Szamos, 1901. november (33. évfolyam, 88-95. szám)
1901-11-10 / 90. szám
jához való viszonyában már előre az a törekvés vezérli, hogy lekötött helyzetéből mielőbb szabaduljon s igy a cselédi szolgálatot magára nézve csak ideiglenes kényszerítő helyzetnek tekinti. Már most ilyen elemekkel kell a gazdának küzdenie,' mert a vidék viszonyainál togva erre van ráutalva. Az ilyen elemeket aztán a gazdasági munkás- és cselédsegélypénztár ügyeinek megnyerni csak igen ritkán sikerül. Egyikíéle cseléd sem veszi komolyan állását s jövőjét vagy egyátalán sehogy, vagy csupán a maga szakállára akarja biztosítani. — Uradalmaknál, nagy birtokoknál, hova az állandó szolgálatra ráutalt emberek vannak összegyűjtve vagy telepítve, s hol a nép vagy épen nem, vagy csak ritkán jut földhez, természetesen sokkal köny nyebben megy a dolog, de a mi vidékünkön, hol a cseléd a szolgálatot csak szükséges rosznak tekinti, s hol egy kis törekvéssel könnyen válogathat, hogy önállóan, a maga keze munkája után művelendő földet kapjon, a szolgálatot csak olyan átmeneti állapotnak veszi, melyen mielőbb és a maga mennél nagyobb hasznára át kell esnie. Az ilyen vidékeken tűrhető cselédviszonyokat csakis telepítésekkel lehetne elérni s csakis ennek révén alakulhatnának oda a cselédviszonyok, melynek alapján mig egyrészt a gazdát és más vidék szegény népét segitenők, másrészt a szóban forgó segélypénztár ügyét a magunk részéről is biztosíthatnék. A „sürgős teendők“ tehát megyénk egyes vidékein nem a cselédtartó gazdákra hanem azokra várakoznak, kiknek az okok és viszonyok magasabb szempontú elbírálásából kifolyólag volna kötelességük, hogy telepítésekkel a gazdák és a munkás nép érdekeit kiegyenlítsék, összhangba hozzák. Mindaddig, mig ez be nem következik, — tapasztalásom szerint édes kevés remény lehet arra, hogy a kívánt eredményről beszámolhassunk. D—n. olyan életté tette, a minőt az előtt nem ismertem. Boldogok voltunk, bár nem mondtuk, hogy szeretjük egymást. De hogy egymásé legyünk, megakadályoz benne az a tűz, a kályha lángja, mikor elküldtem a levelet, belemélyedtem e lángokba és éreztem, hogy ha sötét a világ, sokszorosan sötét az ón lelkem. Elvonultak előttem az emberek kicsinyes hitványságai. Ereztem, hogy legjobb lesz nekünk elválni most s őrizni szivünkben egy édes álmot, mig még szeretjük egymást. Kiölték belőlem a hitet az emberek, nem merek a szerelem legfelsőbb magaslatára lépni, mert nem hiszem, hogy ezen meg tudjunk áílani. — Akkor miért vitt e magaslatra is, ha nem engedi, hogy menyországomba lépjek? — Lássa, milyen hamar meging az ember ; már is rosznak tart . . . — Mit tudom én minek tartom ! . . . Meg mutatta szerelmének fenséges bájait és most eltaszit magától . . . Ha nem ismertem volna meg azt, megelégedtem volna azzal, hogy néha lássam, bizalmas tekintete boldogított volna, nyájassága, gyöngédsége nem engedte volna észre vennem, hogy minden szava, hangja csak tettetés, ámítás, hazugság, asszonyi hazugság.. . Óh, hogy igy áll előttem ! . . . — Béla ! . . . Béla ! . . . Ne ily hangon El kell válnunk, hogy örökre olyannak lássam, mint boldogságunk legszebb perczében. Fáj elh egri hősök szobra. A ki ma Egerben jár, lát a város közepén egy romokba sülyedt várhegyet. A romok falához lenn házikók támaszkodnak, fenn a romok között itt ott egy kecske legel, vagy egy-egy honvéd alszik. Ha a városba jött idegen nem ismeri a históriát, czak omlott bástyákat lát itt, bemohosodott ágyuréseket; egy barlangot, amelyben törött orrú márványember fekszik; s az egész várat három kis hitvány bádogtáblára festett felirat magjmrázza: Alsó-kapu, O-kapu, Setét-kapu. 1902-ben lesz háramszázötven esztendeje, hogy e három kapu körül egy hónapig nem száradt fel a föld az emberi vértől. Európa leghatalmasabb császárának két hada és minden ágyúja egyesült e kapu alatt. Magyarország már eltiporva hevert, még csak ( ez a kis vár volt benne az élet, mint a haldokló mellében a szívnek mindinkább maradozó mozgása. Ha ez a vár is leomlik, a magyar nemzetet beírhatja a történelem a holt nemzetek közé, s ma már a Tisza és Duna országában nem a magyar arat, templomainkból idegen ének száll az égbe, és Szent István koronája nem egyéb, mint numerussal ellátott múzeumi ritkaság. De ezen a kis váron megtört a török világhatalma. Ha mesébe olvasnánk, hogy kétezer magyar szembe mert szállani kétszázezer törökkel, és hogy a küzdelem a kétszázezer török kudarczával végződött, azt mondanánk rá: Szép mese, de sok benne a tulság. Ha az a kétezer ember átadja a várat küzdelem nélkül, senki szemükre nem veti. Ha elmenekülnek a földalatti utakon, senki gyávaságnak nem tartja; s ha Magyarország élete ebben a várban lehel utolsót, senkise mondja, hogy Dobóéknak harczolniok kellett volna a vár megmaradásáért. De ők nem adták fel a várat; nem menekültek el a mérföldekre nyúló alagutakon, hanem, hogy itt — tudták az egész nemzet sorsát, megesküdtek az ostrom előtt, hogy halálig küzdenek mindnyájan, — és küzdöttek is. Van e magyar, akinek nem dobbau meg a szive, ha Dobóra és az egri népre gondol? Van-e magyar, aki siket marad, amikor arról zendül a szó, hogy- az egri vár ormán ott lás suk örökre Dobó érozalakját ! Szobrot akarunk emelni az egri hősöknek, szépet, nagybot, nevükhöz méltót. E szoborban benne kell lennie minden magyar család érzésének, minden magyar férfi hálagondolatának, minden magyar nő büszkeségének, benne kell lennie minden magyar gyermek szive dobbanásának. Mert mindnyájunk büszkeségei, példaválnom, de százszorosán fájna, ha velem szemben mással kellene látnom ... El kell válnunk ! . . . — Igaza van! — mondá keserű gúnynyal, és a tükör ajtón keresztül eltűnt a kis szoba sötétjében. — így távozik . . , haraggal . . . köszönés nélkül? — suttogá az asszony rémesen és szemei zavarosak voltak, mint az őrülté. — Itt hagy azzal a, tudattal, hogy rósz, ámító vagyok ? . . . Oh ideálizmus átka ! . . . Kinyitotta a tükörajtót és nézett utánna a sötétben. — El sem búcsúzik ? . . . Hüsi Béla visszafordult, átölelte az asszony nyakát s csókjaival halmozta el. — Ugy-e enyém lesz ? Ugy-enem üz el magától ? — Szeretlek — távozz ! — Mondd : szeretlek — maradj ! — Nem . . . — De igen ! igen ! . . . Az asszony odaomlott keblére. — Igen ! . . . Hüsi Béla távozott. Az asszony pedig kinyitotta az ablakot, belevetette magát hintaszékébe s a mint a hó hullott csendesen, belebámult az éjbe és elgondolkozott rajta : nem jó a tűzzel játszani, mert megéget. képei diszei, hősei ők; nemcsak az egrieké — az egész nemzeté. Egy szemernyi érczet kérünk minden ma gyár családtól, minden magyar férfitól, minden magyar nőtől, minden magyar gyermektől. Adjon a szegény rezet, adjon a gazdag ezüstöt, aranyat, de ne legyen olyan magyar ember ebben az országban, akinek egy réz fil- lérnyi része se lesz a szoborban. Szeretnénk egy szép szobor-csoportozatott, amely feltüntetné Dobóban a hazafias elszántságot, Bornemisszában a magyar ész leleményességét, Mekcseyben az erőt, s egy tépett ruháju kibomlott hajú fegyveres magyar női alakban a magyar nőnek azt a kiválóságát, midőn a veszedelem förgetegében a hazaszeie- tet hősei közé rohan, s velők küzd, velők osztozik a martiromság véres babéraiban. Nem áldozatot kérünk, hanem csak erszény megerőltetés nélkül való adományt. Az özvegyasszony fillére épp úgy fog ragyogni a bronzban, mint a jómódúak aranya. Nyolcz millió magyar ól ebben az országban ; ha mindegyik csak egy- egy kis adomáuynyal járul is a szobor költségeihez, olyan emléket állítunk, a mely méltó lesz a hősökhöz, s a mely előtt az utánunk következő nemzedék fölmelegült szívvel veszi le a kalapját. Az adományokat Egerben elfogadja dr. Hibay György gyógyszerész, mint a szobor- bizottság pénztárosa. Az ország különböző részeiből azonban ily i czim alatt is lehet küldeni : Polgármesteri hivatalnak Eger. A fővárosi napilapok szintén elfogdaják az adományokat. Minden adományt nyilvánosan nyugtázunk. | Az adakozók nevét pedig a szobor leleplezése ünnepén megjelenő emlékkönyvben fogjuk átadni az utókornak. Kelt Egerben, 1901. évi október hó 18-án, | az egri diadal 349-ik érfordulóján. A Dobó-szobor bisottság vezetősége A szives állományokat szerkesztőségünk is elfogadja és rendeltetési helyére juttatja. Szerk. Szinház. A bor, Gárdonyi Gézának ez a kitűnő darabja szerdán harmadszor előadva, csak félházafc hozott ősszé. Hogy e nagyhatásúi darab harmadszori előadásakor nem töltötte meg a közönség az egész színházat, annak oka az, hogy eredetileg más darab volt a heti műsorban jelölve s a közönségnek a változás csak későn jutott tudomására. A tözsgyökeres nóphumorban, a magyar néplélek közvetlen feltűntetésében most is sokat gyönyörködtünk. Azok a tőrülmetszett igaz népies alakok cselekvésükkel, beszédükkel oly tiszta üdesigben mutatják be a magyar nópélet.et, mintha csak a színpadra lehelték volna. Ezt a darabot még töbször is elő kell adni a szatmári szinpadon, hogy lehetőleg mindenki megnézhesse ét megszeresse, mert minden tekintetben igen kedves és tanulságos. A szereplők ezúttal is kedvvel és teljes ambiczió- val játsztáke szép darabot, kiknek érdemeiről az előző referáiánkban már egyszer a legnagyobb elismeréssel megemlékeztünk. A kis szökevény a szezonban most először került elő kevés számú közönség előtt. Hát hőnyi Stefi a Garay Vinnenfried árvaleány szerepét, — leszámítva a Il-ik felvonásbeli indispositióját egy-két énekszámban, — elevenséggel sikkes tánczokkal töltötte be, Szál ay Vilma, kis terjedelmű hangkörót diszkrét játékával tőle telhetőleg igyekezett érvényesíteni a Carmenita szerepében A férfiak közül főleg Győré Alajost (Tamaris) emeljük ki ezúttal is gondos alakításáért és Miklós}7 Gyulát (Flipper jockey) pompásan sikerült bohóza táért, ki a lóidomitás utánzásával zajos tapsra ragadta több Ízben a közönséget. A kar jól tette, hogy azokon a helyeken, hol szerepét nem tudta, inkább hallgatott s feladatát a zenekarra bízta. A Sabinnők elrablása pénteki zónaelöadá- sán telt házat láttunk. E bohózat négy felvoTényleg csak INGÜK JÓZSEF szabó üzletében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjú-szövetből csinosan kiállított, legjobb szabású felöltőinket, téli kabátainkat, ut- czai és salonruháinkat. Papi öltönyök és reverendák a legszebb ki. _ ___________ -_______.____vitelben készülnek. — Készít sikkesszabásu mindennemű egyenruháka t; raktáron iart mindennemű egyenruházati czikkeket. Egy éves önkéntesek és tartalékos tisztek előnyös árak mellett felszereltetnek. Szatmár, Deák-tér, Városház-épület.
