Szamos, 1900. március (32. évfolyam, 17-25. szám)
1900-03-08 / 19. szám
XXXii. évfolyam Szatmar, 1900. csütörtök, márczius hó 8 19-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész é vre 4 írt. — Félévre 2 Irt. — Negjeilévrv i írt. fgyss példány ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczj nreza 9. sz. M ndeaneniü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában .fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. Ä hazafias románok. (Második közlemény.) Már a múltkori közleményemben jeleztem, hogy a hazalias román intelligentiának csakis úgy érdemes a cselekvés terére lépni, ha az nem önmagáért, hanem az elhagyatott román ajkú népért történik. Az intelligentiának, mint ilyennek miért is lenne szüksége ligára vagy nem tudom mi czimü egyesületre, ha csak azért nem, hogy az elfogult gyenge lelkekben a féltékenységet felébresszék s okot szolgáltassanak újabb nemzetiségi bonyadalmakra. Ezen tendentia pedig az összes román intelligentiának legalább is 90°/0-ától távol áll. A dolgot szerény véleményem szerint egészen máskép kell kezdeni, nem úgy mint Nagy-A'áradon kezdték. Dobbal soha sem láttam még verebet lógni; ellenkezőleg a szelid galambot is elijesztjük vele. Először is legyünk tisztába azzal, hogy a hazának higgadtan és igazságosan Ítélő közvéleménye kiket tarthat hazafias elemnek, kiket nem ? Az oly egyének, akik személyes érdekeiket és köztevékenységüket a magyar állam-eszme körén belül érvényesítették, akik befolyásukat és iudásukat arra használják, hogy a hazát annak összes népét s igy közvetve a román ajkú népet is nagygyá boldoggá és megelégedetté tegyék, de a a mellett otthon a családban s ha a körülmények úgy hozzák magukkal nyilvánosan is saját anyanyelvűket használják cs ősi szokásaikat kövessék — megbélyegezhe- I tők-e a hazafiatlanság jelzőjével ? Bizonyára nem. És ezt senki nem is teszi. Hazafiatlan az, ki tüzet gyújt, hogy annál nagyobb tűz legyen. Hazafiatlan az, aki nem tud egyenes utón egyéniségének érvényt szerezni. Az meg épen hazaáruló, aki önérdekből vagy mondjuk íanatismusból is, tömegek nyugalmát felkavarja s az ország összes lakosainak érdekével ellenséges idegen érdekeket szolgai. Az imént említettek voltak eddig is azok, akik a román 'népet úgy, ahogy tudták, eddig is gondozták s a mije volt megtartották. Az utóbbiakból kerültek ki a bukaresti s más külföldi kéjutazók, kik urason kitartatták magukat mindaddig, mig hála az itteni paraszt román nép józanságának észre nem vették turpisságukat. Most már emlékükbe szeretnék idézni egy román közmondást, mely szól a keresztapa és kc- resztíiáról. A többit a7 án tudják ők. Tekintve azonby. ift régi és újabban keletkezett viszonyokat a-román nép igaz barátaira nézve ez nagyon sovány vigaszta lás. Mikor a lelkészek látják, hogy alig egy év alatt bérük és stoláris jövedelműk majdnem felényire szállott alá, midőn a nép tanítóját nem képes fizetni, iskoláját fűteni, gyermekét, hogy iskolába küldje, ruházni; midőn a házasságkötések apadnak, ellenben a korcsmák szaporodnak ; midőn a beállott nyomorúság következtében a román paraszt is nem Bukarestről hanem, Amerikáról álmodozik bomlasztó erő működik s oly féreg rágja, mely a népélet erejét már tövéből szívja ki. A román népnek ha ez tovább is igy megy, ma holnap nem maszlagos politikára, hanem kenyérre és ruhára lesz szüksége. S azt fogja áldani, aki neki ezt megadja, vagy legalább előre megtanítja, hogy magának megszerezhesse. Nem felülről és hangos szóval kell a románság és egyúttal a haza igaz érdekeinek megvédésére tömörülni. Hanem igenis kezdjük meg a nem kis fáradsággal járó munkát alulról a nép köréből kiindulva. Ha pedig községenkint, megyénkint sorompóba állunk s némi sikert mutathatunk is, könnyű lesz egymásnak számot adni a kifejtett tevékenységről és sikerről. Hogy a román paraszt nép erkölcsi, anyagi és kulturális érdekei a méltóan meg- érdemlett hazafias és általános gondozásban részesüljenek, bizony bizony nagy és terjedelmes erőt kell mozgásba hozni. E czél megvalósítását egy pár hazafias buzgalomtól áthatott férfi bármilyen önzetlen és fáradságos munkásságáról nem lehet várni. Példa rá Moldován