Szamos, 1901. április (33. évfolyam, 27-34. szám)
1901-04-21 / 32. szám
Emlékirat. A város régi tornyos házának rövid története. 1768—1901. Azon a helyen, melyen most (1901. év) a „Szatmári Szálloda“ épül, — állott a tornyos városháza. A városháza felett magasan kiemelkedett torony a város személyi és vagyoni biztonsága feletti őrhelynek volt szánva, — s mint ilyen tüzörségi helyül használtatott egész lebon tása idejéig. — Felépítését elődeink 1768-ban kezdték meg. De hogy mikor fejezték be ? — ezt minden kétséget kizáró adatok hiányában biztosan megállapítani nem lehetett. Hanem, hogy 1777-ik évben már befejezték, abból lehet következtetni, hogy az 1777-ik évi mutató könyvben láttatik az építkezési számadások befejezése, de az erre vonatkozó iratok nincsenek meg a levéltárban: mert nagyon valószínűen azok a Szepesi Közigazgatási Kamara levéltá rában helyeztettek el, s ott maradtak végleg. Ezt a feltevést megerősíti azon körülmény, hogy a város közönsége az építkezést megengedő M. kir Udvari Kamara leiratában köteleztetett a Szepesi kir. Közigazgatási Kamarának részletesen beszámolni. 1777. éven innen aztán semmi nyoma többé az építkezési számadásoknak. Van ugyan az 1781-ik évi iratok közt egy kelet nélküli számla, de ez csak Soldáti Antal kir. kömives mester magán számlája, melyből csak annyi tűnik ki, hogy a városházának kömives munkája 5670 rhénes forintot, — és a városháza alatt ugyanakkor épített nagyobb korcsma kő- míves munkája 3621 rhénes forintot tett ki, mely összeghez a szerződés értelmében még 9 rhénes forintot számított fel egyik társa kvártély dijába. Ez a három összeg együtt véve 9200 rhénes forintot tett ki. E számlából tehát csak a kömives munka mennyisége tűnik ki; mig az építkezés befejezésének ideje, és a többi költség, illetve az összes költségek mennyisége, csakis a részletes számadási iratokból lett volna megállapítható. De ezek rendelkezésünkre nem állván, sem egyiket, sem másikat nem állapíthatjuk meg. Városunkban a régebbi időben csak faanyagokból építették a házakat, Megemlítésre méltónak találom, hogy 1762-ben három ház kivételével a többi mind faház volt, s igy a város háza is. Ez pedig már annyira elavult, hogy minden perczen összedülósótől tarthattak. Így aztán a város közönsége 1766-ban Endrédi László biró aláírásával felfolyamodott a m. kir. Udvari Kamarához, hogy egy uj városháza építésére az engedélyt adja meg. Egyúttal segélyt is kért az építkezéshez. Az engedély 1768. év tavaszán érkezett meg, — és pedig azon örvendetes hozzáadás sál, hogy a Felség 4633 rhénes forintot engedélyezett rá, azon határozott kikötéssel, hogy a város közönsége, az építkezés költségeiről részletes számadást tartozik adni a Szepesi kir. Közigazgatási Kamarának. így épült fel aztán szilárd anyagból az a monumentális tornyos városháza, mely abban az időben, de még azután is jó darab ideig, messze ritkította párját Mintegy szánakozással, de anual nagyobb büszkeséggel nézte le a kö rülette törpévé és elavulttá vált faviskókat. Egy századnál jóval tovább daczolt a felette elzuduló viharokkal; sok jó, de sok rossz napokat is látott. Elmohosodott vállai ugyan még hosszú ideig megbirkózhattak volna az idő viszontagságaival ; de nem birkózhattak meg többé a haladó kor szellemével, s annak ; ezer ágú — bogáju igényeivel. E gyengesége okozta bukását, ez mondta ki rá halálos ítéletét, j Hiába ! úgy van ez mindennel, a mi a i haladó kor igényeit nem képes már kielégíteni! Nyugalomba kell vonulni, a helyét átadnia a haladás szellemét fejlesztő tényezőknek. E sors érte azon nevezetes épületet is, mely hosszú időn át méltó büszkesége, nagy és j fontos eseményeinek volt dajkáló bölcsője e városnak. De mielőtt halála felett napirendre tér- I nénk, — emlékének kegyeletes megőrzése czél- jából, habár dióhéjba szorítva is, megemlítem életének azon fontos és nevezetesebb