Szamos, 1900. május (32. évfolyam, 35-44. szám)

1900-05-27 / 43. szám

vége. Szolgahad csak, melynek némán kell engedelmeskedni, térdre borulnia a nagy ur parancsszava előtt. Minden reményetek veszett, szegény búrok! Bele kell törődnötök a rabigába, j melyet meg nem érdemlettetek s a mikor azt hiszitek, hogy a mindenütt kémkedő hatal­mas ur meg nem hallja, hiába suttogjátok: > „Övé a győzelem, miénk a becsület!“ Hiába, mert az a becsület elvesztett szabadságto- kat soha visszahozni nem fogja. A búr nép befejezte földi pályafutását. | Derék, igazságszerető, rokonszenves nép ' Megérdemli könnyeinket! Sirassuk el. mert megszűnt lenni Isten veletek burok ! Legyen elviselhető nektek a sirverem, melyet az angol sírásók ástak nektek ! Óriási tűzvész Fehér-Gyarmaton. Szafcmár város tűzoltósága ez évben már két lesújtó táviratot kapott. Ugyariis e hó 23á-n d. u. 4 órakor kapta azon hirt, ho^y Fehér-Gyarmat lángokban áll és segítséget kór. Papp Géza helyettes polgár- mester azonnal elrendelte, hogy a tűzoltóság in­duljon Fehér-Gyarmat segítségére. Ezen rende­let értelmében a megfelelő tartalék hátrahagyá­sával, Nádpataky Gusztáv, főparancsnok veze­tése alatt Papp István szertárnok, továbbá 8 ember 2 szivattyúval és 1 vizeshordóval váro­sunkból d. u. 5 órakor elindult és 8 órakor ér­kezett meg a vész hegére. A látvány a lehető legszomornbb volt. A főutczán parázsban állott a posta épülettől kezdve a nagy kaszinóig minden épület, valamint a róm. kath. templom is. A foutozával párhuzamos Hajnal-utczában pedig vagy 52 lakóház az ösz- szes melléképületekkel. A szatmári tűzoltóság mindkét fecskendő­jével azonnal megkezdte működését, hogy a tűz tovább terjedését megakadályozza, mely sikerült is az által, hogy az egyik fecskendőjével a ka­szinó összes égő melléképületeit eloltotta, vala­mint a már meggyuladt főépület tüzet is loka- j lizálta. Ezután pedig lépésről lépésre menve, j egészen a postáig, minden parázsban levő épü- i letet befeketített, mely által a közvetlen veszély I teljesen megszűnt. Ugyanegy időben a tűzoltóság második fecskendője pedig a Hajnal utcza északi részén kezdte meg működését, azaz csak kezdte volna meg, de a vízhiány miatt kénytelen volt azt alig pár percznyi munka után beszüntetni. Mindennek daczára derék tűzoltóink 15 órai szakadatlan és fárasztó munka után a tűz­vész területén levő összes égő épületeket mind két. Megjelentek a fővárosi családok, társadalmi és politikai notabilitások által adott fényes es­télyeken, hol pompásan mulattak, különösen Wondeneszky gróf örült a hires és ő általa még nem ismert magyar vendégszeretetnek. Az egyik estélyen, melyet gróf Szőllősy magyar mágnás adott, a komornyik a vendégek érkeztével a többek közt jelenté: — Wandeneszky Alexej gróf, belső titkos tanácsos, képviselő, a Szent-Anna Sas-Korona rendek tulajdonosa és a többi titulusait sorolta elő a komornyik oly gjmrsan, mint a keleti pályaudvar kapusa a vasúti állomásokat. Min­den szem az újonnan érkezett vendégek felé irányult. Az estély fényesen sikerült. Alexej gróf egészen megváltozott, megpuhult, vig lett, udvarolt, szórakozott szóval mulatott. Ezen es­télyen a gróf megismerkedett Bodolányi gófnő- vel a dúsgazdag mágnás lányával, ki egyszerű­ségével, bájos megjelenésével meglágyitá a gróf kőszivét s teljesen rabjává tette. Érezte a gróf, hogy szerelmes és végre is a kimagyarázhatatlan forró tűz elolvasztó rideg számítását és a bájos grófnőnek kapitulált. Bővebb ismeretség fejlő­dött a fiatalok közt, kik rokonszenvvel visel­tettek egymás iránt. Itt-ott bizonyos körökben emlegették is, hogy az orosz mágnás és Bodo­lányi grófné között már talán meg is történt, vagy a közel jövőben meg fog történni az el­jegyzés. De egy napon a gróf táviratot kapott, melyben sürgősen hívja haza a titkárja. * eloltották annyira, hogy 24-én délelőtt 11 óra­kor a város épen maradt részeire a tűzvész ve­szedelme teljesen megszűnt. Leégett a róm. kath templom, a melynek mind a négy harangja egészen összeolvadt, to­vábbá a posta- és távirda épület, a nagy ka­szinó összes melléképületei, ezeken kívül 57 lakó­ház és melléképület. — A kár megközelítőleg 50—60 ezer forint között ingadozik. A tűz 23-án d. u. 1 órakor keletkezett a Hajnal-utcza déli részén, még pedig gondatlan­ságból, amennyiben pipázó emberek pipájából kihullott parázs gyújtotta fel azon szalma bog­lyát, a mely az óriási kárt okozta. Nehéz munkája volt a szatmári tűzoltóság­nak azért is, mert a fehér-gyarmati indolens nép sem a tűzoltásban, sem vizhordásban nem akart részt venni. Csakis midőn megérkezett egy csapat csendőr —’ lehetett a népet az ol­táshoz kirendeltetni. Elismerés illeti azonban úgy a szolgabi- róság, mint az elöljáróság tagjait, a kik mindent megtettek arra nézve, hogy a tűz tovább ter­jedését megakadályozzák, de az óriási szélvihar, valamint a három rósz és használhatlan fecs­kendőjük minden fáradozásaikat meghiúsította. _ y a T * Kinevezés. Az osztrák magyar bank főtanácsa Neubauer Sándort a szatmári fiókin tézet főnökhelyettesét a debreczeni, Unger István tisztviselőt pedig a szatmári fiókintézet- hez főnökhelyettesnek nevezte ki. Gratulálunk az előléptetéshez ! * A Szatmárnémeti Dalegyesület áldozó csütörtökön tartott dalestélye iránt a közönség j kevés érdeklődést tanúsított. Pedig a Kossuth- kerti kioszk bálterme pompás akusztikájánál fogva a hangversenyre, valamint tágas voltánál és jól berendezett étterménél fogva tömegesebb [ mulatságra kiválóan alkalmas. Ellenben kedve­zőtlen volt a budget hónapvégi állapota, han­gulat tekintetében pedig deprimáló volt az a szenzácziós büntárgyalás, mely a közönséget még mindig izgalomban tartotta. A 8 számból álló műserból egy Trio, a „Hoffmann Meséi“-bői, Hodossy Lajos rekedt­sége miatt elmaradt. A műsor egyik igen érde­kes pontja volt a Bo ssin Gizella éneke Schu­bert „Rosamunde“ nyitányából. A közönség há­romszor tapsolta ki a pompás dispozitióban volt kisasszonyt, ki hasonló bravourral még több népdalt énekelt. Igen szépen sikerült a honvéd­zenekar és dalárda együttes előadásában beta­nult „Őseink emléke,“ melyet a jubiláris ünnep alkalmával az egyesült dalárdák kettőzött zene­kar kíséretében fognak előadni, a honvédzene- kar a többi számok előadásában is precíz előa­dást nyújtott. Hangverseny után a csekély számú, de jókedvű, közönség a reggeli órákig tánczolt. A bevétel a kiadásokat fedezi. Dorleff ur ugyanis egy levelet adott fel a grófnak, a melyben értesíti a nihilisták egyik tervéiől és a melyben a titkár ura véleményét kéri. A levelet a gróf nem kapta meg, mert a a postán egy rendőrtiszt elfogta. A rendőrtiszt az illetékes helyeken azonnal megtette a jelen­tést és Dorleff urat elfogták. Csak annyi időt engedtek neki, hogy urát haza hívhassa. A gróf a midőn haza érkezett, két levelet talált iró-asz­talán. Az egyikben az udvar értesíti, bogy nem reflektál többé szolgálatára, a másikban egyik jóakarója figyelmezteti becsületére. Wandeneszki gróf egy óra hosszat gondolkozott, mig végre tettre határozta magát. Leült és levélpapírt vett elő, a melyre a következőket irá: „Édes Malviné !“ Nem vagyok méltó, hogy kegyed egy pillanatig is reám gondoljon. Én kegyedéket végtelenül megcsaltam, mert én nem vagyok a tiszteséges Wandeneszky gróf, ón egy csaló bűnös nihilista vagyok. A bűn, káprázat és rossz társaság árja magával sodort a posványba, melyből nincs me­nekülés. Bocsásson meg egy későn megtért bű­nösnek. Isten vele ! Alexej“. Boritékot vett, | megczimezte és azonnal feladatta a levelet. Pár 1 perczig még sétált. Azután buskomor lett . . . Monologizált még valamit, mig végre gyöngy nagyságú hideg verejték lepte be homlokát. Hirtelen felállt és odarohant fegyvertartójához, melyről lekap egy czeatrál-rovolvert. Egy ha­talmas robbanás és a gróf elterült a fényes padlózaton. Utolsó szavai ezek voltak : — Legalább nem deportálnak . . . * A helybeli kir. kath. főgimnáziumba az idei szóbeli érettségi vizsgálaton Szieber E( főigazgató nem vehet részt, mert tankerületéb* szaporodott az -érettséget tevők száma s a re des kitűzött időre nem végezhetné be. A vallá és közoktatásügyi minisztérium tehát, főiga gatói helyettesül, Várady L. Árpád miniszte osztálytanácsost nevezte ki. * Eljegyzés Köves Lajos Nagybányát eljegyezte Steinfeld Móricz Nagybányai bér bájos leányát Arankát. * A kerékpáregyesület a pünkösdi űun pekre Sz.-Váraljára nagyszabású kirándulást te vez, a melyre úgy Szatmáron, mint Sz.-Vári ján már javában folynak az előkészületek. , eg3'esület e kirándulására vendégeket szives lát, még pedig úgy kerékpározókat, mint oly nokat, akik vasúton fognak Sz.-Váraljára utaz Akik részt . venni óhajtanak, az egyleti titks nál jelentkezni szíveskedjenek. * A városok kongresszusa. Győr vái kezdeményezése folytán a törvényhatósági v rosok kiküldöttei f. évi május hó 28-án és következő napjain fogják Győrött megtarts azon kongresszust, a melynek czélja megbeszó és megállapítani a vidéki városok erköl színvonalának emelésére és anyagi érdekein előmozdítására szükséges módozatokat. A kot resszuson városunk is képviselve lesz s a tant Pap Géza főjegyzőt, dr. Vajay Károly t. ügyészt és Tankóczi Gyula tanácsjegyzöt k dötte ki. A kongresszus sorrendje szerint má 27-én lesz a küldöttek fogadtatása, elszállásol és ismerkedési estélye ; május 28-án elöértekez diszebéd, kirándulás és az ipartelepek meg hintése ; 29 én a kongresszus folytatása. ° * A helybeli ref. főgimnáziumban tartat érettségi vizsgálatra, mint ezt már végleges hi talos tudósítás alapján Írhatjuk, az egyházkeri részéről dr. E r d ő s s József, debreczeni tin akad. tanár, a kormány részéről dr. S z őt s Far bpesti ref theol akad. tanár nyertek megbízást. * A u.-bányai áll. főgimnáziumhoz a v és közoktatásügyi minisztérium a szóbeli ér ségi vizsgálatra főigazgatói helyettesül Ver Ignácz ny. főgimn. igazgatót nevezte ki. * Id. Leiulvay Mártonnak, hazai szint vészetünk örök dicsőségére szolgáló elhu színészünknek akar a hazafias kegyelet Na, Bányán, szülőföldjén szobrot állítani. E cz< már több ízben tett Nagy-Bánya lelkes felhn közzé, de ez mindeddig az óhajtott eredmén nem vezetett. E miatt most e mozgalmat s lesebb körübbé s hatásosabbá akarja tenr szoboralap-gyüjtő bizottság s gróf Hugor Béla főispánunk lelkes actiója következte Szatmáron is óhajt juuius 9-ikén egy szinl ! díszelőadást rendezni, melyre a fővárosi s j társulatok legkitűnőbb erőit már is sikerült n nyerni, kik az est műsorát is egybeállitottál I kiválóan érdekes műsor, mely bizonyára zsti házat fog összehozni, a következő : 1. „Szerenád.“ Zichytől. Előadja a s mári férfi dalegylet, a 3 ik kerületi m. kir. 1 j védzenekar kísérete mellett. 2. „Prolog.“ Irta és előadja: Bartók Lí 3. A bpesti Nemzeti Színház tagjainak vés közreműködésével: „A csapodár.“ Vigjí 3 felvonásban. Irta Sardou Viktor. Fordítót' j Bérezik A. és Fésűs György'. Személyek : Cb ípignac: Náday Ferencz. Constance: R. Mari í Margit. Camilla : Csillag Teréz. Riveroll: Gye Fridolin: Zilahi. Történik: Lelunban. 4. „Őseink emléke.“ Hubertől. Előad, I szatmári férfi dalegylet a 3-ik kerületi m. honvédzenekar kisérete mellett. Kezdete 8 órakor, vége 10 után. Élői után összejövetel a Társaskörben, utána tá Helyárak: Páholy 16 kor. Földszinti támlás* I 4 kor. Körszék 2 kor. 60 fill. Földszinti fálló 1 kor. 20 fill. Karzati ülőhely 80 fill. A’ló! I 40 fill. Jegyeket a pénz előleges beküldése lett előjegyezni lehet junius 5-ig Majos Ká és Bartha Kálmán uraknál Szatmáron. Az jegyzett és a fönmaradó jegyek iunius hó ( Lővy Miksa könyvkereskedésében átvehe illetve megvásárolhatók. Esetleges felülfizet köszönettel fogadtatnak és hirlapilag fog nyugtáztatni. Meghívók nem küldetnek. * Vizsgálatok sorrendje. A szat.mái j meti ev. ref. felsőbb leányiskola vizsgálat j következő sorrendben tartatnak meg: juniu 15-én d. u. 3 órától az izraelita növendékek 1 gálata a vallástanból; 16 án d. e. 9 órától a j csolatos elemi iskola növendékeinek vizsgál délután 3 órától tornavizsgálat’; 17-én dél 19 órakor évzáró istenitisztelet a szatmári

Next

/
Oldalképek
Tartalom