Szamos, 1902. március (34. évfolyam, 18-26. szám)

1902-03-16 / 22. szám

sából hitelbe a jelzett mennyiségű czukrot és azzal haza nem ment, mert ott már megunta a szol­gálatot de az árát azért tartotta meg magának, mivel értékét fizetésében leszolgáltnak tekinti. * Deák Péter, a soproni és zombori szín­társulat igazgatója, ki ilyen minőségben Szatmáron is jó hírnevet hagyott maga után, márczius 22-én üli meg színi működésének 25 éves jubileumát. A jubiláló estélyen a „Kornevillei harangok“ kerül szinre, melyben a jubiláns Gáspár apó szerepét játsza. * A debreczeui kereskedelmi és iparka­mara tilkárválasztás előtt áll. A kandidáló bizott­ság f. hó 13-án délután hosszas eszmecsere után kimondotta, hogy a közgyűlés elé kettős javasla­tot terjeszt. Először óhajtandónak tartaná, ha a kamarához olyan titkár jönne, a ki már hasonló minőségben működött. Ha ezt a nézetet elfgodja a közgyűlés, javasolja, hogy uj pályázat irassék ki s ez esetben a titkár eddigi fizetése háromezer forint helyett négyezerre emeltessék fel. Ha azon­ban a közgyűlés nem látná be ennek szükségét, javasolja, hogy a beérkezett pályázatok legérde­mesebbjei közül válaszszon titkárt a közgyűlés. Öt jelöltet ajánl. A jelöltek névsora a következő: Dr. Körösi Kálmán, Edvi Illés László, Grűnvald József, Wittenberger Adolf, Király Ernő. * Kimutatás a nőegyleti kosárka gyűjtés­ről. Küszner Albertné ‘2 K, özv. Wodiáner Sá muelné 2 K 64 f., Mihálovits Miklósáé 1 K 21 f., Szatm. várra. tak. pénztár 79 f. Páskuj Imre 51 f., Márkus D. 71 f., Osztrák magyar bank 1 K 06 fi, Riedl Károlyné 1 K 29 f., Dezső Kálraánné 2 K, dr. Fejes Istvánná 1 K 90 f.. Közjegyzői hivatal 26 f., Hronyecz Antalnó 1 K 60 f., Tóth Sáudorné 1.82 K, Jékey Károlyné 4 38 K, Schönpflug Jenőnó 3 06 K, Hermán Mihálynó 9.62 K, dr Vajay Imréné 1 K, Deutsch Piroska 26 f., Dr. Lehótzky Jáuosné 2.42 K, Első magyar ált. bizt. 96 f., özv. Farkas Antalné 52 f., özv. Literáty Elekné 1.34 K, Wallon La- josné 1.70 K, Unger Ullman Sándornó 60 f., Frankó J. 42 f., Bossin 1.43 K, Termény és hi­telbank 8.36 K, Schwendt őrnagy 1 K, Csomay Imréné 2 K, Unger Istvánná 2.20 K. Fonczióre Pesti bizt. 40 f., Rohrlich Sámuel 1.36 K, Henter Zoltánná 1 K, Radó Bertalanná 7.58 K. Folyt. ! * Márcziusi hó. Mintha csak az időjárás is beállott volna a divatos szecesszió hívei közé, olyan bolondul ráczáfolt az idén minden hagyo­mányra, hogy erre már ama bizonyos legöregebb emberek sem tudnak kadencziát. A vége felé járó idei tél egyike volt a legkülönösebbeknek. Egy kis fagy, egy kis hó volt ugyan, de a fagynak nem volt annyi ereje sem, hogy tartósan megnyithat­ták volna a jégpályát; hó pedig, ha egyszer-két- szer volt is, huszonnégy óra alatt elolvadt, fölszá­radt, nyoma sem maradt az utczán. Deczember közepén kirügyeztek a fák és kidugták fejecskéiket az ibolyák. Azt hitték, tavasz van. S ime most, tavaszelő hónapjában, a mikor csakugyan érez-: nünk kellene a kikelet fuvalmát, befagynak az utak | és fehér hólepel hull alá.^ Fekete karácsonyunk! volt, s úgy látszik, be fog most válni a néphit, a j mely fekete karácsonyra fehér husvétot jósol. Ám! ezeket nyugtassa meg a másik néphit, a mely j szépítő erőt tutajdonit a márcziusi hónak. Nagyon J könnyen megtörténhetik, hogy a legújabban beál-1 lőtt s napok óta tartó fagyos idő lefözi a müjégért J versenyzett mészárosainkat és valódi jeget termel. Már a villamos befagyott az utczáinkon; kerekei rémesen csikorognak s most utána a vizek követ­keznek. Aminthogy e sorok írása óta úgy is történt. * „Népkonyhának“ ujabbau adakoztak : Braun Sámuel Halmi 5 K. Ketten, Weisz Rózsi, Markovics Salamonná, Markovics Dávidné, Glück Adolf, Nádler Szerén, Dr. Főnné, Rosenfeld Arthur, Paládyné, Reiter Jakabné, Rosenfeld Ernő, Kálmán Sáudorné, Grosz Adolfné 1 = 1 K. Dr. Tanódi Márton 5 zsák kolompár, Reiter Ja­kabné 10 kg. rizs, Glück Adolf 5 kg. rizs. Már­kus Mártonná úrnő ivón 27 K 70 fillér. Márkus Mártonná, 0. F. 5—5 K. N. N. 2 K. Sz. B.N.N. Mózes, Tóth Rózsi, N. N. Róth Ignácz, Eigner, Kintzler, M. S. E. Sz. 1 — 1 K. M. JT. W. M. N. N. H. 50—50 fill. Többen 4 kor. Kaufman Dávid 5 kg. köles, Weisz Miklós M.-Szálkáról 2 zsák kolompár. Fischman Mórnó, Klein Rella urhölgyek ivén begyült 71 K. Markovics Mi­hálynó 6 K. Heielberg Imréné 5 K, Pospisil Antal, Krausz. Illés István, Horváth A. Köpeczi Sámuelné, Jékey Károlyné, Mátyás Frigy esne, Kovács Leóné, Varjú Sándorné, Sefteli Janka, Kepes Hermanne, Fischman Mórnó, Klein Gyu- lánó 2—2 koronát. Folyt. köv. „Bottyán generális“ szerzője, Sziebenbur- ger Károly tanár, a szabadkai szinügyi bizott­ság elnöke, mint lapunk zártakor értesülünk, a mai bemutató előadásra megérkezett. Ez által az érdemes szerző közönségünknek kiváló örömet okozott. * Adomány, A helybeli „Gazdasági és Ipar­bank Részvénytársaság“ az ev. ref. főgimnázium tápintézete részére 10 koronát adományozott. A kegyes adományért e helyen is hálás köszönetét mond a főgimn. igazgatósága. * Iskolai értesítés. A siketnémák és vakok jolsvai intézete igazgatósága közhírré teszi, hogy azok, a kik gyermekeiket a jövő iskolai tanévre ezen intézetbe adni óhajtják, az ez iránti bővebb útbaigazításért minél előbb forduljanak az intézet igazgatóságához. Az igazgatóság. " Mathuzálem. Felső-Vissóról írják, hogy ott lakik egy Fogai Joel nevű ember, a ki a várme­gyének valószínűleg a legidősebb embere. Az ag­goknak nevezett halandók, kik már a 70 és 80-ik éveiket tapossák, mint már öreg emberre emlékez­nek vissza a visói Mathuzálemre, ki most lépett a százhatodik évébe. 0 maga azt mondja, hogy 1796-ban született s igy a harmadik századba nyúlik bele már élete fonala. Olyan ép, erős, hogy még ma is dolgozik. Soha életében nem volt beteg. * Eljegyzés. Veress Sándor pettyóni kör­jegyző közelebb tartotta eljegyzését Asztalos Boriska kisasszonynyal, Asztalos György, a nagy­károlyi ev. ref. egyház lelkészének kedves le­ányával. * Kiváló esetek bizonyítják, hogy a csuz és köszvényes bántalmak leghasznosabb gyógy­szere a Zoltán-féle kenőcs. Üvegje 2 kor. Zol­tán Béla gyógyszertárában Bpest. A leghíresebb orvosok is ajánlják e páratlan kenőcsöt, mely nemcsak a bel-, hanem a külföldön is nagy el- terjedségnek örvend. * Ausztria-Magyarországnak a tengeren a lefolyt évben 6 gőzöse veszett el. * Legújabb divatu fekete és színes nap­ernyők, valódi pécsi glasse kesztyűk, delin és mosó blusok megérkeztek M e r t z Józsefnél, Deák-tér Keresztes-ház. * „Vig és komoly perczek“ czimen gyűj­tötte egybe Marosán János, a fiatal Írógárda) egyik tehetséges tagja tározóit, monológjait, komoly és vig elbeszéléseit. A fűzött példá­nyok ára 1 kor., díszkötésben 1 kor. 80 fill. Gyűjtőknek, minden 10 előfizető után 1 pél­dány jár. A szóban forgó müvet Kálik és ; Szeremy adják ki Szatmáron. Úgy az előfize­tési pénzek, valamint, a gyűjtő-ivek s az ezek ' iránti megkeresések nevezett czéghez intó- zendök. * Villamos kúra Egy anyóka a villamos kocsiba ül, s miután sehol se száll ki, végre is megszólítja a kalauz, hogy voltakópen hová is szándékozik ? — Hát biz én lelkem sehova, de csuzban j szenvedek s a doktor azt mondta, hogy villa­mos kúrát, használjak. Úgy gondoltam hát, hogy igy kevesebbe kerül, mintha az orvosnál hasz­nálom ! * A lelkiismeret szava. Egy kis városká­ban az a szokás esős időben, aki templomba megy, esernyőjét a templomajtóban helyezi el addig, amig ájtatóskodik és prédikácziót hallgat. A minap a pappal megesett az a kellemetlen dolog, hogy amig az istentiszteletet végezte, addig eltűnt az esernyője. A következő vasár­nap a prédikáczió után a szószékről igy szólt híveihez: — A múlt vasárnap valaki tévedésből el­vitte az esernyőmet innen a sekrestyéből. Ha esetleg most, egy hét múlva visszahozta az eser­nyőt: az éjjel dobja be a kertembe s nem ha­ragszom reá ; szivemből megbocsátok neki, mert hiszen emberek vagyunk s mindnyájan téved­hetünk. Másnap reggel a pap negyvenhat esernyőt talált a kertjében. * A Horgany Pain-Expeller igazi népszerű háziszeré lett, mely számos családban már több mint 3 év óta mindig készletben van. Hátfájás, csipófájdalom, fej fájás, köszvény, csúznál stb-nél a Horgony Pain-Expellerrel való bedörzsölések mindig fájdalomcsillapító hatást idéztek elő, sőt járványkórnál minő: a kolera és hányóhas folyás, az altestnek Pain-Expellerrel való bedörzsölése mindig igen hasznosnak bizonyult, Ezen kitűnő háziszer jó eredméuynnyel használtatott az influenza ellen is és 80 fillér, 1 korona 40 f. és 2 k. árban a legtöbb gyógyszertárban kapható, de bevásárlás alkalmával mindig határozottan: „Richter-féle Horgany Pain-Expellert* vagy „Richter-féle Horgany-Lini- ment“-et tessék kérni és „Horgany" védjegyre figyelni. * Róth Fülep utódai mai számunkban kő- ölt hirdetésre felhívjuk olvasóink figyelmét. * A Kossuth-kertben ujjonnam épült gőz­ös kádfürdő legmodernebbül van berendezve- v llanyvilágitás, légfűtés, villanyozás orvos, reindelet szerint. Telefon a fürdői irodában Gőzfürdő férfiaknak : vasárnap, kedd. szerda csü­törtök és szombat délelőtt rendes árak mellett, hétfőn és péntek délután kedvezményes árban. Gőzfürdő nőknek: hétfőn, pénteken délelőtt, kedden, szerdán, délután rendes árak mellett, vasárnap és csütörtökön délután, kedvez­ményes árban. Kádfürdő a nap bármely sza­kában kapható. Friss sör és egyéb italok ren­delkezésére áll a nagyérdemű fürdőző közönség­nek úgymint ételek is. * Kit ne érdekelne városunk igen szép és tanulságos múltja. Igazán nem szabadna hiá­nyozni egy családból sem ezen kitűnő könyvnek, melyet valaki, ha nem is szatmári lakos, a ke­zébe vesz, nem tudja .letenni anélkül, hogy el ne olvassa. A köny egy Szatmár városi eivis emlékiratait Szatmar város múltját öleleli fel 1790-től 1820-ig terjedelmes kiadásban. Kaphat» a „Szabadsajtó“ könyvnyomdában. Ára 1 kor. — Ugyanott kapható „A kis óvódás“ gyermek verses könyv 50 fillérért. * Sajáttérniésii, uagy-lippai tisztán kezelt boromat Rákóczy-u. 9. szám alatt literen­ként 30 kr -jával árusítom Litteczky Endre.. Kinierülési állapot az 50 éves asszonynál. Staub Lajos levélhordó Londonvillersben (Lotharin- gia) a következő levélben őszinte bizonyítványt ad egy gyógy­szer erejéről, rae'y anyán ik egészségét visszahozta. • „52 éves anyám—Írja — ki Kurzelben lakik, hosszú idő óta” beteg volt, A máj és altest megdagadván. makacs rekedtség, valamint fájdalom a gyomor, altest és derákben •súlyos szenvedést okoztak neki. Annyira ki volt mer ilve, hogy minden percz-n elájult és nem birr, már a lábán állni. 4iutáu sok szert hiába megkísérelt, végre a Piak-labdacsokat használta és inlboldog volt, mert azóta nem szenved többé, a betegíégn-'k minden jele eltűnt és nagyon jól érzi magát. Szívesen felhatalmazom önt levelem közzétételére. A Staub asszony életkoiábau különösen, ezen élet­fákban sajátságos, zavarok lépnek fel, a melyek nagyon ve­szélyesekké válhatnak. A vérnek már nincs a rendes és sza­bályszerű keringése és mindazon esetek, a melyekben Staub asszony több év óta szenvedett, ennek következményei vol­tak. Ezért szükséges minden erővel és rendelkezésre állő szerrel a szervezet ezen zavarai ellen küzdeni. A Pink lab­dacsok, melyek a vér gyarapítása által amik ismét erőt kölcsönöznek, rendszeres keringést és szabályszerű működé sét i-mét helyreállítják. Ep ezért minden a vér elszegénye­dése által keletkezett betegség, mint vérszegénység, általá­nos gyengeség! állapot sápkór, neurast.hemia, női baj és rheuma erélyesen a Piuk-labdacsok által küzdhetik le. Kapható minden gyógyszertárban, valamint Ausz- tria-Magyarországi főraktárban: TÖRÖK JÓZSEF gyógy­szertárában Budapest. Király-utca 12. 1 frt 75 krért. do­bozonként vagy 9 írtért, hat dobozonként. Miként gondoskodjunk leányaink jövőjéről ? A mai kényelmes, fényűző, feuh jázó és ideges korban, melyben a pénz minden s pénz nélkül a mindenség is semmi; melyben hozomány nélkül a leányok férjhezmenetele kétséges s csak­nem lehetetlen: a szülőknek legnagyobb gondot a leány- gyermekek jövője okoz. De épen ezért beállott a szüksége annak is, hogy a szülők tájékozást kapjanak, vájjon melyek is azok a pá­lyák. a melyek leányaiknak leginkább nyújtanak módot a megélhetésre ? Ilyen tájékozóra akarjuk felhívni a szülők figyelmét. Ilyen tájékoztatót adtak ki a szülők számára Bőd Péter és Székely Istávn ,.Nói élet pályák1 czimü könyvükkel. Meg­becsülhetetlen útmutató e könyv mindazon szülőknek, kiket a Gondviselés leánygyermekkel megáldott.Negyvennégy olyan életpálya van e könyvben felsorolva, a melyre a leányok bátran léphetnek, a melyen szorgalom és kitartással jövőjü­ket biztosíthatják, A „Női életpályák" megrendelhetők a Franklin-Társulat könyvkiadőhivatalában Budapesten (IV. Egyetem.uteza 4. sz.) Ara keménykötésben 1 kor. 60 fillér „Magyar Bazár,“ Az ifj. Lónyay Sáudorné és S, Hen- taller Elma szerkesztésével és az Athenaeum r.-t. kiadásá­ban megjelenő „Magyar Bazár“ uemcsak tartalom tekinteté­ben, hanem külső kiállításával is vetekedhetik a külföldi legelőkelőbb divatlapokkal. A divatrész színes és egyéb áb­rái, szabásmintái, divattudósitásai nemcsak szemrevalók, ha­nem czélszerüek és főleg a legfrissebb hajtásai a folyton változó Ízlésnek. A szépirodalmi rész valóságos tárháza a sok tudnivalónak s találkozóhelye a szépirodalom elsőrangú művelőinek. A „Magyar Bazár“ havonkiut kétszer jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 3 kor. Megrendelő czim : „Magyar Bazár“ kiadóhivatala Budapest, Kerepesi-ut 54. „Kis Lap.“ Forgó bácsinak ez a régen bevált gyer­meklapja formában és tartalomban megifjodva folytatja ne­mes hivatását a gyermek nevelés körül. A gyermekujság előfizetési ára olván csekély, hogy minden szülő könnyen megszerezheti. Negyedévre csak 2 kor. Megrendelő czim: „Kis Lap“ kiadóhivatala Budapest, Kerepesi-ut 54. „Háztartás,“ A magyar gazdasszonyoknak ez az egyet­len lapja ma már nélkülözhet ien minden háztartásban. Ha­vonként 3-szor jelenik meg, a háziasszonynak minden elkép­zelhető gondjára kiterjedő figyelemmel és tapasztalatokból leszűrt tanácscsal és Útmutatással. A „Háztartás“ tartalmát szépirodalmi és divatrész, számos illusztráczlé is tarkítja, mindez csinos kiállításban. A „Háztartást“ Kürthy Emilné szerkeszti és az Athenaeum r.-t. adja ki. Előfizetési ára ne­gyedévre csak 3 kor. Megrendelő czim: „Háztartás“ kiadó- hivatala, Budapest. Kerepesi-ut 54. A Pelikán-kert 1902. évi május 1-től bér­beadó, esetleg örökáron eladó. Értekezhetni Kőrösmezei Antal közigazgatási tanácsossal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom