Szamos, 1902. július (34. évfolyam, 53-61. szám)
1902-07-13 / 56. szám
bizzuk ügyünket elhatározására, tudva, hogy határozata nem lehet a visszautásitás. Kérjük tehát a mélyen tisztelt Képviselő - házat: Móltóztassók a in agy. kir, kormányt felhívni, hogy a kereskedelmi alkalmazottaknak rokkantság és aggkor esetén való általános kötelező biztosításáról törvényjavaslatot beterjeszteni szíveskedjék Maradtunk a magyar országgyűlés mélyen tisztelt Kópviselőházának alázatos szolgái a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete. hírrovat. Az Il-ik negyedév lejártával felkérjük lapunk mélyen tisztelt megrendelőit, hogy hátralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. * Gyászhir. Dr. Schlauch Lürincz nagyváradi biboros-püspök tegnapelőtt óta bus ravatalán fekszik. A 78 éves agg egyházfejedelem hoszabb betegeskedós után gyomor-, vese- és tüdő bajának esett áldozatul. A nagy halott egykor szatmári püspök volt s érdemei hálás elismeréséül városunk díszpolgári oklevéllel tisztelte meg. Életrajzi adatait a következőkben adjuk : Schlauch Lőrincz, bibornok, nagyváradi latin szertartásu püspök, szül. Uj-ÁradoB, 1824. márc«. 27. Középiskoláit Aradon és Szegeden, a teológiát, a pesti egyetemen végezte. Itt, minta pap növendékek magyar iskolájának legmunkásabb tagja, irodalmi dolgozataival széles körben keltett feltűnést,. 1846. őszén levéltáros volt Lo- novioh Csanádi püspök udvarában, ahol Miha- lovich későbbi zágrábi bibornok-érsek és Fábry későbbi kassai püspök nagyrabecsülését vívta ki. Pappá szentelték 1847. ápril 3. U. a. év jul. Nagy-Szentmiklóson nyert kápláni állomást, ahol nagy buzgalommal folytatta tanulmányait, ha bár a közbejött nehéz politikai viszonyok nem igen kedveztek neki. 1849. szeptemberében ora- viczai, 1850 ben pécskai és ismét nagyszent- miklósi, végre temesvár-belvárosi káplán, egyúttal a püspöki liczeumban a dogmatika, tanára és a szentszéknél a szegények ügyvédje lett. 1852. kedvelt, tanulmányai az egyházjog és egyháztörténelem tanárává és szentszéki ülnökké nevezték ki. Búvárkodásait ugyszólváu ember- fölötti erővel folytatta, egészségét is megrendítette a folytonos, megfeszített szellemi munka. Ennek folytán megvált ? tanári pályától és 1859. mercyfalvi, 1863. gyarmatai plébános s egyszersmind kerületi alesperes lett. Hivatalos munkái ami szabad időt engedtek, mind tanulmányozásra fordította, különösen jogbölcseleti, egyházjogi s müvelődéstőrténelmi tanulmányokba merülvén. Ekkor kezdett a vármegyei közéletben is szerepelni, s Bounaz püspöknek is oly hizalmas papja volt, hogy plébániáján gyakran felkereste. 1867. megszerezte az egyházjodoktori koszorút. Doktori értekezése: „Az egj'ház- javak jogcziméről hazánkban“ nagy feltűnést keltett az irodalmi körökben. Midőn a kath. autonómiai mozgalmak megindultak, egyházmegyéjének papsága két Ízben, 1868. és 1870. autonómiai követté választotta. Ekkor tűnt föl először nagyobb körben. Álláspontjára nézve a nagygyűlésen a bizottság többségének (főpapi) munkálatai mellett tartott hatásos beszédet. Észrevételek czimen egy röpirat jelent meg, állítólag Ghyczy Kálmán tollából, a többség munkálatai ellen ; erre S. egy „Válasz“ szál felelt s nyugodt, tárgyilagos fejtegetéseivel méltó ellenfélnek bizonyult be a kitűnő publiczistával szemben. E szereplése által annyira magára vonta a magasabb körök figyelmét, hogy 1872. csanád egyházmegyei kanonokká nevezték ki. Kanonoki állásában, megszabadulva az aprólékos teendőktől, még nagyobb buzgalommal látott tudományos foglalkozásokhoz. Nyugalmát azonban nem sokáig élvezhette, mert 1873. mácz. 17. szatmári püspökké nevezték ki. 1877. elnöke, 1894. tiszteletbeli elnöke a Szent-László-társu- latnak, melynek közgyűléseit, irányt adó megnyitó beszédeivel, melyek a legfontosabb kérdéseket éppen idejében egy-egy nagyszabású tanulmányban hozzák tisztába, nagy eseményekké tette. Ez időtől már a magyar püspöki karnak vezéralakjai közé tartozik. Különösen a főrendiházban nem volt fontosabb, kivált az egyházat érdeklő tárgj7, melynek vitájában egy-egy feltűnő tudományu s kimagasló ékesszólásu beszéddel id nem vette volna részét. A közoktatási törvény, a zsidók és keresztények közötti házasságra vonatkozó törvényjavaslat s az egyházpolitikai újabb törvények tárgyalásai közben elévülhetetlen dicsőséget szerzett az egyháznak, hazának s nevének. A kötelező polgári házassági javaslatra a király7" felszólítására készített memoranduma a küzdelmeknek mondhatni tengelyévé vált. 1880. v. b. t tanácsos, 1884. a vaskoroua-rend I. oszt. lovagja. 1885. a budapesti egyetemen tiszteletbeli teológiai dektor, 1886. római gróf és pápai trónálló főpap, 1887. ápril 8. nagyváradi püspök, 1893. jun. 12. bibornok, első a nagyváradi püspökök sorában. Úgy a szatmári, mint a nagyváradi egyházmegyében a bérmálás kiosztása alkalmával mindig maga intézett beszédet a bérmálandókhoz és egyházmegyéjének összes kormányzati és szentszéki ügyeit személyesen vezette Uj templo- j mok, iskolák, lelkészségek hirdetik egyes szám- ! tálán jótéteményein kívül apostoli buzgalmát. • Szatmári püspök korában megszerezte a hires Török féle nagy könyvtárt s ezt a szatmári egyházmegyének adományozta, mire ott a Laurentius könyvtár létesült belőle. Szatmáron nagy anjmgi áldozatokkal rendbehozta az inter- nátussal egybekötött tanítóképző intézetet, a nagyváradinak pedig saját házat szerzett; 1891. Nagyváradon kisdedóvónöképzö intézetet alapított, 1896-ban 30 ezer forintot adományozott Debreczen városának nagyszabású apáczazárda létesítésére a magasabb nőnevelés érdekében. kintenek a bizonytalan jövőbe, tízezrek fokozott munkakedvét és erejét biztosítja a magyar iparnak és kereskedelemnek, a magyar nemzet e hatalmasabb erőforrásainak. Kívánságaink nem időelőttiek, mert hisz a kérdés külföldön már g}'akorlatilag is meg van oldva. — A német törvényhozás még 1889-ben megalkotta „a rokkantság és aggkori ellátásról“ szóló 1889. évi junius 22-iki birodalmi törvényt, a melynek a gyakorlati életben tapasztalható hatásából mi is levonhatjuk a tanulságokat, ügy tudjuk Ausztria is készül e kérdést tör vónynyel szabátyozni és a szükséges statisztikai adatok egybegyűjtését eszközölte is és a törvénytervezet már nyilvánosság előtt fekszik. Mi, alulírott egyesület, már 1897. február havában fordultunk ugyanezen kérdéssel a mélyen tisztelt Képviselöházhoz. Kérésünket akkor is osztatlan rokonszenvvel fogadta a mélyen tisztelt Képviselőház és kérvényünket kiadta Dániel Ernő akkori kereskedelemügyi miniszternek, ki azonban úgy vélte, hogy kőrisünk még nem elég időszerű. Annál melegebben karolta fel kérésünket Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter, ki már némi előkészületeket is tett az ügy megoldása érdekében. Ismételve megtettük már azóta sürgető kéréseinket. Sőt nemcsak a mi értekezleteink és kongressu- saink, hanem a kereskedő főnökök kongressusa is, Szegeden, 1898. október havában egyhangúlag elfogadta azt az indítványt, mit egyesületünk elnöke Zerkowitz Emil, az általános kötelező biztosítás törvényes statuálása iránt előterjesztett. Annál bizalomteljesebben fordulhatunk hát a magyar nemzet képviseletéhez, melynek ha- zafisága és hagyományos szabadelvűsóge mindenek fölött áll. Mindkettő kívánja, hogy a vagyonilag gyenge néposztályok felkaroltassa- nak, s hogy a viszonyok lehetőleg oda fejlesz- tessenek, hogy mindenki, aki e hazában dolgozni akar és tud, munkát kaphasson, abból megélhessen és aggkorában se jusson koldusbotra. És bizalommal fordulunk a magyar nemzet képviseletéhez azért is, mert hiszen éppen első kérésünknek beterjesztése ügyében tartott értekezletünk napján, az 1897-ik uj esztendő ünnepén hirdette az egybegjmlt országgyűlési szabadelvüpárt viharos tetszésének közepette hazánk egyik legnagyobb államferfia, parlamentünk megsiratott büszkesége : Szilágyi Dezső, hogy a képviseleti intézmény feladata: „megszilárdítani azt a meggyőződést és azt a tudatot, hogy egyetlen egy igazi kívánság és igazi baj, a mely a nemzet kebelében mutatkozik, sem marad figyelmen kívül és minden panasz és érdek, a mely a nemzet nagy tanácsa előtt jelentkezik, figyelmes meghallgatásra és igazán megítélésre talál még akkor is, ha oly rétegekből származik, a melyek a parlamentben nincsenek közvetlenül képviselve.“ Ily szellemtől áthatottnak ismerve a nemzet törvényes képviseletét, nyugodt lélekkel „Feleség . . „Feleség . . .“ e szó a földön A legszentebb nékem; Hogyne — mikor benne lelem Minden üdvösségem. Ha asztalom mellé ülök, Őt is oda várom, S a szebbnól-szebb gondolatot A szeméből mártom. Ha a szegények ügyéről Töpreng olykor eszem: A legüdvösebb eszméket A szivéből veszem. Ha a kicsinyhitüséget Mint pap — megdorgálom, A biblia szent igéit Az ajkán találom. Ha néha a fájó szivek Panaszdalát zengem, — Puha karja két szivárvány — Átalölel engem. Ha a halál utján mennék, Ugy-e feleségem, Ott is hü kísérőm volnál, S meg is halnál vélem. „Feleség . . .“ e szó a földön A legszentebb nékem, Hogyne — mikor nekem az van: Egy hü feleségem. Lénárd Ede. m Ä határon. — Irta: Földes Imre. — A gránát belecsapott a vízbe. Felpukkanhatott a Duna fenekén, mert forrva bugyborékoltak a hullámok. De a csónaknak semmi baja sem történt. Fáradhatatlannl eveztek tovább. A csónak orrán összefont karokkal állt a kormányzó. Visszanézett a túlsó partra. Komor arczczal, sötéten bámult maga elé. Az evezők imádó áhítattal néztek rája. Egy gondolat vezette mindnyájukat: Megmenteni az ő életét; a szentét, Kossuthot! És ő legkevesebbet törődött ön-magával. Elmerengett. — Minden evezőcsapás távolabb viszi a hazától. Lassan, lassan ködbe vesznek a túlsó part bérczei és ez a nehéz köd megüli a lelkét. Az ormokon még meg-megcsillan a nap sugára, de az ő szivében csak sötét van, nyomasztó, borzalmas sötétség. Elveszve minden! Minden ! . . A kápolnai csatatéren még ott piroslik a vér, a lőporfüst még el sem szállt, de a zászló lehanyatlott és a hármas szinü lobogó fehér és zöld szalagja is beleolvadt a pirosba: Pirosra festette a vér! Gyászba borult az ország. Minden családnak van halottja, özvegyek járnak végig a csatatereken, hogy eltemethessék férjüket. Az ellenség pedig temeti azt a nagy halottat : a hazát ! Garázda martalóczok vígan ülik a tort. A köny pedig omlik a szemekből, omlik folyton, folyton. A kormányzó elmereng ott és egy könnycsepp csillogott a szemében. A vén strázsamester halkan buzdította sietésre legényeit. Azok serényen húzták az evező-lapátokat. Szomorú arezukon ott a gondolat, hogy nagy munkát végeznek. Megmentették a szentet — a jövőnek. Mert ki tudja, mit hoz a jövő ? Kossuth végig néz a csónakban ülőkön. Csupa szomorú gyászos arcz. Úgy ragyogtak azok a szemek, mint a gyémántcsöppek a fekete posztón. A csónak szilaj futással szelte a vizet. Még néhán}" evezőszökés és elérik a partot. A túlsó oldalról a vízre bámultak az ágyuk.
