskedelmi, mint az ipari piaczokon észlelhetünk. Itt van élő példaképpen a külföld, ott is a háborús események alaposan megszü kitették a pónzviszonyokat, ha talán nem is oly mértékben, mint nálunk és daczára ennek, semmit sem változott a kereskedelem és ipar forgalma, mindenütt jólét és megelégedés ural­kodik. De hiszen régi elvitázhatatlan dolog, hogy mi magyarok üzleti élelmességben messze hátra vagyunk még a müveit nyűgöt kulturállamaitól, hogy az ifjú és tetterős Amerikát ne is említ­sem. Hol érti nálunk a kereskedő, avagy iparos áruit és készítményeit annjúra szembe tűnővé tenni a vásárló fogyasztó közönségnek, mint a külföldön. Nálunk még mindig fáznak a reklámozás­tól, hirdetéstől, kapaszkodva azon ósdi felfo­gásba, hogy szolid czég nem hirdet, avagy reklámoztat, mert „a jó bornak nem kell czó- gér.“ Óh, ezek az idők már rég letűntek Ma­gyarország láthatáról. Bezzeg manapság már nagy szüksége van minden kereskedőnek és iparosnak még, ha a legszolidabb bázison is alapult, hogy készítményeit a közönség meg­ismerje, különösen a városokban, de főleg a nagyvárosokban, hol már a harmadik, negyedik szomszédunk is ismeretlen, idegen előttünk. Az üzleti pangásnak tehát egyik főténye­zője maga az iparos és kereskedő, ki nem pró­bál, avagy nem akar oly tisztességes eszközhöz nyúlni, a melylyel elejét vehetné a jelenleg legtöbb helyen uralkodó állapotnak, mely előbb utóbb a vagyoni tönkhöz vezet. Nézzük csak a külföldi újságokat: nógy- ötcdrészót a hirdetések töltik be, daczára, hogy néha 80, sőt 100 oldalon is jelenik meg. Avagy sétáljunk London bármelyik steerjén, Páris egy avenne-jén, lópten-nyomon szemünkbe öt- lik egy-egy jól sikerült secessiós plakát, mely megállásra késztet. Ha pedig egy hirdetést, avagy plakátot csak elolvastunk, már félig kész a vásár. Az amerikai gazdaasszony még a házi szükségleteit is hirdetés utján szerzi be. Mikor reggelenként kezébe veszi tűrlapját, azonnal a hirdetéseket kezdi olvasni, hogy megtudja, hol és kinél kapható a legolcsóbb burgonya, főze­lék, liszt, zsir stb. Természetesen, mi még messze vagyunk ez állapotoktól és nem is kívánhatjuk, hogy az rövid időn belül nálunk is bekövetkezzék, mi csak reá akartunk mutatni azon módozatokra, melyekkel kereskedőink és iparosaink sanyarú állapotán segíteni lehetne. Mert hiszen a néma gyereknek anyja sem érti szavát. HÍRROVAT. Az Il ik negyedév lejártával felkérjük la­punk mélyen tisztelt megrendelőit, hogy hát­ralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújí­tani szíveskedjenek. ° Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk tör­vényhatósági bizottsága folyó hó 23 án, szerdán igen érdekes, rendkívüli közgyűlést tartott, melyen úgy a helybeli, mint a vidéki tagok elég szép számban jelentek meg'. A gyűlést gróf Hugonnai Béla főispán délelőtt. 11 órakor nyi­totta meg, üdvözölvén a megjelent bizottsági tagokat, előadta, hogy a tárgysorozatnak első pontját a vármegyei tisztikarnak kérelme ké­pezi, a melyben a „Magyarország és a „Füg­getlen Magyarországában megjelent hírlapi tá­madásokkal szemben a miniszteri vizsgálatot kéri maga ellen Több felszólalás után az állandó választmány véleménye ellen a közgyűlés B ö- szőrmén yi Sándor országgyűlési képviselő indítványára kimondta, hogy a vármegye tör­vényhatósága úgy az alispán, mint a tisztikar minden egyes tagjával szemben bizalommal vi­seltetik ; nem tartja szükségesnek, hogy a vár­megye közönsége saját tisztikara ellen vizsgá­latot kérjen ; kifejezte a közgyűlés bizalmát az alispán és tisztikarral szemben; ezen határoza­tát megküldi a minisztériumnak és az összes törvényhatóságoknak, hogy igy a meghurczolt tisztikarnak elégtétel adassék. Erre Nagy László alispán fejezte ki a tisztikar nevében köszöne­tét a közgyűlésnek, a hozott határozatért. . * Uj református püspökség. A békés-bá­náti ev. ref, egyházmegyében mozgalom indult meg az iránt, hogy a túlságosan nagy kiterje­désű tiszántúli (debreczeni) egyházkerület ketté­osztásával az alföldön egy uj református püs­pökség szerveztessók. Régi óhajtása valósulna meg az