Szamos, 1900. szeptember (32. évfolyam, 71-79. szám)

1900-09-16 / 75. szám

mint a cselekménynek egyetlen indító oka áll előtérben, nem kielégítő, tehát rossz.

Lássuk nem inkább megtaláljuk-e a tettnek kulcsát, azokban a nyilatkozatokban, a melyeket a vádlott tett a főtárgyaláson bírái előtt.

A mikor szinte rettenetes nyíltsággal tárta föl gondolkozásának minden redőjét, nem mentve, százszorta inkább vádolva magát és egy-egy szava, mint fölvillauó lidérczfény világított be ebbe a rejtelmes lélekbe.

„Utáltam Elemér öcscsémet, undorodtam tőle . . . Mikor Zoltán azt mondta, meg kellene ölni azt a gyereket, azt teleltem rá': Bele egyezem szívesen.“

Álljunk meg egy pillanatra, a perverz ér zésnél, mely szinte kiárad e szavakból és a mely undorral fordul el önönvérótől : jegyezzük meg jól és gondolkozzunk, véletlen-e ez a perverzitás, nincs-e benne valamelyes atavizmus, valami, ami nem uj, ami szervi és örökletes e szánalomra méltó családban.

Nem akarok itt kitérni a viszonyra, meiy Béla atyját saját edesatyjával szembeállította. Csak arra utalok, hogy Papp Béla nagyanyja elmebeteg, anyja hisztérikus, ennek bátyja megtébolyodott. — Édesatyja fölötte indulatos ember, atyjának két testvére delirium tremensben halt meg, a legidősebb fiú, Béla, megöleti öcscsét Elemért és az életben maradt testvér, Árpád, nem egyszer revolvert emel idegenekre, tanárára, szüleire és maga szolgáltatja a vizsgálóbírónak a leggyilkossabb bizonjütéko- kat tulajdon bátyja ellen.

Valóban minden rendben volna hát ebben a családban, ennek az embernek agyában, szervezetében, lelkében és nem e száz körülmény figyelmeztet hangos szóval a kétségekre?..

De ha a vádlott egyéniségének diszpoziciói szinte azt kiáltják felénk, hogy egy beteg organizmussal van dolgunk : ha czóljai kitűzésében, e czélok indító okaiban, hasztalan keressük a y'ózan észnek nyomait, vájjon megtaláljuk e ezeket cselekedeteiben, a bűntett véghezvitelének módjábau ?

Két fontos előzménye van a Papp Elemér megöletóséuek.

Az egyik a szeptember 28-án megkisérlett mt 'iiylet. Papp Béla pénzért felfogad egy embert, egy falubeli napszámost és saját lován küldi be öcscséórt Szatmárra, azzal az ürügygyei, hogy hazulról üzenik Elemérnek, jönne ki a beküldött lovon Udvariba, mert édes anyja beteg. A megállapodás az volt, hogy Zsoldics útközben lelövi Elemért.

Ez fi terv valóságos kihívása a fólfedez- tetésnek. Csak az esztelenségbe csapó indulat, csak a pillanatnyi sikerre szomjazó lázas türelmetlenség az, a mely érthetővé teszi. Mert annak a lónak nyomán, a ló gazdájának és igy az értelmi szerzőnek fölfedeztetése oly holt bizonyosság, hogy a józan eszü Zsoldics maga is visszariad a véghezviteltől. — Eeléje ütött a lónak, hogy megszalassza és azzal számolhasson be gazdájának, hogy a dolog véletlenül nem sikerült. Ha a merénylők kiléte már ekkor ki nem pattant, csak annak a gondatlanságnak tulajdonítható, melylyel a szülök a szerencsés megmenekülés örömére nem törődtek a dologgal, vagy talán nem is vették komolyan, nem tartva az egészet egyébbnek rósz tréfánál.

A másik az a kísérlet, a mikor Béla Elemér öcscsét sörben oldott strichninnel akarta megmérgezni.

A vád azt állította, hogy ez a kísérlet megtörtént. A védelem szerint is, — a dolog azon múlt, hogy Papp Béla tévesen azt hitte, hogy Zoltán a mérget már betette a sörös pohárba, holott ez egyátalán nem történt meg.

Azon a nyomon haladva, melyen az eddig elfogadott megállapítások szerint a bűnös cselekmény motívumához jutunk : tisztán áll előttünk, hogy aki azért öl, mert ezen az utón örökséghez akar jutni és ekként jövendő megélhetésének alapjait akarja biztosítani, az eszéhez és intelli- gentiájához képest mindazt elhárítani igyekszik utjából, a mi fölfedeztetóséhez és ezzel az eredmény meghiúsításához vezetne. És Papp Béla saját házában akarja megmérgezni kis öcscsét, aki egész családjának, cselédségének, egy sereg embernek tudtával jött hozzá látogatóba, egészségesen, még csak az imént, hogy egy órával később ott találják bátj^ja lakásán, megmérgezve — holtan.

Nem e önkéntelenül, tovább megyek, szükségszerű leg nyomul előtérbe a gondolat, hog}7 ezekben a cselekedetekben, nem, ezekben az explozióiban egy túl-fűtött akaratnak, nem az

emberi értelem munkálkodik, hanem egy belső, előttünk ismeretlen, itnpetuózus ösztön tör ki. Ugyana'z, mely undort érez kis öcscse látásán, melynek lelki kielégültség az, ha keresztül gázolhat önön vérén és mely olykor-olykor azzal az ellenál hatat lan erővel lepi meg áldozatát, hogy ott és akkor ütné agyon, fojtaná, vagy mérgezné meg testvérét, ahol és amikor éri, mit- sem törődve azzal, hogy pár perez múlva a gyanú biztosan és egyenesen töri be háza ajtaját

Ez az ösztön az, mely oda kergeti, hogy valósággal a piaczra vigve bűnös szándékát, szövet- 1 ségeseket keressen mindenfelé, csaknem a lapok kis hirdetéseinek utján, összeadja magát Papp Zoltánnal, Zsoldicscsal, Lizár Móriczczal, dijnok- ! kai, borbéllyal és mit tudom még kivel, nem gondolkozva, nem látva, csak vakon rohanva előre.

Ennek az ösztönnek fészkét kikutatni, bele világítani az igazi szaktudás ; fáklyájával, megvonni a határvonalat, mely elválasztja a bűnt a szerencsétlenségtől, az akarat felelősségét a beteg ösztönnek felelőtlenségétől,

| ez a kötelesség az, a melynek teljesítésével az

eddigi eljáiás adósunk maradt.

*

Másik panaszom arra az esetre vonatkozik, ha a nagy mélt. m. kir. Curia ug}7 találná, hogy érdemleges ítéletet hozhat. — E panasz oka az, hogy a biróság mellőzte a törv. 92. §-ának az ! enyhítő szakasznak alkalmazását.

Nagymóltóságu kir. Curia !

Évek óta nem volt bünpör, mel}7 a közön- j ségnek oly szokatlan érdeklődését keltette volna fel, mint a jelenlegi. Nem annyira a történetnek belső tragikuma kapott meg, az esetnek kül- : sőségei izgatták a nézőt. Nem az ember érdekelt, hanem az ur : a négyes fogat, a korrekt szabású öltözék, az angol keztyü, az elegáns gavallér.

A sajtó, ez a csupa idegből összegöbözött óriás, százszorosán érezte át a közönség izgal mát és ezerszeres erővel verte azt vissza ugyan- ! annak a közönségnek. A szenzáció újabb szén- I zácziókkal hizlalta önmagát. Senki sem tudott semmit, legföllebb kívülről látott valamit. De már közvélemény alakult, mielőtt véleményt le- i betett volna alkotni; Ítéletet mondtak, mielőtt j tárgyalás lett volna. Es ez az Ítélet harsonák erejével zúgta a bírák fülébe a halált.

Bár mélyen elítélem, nem csodálkozom ezen a rid9g vérszomjon, mely nyomban a halálos Ítélet után már érző részvétté olvadt.

Távolról a nagy hegyeknek is csak durva ki- szögeléseit látjuk, ormótlan szikla darabjait, az égbe n37uló komor fenj’őket; a kis szál virágot, mely a szikla hasadék falán bátortalanul emeli föl fejét, csak az veszi észre, aki fáradtságot vesz magának és felkutatja. Induljunk hát el e kutató útra és ne riadjunk vissza az akadályoktól. Mf-rt az a gyönge szál virág az emberi érzésnek virága, megérdemli, hogy fáradságos utat tegyünk meg érte.

Vannak-e hát Papp Béla egyéniségének részvétre méltó vonásai? Vannak-e tettének enyhítő körülményei ?

Mielőtt e kérdésre választ adnánk, egy jogelvvel kell tisztába jönnünk. És ez az, hogy azoknál a bűne tetteknél, melyeknek halál a büntetésük, a 92. §. alkalmazásának nem ugyanazok az előfeltételei, mint egyéb esetekben.

Jól tudom, hogy a gyilkosság rendes, törvényszerű büntetése a halál. De a törvény be- tütitől eltér annak magyarázó indokolása.

Az indokolás szinte mentegetőzik, hogy még ez idő szerint — ami közel egy negyed század előtt volt — nem lehetett eltörölni a halálbüntetést, de ezt a közel jövő feladatai közé sorozza. A halálbüntetést még azon bűntettnek körében is, melyre elő van írva, maga is kivételesnek mondja, mely csak akkor alkalmazható, ha az eset kimeríti a gonoszság és irtózat minden fokát.

Ha már most áll az, hogy a halálbüntetés a büntetésnek legkivételesebb neme, amelynek törvényünk szerint is — amelyben elenyészté- nek magva is benne van már — akkor lehet helye, ha a megtorlásnak rendes fegyverei úgyszólván fölmondják a szolgálatot: akkor már csupán negativ körülmények, a súlyosító tények összességének hiánya is elég ahhoz, hogy a 92-ik szakasz alkalmaztassék.

Csak a szatmári esküdtbiróságot illeti meg a szerencsétlen kezdemén}7ezés. hogy enyhítő körülményeket állapított meg és halálbüntetést mondott ki.

Védenczem volna az első, aki abban a fölemelő tudatbau halna meg, hogy enyhítő körül mények közöti akasztják.

Nagyméltóságu m. kir. Curia !

Azokban a reform mozgalmakban, amelyek a halálbüntetés eltörlésére irányultak, találkozunk ! törvényjavaslaiokkal, melyek ezt a czélt akként akarták előkészíteni, hogy a halálbüntetés alkalmazását csak a gyilkosságnak határozottan megjelelt legsúlyosabb eseteire szorították.

Ily minősített esetek gyanánt a tudomány í és joggyakorlat megállapodásai alapján hármat jelöltek meg: a fölmenő rokonon, a több emberei! és a különös kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosságot.

E kategóriák egyikébe sem tartozik a Papp Béla tette. Sőt van egy negyedik tulajdonsága, mely súlyát lényegesen enyhíti : hogy benne a bűntettnek csak egyik alkot?) eleme va'ósul meg : az akarat. A másik, a véghezvitel, már az ő közreműködésének körén kívül esik.

Nem lehet elzárkóznom a gondolat elől, hogy a gonosz indulatnak ugyanazon ereje mellett Papp Béla teljesen büntetlen ha az ö akaratát egy harmadik, neki idegen személy meg nem valósítja. Az ö értelmi közreműködése tehát csak azzal vált büutethetővé, hogy7 egy másik személy cselekedetével egyesült.

Amikor ekként két embernek közreműködése szükséges ahhoz, hogy a büntetendő egységnek csak fogalma is létesüljön, ezen egység felének, az egyik tényezőnek bűne és büntetése soha sem lehet olyan súlyos, mintha benne a bűntettnek mindkét alkat eleme, az akarat és véghezvitel valósult volna meg.

Mily nagy azoknak száma, akik akarják a bűnt és a véghezvitel pillanatában attól mégis visszariadnak. Ne állítsuk tehát ezt az esetet súlyban a legelsők közé, mert az oda nem tartozik.

De szükséges, hogy ezen a ponton megemlékezzünk arról is, hogy büntető törvénykönyvünk értelmében a felbujtó a tettessel azonos büntetés alá esvén, semmi esetre sem büntethető enuól szigorúbban.

Meggyőződésem, hogy Zsoldics Mihályra I igazságosan halálbüntetést kiszabni nem lehet.

I Nem lehet tehát halálos it hetet, mérni Papp [ Bélára, már ez okból sem. Fölfogásomban nem ! zavar meg az, hogy akad felsőbb bírói ítélet,

1 mely az ellenkező elvet állapítja meg, mert ezeknek egyike sem halálos Ítélet. A jogi kutatás világánál tisztán áll előttem, hogy már a törvény is csak a jogi fogalmaknak kiterjesztése utján juthatott odáig, hogy a felbujtót, aki a | tettet csak akarta, azonosan büntesse a tettessel, aki nemcsak akari., de cselekedett is. A törvény- I nek e kiterjesztő megállapítását a bírói gyakor- | latban még tovább kiterjeszteni és ily kettős | kiterjesztés utján jutni el egy kivételes bünte- j tésnek, a halálbüntetésnek alkalmazásához, nem szabad. Ez ellen tiltakozik a törvénynek szava, i tiltakoznak az abban rejlő jogi fogalmak, és | tiltakoznak a törvénymagyarázatnak általános I érvényű szabályai.

Lényeges enyhítő körülmény Papp Bélánál: büntetlen előélete.

A büntetlen előélettel úgy vagyunk, mint a forgalomban levő pénzzel: átvesszük anélkül, hogy belső értékét kutatnék. Pedig a büntetlen előéletnek enyhítő körülményül fölvételében nagy és mély igazság van. Aki bűnbe esett j anélkül, hogy azelőtt vétkezett volna, legyen bűnében még annyi gonoszság és eltökéltség, mindig csak megtévelyedett. Csak aki érezte mái’a büntetésnek megtorló erejét és mégis a bűn karjába veti magát, tekinthető olyannak, mint aki daczos akarattal lázad föl az állam jogrendje ellen. Föl merem állítani a tételt: hogy a ki- rálygyilkosság esetét kivéve, mely az állam alap- Ijait rázkódtathatja meg és a népek millióira borit gyászt, büntetlen előéletű embert halál büntetéssel sújtani nem szabad. i Egy további lényeges körülmény a tettes beismerése. Igaz, hogy e beismerés nem a vizsgálat kezdetén történt, de maga az Ítélet is megállapítja, hogy a bűntettet kideríteni, annak minden részletére világot vetni, Papp Béla nyílt i vallomása nélkül soha sem lehetett volna. Minden beismerés, hacsak nem fajul kérkedéssé, a megbánásnak első lépcsőfoka De a bűnös őszinteségében, igazmondásában van bizonyos becsületérzés is, amely méltánylást érdemel.

Evek fognak még eltelni és a vizsgálóbíró a vizsgálat könnyebsége, de saját lelkiismeretének megnyugtatása végett is azon lesz, hogy a vádlottat töredelmes vallomásra bírja és neki kilátásba helyezi, hogy ezzel bűnén és büntetésén enyhíteni fog. De, ha ezt az enyhítést