Szamos, 1902. február (34. évfolyam, 10-17. szám)

Gazdák Lapja, 1902-02-06 / 6. szám

nősük tulajdoni jogát (eladja, ha tehát pél­dául : raját nem üldözi, vagy bizonyos idő elteltéig azt nem keresi. A méhek eszerint már két nap múltával annak tulajdonaivá válnak, akinek birtokán a raj megtelepült, feltéve, hogy az eredeti tulajdonos raját két napig egyáltalában nem kereste, vagy ha kereste és meg is találta, de azonnal be nem ^gta vagy a megtalálás után két na­pig e ak befogására nem tett intézkedést. a. k. .esés és befogás végett a tulajdonos másnak telkére is bemehet, sőt e tekintet­ben a helyi közigazgatási hatóság közbe­jöttét is igénybe veheti, köteles azonban a földterület tulajdonosának vagy haszonbirla- lójának a keresés vagy befogás által neta­lán okozott kárát megtéríteni. Ugyanezen elv jut kifejezésre a hazánk­ban még sok tekintetben mai napig érvény­ben álló ausztriai általános polg. törvény könyv III. fejezetében, melynek 384. §-a igy szól : ..Házi méhrajok s más szelíd vagy szelídített állatok nem tárgyai a szabad álkifogásnak, sőt a tulajdonosnak joga van ezeket más földjén is hajhászni, tar­tozik azonban a íöldbirtokosnak netalán okozott kárát megtéríteni. Azon esetben, ha az anyakas tulajdonosa a rajt két nap alatt nem hajhászta, vagy ha vala­mely szelídített állat magától 42 napon át elmaradt- azt közös földön mindenki, sa­ját földjén pedig a föld tulajdonosa elfog­hatja s megtarthatja.“ Hazai törvényeinknek különben a mé­hészetre vonatkozó főbb rendelkezései a kö­vetkezők : 1. Az 1832 — 36. évi VII. t.-cz. 4 §-a az 1514. évi országgyűlés VII. rendelvényé­nek további érvényében Mária Terézia ur­báriuma által is fentartott 15 cikkelye sze­rint a jobbágy által földesura részére kiszol­gáltatandó kilenczedet a következő szavak­kal szüntette meg: „4. § A méh-rajoktól, bárányoktól és gödéktől, ugyszinte apró majorságban és tojásokban egyes jobbágyok által, va­lamint borjukban is több jobbágyok által összesen tett eddigi adózások, úgy nem­különben a vaj kiszolgáltatása is jöven­dőre megszüntetnek.“ Paezek Béla. (Vége köv.) HÍREK Gazdasági előadások vármegyénkben. Szatmáron: február 8. d. u. 5 órakor a németi ev. ref. egyház tanácstermében Bodnár Gáspár képezdei tanár a kisgazdák gaz­dasági helyzetéről. Lázáriban: febr 9. d. u. 5 órakor Bottyán Pál ev. ref. lelkész a gyümölcstermelésről. Sáros-Magyar-Berkeszen: Kovács Bálint m. kir. állatorvos az állattenyésztésről. Házi ipari tanfolyamok: Szentmiklóson: fiizvesszö fonás. Egriben: tengeri háncsból font székipar. Homokon és Sááron: fiizvesszö fonás február hó 10 tői. Kitüntete t four. Báró Vécsey Jó séf sár­közi földbirtokost, a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület elnökét szép kitüntetés érte, amidőn 0 felsége, a király valóságos belső titkos ta­nácsossá nevezte ki. A közszeretetben és tisz teletben álló nemes főur iránti elismerés méltó jutalma a közügyek terén tanúsított állandó fáradhatatlan tevékenységének, úgy közgazda­ságunk, mint társadalmi közéletünk iránti buzgó érdeklődéseinek. Az egész vármegye örömmel vette a királyi kegy hírét és úgy a Szatmár- megyei Gazdasági Egyesület, mint Szatmárné­meti szab. kir. város külön átiratban is üdvö­zölték a kegyelmes urat,. A „Gacsályi gazdasági hitelszövetkezet“ f._ hó 2-án megalakult. Az alakuló közgyűlés iránt igen nagy érdeklődés mutatkozott. A gyűlésen 88 tag 318 üzletrészt jegyzett 15900 korona ér­tékben, mely összeg 50 hónap alatt 1 koronás részletekben lesz befizetve. A gacsályi hitelszö­vetkezet üzletköre kiterjed Császló és Rozsály községekre és miután ezen községek lakosai ál­tal külön évre jegyzett üzletrészeket nem lehe­tett figyelembe venni, tehát biztosra vehető, hogy az üzletrészeg mennyisége az 500 at is megfogja haladni. Igazgatósági elnök lett: Madarassy Sándor (kinevezett). Igazgatósági tagok pedig Kiss Mayer, Gyene Pál, Nagy Pál, Barta Antal, Ben- cze Gedeon, Weisz Elemér, Gergely' Gáspár, Németh Károly, Madarassy András, és Orbán József. Felügyelő bizottsági elnök Maróthy Sán­dor (kinevezett), tagok : Dollák Gusztáv, Szűcs Zsigmond és Berger Tóbiás. Pénztárnok Borgyos Gáspár, könyvelő Siető Pál. A választások egyhangúlag történtek. Az igazgatóság és felügyelőbizottság együt­tes ülésében megállapították az ügyrendet és kezelési szabályzatot. A kölcsönök után szedhető kamatok minden sallangoktól mentesen 7 és '/a %-ban állapították meg. Betétek után 5%-ot fizetnek. Uj hitelszövetkezet Ugocsavármegyében. Jan. 29-én tartotta a „Tekeházai gazdasági hitelszö­vetkezet“ alakuló közgyűlését nagy érdeklődés mellett, amennyiben 65 tag jelent m9g, kik együtt 103 üzletrészt képviseltek. A szövetkezet működési köre Tekeháza és mintha egészségesek lennénke. E szabályzat vó - get vet a titkolózásoknak mert a beteggyanus ál­latok valamennyié meg vétetvén, a ragadós állat- betegség nem terjedhet. A város a tenyésztőktől átvett sertéseket megsemmisíti és a fertőtlení­tést a helyszínén ellenőrzi. Országos vásár: Nagy-Somkuton február hó 26—27-ón. A szatmárhegyi fogyasztási szövetkezet f. | hó 8 án, vasárnap közgyűlést tart. Versenyegylet választmánya. A Szatmárme­! gyei Ló versenyegylet választmányát a Szatmárme- i gyei Gazdasági Egyesület is kiegészítvén, az igazgató választmány e szerint a következő : Elnök : bér Kovács Jena alelnökök : Domahidy Sándor és Kovásznay Zsigmond százados. Vá­lasztmányi tagok a lovaregylet választása foly- | tán : Baranyai ezredes, Bartha Kálmán, Dr. Bö­szörményi Emil, Cholnoky Imre, Domahidy Ist­ván, Helmeczy Pál, Isaák Elemér, Jékey Sán- I dór, Kállay Szabolcs, Kende Zsigmond, bér. i Kovács Miklós, Lencz Győző ezredes, Papp La­jos Béla, ifj. Péchy László és Szeőke Ödön. A Szatmármegyei Gazd. Egyesület kijelölése foly­tán : Csaba Adorján, Domahidy Elemér, Her­mán Mihály, Svaitzer Gábor és Szerdahelyi Ágoston. IRODALOM. A földbirtokosok és gazdatisztek közötti jog­viszonyok szabályozásáról szóló 1900. évi 27. t.-ez. könnyebb megórthetésére szolgáló könyvecskét állította össze Kassay Adolf. A 77 oldalra ter­jedő könyv közli az 1901. évi 1501. sz. földmi- velési miniszteri rendelet és peres ügyekbeni eljárási szabályokkal és döntvényekkel azon iro- mánypóldányokat is, amelyekre úgy a szolgálat­adónak, mint a gazdatiszti szolgálatot teljesítő­nek a mindennapi életben szüksége van. A köz- igazgatási ügyekben u. m. a gazdatiszti képesí­tésnél és alaki képzettség, oklevél hiánya miatti fölmentésnél, annak törvényes megállapításánál, hogy a gazdatiszti czimet jogosan hásználhatja e valaki; továbbá a birtokos és a gazdatiszt kö­zött felmerült peres ügyekbeni eljárást könnyen érthető modorban tárgyalja. Azonkívül úgy a közigazgatási, valamint a peres ügyekbeni eljá­rásnál minden egyes esetre irománypéldákat mellékel. A könyv ára 1 korona s megrendel­hető a szerzőnél Budapest, IV. Irányi-utcza 18. KÜLÖNFÉLÉK. Évdijas tagok figyelmébe. A Szatmárme­gyei Gazdasági Egyesület f. hó 4-én tartott igazgatóválasztmányi ülése elhatározta, hogy az egyesület hivatalos közlönyét ezentúl évdi- jas tagjai közül csak azoknak expediálja, kik tagsági dijukat befizették. Felkérjük ennélfogva még tagdijukkal hátralékban levő évdijas tag­társakat, hogy hátralékaikat mielőbb rendelni s az 1902. évi dijat is mielőbb befizetni szíves­kedjenek, minthogy addig a hivatalos közlöny expediálása be lesz szüntetve. Gödényháza községekre terjed. Az alakulás 25 | évi iaőtartamra történt 150 drb. 50 koronás üz- j letrésszel, mely üzlelrész havonként 1 koronával lesz befizetve. Igazgatósági elnök Koncz Sándor ev. ref lelkész (kinevezett). Igazgatósági tagok: Kocsi Pál, Kocsi Károly, Gérus Sándor, Oláh József, Panykó Pál Pany'kó Mihály, Szűk Dániel, Gál András és Radvánszki Lajos. Felügyelő bizott­sági elnök : Győrfy Ede gődónyházi ev. ref. lel­kész (kinevezett). Tagok : Oláh Ferencz, Gérus Mihály és Weisz Lébi Salamon. Könyvelő Szabó Béla állami iskolai tanító. Pénztáros TurdaPál Hivatalos órák hetenkint egyszer vasárnap délután 3 órától kezdödőleg tartatnak. Az igaz­gatóság a kölcsönök után a kamatlábot 7 és '/2 %-ban állapította meg. Betétek után 5% A vetőkagtermelés előmozdítása Darányi föld­művelésügyi miniszter elhatározta, hogy a jó mi­nőségű vetőmag terjesztésére 25,000 korona hi tel megszavazását fogja a törvényhozástól kérni és az összeget föl is vette tárcája jövő évi költ sógvetésóbe. A termések fokozása érdekében ugyanis mindinkább szükségessé válik hogy a bővebben termő növényváltozatok karoltassanak föl. Kívánatos, hogy a vetőmagnemesités és ter­melés minálunk is fóllendüljön, annyival inkább, mert vetőmagvakért tetemes összegek vándorol­nak a külföldre s e mellett a külföldi vetőmag­vak előnyös tulajdonsága nálunk csakhamar ha­nyatlik. Mivel a vetömagtermelés éppen a gaz­dákra jár legnagyobb áldozattal, méltányosnak találja a miniszter, hogy a kezdésük állami tá­mogatásba részesüljön. De mivel a vetőmagter- melés széleskörű szakismeretet föltételez, mind­azokhoz, a kik állami segítség mellett termelni fognak jövendőben vetőmagot, e téren járatos szakembert küld a miniszter, hogy szaktaná­csaikkal segítségre legyenek s ezenkívül a tel­jes garancia végett államilag ellenőrizteti ezeket a vetőmagtermelő és nemesitö-telepeket. A. ve­tőmag elfajzásának megakadályozása és a vető­mag felfrissítés érdekében ezenkívül Darányi földmi velésügyi miniszter azt is elhatározta, hogy jóminöségü vetömagvakat oszt ki indokolt ese­tekben ingyen és kedvezményes áron a kisgaz­dák között. Uj gazdasági egyesület, örvendetes mozga­lomról veszünk hirt. Ugocsa és Beregvármegyék gazdasági egyesületet alakítanak. Az alakuló közgyűlés már vasárnap, f. hó 9-én lesz meg­tartandó . Örömmel vészük e mozgalmat tudomásul s abban a reményben, hogy' a gazdasági egye­sületek újabb időben fokozott mértékben kifej­tett tevékenysége után szomszéd vármegyei gazdáink meg fogjík találni a módot arra, hogy ez alakuló egylet virágzása már eleve biztosit- tassék. Szatmár város állatkártalanitd alapja Szat- már város intézkedést tett, hogy a városban a a sertésvésznek egyszer már véget vessen. Ala­pot létesített, melyből azokat a gazdákat, kik nek sertésvészes állataik vannak, kártalanítják, megfizetvén a beteg sertések árát, csak úgy,

Next

/
Oldalképek
Tartalom