Szamos, 1902. július (34. évfolyam, 53-61. szám)
Gazdák Lapja, 1902-07-17 / 29. szám
f. hó 16-án d. e. 11 órakor népes ülést tartottak Szatmáron, a városháza tanácstermében. A pozsonyi kiállítás, Az országos magyar gazdasági egyesület által Pozsonyban 1902. évi szeptember 7—21-ig rendezendő II. mezőgazdasági országos kiállítás, a mely Ő cs. és kir. fensége Frigyes főherczeg és m. kir. herczeg ur védnöksége alatt áll, Pozsonyban a mondott napokon a városi diszkért területén fog megtartatni. Általános, országszerte nagy az érdeklődés a kiállitás iránt, s feltehető, hogy az 0. M. G. E. e hazafias vállalkozásának sikere teljes leend. Pozsony sz. kir. város helyi rendező bizottsága a siker érdekében megtett minden előkészületet és tekintettel arra, hogy az eddigi érdeklődés után ítélve több mint valószínű, hogy a kiállítást látogatók tömegesen érkezendnek majd a városba, főleg a távolabbról érkező látogatók kielégítő elszállásolását lehetővé teendő, a kiállítást látogató közönséget a következőkről tájékoztatja : I. Az elszállásolás kétfelé: a) egyenkénti, b) csoportonkénti. Minthogy a szállodákban csak korlátolt számú vendégek számára van meg a kellő férőhely, azért ajánlatos, ha a kiállítást látogatók jóval Pozsonyba jövetelük előtt s lehetőleg még julius havában, foglaltatnak le a maguk számára szállóbeli lakást. E végből a lakást kereső forduljon közvetlenül a szállodához. Azon látogatók számára, a kik a szállodában már férőhelyet nem kaptak, férőhelyről gondoskodik a városi szállásadó bizottság, amely Mitter- hauszer városi tanácsos vezetése alatt már mostantól fogva és a kiállitás egész tartama alatt működik. A ki a városi szállásadó bizottság közvetítését kívánja igénybe venni, az legalább 10 nappal az odaérkezése előtt jelentse be ezt a szán- í dékát a bizottságnak, lakás igényeinek, (lakás, fék-! vése, ár, időtartam, ágyak száma stb.), továbbá | nevének, polgári állásának és lakczimének közelebbi megjelölésével. A lakás közvetítéséért ágyankint 1 korona közvetítési dij jár, a mely a bejelentéskor (esetleg levélbélyegekben) előre lerovandó. A csoportonkénti elszállásolást a helyi rendező bizottság az e czélra rendelkezésére álló helyiségek felhasználásával végzi. Számot tarthatnak erre különösen a kis gazdák, a kik nagyobb tömegekben, vezetés alatt keresik lel a kiállítást. A csoportos elszállásra igényt tartók közvetítési dijat nem fizetnek, a hajléknak használatáért fekvő- helyenkint és éjjelenkint fizetnek 50 fillért, ezen dij ellenében a helyi szállásadó bizottság a csoport minden egyes tagjának külön fekvőhelyet és takarót ád — a törülközőt s minden egyéb apró szükségleti czikket a csoport tagjai magukkal hozzák. A szállásdij a csoport vezetői által a szállás utalvány átvételekor Pozsonyban fizetendő. A csoportos látogatók Pozsonyba érkezése legalább 15 nappal az odaérkezés előtt a szállásadó bizottságnak, az érkezők számának és az érkezés napjának (lehetőleg órájának is) úgy a pályaudvar, esetleg a hajó állomás kitételével bejelentendő, hogy a fogadás és elszállásolás tekintetében akadály fel ne merüljön. Lóversenyegyleti gyűlések. A Szatmármegyei Lóverseny Egylet f. hó 16-án d. e. igazgatósági és közgyűlést tartott. Jelenvoltak: bér. Kovács Jenő elnök, Cholnoky Imre, Domahidi Viktor, bér. Kovács Miklós, Szeőke Ödön, Szerdahelyi Ágoston, Szuhányi Ferencz és Poszvék Nándor egyl. titkár. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az alapszabályokon a minisztérium által kívánt módosításokat állapította meg az ülés, majd a f. évi verseny feltételeknek a Magyar Lovaregy- let által eszközölt jóváhagyását vette az ülés tudomásul. A II. futam dijának engedélyezése végett Szatmárnémeti sz. kir. város közgyűléséhez kérvényt intéztek. Kovásznay Zsigmond alelnök lemondását az ülés nem vette tudomásul és elhatározta, hogy felkéri az alelnököt, hogy alelnöki állását egyelőre megtartva, a fiatal Egylet működését tovább is tá. mngatni szíveskedjék. Az Egylet kötelékébe tagokul felvétettek: Pap Géza polgármester Szatmár, gróf Teleky Pál Pribékfalva, Gróf Teleky József Nagy-Somkut, ifj. Helmeczy József Szatmár, Gyene István Porcsalma, dr. Keresztszeghy Lajos Szatmár, Kere*ztszeghy Sándor Szatmár, Mándy Bertalan Szárazberek. Szatmár varos közvágóhidi állatorvosául a főispán Kovács Bálint m. kir. állatorvost nevezte ki. Állategészségügyi hivatal vizsgálat. Szuppiny Ödön debreczení m. k. állategészségügyi felügyelő f. hó 13-án Szatmáron a városi és járási m. kir. állatorvosi hivatalokat megvizsgálta s azokat rendben talátva a kezelés fölött mindkét helyen megelégedését fejezte ki. Közigazgatási bejárás. A Nagy-Bánya—Felső- Bányai vasút közigazgatási bejárása folyó hó 8-án történt meg. Most már csak a részvények sikeres kibocsátásától függ a vasút létesülése. Községi mének beszerzése. A nagyméltóságu földművelésügyi m. k. miniszter ur 60701. számú rendelete értelmében felhívjuk a községeket, hogy akiknek községi ménre lesz szükségük, erre vonatkozó kérvényüket mielőbb adják be Svaiczer Gábor lótenyésztési bizottsági elnök úrhoz (Aranyos- Megyes), hogy azok összesítve a földművelésügyi miniszter úrhoz terjeszthetők legyenek. Bírósági ülés. A Szatmármegyei Gazd. Egyesület igazgató választmánya által br. Vécsey József az egylet elhalt elnöke iránt kifejezendő kegyelet tárgyában kiküldött bizottság f. hó 16-án j d. u. 3 órakor ülést tartott. Résztvettek Domahidy | Sándor biz. elnök, Cholnoky Imre, Kölcsey Antal, bér. Kovács Jenő, Szeőke Barna és Poszvék Nán- 1 dór titkár.