alföldi reformátusságnak az uj püspök­ség fölállításával, mert a tiszántúli kerület be­osztása nem megfelelő. E kerületbe ma a követ­kező egj’házmeg3^ék tartoznak: alsó-szabolcsi, hajduvidéki, békés-bánáti, beregi, bihari, deb­reczeni, érmelléki, felső szabolcsi, heves-nagy­kunsági, máramaros-ugocsai, nagybányai, nagy­károlyi, nagyszalontai és a szatmári ev. ref. egyházmegyék. Á békés bánáti egyházmegye népességére és területre nézve, majdnem felét képezi a kerületnek. A kerület kettéválasztásá­val a tiszántúli kerületből elszakittatnának a bihari, nagyszalontai, heves-nagykunsági egy­a világ folyását és a ílanell hálóingeket illető­leg kifejezést adott volna. Ez azon időben történt, mikor Páris ut- czáin a republikánusok tüntettek. Commune volt a jelszó. Esti tiz óra tájban került Bubidon a szög­let körül -Roppant izgatottnak látszék. Lazasan beszélt maga-magával és mindkét kezével gesztikulált. Azaz csak az egyik karjával, mert a má­sik alatt papirtekercset vitt, meg még valamit, ami úgy nézett ki, mi egy gondosan bepakkolt szalámi. Nagyon titokteljes. Dubidon Agénor gőzgép sebességével ha- j tolt be a kapun s a házmestert, ki őt e kérdés­sel várta: Mit tart ön Bismarckról — figye­lembe se véve, négyesével szedte a lakására vezető lépcsőket. Hallottam, mint taszítja kulcsát türelmet­lenül a zárba, mint fordítja azt meg kétszer csikorgatva, mint tolszobájában nehány tár­gyat idegesen ide s tova, mint veti végre be­cses személyét egy székbe. Nehány perezre rá egy szörnyű hang szó­lalt meg — egy kellemetlen hang — egy hang, melyet definiálni nem lehet. Sikoly volt-e? Fütty volt-e? avagy egy szerencsétlenül járt hangjegy megtestesítés ? Ki a megmondhatója! Lehetetlen találgatásokba, vagy flanell- hálóingekbe mélyednünk. Miután e hang kétszer-nyolczsor ismétel­tetett volna, mindannyiszor egyenlően, irtózato­san, ördögiesen, megmagyarázhatatlanul, kísér­teties csönd állott be. A csönd nem szakit! atott félbe. Vége a prolognak. II. A dráma. Most már tudom. Eg>' zenei hang az, vagyis jobban mondva szeretne az lenni. A keresztneve neki d. Minek ed? Honnan ed? Én is mint önök, e kérdést vetém föl. Végre fölfedeztem, hogy e d egy klarinét­ból születik és Dubidon segélyével jön a vi­lágra. Igen, ő volt az ; az én felsöbbrendü szom­szédom. Irgalmatlan kiszolgáltatója a flanell- hálóingeknek klarinet-fuvásra vetemedett! Minden este egyenlő sebességgel tért haza, minden este oly gyorsasággal szedte fölfelé a lépcsőket, akárcsak tűz ütött volna ki odafönn; minden este kidolgozta nyakasan a maga d-jót a klarinetböl. Jellemerős commis volt ő, aczólpánczólozta dobhártyával! Körül-belül nyolez nap múlva az a tudat kezdett bennem derengeni, hogy felebbvalóm czélja egy d-t képviselni és azt háromszor egy­másután ismételni. Foglalkoznak önök zenével ? Igen ? Tessék a zongorához ülni. d, d, d . . . g, g . . . Nyolez napra volt szükség, hogy ennyire jusson. Az igazsághoz híven meg kell jegyeznem, hogy Dubidon Agénor e közben még mindig flanell-hálóingeket adott el. így halad az életben ipar és művészet kéz-kézben. A műpróbák hova-tovább reggel 3-ig ter­jesztettek ki. Éjjeleim nem nyertek, a mi nyugalmukat illeti. A második hét közepe táján a d-re és a két g-re még két a következett. Most igy állott a dolog : d, d, d, g, g, a, a, — ahá! A művészet e tetőpontját elérve a klari­nét Dubidon minden további kísérleteinek meg- átalkodottan ellenszegült. Ezentúl csak érthe­tetlen hangokat hozott a világra, — egyformán, mintha újunkkal nedves üveget simogatnánk. Muzsikus és instrumentuma kifáradva látszanak lenni e hősies megerőltetés után. Szegény fü­leim számára kellemes pauza következett. De vihar nem jön szélcsendre rögtönöseb- ben, mint a pauzára egy elszánt kísérlet. Dubm’ 50-szer egymásután próbálta a következendő szerencsétlenül járt hangot fúni. Meg kell jegyeznem, hogy ő e mellett még mindig flanell — de ezt már mondtam. Az este szűk keretébe szorított zenei ta­nulmányok már nem elégítették ki Dubidont, most már hajnali 5 árakor fölkelt és fújta —

Next

/
Oldalképek
Tartalom