Gergely egyetemi tanár önzetlen fáradsága. Nagy erőt csak nagy erők és tekintélyek képesek mozgásba hozni. Nem volna szükség, csak az őszinte jelszó kiadására, melyet minden megerőltetés nélkül, megtehetnének a hazafias román főpapok s hitem szerint rövid idő alatt alulról kerekednék fel oly irányzat, melyet azután Monostori kisértetek. — Irta: N. Szentessy Dezső. — Ki tudná megmondani, hogyan keletkezett, talán maga a gonosz súgta meg Elek Sárának, aki meg annak a féleszű Bere Miskának mondta el egy fólmeszejnyi sziverősitőért, ennek sem ért annyit, s egy pár avult csizmáért tovább adta az urasági kovácsnak. így, vagy hogy — a jó ég tudná — (nem is jó azt kutatni) az a hir terjedi, el Monostoron, hogy túl a temetőn, a hol a homokbuczkás legelő kezdődik a nagy galagonyabokor alatt, ott van a Belzebub kincse nagy üstökben elrejtve, az ördögök éjjelenként tüzes lapátokkal járják körül a bokrot, jaj annak, aki akkor oda kerül. Beszélték a malom alatt, a kovácsmühely- ben, sőt — uram bocsá’ — még a szentegyház előtt is esett róla szó, mikor vasárnap ott várták be a ha,rangszó végét a jókor jövők, az urasági kovács kérdezte meg Létai uramtól, hogy ki merné-e ásni Szent György napja éjjelin éjféli kakaskukorékoláskor azt a bokrot, a melynek alatta annyi kincs van, hogy minden embernek jutna Monostoron egy kalap arany, sőt még a vértesieknek is maradna az ezüstből. (Bizony rajok is férne.) Létai uram hunyorított a szemével, aztán meggondolta körülményesen a dolog mivoltát és végre kimondta, hogy: — Már ón nem ásnám, még ha a konyá- riaknak is jutna, nem jó az ördöggel czimborálni, egyszer próbáltam meg a „ligeten,“ ott is fellobbant a pénz, majd ott is hagytam a fogamat, Dózsi Jóskának meg ki is ficamodott a lába. Nem szólt semmit az urasági kovács, hanem odább menve megsúgta a korpazugi Kis Ferencznek, hogy miért is fogna Létai uram ilyen dologba, gazdag ember, nem szorult rá, hanem hát ő mégis megtenné, ha akadna cziih- bora, mert hát mégis bajos egy embernek . . . Elnémult a harang; a tiszteletes ur is jött már, hát elcsendesült a szóbeszéd. A gazdag Létai emelt fővel lépett az Ur házába s rögtön belefogott a „felálló“ énekbe. Szépen beszélt a tiszteletes ur. még a kovács is felemelte fejét s nyitva feledett szájjal hallgatta a pródikácziót, csak akkor csóválta meg tagadólag fejét, midőn a tiszteletes ur azt mondta, hogy nincsenek ördögök. Már hogy is ne volnának, hát az a Belzebub kiucse talán senkié ? Hogy is lehet már ilyet a templomban mondani! Pedig milyen jó lenne, ha azt a kincset senki sem őrizné. Meghányták-vetették a dolgot a korpazugi Kis Eereucz műhelyében, harmadik társul Bakó Gergely, az alsóvógi kerékgyártó szegődött hozzájuk, hívták volna a tönkrejutott urat Pe- rey Istvánt is, hanem hát az szabadkozott, mert hogy kilencz gyermek várja a kenyeret, mi lenne azokból, ha valami baja történne. Meg • aztán — mi tűrés tagadás — bajos dolog az I ördöggel kötődni. Hát igy csak hárman maradtak s erősen készülődtek a nagy napra, a pénzásásra a minek Szent György napján éjféli kakaskukorékoláskor kelle megtörténnie, a mint hogy a csi:.ióbau meg vagyon írva. * Eljött az utolsó este. Az ásó, csákány már ki vala készítve s ők hárman a korpazugi kovács házában szede-. gettók a sziverösitőt, gyakorta megemlékezvén Krisztus urunkról, Dicsórtessók az ő szent neve ! Sokszor megjárták mind a hárman Debre- czent amúgy gyalogosan, sőt még Váradon is megfordultak, nem is említve a kerékgyártó^ aki még Kőnigracznól is részt vett a nagy fu. tásban, de még úgy nem fáradtak ki, mint a hogy most, midőn szivszorongva megjelentek a temető melletti galagonj’a bokornál, pedig alig volt pár száz lépés a falutól. De szólott a kakas éjfélre s ők dologhoz láttak; megvillant az ásó, meg a csákány s csakhamar mély árok volt vonva az elvadult nagy bokor körül. Pedig milyen sötét volt, harapni lehetett volna, az ég felhőbe burkolózott s apró perme- teg eső kezdett szitálni. Erősen dolgoztak a kincsísók, izzadtság csurgott végig arczukon s mind gyakrabban kezdtek tekintgetni a temető felé És mintha ott egyik sir mellől fehér leples alak emelkedett volna fel, mintha megmozdul
