Szamos, 1900. július (32. évfolyam, 53-61. szám)
1900-07-19 / 58. szám
XXXII. évfolyam. Szatmár, 1900. csütörtök julius hó 19. 58-ik szám. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 20 fillér. Vidéki sajtónk. A vidéki zsurnalisztika rendkívül fontos tényezője a magyar kultúra terjesztésének, a hazafias szellem ápolásának és az egészséges társadalmi élet szervezésének. Nem lankadó türelemmel és odaadó szeretettel szolgálja hétről-hétre, vagy hetenként többször a vidék érdekeit; szócsöve a vidék igényeinek, szükségleteinek és vágyainak ; élesztője a szunyadó erőknek; mindennek mi közérdekű, mozgató ereje; iskolák, vasutak, humánus intézmények, gazdasági és ipar-kérdéseknek stb. előharczosa, folyton lépést ta tva a kor eszméivel és irányzatával, meleg lelkesedéssel küzd, hogy azoknak tért hódítson. Legtöbbnyire nem hivatásos újságírók foglalkoznak a vidéken ujságcsinálással; de azért elérik az igazi zsurnalisztikái színvonalat és maradnak a közérdeknek és közügyeknek önzetlen munkásai. Mi sem természetesebb, hogy akadnak e téren is kivételek. A tiszta búza mellett konkoly, a virágtő melleit dudva is terem. Talán túlzásnak veszik, pedig sok igazság van benne, hogy a fővárosi sajtónak,1 főleg a hírszolgálat terén sokszor kényelmesebb és kellemesebb a helyzete, mint annak a vidéki lapnak, mely hetenként egyszer vagy többször dolgozza fel a nyilvánosságnak szánt anyagot. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak $ zatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. A fővárosban a hatóságok egyesületek, társulatok mind maguk keresik fel a szerkesztőségeket és szolgáltatják be adataikat, közleményeiket, a legtöbb esetben minden változtatás nélkül, nyomdafestékre alkalmas kész czikkelyeiket. A vidéken minden apró hirecskét külön utánjárással kell sok ügvgyel-bajjal kiböngészni. Egy deputácJó szónokának, közhivatalnoknak egy ünnepély szónokának a beszédjét, egy társulat közgyűlésének lefolyását, egylet titkáránák megválasztását stb. sokszor csak tüdő- és czipőkoptatás után szerezhetik meg a vidéki lapok munkásai. A vidéki közönség talán álszerénységből bizonyos idegenszerü tartózkodást tanúsít a sajtóval szemben. A világért sem adnának át maguktól e!őzetes kérés és ka- paczitálás nélkül valamilyen hírközlésre szánt kéziratot a lapnak, de azért boszusan teszi félre az ünnepi szónok a lapot, ha véletlenül hiányzik belőle a dicliója. vagyr p. o. az, kinek a diszebéden megjelentek közül a neve esetleg kimarad. A fővárosban a főpolgármesternek, a polgármesternek minden hivatalos beszédjét, a minisztereknek minden közérdekű levelét vagy teiegrammját szószerint beküldik a szerkesztőségeknek, mindennemű politikai, társadalmi és közgazdasági egyletek, mint országgyűlési klubbok, az összes kaszinók, jótékonysági társulatok, pénzintézetek mind beküldik a lapoknak minden egyes ülésről szépen megszerkesztett tudósításaikat; a bál rendezőség a megjelentek névsorát; a védő ügyvéd és a kir. ügyész a véd- és vádbeszédek kivonatát stb. a szerkesztőség részére kiállított jegyeket idejében eljuttatják. A vidéken mindez még a legkevésbé ismert fogalmak körébe tartozik, de azért p. o. jaj annak a báli riporternek, ha valakinek a felesége vagy kis leánya kimarad a névsorból. Bizony félszeg helyzet ez, mely a vidéki sajtóra és a közönségre egyaránt hát- i rányos. Lehet mondani, hogy ebben a tekintet-» ben bizonyos ósdi előítélettel Ítéli me’g a vidéki közönség legnagyobb része az ő viszonyát a sajtóval és érintk Lét a nyilvánossággal szemben. Nálunk majdnem kizárólag csak a „toliforgatók“ szűk köre foglalkozik hirlapirással; az arra hivatott értelmiség köréből elvétve akad valaki, ki egy-egy czik- kelyével a nyilvánosság elé lép. A szellemi élet pangását jelenti ez. Az irodalmi, képzőművészeti, zenei művelődés csak a nagyobb városokban talál otthonra. Pedig nem jól van ez igy. Milyen szép és hasznos volna, ha mi- velt közönségünk a sajtót szellemi életének középpontjává tenné, a mely Családi kincsek. — Irta: Buday Sándorné. — Miután „kedves barátnőm“ három életrevaló fiacskájával úgy itt hagyott, mint Szt. Pál az oláhokat, rendbehoztam a női vendégszobát. Rákerült a sor az éji szekrény fiókjára is, mert il}'et még sehol sem láttam rendben, sem másnál, sem magamnál. — Volt ebben sok minden: üres gyufadoboz, leszakadt gomb és topánfül, rövid gyertyadarabok, görbült hajtiik s a min denféle lim-lom közt egy papírtekercs. Kíváncsian — mert én is Éva leánya vagyok — bontám ki, hogy mi van benne. , Nap- lójegyzetek“ voltak, mit barátnőm itt felejtett; de^ végigolvasva, úgy találtam, hogy alkalmasint szándékos volt az itt felejtés. Bizonyára kisturjai Ropkay Károlyné tisztelt barátnőm Írásban kívánta tudtomra adni, hogy mint vélekedik rólam és házamról. Mivel pedig én teljességgel nem neheztelek e véleményéért, naplójegyzeteit habozás nélkül teszem ki az ablakomba, mert hát e tolvonásokból eredeti és tanulságos arcz kép tekint ki a nézőre, vagy mondjuk az olvasóra. * * * „Megérkeztünk tehát Tisza-Zságorra, a hol tavaly egy hónapot tőitek el az én eleven ficz- kóimmal, nem minden baj és bosszúság nélkül; de aztan a mit a városi élet zajában szívesen elfelejtünk. — Barátnőm, Vilma nem roszlelkü özvegyasszouy, de sokszor apró dolgokat is nagyra vesz s mivel az én eleven kincseim, kivált Elemér és Tihamér, (mert Lóránt már nagy fiú, ki már vivóleczkóket is vett) bizony nem valami néma szentek, volt miattuk némi kellemetlenség, de hát ez legyen most feledve ! | Végre is Vilma még a tavalyi bucsuzáskor meghívott még az idei nyárra is s mivel remélje- tém, hogy ezt nem csupa formalitásból tette, j beállváu a júliusi forróság, útra keltem a gyér mekekkel é^ német szobaíeánj’ommal s megint itt vagyok. ■ Megvallom feltűnt nekem, hogy Vilma I maga nem jött ki a vonathoz ; azzal menté ki j magát, hogy a feje fájt. Azt az egyet azonban tudom, hogy nekem nem fájna, ha kedves vendégem érkeznék. De mindegy ! okos ember el- ( nyeli az ilyen kis keserűséget. Elnyeltem még [ a vén kocsis gorombaságát is, ki az utón sehogy sem engedte, hogy Lorántom hajtson. Azt mondta a vén pogány, hogy a gyeplőt soha sem adja ki a kezéből. Szörnyen neveletlen ez a j falusi nép. Vilma aztán mégis csak azíal akarta jóvátenui mulasztását, hogy két kis leányával együtt virágbokrétákkal fogadott. Ez már szép volt tőle; nem voltak ugyan elég figyelmesen kötve s mivel egjdk nagyobb lett a másiknál, két kisebb fiam összepöröít a magukén, mind- j egyik a nagyobbat akarta. — Férjem, mikor otthon a vajaskenyór szeletek miatt kerekedik hasonló perpatvar, azt szokta mondani: „így7 kezdődik az erős nem becsvágya!“ — S ő elég j okos ember, hogy az ilyet tudja. Estefelé a Tiszára mentünk csónakázni, hol a csepühaju Miss, a kis leányok: vézna ne- : velőnője, igazi bosszúságot okozott. Mivel Lorántom akart evezni, ez az ideges leány fölszólalt, hogy akkor ő kiszáll, mert Lóránt tavaly is fölborított egy csónakot, már pedig' ö maga szeret ugyan halat enni, de azt nem szeretné, hogy őt egyék meg a halak. Ránéztem a hosszú vékony angol nőre, ki olyan mint egy angolna, (Elemér a ki igen eszes ficzkó, még tavaly hívta igy!) s tiltakozom : — Kérem Miss, Lóránt tavaly óta sokat ügyesedet s maholnap a „Hunnia evező-klub“ tagja lesz; tehát kérem ne sértegesse! Aztán Vilmához fordultam: Kedvesem, te még a tavaly megígérted, hogy vascsónakot hozatsz, mert biz a facsolnak hamar fölborul; úgy látszik elfelejtetted. — Vilma ilyenkor nem szól csak mosolyog, a mihez nem kell sok ész. Ismerem ezt a szótalan mosolyt, láttam a kerti tónál is, a hol egy óra múlva sétáltunk. Hátunk mögött a Miss elkezdett kiabálni angohfl s Vilma kissebbik leánya (aki szép kis kékszemü, feketeha;u fruska — de nagyon el van kényeztetve) ugyancsak pityergett; pedig nem történt egyéb, mint hogy az én eleven Élemérkém, az ő párisi porczellán babácskáját beledobta a vízbe. Tihamér, aki máris csupa lovagiasság, ki akarta halászni, de nem engedtem. Soha se sírjon kicsikém — vigasztaltam a leánykát — majd küldök én Pestről három babát is magának, vannak ott szebbnél szebbek. Alig mondtam ki ezt, hallom a Miss neveletlen megjegyzését: „Még a tavaly Ígérteket sem kaptuk meg.“ Nem nekem volt mondva, de úgy, hogy meghalljam. A boldogtalan azt
