Szamos, 1900. szeptember (32. évfolyam, 71-79. szám)
1900-09-13 / 74. szám
ségvetés a megszabott kereteket túlhaladja, mert annak szigorú betartásáért a vállalkozó hírneves müépitő czég: Bálint és Jámbor teljes szavatosságot vállalt. A pénzbeszerzés vázolt nehézségeitől sem szabad megijedni, mert a városnak az igazságügyi palota építéséből kifolyólag állami téritménykónt 80,000 frt készpénze van s e mellett rendelkezésére áll az erdővételár, melyből jobb pénzügyi idők bekövetkeztéig igen kényelmesen lehet előlegezni a kívánt költségeket. Különben az ügynek minden részlete oly világos, hogy nem érdemes azt akadékoskodó tervekkel és felszólalásokkal természetes elöha- ladásábau feltartóztatni. A búr ágyú megszólal a Spionkopröl. Uray Gáspár bátyám, mint a búra hajló kornak hitben megtépett nemzetgazdája, megigazítván szemein a rathenowi gyárban legutóbb köszörült szemüvegét, fekete színekkel átszőtt, komor előadást tartott az aláhanyatlott pénzügyi, kereskedelmi, ipari, földmivelési, hitel- és közviszonyokról. (Emelkedik a váltóim értéke a helybeli népbankban.) Egy pillanatra azt hittem, hogy dr. Kautz Gyula jogtanár ad elő a hajdani egyetemi tanitószékéből . . . Nem azok a viszonyok vannak most, — folytatta tovább Gáspár bácsi, — mint amelyek akkor voltak, mikor ezt az építkezést a törvényhatóság eredetileg elhatározta. Azóta pusztulóra vált minden. fis ki merné azt állítani, hogy az uj „Vigadó“ csupán 230,000 írtba kerül ? Igen, 400,000 írtba ! E költséget ő igy számította fel: előirányzat ................................ 230,000 frt el őre nem látott többletmunka 20,000 frt telekérték .................................. 100,000 frt vá rosunkat az országban a 28—29-ik helyre sorozzák s a „Vigadó“ nem fogja előbbre vinni a sorsát! ... Itt a közvagyon már csak csepü, ócska vas és tiprattyu, amely ringek és klikkek uralma alatt áll ! . . . Óva inti polgártársait ez újabb attentatumhoz való hozzájárulástól ! . . . | Ne bocsásd! Ezt a beszédet azért nem kisértem semmi féle magyarázattal, mert arra a polgármester ur válaszolt. — Rendre utasítom a felszólaló urat, úgy- j mond, mert durvábban nem lehet megsérteni a közgyűlés, erkölcsi méltóságát, mint éppen most j ő teve ! Óva intem egyúttal, hogy a jövőre nézve ! | a hasonló kifejezésektől tartózkodjék! . • . Jaj, sötét a jövő ! . . . Az ütközet. A történetnek az lett a vége, hogy névszerinti szavazással 25 ellen 41 szóval felépítjük a ,„Vigauó“-t ! És ez a szavazás annyival érdekdsebb, mert mielőtt a tisztviselők szavaztak volna, már 3 szavazattal a bizottsági tagok önmagok eldöntötték a „Vigadó“ sorsát! Oh azok a gyűlölt tisztviselők! Ereszd a hajam! Ez a Mátrai Lajos szerkesztő ur kezd egyáltalában nekem nem tetszeni. Minden szava : erőszak, jogtalanság, kijátszás, félrevezetés, igaztalanság! Ő különben oly hatalommal beszól, mintha a kis polgármester volna ! (Már tudniillik a Weinberger testvérek nyomdájában.) Most is kitört a nagy frázisaival! De megjárta ! A polgármester ur a a sebesültektől megtisztítja a osatatért. Mátrai ura Márkus Márton ur biztosítéka kiadási ügyében észrevette, hogy aj vezérkari fnr>an i.’ Legfinomabb csemege szőlő 1 kiló 36 kr, kosár vételnél 32 kr. — Mertz Istvánnál Szatmáron, Deák-tér. Must. Aki hordóját szaniszlói állomásra elküldi, azt alulírott megtölti és szaniszlói állomásra kiszállítva feladja és pedig: Rajnai rislinggel lit. ... 50 fi. Piros velteiinivel lit. . . 50 fl. Oporto-Carbenettel. kiforva 60 fl. más musttal (zöld silváni fehér bakator, sárfehér, mézes fehér stb. . . . . 46 fl. Szállítás utánvéttel történik. Nagy József csomaközi szőlőgazdasága. Oportó-Carbenet fejedelmi vöi’ös bor 1898. évi termés 56 liter legkisebb mennyiségben kapható a termelő Nagy József ügyvédnél Halmi. Eladó 120 drb. anya birka és 8 drb. kos, azonkívül több 2 — 3 éves ürü és bárány — Értekezhetni a tulajdonossal Zsadányban Világossy Gáspár. A Dinnyés-kertben, a Kölcsey-utczá- hoz igen közel levő Andre-féle, nemes- fajú termő gyümölcsös lanka, a rajta levő szilárdan épített 6 szobás lakással, fürdővel, kitűnő kuttal örökárán Alarl C\ ocofln/v -----------1----- -1 J "1 as zta,mum, tiucmu», ........0 ko zás szövedékéből csak egyetlen tárgyam akadt J volna, melyről megpendítsem régi jó kedvem , hárfáját! Sokszor úgy rémlett előttem, hogy lassú j hamvadással elfeledtem a dalt. De nem ... Most látom ismét, hogy a vónhedő szívben is megvan az erők forrása s csak alkalom . kell. hogy a hótköznapiság szintelen és lomha ( ködéből kialakuljanak az események által elő- | hivott érzelmek ! Nincsen tehát elfeledve a dal, imhol a vig ének : újra zendfll ez a rósz, régi lant! Keresztények, sírjatok! A szeptember 10.-iki tekintetes közgyűlés nagy szomorúsággal kezdődött. A m. kir. magas pénzügyminisztérium leiratilag ugyanis azt tudatta a város közönségével, hogy az újjá telepitett szőllőjén termelt borok adómentességét elvi okokból nem engedélyezi. Ez a nem várt kérlelhetlen kormányrendelet engem annyival is inkább sújt, mert a tavaszszal fagy alakjában szent Pongrácz szüretelvén a szőllőmben, egészen a nemes város termésére támaszkodtam. Íme most a szétfoszlott remény ! Ingj'en tehát már a tekintetes városnál sem lehet inni ! A kilátás. B r a d á c s Kálmán ur, aki jelenleg a székes fővárosban államtisztviselő, külföldönj való korábbi hoszas tartózkodása következtében a magyar állampolgári jogot elvesztette. Most vissza akarja magát h:nositani, de ez csak úgy lehetséges, ha arra előzőleg hazai valamely község kilátást nyújt neki, hogy kötelékébe felveszi. Kitűnvén az iratokból, hogy ő egykor rekettyesori illetőségű volt, mert a Piros-berekben született, a lánczos templom gesztenyesorainak árnyából ezt a kilátást megadtuk neki. j Most már vehet magának ahoz távcsövet! Mert szeretett választóim, oly bolondos ez j a magyar törvény : előbb jön a Piros-berek, azután a belépődíj, majd a kilátás, végül pedig a színház! Uram, uram, gazdasági Tanácsos uram, szállók az úrhoz! Arról volt szó, hogy az állatorvosi szolgálat államosítása alkalmából egy városi m. kir. összesen : 350,000 írt (Ej-haj. Gáspár bátyám, hova tettél még 50,000 irtot?) Nagy hiba ily óriási épületet, —- fűzte tovább, — oly szűk helyre szoritani. És hogyan fognak ebben a szállóban a vendégek nyugodni, ahol »eggelig trombitálnak? (Én úgy hiszem, hogy másutt az áhitatos «'/r>Viaioóv...^i- ~—i — ban az ülések lyuu. év augusztus j. tu, a év augusztus hó 1-ig terjedő 1 évre árlejtés ut ^ ján ismét bérbe fognak adatni. Az árverés az ! v imaház helyiségében 1900. szeptember hó 16 án ^ d. e. 9 órakor veendi kezdetét. Bérbe adatnak i azon ülések is melyet a múlt évi bérlők meg- tartottak, de a bérösszeget az árverés megkezdéséig ki nem fizették. A fizetések a délül utáni órákban a metsző lakásán eszközölhetők, a ^ nyugta belépti jegyül szolgál. A „statusquo izr. j. hitközség“ elöljárósága. k * Városunk oszlopkarói a villamos kiépi- h tésével rohamosan szaporodnak. Ha a haladás mértékéül a karógyarapodást vesszük s ha vá é rosunk haladását 50 óv múlva elképzeljük, városunk oly sürü karóerdővé lesz varázsolva, hogy j akár komlót is termelhetünk utczíinkon. Nem tudjuk kiszámitani, mily óriási előnyöket fog a villamos nyújtani, de annyi bizonyos, hogy szépe- )( szeli szempontból azok a festetlen görbe karók sokat levonnak a rendezettség jellegéből. Arra ^ kellene törekedni, hogy a villamvilágitási veze- ^ tékek görbe karói is vasoszlopokkal cseréltessenek ki, sőt bizony jó lett volna mindjárt előre ^ is ilyeneket beállítani. Többe kerülnek a faosz-I lopoknál, de 50 faoszlopot is kiszolgálnak s az í ^ erre fölvehető kölcsön kamata bizonyára nem j haladná meg azt a költséget, a mennyibe a faoszlopok kicserélése és támogatása kerül. Milyen jó volna, ha városunkban volna egy szépítő bi- i g zottság, mely az effélékre előre is kiterjesztené b figyelmét s ilyen esetekben jó Ízlését érvényesítené. Volt is ilyen bizottság valamikor, de nem tudjuk, miért szűnt meg létezni. Talán annyira előhaladtunk, hogy működése fölösleges?! * Akadályozott közlekedés a vashídon. Az épülőfélben levő villamos vasút sínpárja a vashid közepén vonul végig. Ez magában véve természetes dolog, mert a híd szerkezeténél fogva igy osztja meg egyenlő erővel a súlyt, amely ránehezedik. Az azonban már nem természetes, hogy a sínpár köze valamiféle burkolattal kitöltve nincs, mert előrelátható lettvvolna, hogy igy a hídon való közlekedést akadályozni fogja. Különösen szerda napon, mikor erős a közlekedés, az egymással szembejövő szekereknek egyikoldali kerékpárjuk a sínpár közé kerül s mikor összetalálkoznak, csakis úgy kerülhetnék ki egymást, ha a sinpár közül kifordulhatnának. Ha a sínpár között burkolat volna, akkor a dolog könnyen menne, de jelenleg csak úgy volna lehetséges, ha a nekifordulásra megfelelő tér volna. Mivel ilyen tágas tér a hídon nincs, mindegyre iOJ V * c%jv — Lásd, kedves doktor, mondtam neki a legyőzött félre mutatva, ez a rajz a helyzetet példázza : még igy fognak ma ebben a tanácsházban leomlani a „Vigadó“ ellenesek ! Az előőrsi csatározás. Miután a főjegyző és a jegyző urak hárman a szállóházra vonatkozó s öt év alatt összehalmozódott ügyiratokat, eredeti és módosított terveket, miniszteri leiratokat, uj költség- vetést, közópitési szakbizottsági véleményt, mérnöki előterjesztést, stb., stb., felolvasták, az előőrsi csatározást a „Vigadó“ ellen T eitelbau m Herman bizottsági tag ur vezette be. A szónok ur nem hisz a 230,000 írtra előirányzott építési költség pontos betartásában. Utal a kölcsön beszerzésének mai drágaságára ói az ezért nyerendő záloglevelek beváltásánál előálló nagy mérvű veszteségre, melyet a mostani boldogtalan pénzügyi viszonyok között 10—50,000 írtra becsül, (Oh szegény Magyar- ország, beh nagyot kellett volna fordulnia alattad a börze kerekeinek, ha odajutunk, hogy 230,000 frt. kölcsönnél 50,000 frt. papirveszte- séget és beszerzést kellene reá fizetnünk !) Védi utóbb a szónok ur saját tervét, melyet a tornyos háznak bazárrá, kávé- és bórházzá mint- egy 90,000 frt. költséggel való átalakitá: a tárgyában benyújtott s melyet saját kijelentése szerint alapvetőül egy egyszerű kőművessel (!) dolgoztatott ki. Kéri- végül állékonyság és | szilárdság szempontjából e terveknek kivetősé- gót megállapítandó, a tornyos házat szakórtöi- leg felülbiráltatni s az uj szállóház építése felett egyszerűen napirendre térni. Mivel Erdélyi István főmérnök urnák az iratok mellett fekvő jelentése a tekintetes közgyűlést felvilágosította arról, hogy a régi épület közveszélyes, az átalakítására vonatkozó ezen tervek pedig számos szempontból roszak és kivihetetlenek : az előőrsi csatározás egyszerűen elveszett. A derékhad előre nyomul. Pap Géza főjegyző ur abban a nézetben van, hogy nem kell már azt a szerencsétlen épületet újólag megvizsgáltatni, hiszen meg volt az vizsgálva már számtalanszor s legutóbb Schulek Frigyes, az országos műemlékek bizottságának nagynevű elnöke mondotta ki reá a halálos ítéletet, melyet a kormányhatóság is megerősített. Nem kell félni attól, hogy a költ-