Szamos, 1902. február (34. évfolyam, 10-17. szám)

1902-02-06 / 11. szám

XXXIV. évfolyam.

Szatmár, 1902. vasárnap február bó 6.

11-ik szám.

SZAMOS.

Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön.

A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNY

Előfizetési ár:

Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér.

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL:

HIRDETÉSEK:

Rákóczy-utcza 9. sz.

Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők.

Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér.

Ä történelem tanitása.

História magistra vitae. A történelem az élet mestere: Mestere: tanítója. A történelemből vonhatók le azok a nagy tanulságok, a melyek létünk alapjait teszik. A történelem a múltak tükre, a jövendő fáklyája. A történelem buzdít, lelkesít, reménynyel, hittel tölti be lelkünket. A történelem mérsékel, lohasztja, vad, lázongó indulatainkat. Megmutatja, hogy mi örökkévaló. Elébünk tárja, mi múlandó.

Lehet-e hát igaz a történelem, ha egyoldalú? Avagy történelem-e az ilyen egyáltalán ?

S vajion nem egyoldalú, elfogult az a történetiró, a ki csak a harczok hőseinek nyújt babért ? nem hézagos, hamis az a história, amelyik a vérontások dicsőítőjévé szegődik csupán ?

Tisztelet, becsület a kard vitézeinek is, Rákóczyna'c, Bocskaynak, a negyvennyol- czas félisteneknek. Áldott legyen azoknak emlékezete, a kik nemzetünk szabadságáért, függetlenségéért viaskodtak, ontották vérüket ! Szent minden talpalatnyi tér, ahová ezek a drága vércseppek hullottak.

Megvetésre méltó lator az, oki a szabadság bajnokainak emlékezetét meggyalázza. De viszont hitvány, elvakult ember, a ki a nemtelen czélért elesettek nevét glóriával ionja körül.

Mert nem minden tett dicső, melyet őseinkről megörökítettek. Hiszen ők is emberek voltak. Gyarló emberek. Tévedhettek i tehat.

A jelenről szabad véleményt koczkáz- tatnunk: A szemünk előtt folyó küzdelmeket, alakokat, szabad bírálnunk.

Miért kell csupán a múltnak érintetlenül maradnia ? Miért kell a meggyökerezett téves hitet tovább is ápolni ? Miért nem szabad kimondanunk, hogy a múltnak is lehettek hibái, bűnei ?

„De mortuis nil nisi bene.“ A halottakról vagy jót, vagy semmit. Jezsuita álokoskodás !

A tudomány nem holt anyag. A tudomány eleven, terebélyes fa. Fejlődnie kell. Különben elkorhad, elpusztul. A történelem is tudomány. Az emberiség legnagyobb kincse. Nekünk, magyaroknak, pedig még ezerszerte drágább, becsesebb. Mert mi egy- magunkban állunk a szörnyű emberi soka- dalomban, Európa népei között Nincs rokonunk. Nincs idegen gyámolitónk. A ma gunk erejére, bátorságára vagyunk utalva.

' Világosan, tisztán kell ezért látnunk a múlt eseményeit, ne hogy hamis tanulságok fa- kadjanak nyomukban. Mert a hamis tanul-1 ságok szomorú gyümölcsöket teremnek. Útját egyengethetik a nemzet romlásának, pusztulásának.

Hála és dicséret tehát annak, ki lerántja I a hamis bálványokról a lepelt! Hozsánna aj férfiúnak, ki bátran, derekasan szembe száll az ósdi, tespedő maradisággai! Köszönet, ne pedig gáncs érje a haza igaz fiát, aki

szemünkbe meri vágni, hogy helytelen mes- gyén tévelyegtünk eddigien. Nem ez a valódi ut, mely a boldoguláshoz visz. Másutt van az igazság Lehet^ nagy ember, magasztos példakép valaki, ha nem ért is a fegyverforgaiáshoz. A hazáért ne csak halni, de élni is tudjunk. Az iparos, a kereskedő, a földmives nem áll hátrább a katonánál. A tudós, az iró. a művész munkája nélkül halomra omlanék e nyers erő alkotása. Akárminő téren tehetünk meradandó szolgálatot hazánknak. „Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül lény.“

S vájjon kinek a feladata erre megoktatni mindenkit?

Az iskoláé. Ez az a nagy hatalom, mely lerakja az egyénben jövendő életének, tudásának fundamentumát. Ha jó az iskola, akkor életrevaló, derék polgárokat nevel: oltalmát, díszét a hazának. Ha rossz az iskola, akkor élhetetlen, satnya nemzedék kerül ki belőle: salakja, szégyene az országnak. Iskoláinknak egyik fő oktatási tárgya a történelem. Nem életbevágó kérdés-e hát, hogy mikópen tanítják ezt minálunk?

Vannak a mostani oktatásnak hivei. Talán tetemes számban. Nem bántja őket senki. Miért dobáljuk azonban sárrai az ellenkező vélemény vallóját? Miért hazaáruló az, ki számol a haladó kor minden követelményeivel és azt hirdeti fennen, hogy a történelem tanitása alkalmazkodjék a huszadik század szelleméhez; — adja meg ki- nek-kinek a magáét; légyen igazságot tevő

Äz Isten és a fiskális.

(Parodisztikus stílusgyakorlat a biblia és illetve Dr. H. L. nyomán.)

Amidőn pediglen az örökkévaló Úristen, meg az 0 atyjafiai, az angyalok, a menyeknek országában nagyon unatkoznának, (mert bizonybizony amottan odafent sem mindig csuhája és hajrá ám az életnek sorja) szóla vala te katlan az ő kivált különösképpen kedvelt apostolához, Szent-Péterhez az Ur:

— Hahogy nem-e tudna ökelme valamelyes elszórakoztató és unaloműző csodaszerszámot, avagylan újdonságot, merthogy ámbár már ő fölötte nagyon reges-régen foglalatos az istenség szép és előkelő hivatásával; ámde 0 maga sem tud semminemű olyas élvezetet avagylan újdonságot, mint, amelybe bele ne kóstolt volna.

Ugyde, Szent-Péter vala nagyon-nagyon félő az Urnák színe előtt és semminemű kedve néki nem vala eddigi jó hírnevét koczkára teendő, hogyhát valamiképpen nem úji.t mondana; s igyhát ő vala igen-igen nagyon-nagy páczban.

Az Ur pedig-pediglen az ö türelmetlenségében dobbanta egyet szentséges lábaival, mi nekutánna pediglen szóla vala imigyen :

— Péterkém, szentem ! Te félig-ineddig az én könyvelőin is vagy. De nem-e azonban ta- lántán esetleg tévedésből, avagylan hanyagságI ból nem könyveltél akkuratosan mindent, ami odalent a földön megesik, amely esetben persze- persze meg kell nézni, hogy hol a bibe, hol a hiba; (mert különben jaj-baj.)

Szent-Péter pediglen minek-utánna halló szerveit megvakarná, ekképen nyitá vala szólásra szájának nyilásos öblét :

— Mindenható Uram, Istenem! Megbocsáss, ha kénytelen-kelletlen mégiscsak bátornak kell lennem, hogy tiltakozzam. A könyveket itten nem úgy vezetik ám, mint a sárga földön, ott lennt. S ha bennem nem bízol, ám tessék, elfogadok két heti felmondást!

Az Ur pediglen éppen azon vala, hogy az előtte azonképpen álló Szent-Pétert összeszidná, amikoron is előlépe az angyalok sorából egy | sunyi, inczi-finczi alak, kinek feje vala kopasz [ s halántéka immár tündöklő.

— Engedd meg, mindenható Uram —- kezdé — hogy ámbár hívatlanul, szót emeljen hü szolgád !

Amikor ezt Szent-Péter hallaná, szörnyű ségesen elsáppada, mert mivelhogy ő roszat sejte.

Az Ur pedig kegyesen inte.

— Hát jó Uram — folytatá — én tudnék bezzeg-bezzeg olyas dolgot, amely bizony-bizony néked isvadonat uj ! ja világmindenségnek összes lapjait és kőnyomatosait kapod tiszteletpóldány- képpen, Ungnak-Bergnek összves tárogatóit és

krónikáit; de ha tudnád, hogy van ám-lám egy lap a világon, amelyet te csudák-csudája nem ismersz, akkoron menten elcsapnád Pétert, merthogy őkelme nem vala lelkiismeretes !

(A kis hamis dejszen főkönyvelő akart volna lenni. Ejnye-ejnye!)

Nagy örömre gerjede imhát az Ur! S nyomban kérdő melyik lenne az a lap és mennyi az előfizetési ára, merthátlan — gondolá az Ür

— talán nem szívesen küld gratis példányokat annak kiadóhivatala.

— Az „Sz. N.”‘ az mindenható Uram, ha l van hallomásod róla. Egy-egy számának csu- j páncsak pusztán 10 vas az ára !

(Szent-Péter eközben észrevétlenül elsom- polyoga s csak magában mormogta búbánattal :

J „meskete beszéd az egész!“)

— Ugyan-ugyan hol kapható ez az újság ?

— kérde a jó Isten.

— Sajna sajna, magam sem tudom, az iméntién láttam belőle avagy 3 számot.

— Hol ? — kérdé az Ür ?

— Oh, Ura a világmindenségnek, egy holmi afféle Katz Izrael nevű halandó nem tudom, hogy-hogyan bekerült ide a menyországba s mikoron megkopoznók, megmotóznók, lelök a zsebében egy N. B. al. meghatalmazást és ama lapból 8 példányt; de nála hagyok, mivel válj tig azt hajtogatta, miszerint légyen az az ő I kedvencz lapja és ő itt is akarja olvasni. Azt