Szamos, 1901. március (33. évfolyam, 18-26. szám)
1901-03-14 / 21. szám
XXXIII. évfolyam. Szatmár, 1901. csütörtök márczius hó 14. 21-ík szám. SZAMOS. Vegyes tartaimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A szatmarmegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. # w ‘ NYtt1 Előfizetési á r Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Rákóczy-utcza 9. sz. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Nyilttér sora 20 fillér. Ötvenharmadik éve gyújtja fel e napon minden magyar ember szivét az a tavaszi mp, mely 1848-ban szétszórta sugarait a a haza hegyes-rónás földjére s életre keltette a magyar szabadság haldokló főnixét. A látvány csodásabb volt, mint az északi lény; a szunnyadó nemzeti önérzetet homlokon csókolta a géniusz: isteni eszmék keltek szárnyra; a márcziusi szellő a franczia forradalom lángjait Európa-szerte körülcsap- dosván, szétárasztották a népszabadság eszméjének melegét s (ölriasztotta a nemzetet aléltságából. Félistenek támadtak, kik fáklyájuk fényével bevilágítottak az elmékbe, a telkekbe. A hon fiai pedig haladtak a fény után a lelkesedés mámorától öntudatlanul s a diadal érzetétől elfojtott üdvkiáltások törtek ki a nemzetóriás leikéből. Petőfi, a lánglelkü lantos, Jókai, a nép szónoka s kedvelt publicistája, Vasváry tüzes beszédei, mint az olvasztott érez a kohóban, úgy futották be a nemzet ereit. És mindenfelől támadtak a szent eszméknek zászlóvivői és harezosai; követte őket a nép, ki lanttal, ki karddal kezében s a magyar e! napon újjászületett! Lerázta a százados rabbilincseket, fölmentette a sajtót, eltörölte a cenzúrát. A 12 pontban tolmácsoltóhaj mind beteljesült: szabad lett ember, szó, haza. Sok idegen irigyelte dicső győzedelmün- ket, mig elbukánk a szent zászlók alatt; alkotmányunk elveszett és1 sir födte nevünk. Majd 20 évig tartott a tetszhalál korszaka, midőn király és nemzet itíbékül s újból az lett a magyar nemzet jelsippM*’ „szabadság, egyenlőség, testvériség! gjjp Csodás kor! S mi utódok, apáink ; szent lelkesedéssel vívott küzdelmeinek ködfátyolképét nézvén lelki szemeinkkel, vonuljon sziveinkbe a megtérés érzése s ismerjük be, hogy a mely eszmékért apáink harczoltak és vérök- kel öntözték e földet, azoknak ma már csak megtépett foszlányai vannak a nemzet testén. A nemzet legjobbjai, fiai az egyenetlenkedés ádáz testvérharczát vívják minden vonalon. Pegig a legnagyobb magya: megmondta: oly kevesen vagyunk magyarok, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. Téves tanok átkos férgei fészkelődtek be népünkbe. Nemzeti czélok? Kicsinyes dolog ez már a nép fia előtt Bárhol tapintsuk meg közéletünket, mindenütt gyógyításra váró sebeket találunk. Uj nemzedéknek kell születnie, a melynek leglőbb törvénye: az önzetlen hazaszeretet, a tiszta erős nemzeti sovinismus. Márczius idusa emlékeztessen mindnyájunkat nemzeti eszményeinkre. A márcziusi események története legyen minden magyar embernek bibliája, melyből ihletet s a jövőre tetterőt merítsen. Tanítsuk gyermekeinket, unokáinkat a dicső napok mérlegelésére s e közben tanuljuk megismerni törpeségünket. Ünnepeljünk márczius idusán s mondjunk imát a Magyarok Istenének, hogy adott nekünk szabadságot és koszoruzzuk meg elhunyt félisteneink emlékeit. Readőrség és városi tanács. A városnak e napokban megtartott közgyűlésén fölötte kínos jelenet játszódott le. Kovács Leó bizottsági tag, a rendőrségnek némely túlkapásai miatt interpellácziót intézett a polgármesterhez. Az interpelláczió fölszóllalásra bírta dr. Korbai városi főkapitány urat, aki jónak látta, hogy részben még hivatalos eljárás tárgyát képező ügyeket a személyek megnevezésével ismertessen és beszéde közben egész csinos kirohanást intézett a városi tanács ellen. Ez azután ingerült hangú helyreigazítást provokált Pap Géza városi főjegyző részéről és — a villamos battériák explodáltak. Nem osztom mindenben a főjegyző urnák azt a nézetét, hogy a főkapitányt egyáltalán a szólásnak joga sem illette volna meg. Az ügyrendnek szoros értelmezése kétségtelenül a főjegyzőnek ad igazat — de ugyancsak ő maga is tapasztalhatta éppen önmagán, mily nehéz hallgatni akkor, amikor az embert személyében vagy hivatalos működésében támadják meg. Az is csak az ügynek lett volna szolgálatára, ha a főjegyző ur mellőzi a vehemens hangot, a melyet használt. 0 régi, kipróbált, fegyelmezett embere a fórumnak ; elvárhatjuk tőle a nyugodt tárgyalásnak hangját minden esetben és ha szabad e paradoxonnal élni: kétszeresen akkor, amikor a dolog érdemében igaza van. De amikor mindezt tárgyilagosan megállapítottuk, ki kell jelentenünk, hogy a városi taMegdicsőülés. Olyan langyos, tavaszi levegő tölti be a természetet; fakad a rügy, meg a föld is megmozdul, mert az elhullott mag tör fölfelé. Ilyenkor fakadt a magyar nemzet szabadságának uj rügye is, melyből hatalmas ág fejlődött s rajta nyílott a szabadság virága . . . S a fakadó rügy lesz örök emléke dicső napjainknak, mert a tavasz poézise marad, a melynek a nagy természet vala poétája. S van-é a nagy költőnek méltóbb munkája, lángolóbb költeménye mint egy — nemzet szabadsága . . ! * * * Minden múlandó a földön ; s a titánok is vesznek napról-napra, azok a csoszogó hősök, azok a kék egyenruhás mosolygó képű bácsi- kák sem maradhatnak köztünk örökké ; a dicső idők szimbólumának elviszik azt a hazaimádó szivet a rokkant testben a földbe. Elmúlnak, elnémulnak ajkaik . .. csupán emlékük marad . . . . . . De tavaszszal mozdul a föld is; az elhullott mag tör felfelé . . ! * * * Ember, ki kutatsz nagy emberek múltjában ; te, ki a mithologia képzelt alakjait lázas í kitartással rendezgetéd; te, ki az igénytelen, sárgult őszi levél lehullásakor melancholikussá leszel: érdeklődöl-é honfi társaid iránt, kik egyenkint, zajtalan csendben hagynak hátra azon trikolor alatt, melyet ők adtak kezetekbe ? Csillaghullás az ő haláluk . . megdicsülés . . . Ilyen csillaghullást mondok el én most J Szántó bácsiról. Csak igy hitták a faluban a falábú, man kós nagy magyart. Nyolczvan esztendős agas- tyán volt s mindig csak a szabadságharczról beszólt. Soha másról. Gyakran elérzékenyült s letörló az aláperdülő gyöngyöt az arczáról. Nevenapja márczius 19-ón volt, de ő márczius 15-én tartotta meg. Amikor kérdezte valaki, miért teszi ezt, az öreg ezt válaszolta : — Fiaim ! ifjúságom, sorsom emléke ez a nap. Ott a Nemzeti Muzeum előtt lángolt fel újra a szivem, újjá születtem . . . ah, ha ti láttátok volna, mikor Petőfi szavalta a „Talpra magyart“ ! Csak még egyszer láthatnék hasonló jelenetet . . . Bohó kívánság: Olyan idők sohasem lesznek! Ti nem tudjátok megbecsülni a szabadságtokat . . . Meghívta az egész falut magához márczius tizenötödikére. Gyönyörűen tudott, mesélni. Nem volt mulatós ember, de a névnapján, egy évben j egyszer, el hozatta a czigányokat is. Bevezetett bennünket tágas szobájába, melynek falain zöld posztóval bevont táblákon fegyverei diszlettek. Aztán elkezdett regélni, tűzzel, rajongással. Mikor ötven éves jubileuma volt márczius idusának, ismét elmentünk hozzá, de már nem igen tudott a lábáu járni szegény öreg, hanem hosszas zsöllyeszékben pihent. Nem akartuk tehát zavarni, de az öreg marasztalt bennünket. — Nem vagyok beteg, csak nagyon gj’ön- gülök ; maradjanak; ez az én legszebb napom, áldja meg Isten mindnyájukat. Maradtunk. S az öreg újra elmerült a szép emlékekben ; újra más szempontból; újra érdekesen. Úgy hallgattuk, mint a mikor a prediká- cziót hallgatja a hivő. Lelkesültünk mi is, s ha ő könyezett, elszorult a mi szivünk is ; olyan édes bus hangulat fogott el mindnyájunkat . . . A Farkas czigány hegedűjét az ablak alatt: „Kitették a holttestet az udvarra . . .“ — Úgy érzem magam, — mondta az öreg, mintha menyben volnék, mintha megifjodnék. Igyatok, koczintsatok gyermekeim. Maga is kezébe vett egy poharat. Egyszerre lázas pir fut az arczára, torkát köszörüli az öreg s olyan csengés nélküli hangon énekelni kezd : Márczius 15.
