Szamos, 1901. február (33. évfolyam, 10-17. szám)

1901-02-24 / 16. szám

Melléklet a „Szamos“ 1901. évi 16. számához. lomgyülés siessen első sorban a baleset és be­tegség esetére szóló kötelező biztosítást hozni, ennél azonban meg ne álljon, de arról is gon­doskodjék, hogy a német birodalom összes mun­kásai a rokkantságból és elöregedésből szár­mazó munkaképtelenség esetére is biztosítva legyenek A betegségi és balesetre biztositó ja­vaslatból hosszas vajúdás után 1884-ben lett törvény. Életbeléptetése által baleset ellen rög­tön 10 millió munkást biztosítottak, betegség esetére öt és félmilliót. (Vége köv) Színház. Kis mama czimmel egy vígjátékot adtak csütörtökön a bires társiróktól Meilhac és Ha- lévitó! Irt ez a két vigjátékiró igen sok kitűnő dolgot, de ilyen roszat talán soha. Csupa una­lom, üresség és banalitás. Egy szerep kedvéért Íródott a vígjáték (ennyit ki leher, venni) de ez a szerep is ellaposodik, széjjel megy és nem marad belőle egyéb, mint bosszúság — a néző nek. A budapesti Vígszínházban Csillag Teréz genialis művészete sem tudta a darabot meg­menteni. Itt Markovits Margit kezében volt a czimszerep, amelyet bármily igyekezettel és erő­vel akart megjátszani, nem tudott még csak vonzóvá sem tenni. Erről természetesen nem ő tehet, hanem a szerzők. Hetényi is képtelen volt Valentin szerepéből elfogadható produkciót csinálni, hát még a többiek, akik nem szokták megtanulni a szerepeiket, — különben ezen vígjáték szerepeit nem is volt érdemes megta­nulni. Az előadást szép páholj'-közönsóg nézte. A karmester jutalomjátéka. Bihari Zol­tán a társulat szorgalmas karmestere tartja ju- talomjátókát kedden, amely alkalommai Offen­bach örökszép operettéje : „Orfeus a pokolban“ kerül színre. Alig várjuk, hogy a sok uj angol táncz-operette özönében egy-egy estét szenteljen a társulat a régi, gyönyörű és klasszikus ope letteknek, melyek közül is első helyen áll Offen­bach bájos, pajkos zer.eköltészetónek eme legki­válóbb terméke. Ahányszor Orfeus még szinre- került nálunk, mindég nagy közönség nézte és azt hisszük, hogy most, amidőn a mi derék buzgó karmesterünket tiszteli meg a kö­zönség, még nagyobb és teltebb ház lesz, mint eddig. Előkészület. A direktor megvette és elő­adásra kitűzte Herczeg Ferencznek szenzácziós jdrámáját az „Ócskái brigadérost.“ A darab kö­rülbelül 2 hét múlva kerül szilire. Ugyancsak megkezdődtek a próbák Sidney John óriási sikerű és népszerű operettéjeböl, a népszínház sláger darabjából a „San-Toyból. A darab kiál­lításához szükséges nagyszámú drága díszlet Linhart műterméből már megjött és amint érte­sülünk, a díszletek csodaszépek. Különösen gyö ny'örü az első felvonás díszlete egy kínai utcza és háttérben a falu, továbbá a második felvo­nás ragyogó szintere : a kínai császár palotájá nak díszterme. A premiőre valószínűleg szom­bathoz két hétre lesz HÍRROVAT. * Személyi liir. Ludvigh Gyula, főrendi házi tag, a m. kir. államvasutak elnök-igazga tója, csütörtökön délután a gyorsvonattal Szat- márra érkezett; megtekintette az uj iudóházat s annak helyiségeit. Szemle után egy fél óra múlva a Károlyfelé induló személyvonattal Debreczenbe ment. Úgy az indóház külső ki­nézése. mint annak belseje s felszerelése felett megelégedését nyilvánította. * Dóczy Imre, a Tiszántúli egyházkerületi gimnáziumok felügyelője hivatalos láto.atását a helybeli ev. ref. főgimnáziumban e hó 19—23 napjain tartotta meg, s a főgimnáziumnak úgy tanulmányi, mint -egyéb ügyeiben szerzett ta­pasztalatai felett megelégedésének adott kife­jezést. A tanári kar a felügyelő tiszteletére tegnap este a Koronában igen sikerült banket­tet rendezett. * Uj gondnok. Hámon József kanonok az alapítványi pénztár gondokságáról lemondott. A káptalan a lemondást elfogadta s helyére Pemp Antal kanonokot választotta meg A püspök a választást megerősitette. * A miniszter köszöneté. Báró Fejér- váry Géza honvédelmi minisztert súlyos be­tegségének felgyógyulása örömére a városi ta­nács, mint a város díszpolgárát feliratilag üd­vözölte. — A miniszter a polgármesterhez a következő választ küldötte : Tekintetes Polgár- mester ur! A legnagyobb örömmel vettem polgármester urnák 1107. szám alatt kelt leve­lét, a melylyel közölni méltóztatott a város tanácsának szívélyes és nagybecsű üdvözletét gyógyulásom alkalmából. Ezen személyem iránti jóindulatnak és résztvevő érzületnek legújabb és kitüntető megnyilatkozásáért, sietek úgy polgármester urnák, mint az egész városi ta­nácsnak és polgártársaimnak leghálásabb és legmelegebb köszönetemet nyilvánítani és ki­jelenteni, hogy úgy a sz. kir. város, mint annak polgárai meleg érdeklődésemről és teljes jó indulatomról mindenkor biztosítva lehetnek Tekintetes Polgármester urnák tisztelő szolgája Br. Fejérváry Géza. Budapest, 1901. februári hó 22-éu. * A Tiszavidéki dalszövetség folyó hó 22-én tartotta meg választmányi ülését Debre- czenben. A gyűlés igen látogatott volt. A köz­ponti tagokon kivü! jelen voltak a n. károlyi, nyíregyházi, szoboszlói, nánási és szatmári da lárdák képviselői. D ^egyesületünket Jaskovics Ferencz és Meder Mihály képviselték. Elinté­zést nyert tárgyak: a titkár leköszönése folytán ez állásra ideiglenesen Pápai S. választatott meg — 200 korona pályadíj tüzetelt ki két féríikkarra, még pedig 100 korona egy műdalra, 100 K. pedig egy népdalegyvelegre. — A szat­mári dalünnepségen befolyt 600 K. tisztajöve­delem a részt vett tagegyletek között arányo­san felosztatik. — Legfontosabb tárgya a gyű­lésnek az idei nyári dalünnep helyének és ide­jének megállapítása volt. Élénk eszmecsere után határozatba ment, hogy az idei dalünnep /. évi augusztus 24. és 25-én Debreczenben fartatik meg. Első nap este összelőadás, második nap délben matiné szabadon választott darabokkal. Néhány apróbb ügv elintézése után a gyűlés véget ért. * A Kossutll-kertbeu épített gőz- és kád­fürdő vízvezetéki és központi gőzfűtési bérén dezéséről Hirsch Miklós építési vállalkozó a „Budapesti szivattyú és gépgyár részvénytár­saság“ által a műleírást és költségvetést elké­szítette s az építkezési szakbizottság azokat f. üó 1.9 én tartott ülésében tárgyalás alá vette A vízvezetékre vonatkozó terveket változatla­nul elfogadta, azonban a központi gőzfűtés berendezésre kidolgozott két alternativ tervi közül a magas nyomású forrcsöves gőzkazánok alkalmazását fogadta el, mert pénzügyi szem­pontból előnyösebb az alacsony nyomású gőz­kazánoknál ; sőt mig ez utóbbiaknál csak koksz és jó minőségű szón használható, a ma­gas nyomásnak barna szán és fa tüzelésre is berendezhetők. Továbbá elfogadta a bizottság azon javaslatot is, hogy az üzembiztonság és gazdaságosabb üzem yégett az eredetileg ter­vezett egy nagy kazán helyett két kisebb ka zán állíttassák be. A központi gőzfűtési és vízvezetéki berendezésről készített tervek és költ­ségvetés szerint az eredeti vállalati összegnél a javasolt változtatással a berendezés mintegy 12000 koronával többe kerül ; de miután a többlet költség a felsőbb helyben engedélyezett összeg határát túl nem lépi, a szakbizottság a tett változtatásokat s egységárakat elfoga dásra ajánlotta. A tanács ez alapon a javasla­tot s a tervezőit munkálatok végrehajtatásával Hirsch Miklós vállalkozót megbízta s szerződé­sét megfelelöleg kárpótoltatni rendelte. * Uj tiszti orvos. Nagy'-Károly város kép­viselőtestülete dr. Schőnpflug Béla ottani gya­korló orvost, városi tiszti orvossá választotta. * Az ipartanodái bizottság Hármán Mi­hály polgármester elnöklete alatt tartott gyű­lésén, a Jandrisics János helyére elnöknek dr. Farkas Antalt, az eddigi alelnököt. alelnökké pedig dr. Fejes István ügyvéde választotta meg. * A miniszter köszöneté. A vallás és közoktatásügyi miniszter Kende Zsigmond nagy- birtokosnak, a ki a tiszakóródi ev. ref. II. is­kola építőiére 400 koronát adományozott, kö­szönetét nyilvánította. * Rendkívüli vármegyei közgyűlés volt Nagy-Károlyban f. hó 19-én gróf Hugonnai Béla főispán elnöklete alatt, melyen a vidéki tagok csekély' számban jelentek meg. A köz­gyűlés terjedelmes tárgysorozatát délre már letárgyalták. * Kongnia megállapítás. A gacsályi lel­kész kongrua kiegészítése 126 kor. 46 fi, a boi- zovai 779 kor. 38 fi, a kömörői 304 kor. 72 fl-ben állapíttatott meg. * Tanitóképességi vizsgálatok tartatnak Debreczenben f. é. ápril 21—23 napjain. Jelent­kezniük kell a vizsgára menőknek ápril 10-éig a szatmári ev. ref. esperesi hivatalnál. * Misszió bizottsági ülés tartatik Debre- czenben ápril 7-ón, melynek tagjai városunkból id. dr. Farkas Antal és Bíki Károly, kik az ülésen meg fognak jelenni. 0 Anyakönyvi kinevezések. A belügyim niszter Szatmárvármegyében a tisza-becsi anya­könyvi kerületbe Fábián Bertalan h. körjegy­zőt, a turvékonyi kerületbe Pásztor János ma­gánzót anyakönyvvezetőkké, a nagy sikárlói kerületbe Komoróczy Péter községi aljegyzőt, a kolczéri kerületbe Anka János s. jegyzőt anyakönyvvezető helyettesekké nevezte ki és őket a házassági anyakönyvvezetésével és a házasság kötésnél való közreműködéssel is meg­bízta. * Meghívó A vöröskereszt szatmári fiók­egyesületének f. évi február hó 24-én d. e. a városháza nagytermében tartandó közgyűlésé­nek tárgysorozata : 1. E nöki megnyitó beszéd. 2. Az uj választmány megalakítása. 3. Intézke­dés tagok gyűjtése iránt. 4. Jelentés az egye­sület vagyoni állapotáról, ezzel kapcsolatosan intézkedés a régi tagsági dijaira vonatkozólag. 5. Esetleges indítványok. * Az országgyűlési képviselőt választók 1902 évi névjegyzónek összeállítását illetőleg az 1899. évi 15. t.-cz. alapján összeállított név- jegyzók kiigazítása iránt a központi választ­mány f. é. február hó 23-án ülést tartott s a névjegyzék kiigazítására az összeíró bizottság tagjaiul Antal Kristóf, Litteczky Endre és Taukóczy Gyula központi választmányi tagokat választotta meg. A küldöttség munkálatát f. é. márc/.ius 1 ső napjaiban köteles megkezdeni és az ideiglenes névjegyzéket az újonnan bejött és kihagyott tagok jeg3'zékével április 10-ig a központi választmányhoz beterjeszteni. A névjegyzékbe mindazon választók beveendők, a kik arra a törvény értelmében megfelelő jogo­sultsággal bírnak. Az adó be nem fizetése nóv- jegyzékbe való felvételt nem akadályozza. A névjegyzékből kihag3'ottak a kihagyás indok­lása mellett határozatilag külön-külön órtesiten- dők. A választók névjegyzékének kiigazítási munkálatát a központi választmány f. é. április hó 15 én kezdi meg. * A szatmári keresk. és iparbank és a Takarók pénztár-egyesület a szatmárnémeti ke­reskedő tanonczisko! a czéljaira 30—30 koronát adományoztak. Fogadják a jótékony pénzinté­zetek az iskola vezetőségének hálás köszönetét. * Az Ezredévi asztaltársaság a helybeli pénzintézetek részéről eddig a következő jó­tékony adományokat kapták; „A. Takarékpénz­tár-egyesület“-tői, a „Kereskedelmi és iparbauk“- tól s a „Népbank“ részvénytársaságtól 20—20 koronát. A „szatmárvármeg3'ei takarékpénztár“ és a „Termény- és Hitelbank“ 20- 20 koronát adományozott. Fogadják a jótékony pénzinté­zetek a jó czélu asztaltársaság köszönetét s a felruházandó gyermekek háláját. — Az „Ezres“ elnöksége. Gyászllir. Bódy László, fehér-gyarmati kir. járásbiró, f. hű 22-éu élete 53 ik évében meghalt. Temetése ma délután fél 2 órakor lesz F -Gyarmaton. Nyugodjék békében ! A n.-károlyi szinügyi bizottság ma eg3' hete tárgyalta Somogyi Károly n.-váradi, Csóka Sándur leendő szatmári és Szálkái Lajos jelen leg szatmári színigazgatók kérelmeit, houy május 15-tőí június végéig terjedő időre melyik igaz ; gatónak adja meg a játszási engedélyt. Hosszas lés beható tárgyalás után a bizottság Somog3Í 'Károly n.-váradi igazgatónak adta meg az en ; ge> !yt, remélve, hogy társulatával a város kö­zöl ségének igényei kellőleg lesznek kielégítve. k Adományok. A. »Szatmárnémeti Népbank rt. . helybeli ev. ref. fógimu. tápintézete alap- já a ötven koronát, továbbá 4 szogénysorsu ta­nuló jutalmazására 40 koronát adományozott ; a Szatmári Termény- és Hitelbank rt. ugyan­csak a helybeli ev. ref. főgirnn. tápintézete ré­szére 40 koronát s a Szatmári Kereskedelmi­es Iparbank pedig 30 korona adományt juttatott nevezett főgirnn. igazgatóságához A kegyes adományokért ezen az utón is hálás köszönetét nyilvánítja a főgirnn. igazgatósága. * Esküdtszéki tárgyalások : A f. hó 18-án tartott esküdtszéki tárgyalásra a törvényszék a következőleg alakult meg: elnök dr. Papolczy Gyula Ítélőtáblái biró, birók Szabó József és Morvay Károly törv. birák. Ügyész Dénes La­jos, jegyző Oláh Miklós, védő ifjú dr. Farkas Antal. Tárgy : halált okozó súlyos testisértés büntette és lopás vétségének kísérletével vádolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom