Szamos, 1902. július (34. évfolyam, 53-61. szám)
1902-07-20 / 58. szám
nézve állását; ugyanis gróf Wickenburg a m, kir. államvasutaknál alárendeltje volt neki s most mint államtitkár ugyanaz a Wickenburg lenne fölebbvalója, a ki valamikor alatta dolgozott. TTgy a minisztériumra, mint városunkra nézve nagy veszteség volna e kiváló tehetségű férfiúnak a tettek mezejéről való visszalépése. * A szatmár—mátészalkai vasút ügyében a közelebbről Pap Géza polgármester elnöklete mellett megtartott bizottsági ülésen az elnöklő polgármester bejelentette, hogy nevezett vasút épitésére minden lehetőt megtett Hieronymi Károly orsz. gyűlési képviselővel. A városháza nagytermében ezután érdekeltségi gyűlés tartatott, melyen a polgármester hangsúlyozta, hogy e kérdés már városunk javára van eldöntve. A tárgyalt tervezetek a vasút jövedelmezőségét föltétlenül biztosítják s az előmunkálatok legközelebbről meg is fognak kezdetni. * A vágóhíd felülvizsgálata. A kereskedelmi m. kir. miniszter a vágóhid gépberendezés felülvizsgálata és utófelülvizsgálata tárgyában úgy rendelkezett, hogy a város közönségét ezen ujabbi felülvizsgálati és utófelülvizsgálati eljárásból semmiféle további költség nem terhelheti. A felülvizsgálati jegyzőkönyv adatai alapján a városi tanács Rcck István budapesti gépgyárosnak a közvágóhídon végzett gépberendezési munkálatokért járó kereseti járandóságát a szerződésileg elvállalt munkálatokért eső 32.226 K-ban, egyéb teljesített pótmunkálatokért 2.021 K 54 f, összesen 34. 247 K 54 fillérben állapította meg, amely összegből a nevezett czégnek előzőleg már 32.226 korona kifizettetvén, jelenleg csakis a pótmunkálatokért járó 2021 K 74 fillért és a külön letett biztosítékot utalta ki. * Gyászhir. Haraszthy Tamásné sz. Berky Vilma, férje, leánya, veje és unokái, továbbá nővére, Vaday Károlyné sz. Berky Hermin, ennek férje, gyermekei, vejei és unokái, nagynénje, özv. Herczeg Imréné sz. Cseresnyés Juliánná és az összes rokonság nevében is mély fájdalommal tudatja szeretett anyjának, a legjobb mostohának, anyós, nagyanya, dédanya, testvér és rokonnak, néhai Berky István volt szatmári ev. ref. lelkész özvegyének, felső-eőri Cseresnyés Johannának f. 1902. év julius hó 18-ik napján d. e. 9 órakor, hosszas szenvedés után, életének 80-ik évében történt elhunyták A boldogultnak földi maradványai ma d. u. 4 órakor fognak a Rákóczi-utcza 29. sz. alatti háztól az ev. ref. egvház szertartása szerint örök nyugalomra tétetni. Szatmár, 1902. julius hó 20. Legyen emléke áldott I * A városi rendőrség hatáskörébe tartozó ügyek kezelésére uj munkarend jött létre, mely a város területét a következőleg osztja fel: I. kerülethez tartoznak : Kölcsey-utcza, Kazinczy - utcza a Kölcsey- és Rákóczy-utcza torkolatáig; Deák-tér, Eötvös-utcza, Kossuth Lajos-utcza, Majláth-utcza, Bányai ut, Csatorna-utcza. Felső- és Alsö-Szamospart, Szirmay-utcza, Várdomb- utcza, Batthyány-utcza, Tompa-utcza, Diána- utcza, Petőfi-utcza, Zrinyi-utcza, Báthori-utcza. Töltés-utcza, Kert-utcza, Vágóhid-utcza és a közök. Felügyelő rendőrtiszt Papp István. II. kerülethez tartoznak : Kazinczy-utcza a Viz és Zárda-utcza torkolatáig, Rákóczy-utcza, Hám János-utcza, Színház, Templom és Görbe-köz, Széchenyi-utcza, Iskola-köz, Árpád-utcza, Hu- nyady-utcza, Attila-utcza, Teleky-utcza, Pázsit- utcza, Nyil-utcza, Szivárvány-utcza, Kinizsi ut- cza, Kisfaludy-utcza, Bercsényi-utcza, Verbőczy- utcza, Csokonay-utcza, Bocskay-utcza és a közök. Felügyelő rendőrtiszt: Gönczy Béla. III. kerülethez tartoznak : Viz-utcza, Zárda utcza ; Ezektől északra Kazinczy-utcza, Vórösmarty-utcza, Uj-utcza, Gvadányi-utcza, Sziget-utcza, Jósika utcza, István-tér, Mátyás király-utcza, Damjanich- utcza, Honvéd-utcza, Honvéd-köz, DrágfFy-utcza, Perényi-utcza, Vesselényi-utcza, Toldi-utcza, Kül- sösor, Hajnal-utcza és a közök. Felügyelő rendőrtiszt: Kiss József. IV. kerülethez tartozik a város összes külterülete. Felügyelő rendőrtiszt: Makay Sándor. V. kerületet képezi Szatmár- hegy, hol az összes rendőri és közigazgatási teendőket a második alkapitány teljesiti. * Gyászhir. Bátorkeszi Kiss Róbert, nyug, mátészalkai főszolgabíró, köz- és váltó-ügyvéd Nagy-Kállóban, hova gyógykezelés végett szállíttatott, e hó 16-án esteli 7 órakor, életének j 49-ik évében elhunyt. A boldogult 12 évig volt | a szatmári járás szolgabirája, azután 4 évig a mátészalkai járás főszolgabirája. — Utóbb ügyvédi irodát nyitott Mátészalkán, hol a leg- legkeresettebb ügyvéd volt. Előzékeny modorá- i | ért miudenki szerette és szívesen mentek hozz: tanácsát és segítségét kérni. Körülbelül egy évve ezelőtt erős idegbaj támadta meg s a hatalma: termetű ember a szó teljes értelmében pusztult Időközben Szatmárra tette át lakását. Betegsé ge azonban rohamosan haladt előre, minek kö vetkeztében a család ez év tavaszán a nagy kallói elmegyógyintézetbe szállíttatta. Itt ért« el a halál. Földi részeit e hó 18-én, pénteket helyezték örök nyugalomra. * A közkórházi vizsgálat a kormányható ság részéről f. hó 10-én megtörtént. A közkór háznak a belügyminisztérium által kiküldött dr Blum Ödön közegészségi felügyelő és Flig Kálmán belügyminiszteri számtamiosos által egyil részről úgy tisztasági és közegészségi szempont ból, — a másik részről a könyvvitelek, kezeiéi és közkórházi pénztár kezelése teljesen rendber találtatván, a kiküldöttek megelégedéssel távoz, tak. * A városi ovoda újból való építése és állami kezelésbe vétele ügyében a vallás- és közoktatási miniszter értesítette a kir. tanfel- ügyelőségot, hogy a kisdedovoda jelenlegi tel két, csekély szélességi méreteire való tekintetj bői, arra való figyelemmel, hogy az ovodakö- telesek emelkedő száma a város ezen részében egy kettős ovodai épület felállítását elkerülhetetlenné teszi, építkezésre alkalmasnak nem találja. Minthogy pedig a város által ovodai czélra előzőleg megvásárolt telek állami iskola részére adatott át, szükségesnek találja, hogy a város a szervezendő állami ovoda elhelyezése czéljából az elvont telek közelében tágas építkezésre teljesen alkalmas telket vásároljon, a melyen a tervezett kettős ovodai épület megfelelően elhelyezhető legyen. * Gyászhir. Mély fájdalomtól megtört szivve' tudatjuk a felejthetetlen jó anyának, nagyanyának testvérnek, anyósnak, nagynéninek s rokonnak, özv Berghofer Istvánná szül. Budaházy Jozefának, f hó 16-án, hajnali 3 órakor, életének 68-ik, özvegységének 22-ik évében, hosszas szenvedés után történt gyászos elhunyták Kedves halottunk hült tetemei f. hó 18-án d. u. 3 órakor tétettek az ev. ref. egyház szertartása szerint az Arany János- utcza 40. sz. házunknál tartott gyászszertartás után a rom. kath. temetőben levő családi sírboltba örök nyngalomra. Debreczen, 1902. julius 18. Gyermekei: Berghofer Ida férjével Budaházy Alberttel s gyermekei Margit, férjezett dr. Széli Kálmánná; Gizella ; Berghofer István nejével Szűcs Rózával s gyermekei László, Ilona, Jmre. Testvérei: Budaházy Miklós nejével Gyürky Matilddal s gyermekei; Budaházy Albert nejével. Unokaöcscse: Kassay Béla. Áldás és béke poraira 1 * A nagykárolyi képviselőválasztás alkalmával tudvalevőleg a függetlenségi választók táborába került Domahidy Sándort és Ma- róthy Sándort a választók alaposan elverték úgy, hogy súlyosabb sérüléseket szenvedtek. Ezért a törvényszékhez jelentették fel a függetlenségi párt több tagját. A szatmári kir. törvényszék Dr. Roth Ferencz elnöklete alatt a napokban mondott ez ügyben Ítéletet s mivel a vádbeli cselekmény elkövetésére alkalmas bizonyító adatok hiányzottak, a kir. törvényszék a vádiratot elutasította, vádlottakat felmentette s a további eljárást beszüntette. * Anna-bál. A bikszádi fürdőbeu a szokásos Anna bál f. hó 26 ikán fog megtartatni, melyre külön meghívók nem lesznek szétküldve, hanem ez utón hívja meg a nagyérdemű közönséget a fürdőigazgatóság. * Rendkívüli közgyűlés. Mint már említettük, a vármegyei tisztikar egy rendkívüli közgyűlés összehívását kérelmezte a főispántól, melyen a „Magyarország“ támadásaival szemben a belügyminiszteri vizsgálatot fogják megkérni. A rendkívüli közgyűlést a főispán folyó hó 23-án délelőtt 11 órára hívta össze, melyet ugyancsak 23 án délelőtt fél 11 órakor az állandó választmány ülése fog megelőzni. * Tarka színpad Szatmáron. Az a derék művész gárda, mely a Tarka szmpad név alatt megteremtette a magyar „über brettlit,“ országos jó hírnévre tett szert, és sikerrel utazza be Magyarország nagyobb városait. Szilágyi Dezső volt igazgatónknak sikerült a vezetőséggel egyességre lépnie, s igy rövid idő alatt élvezetes nyári estékre van kilátásunk. Műsoruk igen érdekes, kitűnő magyar irók és zeneszerzők apróbb müveit oly előadásban mutatják be, hogy a legszigorúbb kritikust is kielégítik. A társulat, mely minden este uj programmal lép a közönség elé, méltó arra, hogy egy pár napig, mig városunkban időzni fog, közönségünk meleg pártfogásában részesitse. * A Szatmármegyei Lóverseny Egylet által Szatmáron, 1902-ik évi szeptember hó 28-án, vasárnap tartandó lóverseny feltételei. I. Mezei gazdák versenye. Dij 200 korona. Ebből 10O kor. az első, 60 kor a második, 20 kor. a harmadik, 20 kor. a negyedik beérkező lónak. Táv. kb. 1600 m. Futhat minden Szatmárnémeti sz. kir. városi és Szatmármegyei földművelő kisgazdának tulajdonát képező 3 éves és id. lova. Nyereg nélkül. Nevezés a verseny napján is elfogadtatik. Tét nincs. II. Sikverseny. (Fenttartással, ha a dijat Szatmárnémeti sz. kir. város adja.) 800 K. az elsőnek, 100 K a másodiknak. Oly 3 é. és id. lovak számára, melyek 1901—1002. évben 1000 K értékű versenyt nem nyertek. Táv. kb. 1600 m. Teher 3 é. 65 kg., 4 é. 70 kg., 5 é. és id. 73 kg., kanczára és heréltre l‘/2 kg. kevesebb. Minden 400 K össznyeremény után l*/2 kg. több hal- mazva 3 éveseknél 7 kg-ig, 4 é. és idősebbeknél 5 kg-ig. Félvéreknek 5 kg. eng. Beiratási-dij 10 K további 10 K az indulóktól. III. Hőig y ek-dij a (Vadászverseny.) Tisztel et-dij 300 K értékben az elsőnek, tisztelet-dij 100 K értékben a másodiknak, tisztelet-dij 50 K értekben a harmadiknak. Táv. kb. 4000 m. Szat- mármegyében nevelt 4 é. és id. félvér lovak számára. Teher 4 é. 72 kg. 5 é. és id. 76 kg. Beiratási-dij 10 kor. IV. Akadályverseny. 1100 K. Ebből 500 k. adva a Magyar Lovaregylet által, 600 k. adva az Urlovasok Szövetkezete által. 1000 K. a győztesnek 200 K a másodiknak. Oly 3 é. és id. lovak számára, melyek 1901—1902. évben 1000 K értékű versenyt nem nyertek. Táv. kb. 3600 m. Teher 3 é. 68 kg., 4 é. 72 kg., 5 és id. 76 kg. Nyertesekre 5 kg. több. Félvéreknek 5 kg. eng. Beiratási-dij 10 k. további 20 k. az indulóktól. A 3-ik ló beiratási diját menti. V. Tenyészverseny (Sikverseny) 1000 K. adja a m. kir. Földművelésügyi Miniszter ur. Ebből 700 K. az elsőnek, 200 K. a másodiknak, 100 K. a harmadik lónak. Szatmármegyei Gazdasági Egyesületi tagok tulajdonában levő, Szatmármegyei tenyésztésű és nevelésű 3 é. és id. félvér mének és kanczák számára. Táv. kb. 2000 m. Teher 3 é- 70 kg., 4 é. és id. 76 kg. kanczára 1]|2 kg. kevesebb. Beiratási-dij 15 K. Legalább 4 különböző tulajdonos lovának kell indulni, hogy a dij kiadassák. VI. Ügetőverseny. 300 k. egyleti dij tisztelet-dijakban. Ebből 200 K ért tisztelet-dij az elsőnek, 100 K ért. tisztelet-dij a másodiknak, tétek összege a harmadik beérkező kettős fogatnak. Csak félvér lovak futhatnak. Táv. kb. 4000 m. Ha mindkét ló amerikai vagy orosz származású 400 m., ha csak az egyik ló, 200 m. térhátrány- nyal indul. Ha mindkét ló szatmármegyei tenyésztésű 400 m., ha csak az egyik 200 m. térelőny kap az illető fogat. Tét 10 kor. f. v. f. Az ügető verseny másnapon (szept. 29.) d. u. és országúton tartatik meg. Versenybizottság: A versenyek körüli teendőket szívességből az alulirt urak vállalták el: Intézőség : bér. Kováts Jenő elnök, Bara- nyay Imre ezredes, Domahidy István, Domahidy Sándor. Bíróság: Szerdahelyi Ágoston, Svai ezer Gábor és bér. Kováts Jenő. Versenytitkár: Poszvék Nándor. Mázsáló: Pethő György. Indító: Kovásznay Zsigmond százados és Bartha Kálmán. ° Kinevezés. Demkő Sándor, kir. törvény- széki joggyakornokot a főispán törvényhatóságunkhoz fogalmazó helyettesnek nevezte ki. * Adótiszti kinevezés. A pénzügyminiszter Bottlik Géza n. somkuti adóhivatali gyakornokot a vág újhelyi adóhivatalhoz adótiszttó nevezte ki. * Áthelyezés. Az igazságügy miniszter Szentpétery Lajos varannói járábirósági írnokot a fehérgyarmati kir. járásbírósághoz helyezte át. * Eljegyzés. Szegő Öden, a n.-károlyi fü- részgyár főkönyvelője, cs. és kir. tart. hadnagy folyó hó 13 án tartotta eljegyzését Róth Ró- zsika kisasszonynyal, Spitz Antalnak, az ottani izr. hitközség elnökének unokájával. * Herr k. u. k. General Fejérváry. Egy krajezáros lap hozta azt a hihetetlen hirt, hogy Fejérváry báró honvédelmi miniszter, szakítva