szerepköreit, melyeket nemcsak városunk, hanem a megye közhasznára is betöltött. Felépültétől kezdve egészen 1851-ik évig tisztán a város közigazgatási és törvénykezési ügjrnit szolgálta. De már az 1851-ik év julius hava 20-ától kezdve egészen uj szerepköre ju- tut; mert ez időtől kezdve jó nagy része a megye közigazgatási székhelyévé lett: Gabányi Sándor megyei elnöksége és Gyene Károly városi polgármestersége alatt s igy tekintélyében nemhogy sülyedt volna, de nagyban emelkedett. De minthogy a város részére fentartott hivatalos helyiségek mellett nem volt elegendő a megyei közigazgatási és törvénykezési hivatalok befogadsára, nagyon kétessé vált, hogy a megyei központ tq^ábbra is itt maradjon. A kormán}' és a város közt e tekintetben tüzetes tárgyalás indult meg, minek eredménye az lön, hogy e város százezer forintra értékelt házát örök használati joggal átengedte a kormánynak, azon kikötéssel, hogyha megszűnnék megyei helyiség lenni, akkor ismét visszaszáll a városra minden utókövetkezmónyek nélkül. A szerződés ez irányban 1858-ban köttetett meg a kormány és a város közt, Bodó László helybeni cs. kir. megyei törvényszéki elnöksége és Boros Bálint városi polgármestersége alatt. A szerződés telekkönyvileg is bekebeleztetett. 1860-ban uj korszak következett be Magyarországon ; mert az október 20-iki császári oklevéllel uj alkotmányt kapott. Ez az esemény uj rendszert vont maga után, a mi megint felszínre vetette a székhely kérdését, és pedig városunkra nézve nagyon kedvezőtlenül, mivel a megyei törvényszék 1862-ben Szerdahelyi Pál főispánsága alatt Nagy-Károlyba visszahelyeztetett, a Nagyméltóságu m. kir. helyi ártó tanacs 17396|862. számú rendeletével, mi a várost nagyon kellemetlen helyzetbe hozta ; mert a megye székhelyének városunkba telepítése nagy anyagi áldozatokba került, a mely áldozatnak ily gyorsan bekövetkezett eredménytelensége méltán aggodalomba ejtette. De nem nyugodott meg, nem nézte tétlenül a dolgok folyását. — Latba vetette minden erejét, megmozdított minden követ, hogy a már egyszer megszerzett székhelyet — elvesztése után — ismét visszaszerezze. Ez ügyben hatalmas pártfogóját találta meg a város erdődi gróf Pálffy Mór kir. helytartó urban, ki magas hivatali állásában hatalmas befolyásával igyekezett ezt a városunkra nézve életbevágó kérdést kedvező eredményre juttatni. De ez ügyben elévülhetlen érdemeket szerzett magának berenczei Kováts Lajos is. ki megnyerő hatalmas befolyásával mindenütt ott volt, a hol esek mozgatni lehetett a megyei székhelynek Szatmárra visszahelyezését. És nem eredménytelenül: mert 1863-ban újra visszanyerte báró Vay Miklós kanczellár- siga alatt. A Nagyméltóságu m. kir. Helytartó Tanácsnak 68317 -863. sz. intézménye folytán (L. 2505—863. tsz. 1863. V. kötet 403. db.) a megyei székhelynek Nagy-Károlyból Szatmárra javaslatba hozott áttétele a Főmóltóságu m. kir. Udvari Kanczelláriának 11859—863. számú kegyes leiratával elrendeltetett. Mely örvendetes hirt Kovács Ágost Szatmárvármegye Főis- páni helytartója 1863. szeptember 22-én kelt 772—863. ein. számú körrendeletével tudatta a megyével és városunkkal és pedig azzal: miszerint az összes központi hivatalok, tisztviselők és megyei rabok átköltözködésének még folyó év október hóban meg kell történie, (Az átköltöztetés a vele kapcsolatos költségekkel együtt 13800 frt. 463/4 krjába került a városnak.) így a tornyos városháza 1863-ban ismét visszaadatott rendeltetésének, vagyis a megye központi helyiségének. Ettől az időtől fogva — mintha csak jelentéktelenebb részleteit takarná be, de a mint megérinti fátyolét a falusi tiszta levegőillat, átderengnek rajta a homályos epizódok. Igen, tisztán látom már az egészet. Istenem, hogy is volna lehetséges, hogy egy pár esztendő oly sok örömnek, annyi ábránd bú és fájdalom nagyon szomorú véget ért eseményeinek emlékezetét elmoshassa ? ! Nem röppenhet egy életet követelő eszmó- nyiség oly messzire, hogy az enyészet temetőjében leljen örök nyugvőhelyet és feledést a szív, bufulánktói keresztülmarva, csak szép csöndesen elaltatva a Szamos lágy, ringató ölében . . . A szenvedések árja megtörte életerejét, Isten megbocsátotta szerelmét, s odakinálta neki a — megváltást. Tibor meg hol van? Hol van Tibor? . . • Nem jön . . . Szegén}’ Méreyné hat év óta kiszáradt szemekkel sováran néz maga elé, könny nem gyűl már azokba, csak reszkető két kezét tördelve imádkozik, hívja és várja haza a fiát... * * * — Szép tavaszi időben, mikor pillangók sütkéreznek a napsugárban s életremónyt Ígér a természetnek a fakadó rügy, midőn éledni kezd a "búbos hangyaboly s millió bogárka zümmögésre kél, Benedekék kertjében bimbót hajt az oltott rózsa, a padka fölé hajló orgonacser- jéről pedig édes melódiában zeng tavaszdalt egy madár ... És ők ketten ott ülnek az árnyékos padkán az ozóndus levegőillat frisseségóben. Egyikük sem tudja, hogy utolsó találkozásuk ez a földi életben, hogy soha egymás vállára nem hajthatják fejüket, de a sejtés oly édesen kinossá teszi nekik egymás közelségét, mintha [ örökös búcsút kellene venniök egymástól. Iza egész testében megremeg. Érzését palástolni szeretné, de a fiatal sziv heves lüktetése, mely egész vérét forrongásba hozza, nem engedi fájó sejtésének kifejezését szivében visz- szatartani, kitör belőle a keserűség s amint forró könnyei végig peregnek arczán, szótlan kezébe mélyeszti dús fürtü szőke fejét, szó nem jön ajkára. S Tibor, ez a marcziális sugár fiú, ki gyöngeséget tűrni sohasem tudott, szinte szégyenlősen hajtotta le fejét s elgondolkozva meredt tekintete a földön egy pontra. S hallgatta Iza csuklásba fűlt néma zokogását egy perezre j tehetetlenül. Nemcsak teste, de lelke is kemény athláta természetű volt, mégis e pillanatban gyönge tehetetlenségében nem jutott eszébe egy vigasztaló szó sem. Vagy talán nem mert valamit mondani, félve, hogy csak szikra lesz szava Iza kitörő keserűségének, mely azt egész valójában lángra gyújthatná?! A kinos némaságban megzörrent fejük fölött az ág, pajkos játékkal űzte egy tengelicz szökellő párját. Csippent egyet rajta, ez félreugrik, le egészen a padka mellé. A két szoborszerü alak mozdulatlansága közeledésre bátorította, de Iza feltörő sóhajára ijedten tovaröppent. Két lepke száguldva lengett el e pillanatban előttük, s egyszerre szállt mindkettő egy fukszia-szárra. Himpora meg-megragyogott a rátüzött napfényben, s enyelgő kedvességgel terült egyiknek szárnya a másikéra . . . Tibor zavarta meg az idyllt: Iza — szólalt meg — édes Iza ! A kikelet még most nem a mienk, ha ezek a piczinykók elröpülnek innen, valamikor, — nem is sokára — egy évre újból itt lesznek. Akkor ismét tavasz lesz. S mi együtt kerge- tődzünk e pillékkel, mi is oly édes szerelemben élünk majd, mint ezek a csöpp párok. Iza édes, vigasztalódj meg . . . E szavak mély hatással voltak ugyan a leány lelkére, de meg sem mozdult helyében, mintha nem is látszanék figyelni a beszédre. Titokban halvány reménysugár rezdült át szivén, azonban a másik pillanat kitépte onnan jelenének kétségbeejtő borzalmában. Kebléből zihálva menekültek a csendes sóhajok, majd gyöngén fölemelkedik s megsimogatja Tibor kezét. Nefelejts kék szemével lágyan tekint föl a szép fiú komor arczára, esdö hangon még egyszer megkérleli : Ne mozdulj kis falunkból édes Tibor ... Ne, no ! Édes anyád is úgy sir utánad, mint ón ... Ki fogja öt megvigasztalni, ha engem eltemettek már ? . .. Megkérem atyámat is még egyszer, ő meg fog bocsátani ... O nem akarja gyermeke szerenLegjobb, legüditöbb és legolcsóbb ásványvizek Feltűnő gyögyhatással alkalmaztatnak: köszvény, vese, hőlyag, gyomor, torok, tüdő és gége bajok esetén. Kapható fiiszeriizletekben és az uradalmi ásványvizbériőségnél Szolyván (Beregmegye). — Prospektus ingyen és bérmentve.
