Szamos, 1900. december (32. évfolyam, 97-104. szám)
1900-12-13 / 100. szám
* Kolera hírek a Dehenában. S.-né öreg rtyavefcö czigány asszony azt a hirt terjesz- ,te a szomszédságban, hogy az álmában megfent elhalt nagybőgős ura annak kijelentésé l bízta meg, hogy február végén nagy ko- e fogja Szatmár lakosságát megtizedelni. ,gy lett a rémület a Dianna utczában s most i szik a húst meg a zsirozót, hogy addig leg- ,bb jól éljenek. Persze a sok jóból jut S -né-j k is, hisz ő adta az önzetlen tanácsot. * Mi a zongora ? Valamelyik sárgabőrü, ki most tért vissza hazájába európai körut- ■ól, mindarról, amit látott és tapasztalt, Írás- n számol be. Többek között a zongoráról i ir : Az európiaknak van egy nag3r négylábú ziállatuk, melyet kedvük szerint, a mikor árják, éneklésre tudnak kényszeríteni. Mihelyt y férfi, sokkal gyakrabban azonban egy nő, gy Serdülő leáuyka az állat elé ül, a farkára g és ezzel egyidejűleg ujjaival a szörnyeteg lér fogait megkopogtatja, az állat azonnal skelui ke>d. Az éneke ámbár sokkal erősebb, nt a madár dala, mindazonáltal nagyon keines. Ez a bestia nem is harap, nem is mozdul ig, pedig nem tartják lánczon. * Elveszett a Károlyiház és Zöldfa közölt y szivarszipka, mely nem annyira értékes, mint ódájának kedves emlék: azért a becsületes megáiét, ha kiadóhivatalunkba átszolgáltalja hat ko- ta jutalmat kap. * Regruta virtus. Törvény előtt állt a na- kban nehány legény, akik mini regruták, múlt év tóberben az aranyos-megyesi vasúti állomáson természetesen jól beszeszelve — összetűztek rasuti személyzettel, sőt Réthy pályaőrt jól meg karózták. Pór Péter és Csáki János 14—14 pót kapták, ellenben Vajda Györgyöt, aki veretett ugyan, de a többinél is részegebb volt, a számithatatlanság alapján felmentették. * A megtapogatott erkölcsi oldal. Ferenczy ltán volt aranyos-medgyesi lakos adósságot csitt Schefteli Lajos ottani korcsmárosnál, ki hogy izét megkapja, levelet Íratott Ferenczinek, hogy issen, különben a bírósághoz fordul, sőt „lapok án a dolog erkölcsi oldalát is megfogja tapo- tni.“ — A törvény eljárását zsarolásnak minő- ítte s most Schefteli vagy 20 koronát tapogat a zsebéből, vagy pedig 2 napig tapogatja a saoldalát a dutyiban. * Az irodai teendőkben gyakorlott egyén, több nyelvet beszél, szerény feltételek mellett almazást keres. Helyét azonnal elfoglalhatja. — idóhivatal. következő ingóságok u. m. : lovak és szekér nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti l<ir. járás- bi'óság 1900. évi V. 1501—2. sz. végzésé folytán 250 koron i tőkékövAelés, ennek 1900. évi szept. 1. napjától jaró 6°/0 kamatai és eddg“összesen 42 kor. 14 fill.-ben biróilag már megállapított kő tségek erejéig Szatmáron, Honvéd-ulcza 77-ik szám alatt leendő eszközlésére 1900. évi deczember hó 18-ik napjának d e. 10 órája határidőül kitüzetik es ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1381. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. A nennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyerlek volna, jelen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmár, 1900. nov. 30-án. Adárn, kir. bir. végrehajtó. Egy jó zongora hangoló, ki már 26 éve működik e pályán, ajánlkozik a n. é. közönség figyelmébe. Lakik: -Felső-Szamospart 1. szám. Berghoffer Károly. Egy db. egészen uj Wertheim szekrény, 1 db. álló és 1 db. zöldposztós iró asztal eladó. Értekezhetni Bercsényi-uteza 11. sz. alatt. Árlejtési hirdetmény. A helybeli közös hadsereg legénységi étkezdéje részére a jövő 1901. évi január hó 1-től a következő czikkekre hirdettetik árlejtés : §-a értelmében készpénz fizetés melleit a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégi tesi jogot nyertek volna ezen árverés 1881. évi LX. t.-cz. 120. § értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmár, 1900. decz. 6 ik napján. Aáám, kir. birósógi végrehajtó. Villamos ,ii#s“j *• Villamos 1 csengő berendezéseket * (jutányos áron elvállal | i Medgyesi Ferencz| ® Szatmár, Kazinczy-utcza 11. sz. f Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő. Lapkiadó-tulajdono s: Litteczky Endre. Allatvásár kimutatás. F. hó 12-én tartott heti vásár alkalmá- a következő lábas jószágok hajtattak fel: Ló .............................................. 276 db. Sz arvasmarha........................... 465 db. Sertés............................. 1430 drb. Ju h....................................... 240 db. rvasmarha vásár élénk, sertósvásár szintén ü élénk olcsó árak mellett. Terményárak. TERMfe \T Y Szatmáron tVr kr Ifrt' 1n\ Bpesten frí |kr.| frt j ki ízta búza tszeres . . zs............ pa . . . . b .... , ígéri . . . sa............ uj h ór paszuly . rka „ . . Jva............... , füstölt . . peze . . . . umpli zsákja donna . . . uj 1 6 50 6 70 7 60 5 80| 5 90j —| — 5 80 6 00 6 80 4 40’ 4 90 5 75 5 00 4 70 10 — 6 00 22 _ 1 5 lőj 5 00 5 30; 4 55 1100 540 23-12<> 5 50 15 50 60 — 65 — 46 — 7 70 6 95 6 00 5 30 4 60 5,70 15kiló marha hús zsir só túró (juh) ezukor 4-es liszt 7-es liszt griz gerstli paszuly 1 kiló tarhonya burgonya vörös hagyma borsó paprika köménymag fahaj (törött) mák 1 liter eczet 1 n fejFelkóretnek a helybeli kereskedők és mészárosok, hogy fentnevezett czikkekre ajánlataikat legkésőbb f. évi deczember hó 20-ig Molter Jakab cs. és kir. főhadnagyhoz (Görbe-köz 1. sz.) nyújtsák be. Ugyancsak a cs. és kir. katonaság tulajdonát képező, a katonai löveldóben »fekvő nagy terület, mely konyakertnek, esetleg kaszálónak (mint kaszáló 30—40 frtot jövedelmez) alkalmas, október 1 -töl bérbe kiadó. Értekez- j hetni a fenti helyen és időben. Tisztelettel hozom a n é. közönség szives tudomására, hogy a csizmadiaszin* épületének Várdomb-utczai részében a takarékpénztár bejáratával szemben levő könyv- és papirker esk edésemben Albumok és Emlékkönyvek, nemkülönben Karáosonyi és Újévi üdvözletek dús választékban megérkeztek. Továbbá nagy raktárt tartok képes levelező-lapokból, a melyeket a nagyérdemű közönségnek a legmérsékeltebb áron bocsátom szives rendelkezésére. Nagy összeköttetésem folytán azon kellemes helyzetben vagyok, hogy lapjaimat a t. viszont elárusitó uraknak gyári áron számíthatom. A n. é. közönség szives pártfogását kérve vagj'ok kitűnő tisztelettel Weisz Izsák 7—1900. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött bir. végrehajtó az 1881. évi t. ez. 102. és 12 ). § a értelmében ezennel hírré teszi, hogy a szatmáii kir. törvényszék 0. évi 16515. V. sz. végzése következtében dr. al_ Sándor ügyvéd által képviselt Steinber Éliás javára Nagy Imre ellen 250 kor. s jár. iig I960, nov. 12-én foganatosított kielégítési ehajtás utján lefoglalt és 680 koronára becsült 1464 — 1900. szám. Árverési Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §. értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. törvényszék 1900. évi 16248. V. sz. végzése következtében dr. Biró Elemér ügyvéd által képviselt Steinberger Éliás javára Kis Ferencz és Tamás Gusztáv ellen 540 kor. s jár. erejéig 1909. évi november hő 5 én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1800 kor. becsült következő ingóságok u. m.: szarvasmarhák, sertések, szekerek, széna, tengeri és búza nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésének a szatmári kir. jbiróság 1900. évi V. 1576 2 számú végzése folytán hátr. 62 kor. 57 fill, tőkeküv., és eddig összesen 90 kor. 68 fill.-ben biróilag már megállapított költségek erejéig Csengerbagoson, alperesek lakásán leendő eszközlésére 1900. deczember 29-ik napjának d. u. 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t. ez. 107. és 108. Szemüvegek, Orrcsiptetők rövid- és távolláttíknak különféle finom minőségben. a látás lemérne szerint. Színházi látcsövek, hőmérők, légsulymérők (aneroid) sth. látszerek. Mindennemű órák eladása és javítása BERKY GYULA órásnál Szatmár, Kazinezy-uteza.