Szamos, 1901. június (33. évfolyam, 44-52. szám)

1901-06-30 / 52. szám

XXM evfoíyam, Szatmár, 1901. vasárnap junius hó 30. 52-ik szám. f or.\ V: ' T~ SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Rákóczy-utcza 9. sz. Egyes szám ára 20 fillér. Mindennemű dijak Fzatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. űri passziók. Félszeg társadalmi (elfogásaink, melyek­nek legvadabb fattyúhajtása az urhatnámság, sok áldozatot sodornak a szerencsétlenség örvényébe. Ma, amikor legnagyobb gondot okoz a kaputos embernek, hogy rangja szerint élhessen, mindenki rangján fölül költekezik, csakhogy barátjai ösmerősei és szomszédjai által „ne hagyja magát.“ De honnan veszik ehhez az anyagi eszközöket, a pénzt ? A mi középosztályunkban kevés a gaz­dag vagy jómódú. Legtöbben korlátolt anyagi viszonyok között élnek. Iparunk és keres­kedelmünk még általában nem jövedelmez­nek annyit, hogy bőséges megélhetést biz­tosítanának. Hivatalnokaink panaszai, hogy fizetésök nem elegendő, sohasem némulnak el, a gazda pedig aratástól aratásig lesve várja: fog-e hozni annyit a gabonaszem, hogy ismét egy évet áttenghessen. Honnan veszik tehát mégis a pénzt fényűzésre és úri passziók kielégítésére? Először csak kissebb adósságok révén sikerül a háztartás meghibbant mérlegét egyensúlyba hozni. Nem is igen vesszük észre, hogy nyomasztóak volnának ezek az adósságok és aztán azt a nehányszáz ko­rona adósságot könnyei' megingjuk fizethetni. De a kiadások egyre szaporodnak és a hiány­lat, ha kezdetben csekély volt is, folyton növekszik; íedezhetésére csak újabb kölcsö­nök felvétele által gondolhatunk. Ha nincs elég jövedelem, fokozni kell azt minden uton- módon, — ez a mai kor leifogása. Hogy van az ügynek más oldala is, kinek volna bátorsága erre figyelemmel lenni ? Kinek van annyi erélye, hogy kiadásait csökkentse, da­czára az általános fitogtató urhatnámságnak ? Ki maradhatna el onnan, ahol az „egész intelligenczia“ együtt van. ki engedhetné meg, hogy felesége ruhája az összes hölgyek szúró kritikájának legyen tárgya, hogy szé­gyenszemre kellene hallani azokat a meg­jegyzéseket, hogy ime ez az ur olyan „smu- czig“, hogy még egy bankett csekély költ­ségeit se akarja fedezni. Megfékezhetlenül ragad magával az ár, melylyel ellenkező irányban úszni még meg­lehetősen nagy akaraterővel is alig lehetsé­ges. Sokszor — és ez a legsajnosabb jelen­ség. középosztályunk mai társadalmi viszo­nyai közt — az érdek az, mely indokolatlan költekezésre ösztönöz. A ki a társaságtól húzódik, a társadalomban nem játszhat sze­repet, erre pedig jövője és előmenetele érde­kében szüksége van. Ha azután a kölcsöníorrások megapad­nak, a kiadásokat hirtelen éi föltűnően csök­kenteni nem lehet. A „rang“ parancsolólag követel és a maró kínokat szenvedő család­apa még csak golyót se röpíthet agyába, mert ki fog akkor gondoskodni adósságok­kal megterhelt családjáról? Van a kibonta­kozásnak egy módja, csak, meg kell fizetni az árát, magas a dij, meg kicsi is; könnyen megszerezhető. A becsület árán változás áll be a pénzviszonyokban. Az idegen tulajdon révén a költekező életmód folytattatik, csak­hogy a világ meg ne szóljon. Tart ez pe­dig addig, mig ki nem derül a turpisság és az egész család megszégyenítve nem lesz. Csak a napokban olvastunk ismét ilyen tragikus esetről. A brassói állomás egyik pénztárosa több. ezer koronát sikkasztott, csak azért, hogy családja fényűzésben élhes­sen. Meglehetősen jó fizetése volt, mégis idegen pénzhez kellett nyúlnia, hogy „sze­repet játszhasson.“ Nagyobbat, mint a minő megillette és »gyatrábbat, mint a minőt a becsület -megengedett neki. Nem az első, nem is az utolsó sik­kasztás ez. Még se térhetünk fölötte napi­rendre a nélkül, hogy a saját lelkiismeretünk meg ne szóljon; mert ha a íőbünös ugyan' maga a sikkasztó, a társadalom még se old­hatja fel magát minden vád alól. Nem-e va­lamennyien vagyunk az okai annak, hogy Hogyha Hogyha madár volnék, Csak neked dalolnék ; És hogyha nap volnék Csak neked ragyognék. A virágokat is Csak neked növelném, S letépve, elszórnám Életed ösvénj'én. Csillagfényes este Dallal altatnálak, Napsugárral szőném Át hajnali álmád. — Mindezért nem kérném Csak szived virágát Mosolygó telkednek Kedves bokrétáját. Tóth György. A kamarás. ■ • (Humoreszk.) — Irta: Battyán Ráció. — Ebéd után nyugodtan szenderegtem Morp­heus karjai között, midőn egyszerre halk kopo­gást hallok fejemen. Eleinte úgy gondoltam, hogy kedves nőm megtudta múltkori ősbudavári kalandomat és néhány befőttes üveggel harczi- indulót akar játszani koponyámon, — melyet nem tudom miért, tán kedveskedésből, általában Mauthner diadalának neveznek, — de- midőn feltekintettem, egy egyszerű és szerény, de azért zsíros köntösbe bujtatott gentlemant lát­tam magam előtt. ?■ Mielőtt még megszólíthattam volna, már az asztalomon ült és lábait nyugodt kényelem- mel egy plus fanteil szélére helyezte. — Uram, — kezdé minden bemutatkozás nélkül — én tudom, hogy ön szerény viszonyok között él. Nos, én:a viszonyokat — becses en­gedőimével — meg fogom szerónyteleniteni. Kétkedve néztem rá, de ő egykedvűen folytatta: — Igen, én önt gazdaggá, dúsgazdaggá fogom tenni. Nézzen meg engem, ugy-e nem vesz rajtam észre semmi különösebbet. Pedig bennem egy kincs, egy aranybánya rejlik. ' — Hány kamarája van az ön szivének? Ugy-e négy? Mert minden jobb családból való szívben négy kamara van. Az enyémnek azon­ban öt van, uram, öt! — kiált lelkesedtem Engem azonban mindez hidegen hagyott és hűvösen válaszoltam : — Köszönöm, jelenleg niucs szükségem butorozatlan kamarákra. — De uram, ön félreért. Nem kiadni aka­rom önnek kamaráimat, hanem eladni, igen örökárba odaadni. Képzelje csak el, ha megha­lok, bármely muzeum szívesen megveszi akár mily magas áron e ritkaságot, mely önnek nem száz, nem is ötven, nem is huszonöt, csak cse­kély 10 írtjába kerül, mert annyit kérek érte. — És ha ön túl élne engem ? — Akkor . . . nos akkor, hálás szivem ötödik kamaráját tisztán az ön emlékének szen­telem. — Az már más — mondám és meg is ir­tuk azonnal a szerződést, melyet nagyobbik pecsétemmel hitelesítettem. Az ötkamaráju nr, kit rövidség okáért csak kamarásnak fogok nevezni, zsebrevágva a meg­állapított összeget, nyomtalanul eltűnt őszi ka­bátommal egyetemben. Már-már azt hittem, hogy haláláról csak az újságok révén fogok értesülni, — mert úgy egyeztünk meg, hogy kimultát a nagyobb napi­lapokban köteles közzétenni,' — midőn végtelen meglepetésemre este 8-kor becsöngetett. — Ejnye, ejnj'e — mondám kétféle hang­lejtéssel, — hát maga mit akar itt? — A vacsorámért jöttem volna, kérem alásan. — Micsoda vacsoráért? Hja, hát kóiem, uraságod engem megvá. A ki egészségére vigyáz, igyék a melyet 25 év óta nagy becsben tartanak az egész világon. Az utolsó kiállításon egyedül tiszteltetett meg a nágy milleniumi éremmel és egyedül egy legmagasabb kitüntetéssel. Kizárólagos raktár Lővinger Józsefnél. F erencz József keserüvizet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom