Szamos, 1901. április (33. évfolyam, 27-34. szám)

1901-04-21 / 32. szám

* Mezőgazdasági tanfolyam a néptanítók számára. A földmi velősügyi miniszter a gazda­sági ismétlő iskolák vezetésére hivatott népta­nítók gazdasági kiképzése czéljából ez évi jú­lius hó 15-től augusztus 10-ig, az adai, algyógyi, csákóvári, csabai, hódmezővásárhelyi, jászberé­nyi, karczagi, komáromi, kecskeméti, lugosi, nagyszentmiklósi, rimaszombati, szabadkai, szeut- imrei iskolákon 20—20, összesen 280 néptanitó számára négyhetes gazdasági tanfolyamokat rendez. A négyhetes tanfolyam tartamára min­den felvett néptanító 100 (egyszáz) korona áta­lányban részesül, melyből útiköltség, ellátás, szóval minden költség fedezendő. A tanfolya­mokra tényleg alkalmazásban levő oly néptaní­tók vétetnek fel, kik mezőgazdasági tanfolya­mon még részt nem vettek. A tanfolyamokra való felvételre a tanítók illetékes vármegyei tanfe’űgyelőségük utján jelentkezhetnek. * „A kardpárbaj veszélytelen kimenetele és annak eshetősége“ cziman felső-eöri Cseresnyés Zoltán huszárfőhadnagy egy minden tekintetben igen érdekes müvet adott ki Budapesten, az „Athenaeum“ könyvnyom­dájában. A mű méltón aratott nagy sikert a fővárosi sajtó és közönség körében azon magas színvonalon álló fejtegetésével, melyekben a párbajt általában és mintegy bölcselő nézőpont­ján tárgyalja. A krakóler ürességét és veszély­telenségét még úgy kevesen jellemezték, mint a könyv szerzője. Az ember szinte kaczag, mikor a nagyszájú hős leírását olvassa benne. Ez a mű nem kódex, mely elég jnagy számban van közkézen forgalomban, hanem, mint egyik bírálója méltán jegyzi meg, a termószet-filozó fiának és a romantikának, az erő-kultusznak és az igazságban való hitnek különös keveréke. A 112 oldalra terjedő elegáns kiállítású mű meg­rendelhető szerzőnél Budapest, Ferencz-körut 18. sz. vagy az Athenaeum nyomdában. * Talált tárgyak: egy pár uj férfi czipő, 2 korona pénz, 4 darab zálogczédula igazolt tulajdonosának a rendőrségnél kiadatik. * A sertésvész Nagy-Szőlősön, megszűnt a hivatalos zárlat feloldatott. * Két csikó Madarászon gazdátlanul ta­láltatott. Az egyik egy éves, a másik három éves. Mindkettő kancza. * Köztudomású, hogy a Zoltáu-fóle csuz és köszvény elleni kenőcsben egy oly ki­próbált szert ösmernek orvosok és betegek, melytől még azok is, kik 15—20 óv óta szen­vednek s fürdőket és különféle szereket ered­ménytelenül használtak, néhányszori bedörzsö- lós után meggyógyulnak. Üvegje 2 K. Zoltán B, gyógytárában Bpest, V. Sótatór-utcza. * A legelőn levő lábas jószágokat a ki­rályi állatorvos a héten megvizsgálta és mind egészségesnek találta. Igen örvendetes hir, csak sokáig tartson. ' Legközelebbi országos vásárok a vi­déken: Magyar-Komját ápr. 24 és 25-ón, Máté Szálkán ápr. 22-ón; Cseugerben ápr. 26-án; Debreczenben ápr. 22 és 23-án baromvásár. * A módosított hús vágási szabályrendelet a városháza hirdetményitáblán ki van függesztve, a ki érdeklődik megnézheti. * A várdoillb-utczai betörés tettese már régen be van fogva, csak az állítólagos 111 darab aranygyűrű gurult széjjel. Különben Stern Samunó sincsen a kár mennyiségével és minő­ségével egészen tisztában, jx rendőrség erélye­sen nyomoz és már egy néhány gyűrűt beke ritett. Lőviuger József 10 óv óta fennálló fűszer, csemege és vegyesáru kereskedését a Eehérház alól Lengyel Endre házába (a Litteráty-fóle gyógyszertár szomszédságába) át­helyezte. Ezen régi jó hírnévnek örvendő üzletet ajánljuk továbbra is a n. ó. közönség becses pártfogásába. * A mezei rendőrség fegyverben. Dará­nyi Ignácz földmiv. miniszter azzal a tervvel foglalkozik, hogy a mezei rendőrséget az egész országban a most használatban levő forgópisz­tolyok helyett a katonaságtól kiselejtezett Werdn- féle fegyverekkel lássa el. Ilyen módon meg­valósulna a mezőrendőri törvénynek az a ren­delkezése, hogy a mezőrendőrség a közbizton­sági szervezetnek minden tekintetben megfelelő részévé váljék. A miniszter ebben az ügyben már leiratot is intézett a törvényhatóságokhoz. * A féláru vasutijegy váltására jogosító egyszeri utazásra szóló igazolványoknak postán való megküldése. A féláru vasúti jegy váltására jogosító egyszeri utazásra szóló igazolványok az arra jogosultaknak a postán eddig egyszerű levélben küldetvén meg, ennek elvesztése ese­tén ily igazolványok jogosulatlan kezekbe jut­hattak. Ennek megelőzése végett ezentúl a megküldés ajánlott levélben fog megtörténni. E végből szükséges, hogy mindazok, a kik iga zolványokat postán várnak, helybeliek 16, nem helybeliek 35 f. értékű levólbólyeget folyamod­ványaikhoz akkor is mellékelni tartoznak, ha azokat nem maguk küldik be, hanem a hivatal czége alatt való beküldés végett, hivatali főnö­keiknek adják át. * Lővinger József üzletében Deák-tér 17. sz. a. Lengyel Endre ur házában (a Literáty-fóle gyógyszertár szomszédságában) vegyenek osztálysorsjegyet! ! 1I1 12 K, '/2 6 K, V* 3 K, % 1Ü2 K. * A legutóbb lefolyt osztálysorsjátékon a nálunk vásárolt sorsjegyek számai nagyobb része tetemes nyereménynyel hozatván ki, új­ból ajánljuk a VIII. játékra már megérkezett sorsjegyek vásárlását. I-sö osztály 1/1 sorjegy 12 K, V2 6 K. V4 3 K, Vg 1 í< 50 f. Főnyere meny 100.0000 korona Az osztálysorsjátókra vonatkozó bármilyen felvilágosítással készséggel szolgál a M. K. FŐTOZSDE. Igeu szép zöld oltás bakar és erdélyi még mindig kapható Litteczky Endrénél Szatmáron. A Hesti általános biztositó-társaság (Assicurazioni Generali) f. é. április hó 1-én tartott 69-ik közgyűlésén ter­jesztettek be az évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, bogy 1900. deczember 31-én érvényben volt élet- biztositási tőkeösszegek 525.891.823 korona és 90 fillért téttek ki és az év folyamán bevett dijak 22,680.434 korona 19 fillérre rúgtak. Áz életbiztositási osztály dijtartaléka 10,360,434 korona 80 fillérrel 134,500.736 korona 39 fillérre emelkedett. A tüzbiztositási ágban a díjbevétel 11,357.800.682 korona biztosítási összeg után 18,641.775 korona 65 fillér volt, miből 7,923.074 korona 12 fillér viszont-biztositásra for- ditatott úgy, hogy a tisztadijbevétel 10,718.701, korona 53 fil­lérre rúgott, mely összegből 6,974.287 korona mint díjtarta­lék minden tehertől menten jövő évre vitetett át: a díjtar­talék tehát a tiszta díjbevétel 65°/0-át teszi ki. A jövő évek­ben esedékessé váló dijkötelezvények összege 77,309.462 korona 97 fillér. A szállítmánybiztosítási ágban a díjbevétel kitett 6,411.667 korona 25 fillért, mely a viszontbiztosítások levo­nása után 3,303.342 korona 99 fillérre rúgott. Tiszta dijak és kártartalék czimén 2,726.677 korona 64 fillér helyeztetett tartalékba. Károkért a társaság 1900-ban 26,931.463 korona 16 fillért folyósított. Ehhez hozzáadva az előbbi években telje­sített kárfizetéseket a társaság alapítása óta károk fejében 688,595.391 korona és 06 fillérnyi igen tekintélyes összeget fi­zetett ki. Ebből a kártérítési összegből hazánkra 128,644.015.26 korona esik, mely összeget a társaság 186 920 káresetben fizette ki. A nyereség tartalékok közül, melyek összesen 13.754975 korona 35 fillére rúgnak, különösen kiemelendök: az alap­szabály szerinti nyereségtartalék, mely 5,250 000 koronát tesz ki, az értékpapírok árfolyam-ingadozására alakított tar­talék, mely a 2,920.985 korona 12 fillér külön tartalék, úgy szintén az évi nyereségből kihasított 458.639 kórona 05 fil­lérrel, 8,344.975 korona 35 fillérre emeltetett fel: továbbá felemlítendő még a 160.000 koronára rugó kétes követelések tartaléka. Ezeken kivül fennáll még egy 560.000 koronát ki­tevő külön alap, melynek az a rendeltetése, hogy az élet­biztosítási osztályban a kamatláb esetleges csökkenését ki­egyenlítse. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek első rangú értékekben vannak elhelyezve, az idei átutalások foly­tán 162,608.919 korona 18 fillérről 173,458.451 korona 60 fillérre emelkedtek, melyek a következőképpen vannak elhelyezve : 1. Ingatlanok és jelzálog követelések 30,741.137 kor. 02 fii. 2. Életbiztosítási kötvényekre adott kölcsönök ............................. 16,283.180 3. Letéteményezett értékpapírokra adott kölcsönök ............................ 2,378.490 4. Értékpapírok............................. 