Szamos, 1901. december (33. évfolyam, 96-103. szám)

1901-12-08 / 98. szám

Hirdetmény. a szatmárVármegyei taHaréKpénztár rísz- Vénytársaság igazgató tanácsának alulirt napon tartott ülésében kelt határozata alapján ezennel közhírré tét tik, hogy mi­után az 1901. szept. hó 7-én kelt igazgató tanácsi határozat alapján kibocsátott és alap­szabályszerűen meghirdetett hirdetményben kitűzött határidőre is a 444, 445, 737, 858, 859 964, 973, 974, 1678, 1679, 2129, 2130, 2920, 2921. s/.ámok alatt kibocsátott ideiglenes részvények birtokosai, ezen rész­vények után a névérték második 50 száza- zalékát befizetni elmulasztották; ennélfogva ezen részvények azok birtokosaira nézve megsemmisittettek, s hogy az első 50 szá­zalékra történt befizetések a.', alapszabály 10. §-ban foglalt rendelkezésnek megfelelően el­számoltattak. Egyben közhírre tétetik az is, miszerint a lent elsorolt sorszámok alatt kibocsátandó \ij részvények a társaság hivatali helyiségé­gében 1901. év deczember hó 164n d u. 3 órakor tartandó nyilt árverésen és (gyenként lógnak a legtöbbet Ígérő árverelő vevőnek — azonnali készpénzfizetés mellett — el­adatni; mely árverésre a venni szándékozók ezennel meghivatnak. Szatrnár, 1901. év november hó 28-án, a szatmárvármegyei takarékpénztár r. t. igaz­gató tanácsa ülésében. Pr. Böszörményt Emil s k. Teitelhaum s. k. titkár. igazgató. Csalj íOTjbfélét fogadunH el ! A valód' pemetefü-ezukorka kék papír dobozokban kapható a minden dobozon a készítő : Béthy Béla aláírása látható. Eltérő készítmények, mint ha­misítványok visszautasitandók Kapható Szatmáron: Bajzinger Sán­dor, Sárközujlakon : Jatay jtöiHlÓS gyógy­szertárában. A Richter-féle LINIMENTUM CAP8.C0MP. Horgony-Pain-Expeller egy régi kipróbált liáziszer, a mely már több mint 33 év óta megbízható bedörzsölésűl al- kalmaztatik köszvénynél, csiiznál és meghűléseknél. Intés*. Silányabb utánzatok miatt bevásár- ■■ ' —- láskor óvatosak legyünk és csakis eredeti üvegeket dobozokban a „Horgony“ védjegygyei és a „Richter“ czégjegyzéssel fogadjunk el. — 80 f., 1 k. 40 f. és 2 k. árban a legtöbb gyógyszertárban kapható. Főraktár: Török József, gyógyszerésznél Budapesten. Richter F. Ad. és társa, — 03ász. és Mr. udvari szállitők. ♦♦ Rudolstadt. 3870—1901. tkvsz. Árverési hirdetményi kivonat. A szmyérváraljai kir. jbiróság, mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Szatnia- rcana takarék- és hitelintézet végrehajtónak, Markncz Jákob és neje Szúrd Irinka végre­hajtást szenvedők elleni 520 kor. tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szinyérvár- aljai kir. járásbíróság, területén lévő Kányaháza községben fekvő, a kányaházai 85. szijkvben A I. alatt foglalt egész belső és külső birtokra, tehát az 1881. évi LX. t.-cz. 156. § ának d. pomja értelmében a Csal Vaszilné szül. Mik Maria juta­lékára is az árverést 741 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1902. január hó 8 ik napján d. e. 10 órakor Kányaháza köz­ségházánál megtartandó nyilvános árverésen a megá lapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatla­nok becsáranak 10%-át, vagyis 74 K 10 fillért készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §. jelzett árfolyammal számított és az 1881. november hó 1 én kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. § ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött ke­zéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz. 170. §-a érteimében a bánatpénznek a bíróságnál elő­legei elhelyezéséről kiáilitott szabályszerű elis­mervényt átszolgáltatni. Kelt a szinyérvátaljai kir. jbiróság, mint te- lekkönyi hatóságnál, 1901. május 17-én. Virág, kir. aljbiró. 2868—1901. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinyér-váraljai kir. járásbíróság, mint tkvi I hatóság közhírré teszi, hogy a Satmareana takarék- és hitelintézet végrehaj tatónak Fana Petre és társai végrehajtást szenvedők elleni 190 korona tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szinyérvátaljai kir. járásbíróság terű létén levő, Kányaháza községben, tekvő a kánya­házi 182. sztjkvben A I. alatt foglalt belső és külső birtokra az- árverést 672 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1902. évi január hó 4 ik napján délelőtt 12 órakor Kányahaza községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 67 korona 20 fillért készpénzben vagy az 188!. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számítón és az 1881. nov. 1 én 3333. szám alatt kelt igazságügy miniszteri rendelet 8 §-aban kijelöli óvadekképes értékpapír ban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz 170. §-a érteimében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított sza­bályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szinyérváralján, 1901. május 12. A szinyérvaialjai kir. jbiróság, mint tkvi ha­tóság. Szilágyi, albiró helyett : Székely, kir. jbiró. 975 — 1901. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Aluliron kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári Kir. járásbiráság- nak 1900. évi Sp. II. 505|2. sz. végzése folytán Uray Géza ügyvéd által képviselt Tóth Gábor javára Weisz József ellen 100 K. s jár. erejéig 1900. évi aug. hó 24. napján foganatosított kielé­gítési végrehajtás utján le- és felül foglalt és 860 koronára becsült következő ingóságok, u. m. : búza, árpa és zab nyilvános árveré: en eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. jbiróság 1901. évi V. 1 i33/2 sz. végzése folytán ICO kor. tőkekövetelés, ennek 1900. évi szeptember hó 29. napjától járó 5% kamatai és eddig összesen 86 kor. 68 fillérben biróilag már megállapított költsé­gek erejéig Tyúkodon, alperes lakásán leendő eszközlésére 1901. évi deczember 17 ik nap jának délelőtti 11 órája határidőül kitüzetik és ahoz a venni szándékozók oly megjegy­zéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az j 1881. LX. t. ez. 107. és 108. §-a értelmében kész- i pénz fizetés mellett a legtöbbet ígérőnek becsáron 1 alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és lelülfoglaltattá < és azokra kielégí­tési jogot nyerlek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. érteimében ezek javára ts elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1901. évi deczember hó 4. napján. Szász Lajos, kir. bírósági végrehajtó. 16556—1901. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmárnémeti kir. törvényszék, mint te­lekkönyvi hatóság küzhirré teszi, hogy a Szat­mári gazdasági és iparbank és csatlakozta­tott Weisz Mihály vegrehajtatóknak, Szilágyi István végrehajtást szenvedő elleni 600 korona tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmári kir. törvényszék (az erdőd' kir. járás- bíróság) területén levő, Tőke-Terebesen fekvő, a tőke-terebesi 143. sztjkvben A I. 2., 8. rsz. l50ja hrsz. irt ingatlanra 878 kor., a A f 2. rsz. 502. hrsz. irt ingatlanra 16 korona, az A f 3. rsz. 521. hrsz. irt ingatlan 36 koronában az árverést ezen­nel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a tennebb megjelölt ingatlanok az 1901. évi deczember hó 28 napján délelőtt 10 órakor Töke-Terebes községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiálltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az in­gatlanok becsárának 10°|0-at, vagyis 87 korona 80 fii., 1 K 60 f., 3 K 60 fillért készpénzben vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett ár­folyammal számított és az 1881. évi no­vember hó 1-ér. 3333. sz. a kelt igazságügymi­niszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. LX. t-cz. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről ki­állított szabályszerű elismervenyt átszolgáltatni. Kelt a Szatmárit, 1901. évi szept. hó 22-én, kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. Dr. Öreg, kir. tszéki biró. 871—1901. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a szatmári kir. törvényszék 1901. évi 9714 sz végzése következtében dr. Léderer Zsigmond ügyved által képviselt Mandel Mózes javára Balog Endre ellen 133 kor. s jár. erejéig 1901. julius 5-én foganatosított kielégítési végre­hajtás utján le- és lelülfoglalt és 709 kor. becsült következő ingóságok u. m. lo/ak, bútorok nyilvá­nos árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmi-i kir. járásbíróság 1901. V. 361. sz. végzése folytán 133 korona tőkekövetelés, ennek 1901. április 20. napjától járó 6% kamatai, %% váltó dij es eddig összesen 55 korona 10 f Herben biróilag már megállapított költségek erejéig Fekete-Ardóban, adós lakásán leendő eszközlésére 1901. évi deczember hó 11-ik napjának délelőtti 8 órája határidőül kitüzetik es ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingósá­gok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. §-aértelmében szükség esetén a legtöbbet Ígérőnek készpénz fi­zetés mellett becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták, és azokra kielé­gítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Halmi, 1901. nov. 21. Markovits, kir. bir. végrehajtó. | Eladó. % ^ Tur-Terebesen és Halmi községek- ^ + ben 1800 métermázsa esős ten- ^ ♦ gépi. ♦ ^ Felvilágosítást ad ^ * Ur. Léderer Zsigmond ^ ♦ ♦ ügyvéd, Halmiban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom