Szamos, 1901. május (33. évfolyam, 35-43. szám)
1901-05-16 / 39. szám
És az emberszeretet fáklyáját magasan lo- bogtatják a jó le'kék, a másokkal is gondoló emberek, reményeket keltő, gyógyító balzsamként ható gyöngéd szavuk van azokhoz, a kik a balszerencse nyomorultjaiként az utc'.án, odahaza a szegénység szánalmat keltő tanyáin sir- !ak és panaszkodnak. Nem olyan köszivüek hát az emberek, a minőknek látszanak. A részvétlenség külső hi- ueg köntöse alatt is irgalmas szív dobog, mely ad, újból ad és szívesen ad, ketcészegi kenyerét, megosztja ruháit, ha az élet hajótöröttéinek « mlő forró könyeit látja. Senkisem űzi el a kő- nyörgőt, a kinek lelke van, pedig mindnyájan Isten leikével bírunk, azzal gondolkozunk, szeretünk. De a könyörűletesség gyümölcsözőbbé, czélirányosabbá való tételére vezető lelkekre van szükség, kik az adományok áldásaiból a legégetőbb sebeket gyógyítsák s gondos elosztással a szerencsétlenek mindeni kének valamit juttassanak. Mert csak úgy okos, helyes, megnyugtató a jótékonj'ság, a humanitás áldozása, segélyadása. És e munka tapintatos, önfeláldozó, körültekintő apostolait ott kell keresnünk, a hol az é.et viszonyok ezerféle bonyodalmaiban, visszásságaiban, fülsiketítő' zajában az a mindenható erős az uralkodó hatalmasság, mely a maga ösztöneiben csalhatatlan, igaz és önzetlen : t. i. a szív. A szív pedig jogait legteljesebben a hölgyeknél érvényesíti, kik aczól szilárdak, már vány keméuységüek, ha a betegek éjjel-nappal való ápolásáról van szó, fáradhatlanok, ha a nyomor enyhítésére való anyagi eszközök előteremtéséről van szó, s kimeríthetetlen találékony ságuak, ha a jótékonyság számára újabb és újabb források nyitásáról kell gondoskodniok. A mi egyesületünk hölgyei is a humanitás mezején annyit dolgoztak, fáradoztak, szereztek a közszükségnek, hogy e téren többet tenni talán, de odaadóbb buzgósággal cselekedni nem lehet. A hála szózata hangozzék feléjük elismerő, magasztalásunk legyen szerény jutalmuk s Isten bőséges áldása legjmn nagy kárpótlásuk. I. A nőegylet tisztikara: Védnök: Br. Vécsey Józsefnó, szül. gr. Dessewffy Blanka. Elnök : Hérmán Mihályné. Alelnök : Jákó Sándorné. Főtitkár: Dr. Fechtel János. Főjegyző : Tankóczi Gyula. Jegyzők: Korányi Juliska, Palády Erzsiké. Pénztáros : Biki Károly. Ügyész : Dr. Harcsár Géza. Orvos : Dr. Tőrök István. Az árvaház gondnoka : Wallon Eduárd. Választmány : Fürst Viktorné, Novak Lajosné, Fekete Teréz, Palády Lajosné, Palády Erzsi, Berky Dezsőné, Dr. Korbay Károlyné, Uray Károlyné, Özv. Fésűs Andrásnó, Fogarassy Sándorné, Dr. Wallon Gyuláné, Dr. Vajay Imréné, Wallon Lajosné, Kerekes Dánielné, Hronyecz Antalné, Bossin Józsefné, Augusztiuy Jánosné, Dr. Szatmári Zsigmondné, Dr. Török István, ifj Dr. Farkas Antalné, Szentiványi Károlyné, Joó Ig- náczné, Szentiványi Sándorné, Literáty Elektié, Wodiáner Sománé, Dr. Farkas Antalné, ifj. Losonczy Józsefnó, Küszner Albertnó, Löwy Miksáné, Medgyesi Ferencznó, Dr. Tanódy Mártonná, Márkus Mártonná, Unger Istvánná, Ruprecht Antalné, Dr. Fejes Istvánná, Domahidy Sándorné, Cholnoky Imréné, R. 'Nagy Eudréné, Dezső Kálmánná, Neuwirth Nándorné, To- perczer Kálmánná, Steinberger Ábrahámnó, Frankó Jáüosnó, Korányi Jánosné, Korányi Juliska, ifj. Hérmán Istvánná, Daróczy Endréné, Molnár Mihályné, Dr. Harcsár Géza, Kovács Leónó, Varjú Sándorné, Jókei Károlyné, Domokos Lajosné, Rosenfeld Árminná, Jákó Sándorné, Biki Károlyné, Demjón Sándorné, Rácz Istvánná, Litteczky Endréné, Dr. Schön- pflug Jenőné, Haraszthy Tamásné, Nagy Eleknó, Dr- Kölcsey Ferencznó, Mándy Bertalanná, Jékei Ilona, Zommer Károlyné, Biki Károly, Sulyok Antalné, Kótay Lajosné, Bakó Ignácznó, Osváth Elemérné, Jaskovics Ferencznó, Szabados Edénó, Dr. Hantz Jenőné, Kollonay Sománé, Pirkler Józsefné, Nagy Barnánó, Tankóczy Gyuláné, Kertészffy Gábornó, Erdélyi Istvánná, Thamássy Eduárdné, Dr. Vajay Károlyné. Lóvay Józsefné, Csomay Imréné, Uray Gézánó, Nuszer Dezsőné, Mihalovics Miklósnó, Tombori Virgilnó, Kubányi Árpádnó. Tóth Sándorné (mérnökué) Ruprecht Józsefnó, Szentiványi Gáspárnó, Deák Kálmánná, Radó Bertalanná, Nvárádi Lászlónó. Házi szegények felügyelői: Szatmáron ; Novák Lajosné. A németi részben: id. Vajay Károlyné. Árvaházi felügyelő bizottság: Jákó Sán- dorné, Jékei Károlyné, Dr. Tandóy Mártonná. Az egylet belső életé ne h története. Egyletünk ez évben is élénk munkásságot fejtett ki. A jótékonyság és felebaráti szeretet mezején odaadó buzgósággal gondossággal és lelkiismeretességgel serénykedett. Azt mondhat nám, hogy a jó szív legnemesebb sugallatának hatása alatt hölgyeink akadályokat nem ismerve, a nehézsége kkel elszántsággal megküzd ve valódi Krisztusi szellemmel telve teremtették elő a kenyeret, a befedező ruhát az éhezi és fázó szegénynek, hogy könnyebb legyen az élet keresztje azoknak, kik a földön, a legkopárabb országúton kénytelenek vonszolni az élét mindnyájunkkal közös terheit. Sok könyet letöröltek, sok fájdalmas sóhajt fojtottak el, és sok házba nyitottak utat a megelégedés, megköny- nyebbülós derítő sugarainak. Az égi angyalok szent és magasztos munkáját végezték ők, Jézussal hajoltak le a jajgató segélyért rimánkodó szegényhez ; áldást, vigasztalást hintve szerteszét, emberi lélekkel és kezekkel, emberi gyarló erővel a legnagyobb csodát művelve ide lenn. Ők a legszebb és leggyümölcsözőbb részt választották ezen arasznyi lót küzdelmeiben, mert e lázas, ideiglenes javakért való hazának csak a-földi, elpusztuló jólét, gazdaság, az Istenért való fáradozásnak pedig égi korona a jutalma. Nőegyletünk működése társadalmi életünk mozgalmaiban ez évben is hézagpótlónak, első rendű fontosságúnak bizonyult s ha ma még nem létezne ez egylet, meg kellene okvetlenül alapítanunk, mert tevékenykedósóre, fájdalom, jelenben igazán több szükség van, mint volt valaha, hiszen a szegénység növekedik, a nyomor tábora uapról-napra népesedik, a tápláló kútfők pedig szerény sugarakban onthatják már a kívánt enyhíiletet. S ha mindenki a társadalomra appellál s a társadalom könyörületességó- hez utasítja az éhezőt, a hajléktalant, a beteget, akkor a társadalom munkáját a nemes missió, a j fokozódó igényekkel szemben ne nehezítsük kifogásokkal, akadékoskodásokkal, kritikákkal, hanem ellenkezőleg nyújtson segítő jobbot mindenki a néző publikumból azoknak, a kik a jutalom minden reménye nélkül útra kelnek, a házakba bekopogtatnak s fillérenkint gyűjtik össze a szegény mindennapi kenyerét s befedő mezét. Hajoljon meg mélyen mindenki emez irgalmas szamaritánusnők előtt s tegye meg jó szívvel szent, emberszerető kötelességét. Bírálatot mondani könnyű, de dolgozni a sikerért, — mondhatatlanul nehéz, s tessék elhinni, ezt is csak azok tudják, kik a nap terheit hordozzák, s a kik a cselekedósre vállalkoznak. Elnökünk, alelnökünk s velük a tisztikar feladatuk magaslatán állottak s mondhatom mindent elkövettek, hogy az egylet hivatását betöltve úgy éljen és virágozzék, hogy a nagy közönség megelégedéssel kisérje nehéz pályafutását a szegények bizalma pedig meg ne csalatkozzék. Tartottunk 4 vál. ülést: 1900. nov. 9 én, 1900. decz. 11-én értekezlet formájában, melyen a közönség is képviselve volt, 1901. márcz. hó 18-án és 1901. ápr. 25-én. Ezen val. ülések 16 tárgyban határoztak. Fájdalommal kell megemlékeznem e jelentésemben is özv. Lehóczkjr Jánosné egyletünk buzgó és áldozó tagjának múlt évi gyászos el- hun tárói. Lehóczkynó a szegények édes anyja volt, ki házi szegényeinek mindennap asztalt terített s az egylet vagyonát 1000 forintos ala- pitványnyal gyarapította. Az 1900. évi nov. 9-én tartott választmányi ülésen Dr. Fechtel János főtitkár az elhunyt érdemeiről méltató szavakkal megemlékezett, érdemeinek jegyzőkönyvileg megörökítését s a családhoz részvét levél küldését indítványozta. Az ülés ebben az értelemben határozott. A főtitkár az általa Tabajdi Lajos halála óta kezelt pénztárt 1900. évi nov. 3-án véglegesen átadta Biki Károly pénztárosnak, miután a számvizsgáló bizottság Dr. Farkas Antalné elnöklete alatt a számadásokat gondosan átvizsgálta s a felmentvóny megadását a közgyűlésnek indítványozta. Biki Károly pénztáros pénztári számadását 1900. évi junius 23-tól decz. 31-ig 1901. márczius hó 6-án mutatta be a szám- vizsgáló bizottságnak, mety azt átvizsgálta, íendben találta s a felmentvény megadását számára hálás köszönetének kifejezésével a m. t. közgyűlésnek ezennel indítványozza. — Pénztárosunk nagy gonddal és utánjárással foglalkozik egyletünk pénzügyeivel, rajta van. hogy ne csak a pénztári egyensúly megmaradjon, hanem, hogy vagyonunk gyarapittassék s értékeink czélszerüen s minél többet kamatozzanak. Valóságos nyereség reánk az ő személye s megérdemli, hogy a m. t. közgyűlés teljes elismeréssel adózzék odaadó buzgólkodásának. Wallon Eduárd, ki évek hosszú során át viselte az árvaház gondnoki tisztét, nagy mértékű elfoglaltságára való hivatkozással az elnöknőhöz intézett levelében visszavonhatatlanul lemondott állásáról. Wallon Eduárd tiszteleti hivatalát mindig buzgalommal teljesítette s egyébként az egylet iránt való állandó érdeklődésével érdemeket szerzett. A lemondás elfogadását köszönetünk kifejezése mellett indítványozom. Gróf Zichy Géza hazánk művészetének fényes üstököse művészi pályájának 25 éves jubileumát ülte 1901. évi január hó 9-én. Ez alkalomból egyletünk szívélyesen üdvözölte, mit ő meleg szavakban köszönt meg. A Szatmárinegyei Gazdasági Egyesület f. évi április hó 28., 29., 30, és május 1-én a Kossuth-kerti régi lövölde épület helyiségében házi-ipar és kézi munka kiállítást rendezett, melyre egyletünket nemcsak meghívta, hanem fölkérte hölgyeinket, hogy a kiállítási termekben a felügyelet tisztét viselui és a pénztárt kezelni szíveskedjenek. Mivel az április 25-ón tartott vál. ülés a felszólítást elfogadta, az elnökség az említett napokra a hölgyeket csoportokba osztva a kiállítás területén az óhajtott teendőkkel megbíz a. A hölgyek tisztükben nagy pontossággal jártak el, bár ez a kiállítás czélunkkal semmi 'összefüggésben sincs s abból pénztárunkra semmi haszon sem háramlott. November hó 24-én a Társas körben Katalin tánczestólyt rendeztünk, melyen Hegedűs Sándor miniszter is megjelent kíséretével. A minisztert az elnökség fogadta s a vacsora alatt Dr. Fechtel János főtitkár tosztszerü beszédben üdvözölte az egylet kebelében, a miniszter szellemes beszédben válaszolt. A táuczestóly tiszta jövedelme 605 korona 42 fillér volt. A tánczos- télyt koncert előzte meg : melyen Matolay Gá- borné úrnő, Kovács Leo ezredes, Lengyel Elza kisasszony, Dr. Fechtel János főtitkár szerepeltek. A szives szereplőknek köszönetét mondunk. 1901. jatinár hó 12-én Jelmez tánczestély volt szintén a Társaskörben igen szép jövedelemmel. Két kötőkét is rendeztünk ugyancsak a Társaskörben a' nagyböjtben : márczius 23-án és 30-án, nagy erkölcsi és anyagi sikerrel. A terem közönséggel zsuffolásig megtelt. Szerepeltek az elsőn : Bossiu Gizella k. a. énekkel, Hérmán Margit, kisasszony' monológgal. Jaskovics F., Ékkel L., dr. Vajay Imre, Mondik E. urak énekkel. Havas Miklós és Meder M. urak zenével. A másodikon: Kishalmy Irén és Hérmán Margit k. a. szavalati előadással, Bossin Gizella k. a. énekkel, Kereskedő L. tanár, Bossin József urak szavalat és zenével. Köszönetét szavaz az egylet az előadóknak. Április hó 20-án színi előadás volt, 354 kor. tiszta jövedelemmel. Szerepeltek: Mihalovics M.-né úrnő, Maróthy Mariska, Hérmán Margit, Lengyel Angela, Domokos Mariska kisasszonyok, Terestényi Ernő, Kürthy I., Karap Géza, Beke Gyula, Glück Ferencz, Godán András urak. Köszönet szívességükért. Az elnökök és az egész tisztikar az ügyek vezetésében páratlan buzgóságot tanúsítottak és az én gyenge toliam szegény azokban a magasztaló kifejezésekben, melyek őket*méltán megilletnék. Áz elnöknő készséggel reprezentált, áldozott, időben, erőben, pénzben s valóban ezer gondjai közt egyletünk tapintatos és bölcs vezetésében annyi fáradhatatlanságot tanúsított, annyi szeretet mutatott, hogy hálánk hangoztatásával még mindig fukarkodunk, ha O nagyságának forró köszönetét szavazunk. Az alel- nöknő, Jákó Sándorné a jövedelmező mulatságok rendezésében zseniális találékonysággal dolgozott, sürgött-forgott, háza rendezői iroda, tanácsterem volt, családja tagjainak, az egylet hölgyeinek szerepeket osztott s felügyelt, hogy a teendők pontosan el legyenek végezve, sőt még a saját és férje betegsége sem akadályozta kötelessége teljesítésében. A szegény ügyet önfeláldozással vezette, igazította. Általá-