110,354.705 5. Tárcza váltók.....................................1,155.170 6. A részvényesek biztosított adóslevelei 7,350.000 I 7. Bankoknál levő rendelkezésre álló kö­vetelések, készpénz és az mtézet kö­vetelései, a hitelezők követeléseinek levonásával.................................. 5,195.767 összesen 173,458.451 kor. 60 fii. Ezen értékeltből 43 millió korona magyar értékekre esik- A mint a jelentésből látjuk dr. Laudi Vitalis ur elhalálozása folytán megüresedet vezórtitkár helyetes állása Luzzati Gio- berti úrral töltetett be. A boldog aggkor. — Szentesi levelezőinktől. — Az élet rendes körülményei között örömöt s boldog­ságot inkább érez a gzermek kinek játéknál egyéb gondja nincs mintakár az ifjú, ki szomjuhozva keresi korának örömeit vagy akár a férfi, ki munkáját szereti s annak gyü­mölcseit élvezi. Leginkább sajnálatra méltó bizonyára az, ki elérve aggkor szerencséinek ragaszkodásában is csak ak­kor gyönyörködhetik jha egészséges. Valóban különösen eb­ben a korban olyan kincs az egészség, melyre ugyan jól kell vigyázni ha valamely eset folytán elvesztjük egészsé­gűnket, mily boldogság, ha újra föltalálhatjuk s mily meg­nyugvás az élet még hátralevő napjaira. Vigyáznunk kell, hogy egészségünk nagy rázkódtatásnak ne legyen kit9ve; a legfontosab elővigyázati rendszabály az, hogy vérünk tiszta­ságát, erejét megőrizzük. Csak akkor tudunk a betegségnek ellentállni, melyeknek nagy hatalmuk van az elgyengült szervezeten. Csak a vér ereje biztosíthat, egészséges agg­kort gyengeség nélkül. A bánét, szomorúság, mely minden­kinek sorsa nem győz le oly gyorsan s könnyebben, elvisel­hetővé teszi a lelki és testi szenvedéseket. A vérnek egy hatalmas helyreállitója bámulatos eredményt ért el gyerm k- nél, ifjúnál és öregeknél. Elmondjuk Berényi Istnánné ur- hölgy (Szentes) esetét, ki oly nagy korban is vissza tudta nyerni virágzó egészségét. — Jóllehet előrehaladott korú vagyok — írja — a Pink- piluláat olyan eredménynyel alkalmaztam, a minőt hatvan éves korom mellett már igazán nem reméltem. Ma igen jól érzem magam és boldog vagyok, hogy önt fölhatalmazhatom soraim közlésére. A Pink-pilulák, mint vér legjobb helyreállitója minden a vér gyengesége által létrejött betegséget a legnagyobb si­kerrel gyógyítanak. Ilyen a vérszegénység, a sárgaság, ideg­betegségek, gyomor- és bélbetegségek, reuma és izomgyen­geség. A Pink-pilula kapható Magyarországon a legtöbb gyógyszertárban. Egy dohoz ára 1 írt 75 kr. és hat doboz 9 frt. Magyarországi főraktár: TÖRÖK JÓZSEF gyógyszer- tárában Búapest. Király-utca 12. Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Cladó a Jíunyadi-utcza 17. számú házasteleK. Értekezhetni Nagv Bertalan királyi jegyzővel Szinér váralján. 30 50 67 32 79 ÍWÍamama#» a 1/2 szép és egészsé- jYllí|íU10$, B l£l ges lakásban ki vánja a nyarat tölteni, — az Andre-féle villában egy gyönyörűen kifestett és vikszolt különbejáratu szobát május 1-től kezdve kibérelhet. — Értekezhetni a gőzmalmi irodában. levő Cladó 2 darab használt jókarban gőzeséplő-szekrény, egyik 4-es Garrett, a másik 8-as Cornsby. Értekezni lehet Roóz Test­véreknél Szatmáron. Kitty Köblös luezerna termes a Nagy berekben eladó. Értekezni lehet Bocskay-utcza 12. sz. a. Kótai L. tulajdonossal. Olcsón eladó 30 darab tölgyfa rötiKö — 3—4 méter hosszú, 30—35 czm. vastag — Ekker Jánosnál Kossuth Lajos-utcza 19/20. Síaíá ház. Kossuth Lajos-utcza 5. sz. házas- leiek örökáron eladó. Értekezhetni Mazurek János tu­lajdonossal. Kiadó és eladó: Deák-tér 7-ik sz. ház egészben vagy részletekben, a czukrászbolt hozzá való lakásokkal f. évi május 1-től bérbe kiadó. Úgyszintén Arpád-utcza 28. sz. a. több lakás, ezenkívül lanka és szántó földek kiadók, továbbá 60 szekér széna eladó. Értekezhetni a tulajdonossal Ar­pád-utcza 28. sz. a. mindegyikről. >gy balKonos szó)] emeleti laKás ez év augusztustól esetleg májustól is Deáktér 12. sz. a. kiadó. Értekezhetni ugyanott a tu­lajdonosnál. Batthyáni-ukza 25. számú Borsy-íéie hazban, Két utczai, Két udvari lai(ás f. év május 1-től bérbeadó. Felvilágosítással szolgál a Szatmári Gazdasági és JparbanK Vigadó-épületben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom