Szamos, 1902. július (34. évfolyam, 53-61. szám)

1902-07-10 / 55. szám

ségének tartotta küldöttség utján is kifejezni kö­szönetét a két főpapnak. E végből Kende Péter cs. és kir. kamarás, orsz. képviselő, az egyháztanács világi elnökének vezetése alatt Benkő József apát főesperes, Lőrinczy Jenő alispán, Mijó Kálmán dr. vm. t. főorvos, Blanár Ödön és Fi- biger Sándor dr, főgimnáziumi tanárok, Göndy Ede rk. tauitó, Peltsárszky Béla kereskedő, Eperjessy Mátyás és Sántha Mihály iparosok s Gaar Iván hirlapiróból álló küldöttség közelebb jelent meg Szatmáron, hogy az ungvári róm. kath. hitközség hálás köszönetének és szerete- tének kifejezést adjon. A küldöttség d. u. 2 órakor érkezett a szatmári állomásra, ahol azon megtisztelő szerenosében részesült, hogy fogad­tatásra talált Hehelein Károly prépost-kanonok részéről. A legszivólyesebb üdvözlés után a püs­pöki fogatokon a városba hajtatott a küldött­ség, ahol ismét meglepetésben volt részük, amennyiben a küldöttségnek fele része a püs­pöki palotában, másik fele pedig Hehelein Ká­roly prépost-kanonoknál nyert lakást. Délután volt a fogadtatás a püspöknél, aki, hogy meny­nyire szívósén látta az ő ungváriait, misem bi­zonyítja jobban, mint az, hogy megtudva, mi- kc'p a küldöttség egy része már palotájának zárt folyosóján van, a hivatalos tisztelgést meg­előzve, önmaga vezette be a jelenlévőket elfo­gadó termébe, ahol a küldöttségnek általa nem ismert tagjait Hehelein Károly prépost-kanonok mutatta be. A püspök feltűnő szeretettel s lát­ható örömmel fogadta a küldöttséget s minden egyes tagját külön-külön. Kende Péter, az egy- házranács világi elnöke fejezte ki hálás köszö­netét a püspöknek nagybecsű, de számszerűleg is igen tekintélyes adományáért, melylyel le­hetővé tette, hogy nemcsak a róm. kath szü­lők gyermekei, hanem miként a múlt eléggé mutatja, más vallásuaké is, modern épületben tanulhassák a köztiszteletben álló irgalmas nő­vérektől a ma már mindenkitől megkövetelt ismereteket. A püspöki palotában kifejezte a hitközség köszönetét Hehelein Károly prépost­kanonoknak is. A hivatalos tisztelgés befejezése után még másfél óráig időzött a köldöttség a püspöki palotában, miközben a püspök legszi- vélyesebS kalauzolása mellett megtekintette az olajfestmények, ásvány-, fa , csiga-, régiségek, érmek, aczélnyoinásu és fametszetekről készült képek, egyházi szerek, bútorok s többiből álló múzeumot, Hat óra tájban a küldöttségtől bú­csút vett a püspök, mire a küldöttség Hehelein Károly prépost-kanonok lakására vonult, hogy a hitközség köszönetének külön is kifejezést adjon. * Rendkívüli egyházmegyei közgyűlést tartott a szatmári ev. ref. egyházmegye hétfőn délelőtt, meljmek legfőbb tárgya a kegyelet le­rovása volt néh. Szegedy Antal e. megyei gond­nok iránt s a megüresedett e. megyei gondnoki állásra a választás elrendelése. Biki Károly es­peres emelkedett szép beszédben méltatta a néh. gondnok érdemeit, az egyház iránt állan­dóan tanúsított lelkiismeretes buzgalmát s szo­minnél messzebb tőle . . . csak onnan biztatták : — Vidd ki Janika . . . vidd ki fiam . . . vigyázz, el ne szalaszd valahogy . . . ugy-ugy fiam ! Janika szótfogadott hűségesen. Mikor kilépett az egérrel az ajtón, gyor­san betették utána. Az ablakból adták az utasítást: — Dobd át fiam ... a szoüiszédba ! — Úgyis haragosunk 1 — toldotta a szót Kati. Janika szomorúan nézett a foglyára . • . talán valami olyast gondolt, hogy kár érte, j jobb volna megtartani, de hát őt engedelmes-' sógre oktatták mindig. Megfogta jobb kezével a kis egér farkát, aztán nagj'ot lódított rajta . . . A következő pillanatban a ficzánkoló állat átesett a kőkerítésen. A kis fiú olyan busán nézett utána. A szobában megkönnyebbülten lélekzettek fel mindnyájan. Benő azzal vigasztalta magát, hogy ném szégyen egyszer kudarczot, veszteséget szen­vedni, ha egv napon ketten támadnak egy ellen! moruan ecsetelte azt a súlyos veszteséget, mely kidőltével az egyházmegyét érte. A közgyűlés elhatározta, hogy a megboldogult érdemeit jegy zőkönyvébeu örökiti meg, arczképét lefesteti s az őszi közgyűlés alkalmával Fehér-Gyarmaton fogja ünnepélyesen leleplezni, mint a hol a meg­boldogult sokáig lakott. Az egész ünnepély elő­készítésével az elnökség bízatott meg. Ezzel kapcsolatosan határozta el a közgyűlés, hogy néhai dr. Farkas Antalnak, az egyházmegyének nagy időn keresztül szerepelt s kiváló érdeme­ket szerzett oszlopos tagjának is megfesteti arczképét, hogy a megboldogult emlékét ily alakban is megörökítse. Közgyűlés az elhunyt gondnoki állást ideiglenesen Luby Géza e. m. tauácsbiróval töltötte be s a megejtendő szavazás határnapjául f. é. augusztus 15 ik napját tűzte ki. * A szatmári ref. egyháztanács azon al­kalomból, hogy az e. megyei látogatás a szat­mári ref. egyházban befejeződött, hétfőn dél­után Kiss Albert e. megyei főjegyző elnök lete mellett ülést tartott. Ez alkalommal az elnök el­mondta a látogatás alkalmával szerzett tapasz­talatokat s mig egy felöl erőmmel terjesztette elő, hogy az egyházi élet belrendtartása tekin­tetében az ügyeket kifogástalan rendben ta­lálta, másfelől konstatálta azt is, hogy az egy háznak, mint legtöbb megyebeli egyházainknak anyagi gondokkal kell küzdenie. 14 A dalegyesület lembergi útja elmarad, Az ismert munkás-sztrájk és az evvel egybe­függő gazdasági válság oly izgatottá tette Lembergben a kedélyeket, hogy ott hangver­senyezni az idő jelenleg éppen nem alkalmas. * Özv. Vécsey József báróné köszöneté. Szabolcsvái megye főispánja: báró Vécsey József özvegye a következő levelet intézte Szikszay Pál alispánhoz: Sárköz, 1902. junius 23. Igen tisztelt Alispán ur! A mély fájdalom e gyászos napjaiban, melyek feledhetetlen férjem elhunytéval nehe­zednek reám, őszinte köszönetét mondok azon kegyeletes részvétnyilatkozatáért, melylyel Sza- bolcsvármegye közönsége áldozott szeretett fér­jem emlékének. A megboldogult közpályán foly­tatott tevékenységének javarészét Szabolcs megye érdekeinek szentelte és mindhalálig nem szűnt meg Szabolcsmegyét mintegy szülőföld jének tekinteni. Kiváló nagyrabecsülésem kifejezése mel­lett maradok Nagyságos Alispán ur kiváló tisz­telője : Özv. báró Vécsey Józsefné. * A városi gazdasági szakbizottság f. é. július hó 8'án ülést tartott, a melyen csupán 4 bizottsági tag jelent meg és csak egy volt választott biz. tag. A tárgyalásra kitűzött ügyek között első volt Schöberl Ferencz vár- megyei írnok kérvénye, amelyben a várost il­lető főispánt ügyek iktatása, leírása, kiadványo­zása és irattározása körül négy éven át telje­sített munkásságáért némi tiszteletdij megálla­pítását kérte. A gazdasági szakbizottság, mél­tányolva folyamodó rendkívüli fáradozását, ré­szére egyszersmindenkorra 200 kor. tiszteletdi­jat hozott javaslatba, a mely az előre nem lát­ható kiadások rovatából ieend űtalványozandó. * A németi részi birtokosságnak a va­dászati jog bérletből őt megillető rész kiadási ügyében beadott felebbezése volt a második ügy. Ez ügyben a városi tanács a gazdaság kérvé­nyét elutasította, mert a birtokosság nem iga J zolta, hogy a vadászati jogbérletből követelt! összegnek megfelelő kiadásokat tett, másrészről pedig a vadászati törvény értelmében a bérjö­vedelem azon esetben, ha részesedési arány meg nem állapítható, a yárosi pénztárt illeti. A gazdasági szakbizottság a tanács ezen ha­tározata ellen beadott felebbezést elutasitandó- nak véleményezte még azért is, mert a törvény rendelkezésével szemben a tanácsnak tetszésétől függött a bér bizonyos részének utak, hidak és kutak javítására történt kiadása és az e tekin­tetében fenállott gyakorlat alapján a tanács a j kiadott összeg felhasználását jogosan követel-} hette. * A város háztartásához évenkint kiadatni szokott tölgyhaszonfa és deszka egység árának megállapítása tárgyában beadott árjegj'zóket, tekintettel arra, hogy az abban felvett egység­árak a piaczi áraknál 2O0|o-al alacsonyabbak, a j gazdasági szakbizottság elfogadásra ajánlotta [ és véleményezte, hogy az ekként megállapított I árjegyzék a gazdasági tanácsosnak, a mérnök­nek és a villamvilágitási igazgatónak azon meghagyással adassák ki, hogy a felhasznált anyagok elszámolásánál mindenkor az árjegy­zékben foglalt egységárakat vegyék irányadóul. * A városi átírási dijak szedése tárgyá­ban alkotott szabályrendeletet a gazdasági szak- bizottság azon véleményezel terjesztette köz­gyűlés elé, hogy a szabályrendelet a közgyűlé­sen hirdettessék ki és a kihirdetés napján a szabály életbe léptetése mondassék ki, továbbá az átírási dijak kivetési javaslatának elkészí­tésére és nyilvántartására 3 K napi díjjal egy szakbeli napidijas vétessék fel és Közvetlen felügyelettel a számvizsgáló bízassák meg, va­lamint a kivetési javaslat előadmány ozása va­lamelyik aljegyző teendői közé soroztassék. * A vágóhídi gépberendezésnél teljesített pótmunkálatokért a Rock ezégnek 2021 K 54 f. állapíttatván meg, a gazdasági szakbizottság a tanácsnak azon intézkedését, mely szerint ezen összeget a vágóhídi gépberendezés tarta­lék alapjából utalványozta, tudomásul vette. * A szatmárhegyi korcsmaépület bérbe­adása iránt két ajánlat adatott be és pedig Ja­kab József szatmárhegyi lakos és a szatmár­hegyi fogyasztási hitelszövetkezet részéről. Az előbbi a korcsma épületért a fogyasztási adó- kezelőség részére szükséges helyiség kivételé­vel 500 K utóbbi 400 K évi bért ajánlott. A gazdasági szakbizottság, bár a Jakab József ajánlata előnyösebb, ezzel szemben a fogyasz­tási szövetkezet javaslatát ajánlotta elfogadásra, mert a hitelszövetkezet működése oly szocziális érdekeket szolgál, a melyek a közjóiét előmoz­dítására hathatós befolyására vannak és igy méltán megérdemli, hogy azt, hogy a hatóság kellő támogatásban részesítse. * Kövezetvám. Végül beterjesztett az uj kövezeti vámdijszabás módosítása iránt beadott bizottsági javaslat. A gazd. szakbizottság a már miniszterileg jóváhagyott szabályrendelet némely pontját, tekintettel arra, hogyT azoknak alkalmazása a kereskedelemre pótolhatatlan ká­rosodással járna, a javaslat értelmében módo- sittatni indítványozta s egyszersmiut javasolta, hogy az ekként módosított szabályrendelet f. é. augusztus hó 1-én léptessék életbe. * Megyei tisztviselők értekezlete X.-Ká- rolyban A szatmármegyei tisztviselői kar ellen a „Magyarországban“ megjelent támadások kö­vetkeztében a megyei tisztviselők értekezletet tartottak és elhatározták, hogy ebben az ügyben egybehívandó rendkívüli közgyűlésen miniszteri vizsgálatot kérnek maguk ellen. * Pénzügyi előléptetések. A kir. pénz­ügyminiszter Nagy Tamás m.-szigeti pénzügyi titkárt a VIII. fiz. o. 3200 koronás fokozatába, Kaminszkj'’ János nagyváradi számellenőrt IX. fiz. o. 2400 K. fokozatába, Kádas László szol­noki pénzügyi fogalmazót s Payka Vilmos nagybecskereki p. számellenőrt a X. fiz. osztály 1800 koronás fokozatába f. óv julius 1-től elő­léptette. * Az állami elemi iskolák elhelyezésére szolgáló épületek felépítésével és pedig a Rá- kóczy-utczai és Kinizsj'-utczai iskolákkal, az egységárakból megajánlott 18.1% árengedmény figyelembe vétele után összesen 165.952 K 56 fillér vállalati összeg melletti Radnay József és Csimár Károly társvállalkozókat, a Wesselé- lónyiutczai és Három-ntczaközi iskolákkal az egységárakból megajánlott 16.25°|0 árengedmény figyelembe vétele után összesen 152.487 K 27 fi. vállalati összeg mellett a Szatmárnémeti ipari hitelszövetkezetet bízták meg. A szerződést a kir. kincstári jogügyi igazgatóság köti meg. Ezen szerződésben kiköttetik, hogy Radnai és Csimár az iparos munkákat csakis helybeli iparosokkal teljesítheti. * Kitüntetés. A király Beszedits Vilmos sárközujlaki postamesternek sok évi hü és buzgó szolgálata elismeréséül az arany órdemkeresztet adományozta. * A Szatmárnémeti Dalegyesület 1902. évi julius 5-ón, szombaton a Pannóniában dr. Havas Miklós és Benkő Miksa közreműködése mellett dalestólyt adott, mely azonban csak igen mérsékelt pártfogásnak örvendett. Az egye­sület kitűnő készültséggel lépett a dobogóra és a műsor minden egyes száma zajos tetszést aratott. így a Lengyel hymnus. Boze cos’ Polske (lengyel szöveggel) Gall Jan-tól. Bár merre jár tekintetem. Lányi Ernőtől. Isten hoz­zád, Riegertől és Kurucz dalok, Medertől. Szi­lágyi Dezső pompás, vig monológot adott eiő. A Boszorkány táncz, Bazzinitól, hegedűn dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom