Szamos, 1901. július (33. évfolyam, 53-60. szám)
1901-07-11 / 55. szám
Szatmár, 1901. csötörtök július hó 11. 55-ik szám. fflXW.cávfo1j(ani. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. Rákóczy-utcza 9. sz. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Mindennemű dijak zatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Nyilttér sora 20 fillér. A pénzláz. Társadalmunk beleg, nagyon beteg. Egyike ama betegségeknek, melyekben szenved — a pénzláz. Társadalmunk minden rétegét a pénz után való lázas hajsza lógta el. S ha akad néha valaki, aki távol tartja magát e hajszától. úgy „különcz“-nek, „gyakorlatlan ember“-nek vagy ideálisfának tartják, aki a világ rendjébe nem tud beilleszkedni. S a többi praktikus ember a „bolondos különcz“ jóhiszeműségét saját előnyére használja fel. Ha alkalmilag hasznot húztak belőle úgy kinevetik, amikor azt hiszik, hogy észre nem veszi. De nem akarunk írni a hiszékenyek e szelíd osztályáról, akik az általánosságért láradoznak, annélkül, hogy ebből önmaguknak kézzel fogható hasznuk volna. Nem, a frissen lüktető életből ki akarjuk szemelni az úgynevezett „praktikus embereket “ Hiszen számuk jelentékeny. Nagyok, kicsinyek, tudósok és tudatlanok, férfiak és nők, mindannyian futkosnak, rohannak a szerencse után. A közvélemény szerint pénz nélkül nincsen boldogság. Az ideális szerelem, melyről a kpltő énekel, a gazdag hozomány utáni vadászatnak esett áldozatul, az őszinte barátság, melyre az ó- és középkorban oly lényes példákat látunk, a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, a hűséget csak szórványosan láthatjuk néha-néha. Testvéri és felebaráti szeretet csak addig érvényesül, míg pénz és vagyon nem állja útját. Pénz a világ ura. Egyesek, ha ügyesség, szorgalom és takarékossag által nem juthatnak pénzhez, nem irtóznak egy kis csalástól, egy kis lopástól, sőt még rablógyilkosságtól sem, csakhogy pénzt keríthessenek. Arra gondolnak csak, hogy finoman eszeljék ki a dolgot, nehogy napfényre kerüljön. „A pénznek nincs szaga“, tartja a közmondás igen jellemzően. S a gazdag előtt hajlonganak az emberek, ha közben gondolják is : „Ez se szerezte vagyonát becsületes utón.“ Ebből is látszik a pénz ádáz hatalma. Csak gazdagnak kell lenni, hogy az emberek tiszteletére lehessen számítani, a szegény ördöggel senki sem törődik, ha még oly becsületes és tisztességes, ha még oly ügyes is. Mig a kereskedőregéd mélyen meghajtja magát a vevő előtt, titokban azon töri a fejét, hogyan lehetne legrövidebb idő alatt önálló és gazdag. Vagyonosnak, tekintélyesnek lenni, az életet élvezni: minő kecsegtető kilátások! A kézmives-legény, talán már az inas is pénz, — sok pénz után sovárog. A kis hivatalnok pénzrakásokról álmodik és a tőzsdén próbálkozik meg a szerencsével. S hányán kallódnak el Monaco játékbarlangjaiban, meg másutt. Nincs olyan kis falu, melyben ne folynának szerencsejátékok. S még olyanok is, kiket bőven áldott meg az Isten földi javakkal, úgy, hogy kényelmesen megélhetnének belőlük, nincsenek megelégedve. Minél többet bírnak, minél többet kívánnak, — panaszaik nem némulnak el soha. Sokan azok közül, kik kényszeriteni akarják a szerencsét, hogy betérjen hozzájuk, a Mammon körüli versengésben .tönkremennek. Másoknak sikerül ugyan, bizonyos vagyonra szert tenni, de Fortuna istenasszony csalfa. A szerencse kerek, mint a golyó s aki ma milliomos, holnap már koldus lehet. A rósz utón szerzett pénzen nincsen áldás. A fáradtságosán összecsalt vagyon ismét elúszik. Pórul járt pénzes emberek nem egy tragédiája játszódik le törvényszékeink előtt. A pénz és a pénz utáni hajsza sok nyomort hoz a világra. S mégis általános elvül tekintik, hogy a pénzszerzés az ember legszükségesebb teendője. Bár visszatérhetnénk ama régi felfogáshoz, hogy nem pénz és vagyon, hanem csak az Isten által nekünk rendelt sorssal való megelégedés képes boldoggá tenni. Oktatni kell a fiatalságot, minő veszedelmes betegség a pénz láz s megkísérelni az embereket tanítással, példával és meg- szoktatással okosabb útra vezetni. A szerencsés ember. — Irta: Tóth Béla. — Már a régi rómaiak is tisztában voltak azzal, hogy az égi hatalmasságok között Fortuna istenasszony a legszeszélyesebb. Évek hosszú során keresztül következetesen el tudja kerülni, hogy meg ne látogassa azokat, a kik mindennap reménykedve várják s makacsul nyomában van minden lépésével annak, a kit kegyesen kiválasztani méltóztatott. Sokszor meg valójában üldözi is a kegyeltjeit és annyira elbalmozza őket a szerencse ezerféle áldásával, hogy akár- hányan szinte már menekülni szeretnének előle. Ilyen szerencsés ember volt Tihanyi Pál, a vármegye irigyelt aljegyzője is. Az ismerősei, meg a barátai nem győzték csodálni, hogy azt az embert mennyire üldözi a szerencse. Azt állították, hogy az egész életére melléje szegődött Furtuna istenasszony, mert bizonnyára meghódította őt is azzal a hetykére pödörintett szép szőke bajuszával, mint a bogy a megyebeli asz- szonyok és leányok szivét bevette. Mert Tihanyi Pál nemcsak szerencsés, de egyúttal szép ember is volt. Igaz, hogy sokan már magát a szépséget is szerencsének tartják, Daliás termetű, életerős, vidám kedélyű fiatal embernek ismerte mindeni, és meg volt rőla győződve az egész vármegye, hogy a főispánná is hozzá adná minden habozás nélkül akár mind a három leányát is, ha megkérné őket. De hát Pali egyelőre nem sokat gondolt a házasságra. Tudta, hogy csak gyönge rózsaláncz az, a melylyel az oltár előtt a férjet a j felesége oldalához kötik, de hát az ő eszményi j szabadságért lelkesülő ifjúi természete még a rózsalánoztól is irtózott. Ha szóba hozták, hogy j miért nem néz asszony után, mindig tudott] valami ügyes kibúvót találni, a mivel a lányos . mamák rövid ideig beérték s csak maguk kő- j zött tárgyalták tovább, hogy ki volna légin- { kább Tihanyi Pál úrhoz való. Tihanyi Pál ur meg mindezekkel nem sokat törődött, csak élte vígan napjait, mintha érezte volna, hogy nem sok ideje van már hátra, mert előbb-utóbb be fog következni az, a miről eddig hallani sem akart, — érezte, hogy nem sokára utói fogja érni öt is a fiatal emberek sorsa — meg kell házasodnia. Eleinte igyekezett szabadulni ettől a ró mes gondolattól, de később mégis megbarátkozott vele. Napról-napra jobban foglalkoztatták a házasólet csábitó boldogságot ígérő gondolatai, s utoljára vógkópen elhatározta, hogy megnősül. Azzal már tökéletesen tisztában volt, hogy kit fog elvenni, csak azt nem tudta még egész bizonyossággal, hogy személyesen jeientse-e be eme szándékát az ő szive tündére édes atyjának, vagy pedig a barátai közül bízzon meg valakit, hogy helyette ezt az ügyet elintézze. Végtére is az utóbbi kényelmesebb módot választotta, és elhatározta, hogy még a délután folyamán megkóreti azt a lányt, a kit ö a legkedvesebbnek talált. Előre mosolygott magában, hogy milyen nagy meglepetést fog majd kelteni a lányos házban, ha a kérője kijelenti, hogy Tihanyi Pál feleségül akarja venni a szép Joláhkát. Talán el sem hiszik neki, hogy komolyan beszól és csak tréfának gondolják az egészet. Mert hát különös helyzet is ez az övé, Csak alig beszólt még háromszor azzal a leánynyal és már is feleségül akarja venni. Pedig még csak czólzást sem tett rá, egy szóval sem előtte, hogy szereti. Voltakópen akkor talán még nem is volt annyira szerelmes belé, mikor utoljába látta, azóta szerette meg annyira, hogy oly sokszor gondolt reá a múlt heti megyebál óta. Egy pillanatra megvillant agyában a gondolat, hogy hátha nem is megy hozzá a leány, de a mint a tükörbe tekintett, megelégedéssel konstatálta, hogy az kész lehetetlenség. Aztán hozzáfogott a toilettje rendbeszedésóhez és nemsokára vidáman fütyörószve indult el hazulról, csak olyan egykedvűen, mint máskor, mikor ka- láberezni ment a kaszinóba. A legjobb barátjához, egy fiatal jónevü fiskálishoz Igyekezett, úgy gondolkozva, hogy annak úgy is foglalkozása a beszéd, majd elintézi az ezt a kis házi ügyet is. De a fiskális nr nem volt otthon. A szobaleány azt mondta, hogy már két, órakor elment, s bizonyára a kaszinóban van. Elment hát a kaszinóba. A barátai már mind ott voltak, ki-ki a maga zöld posztós kártyaasztala mellett, s mikor belépett, megkérdezte tőlük: — Nem láttátok Gézát? A szobaleánya azt mondta, hogy idejött.
