Szamos, 1900. január (32. évfolyam, 1-8. szám)
1900-01-07 / 2. szám
túl kezdődik, tehát az árammérőig tartó rész jogilag a város vezetéke, mert én abba ké- nyem-kedvem szerint égőt nem szerelhetek, de az órán túl igen, ha mindjárt túlterhelem is vezetékemet. Ha az árammérőig tartó vezeték jogilag a városé és ezért én azt az óra előtt nem is használhatom: honnan jövök ahhoz, hogy a városnak vezetéket csináltassak ? Melyik az a bíró, aki ezen vezeték árát megítéli ? Az áruczikkek adás-vevésénél a mérés azon határpont, a midőn ellenszolgálat fejében az áru gazdát cserél Az áramenergia áruczikk, hektowaton- ként 4 krért szolgáltatja a város. Az óra előtt az áram a városé az óra után az enyém. Az óra előtt a vezeték igazságszerint költségeivel a városé, az óra után az enyém. Tehát, ha az óra előtt a város tulaj dona a villamos energia, miért vagyok én köteles a városnak tartályt, vezetéket készíttetni az óráig ? Mi felszereljük lakásainkat az áram befogadására, az áramot szolgáltató város pedig, ha van üzletiérzéke, vezesse költségén oda, a hol ez értékesíthető t i. az árammérő órához, mert mérés nélkül értékelni adni és venni nem lehet. De tovább megyek. Engedjük meg azt, hogy a városnak joga van a saját érdekében eszközölt kapcsolást a fogyasztókkal fizettetni. Kérdem : vájjon miféle üzleti szolidság érdekében engedhető meg ekkor az, hogy az egység árak kétszeresen számoltassanak fel s kiállittassék oly számla — végrehajtás terhe alatt — a melyben például egy szigetelő vas horog 2 korona értékben szerepek a mikor ez az Egger-féle czég egység áraiban jy kr. értékben számittatik ? S ilyen példát a legközelebbről kibocsátott számlákban temérdeket lehet találni. íme itt a példa, mely világosan mutatja, hogy az áram használata elé — a kapcsolási árak érthetetlen magassága által maga a város gördít akadályt. Ezek a megdöbbnntő számlák már közbeszéd tárgyát képezik s nagyon sok embert visszatartanak az amúgy is költséges bevezetés keresztülvitelétől. A mikor itt is rámutattam egy oly jelenségre, mely az áram használat közszükségletté fejlődésének egyik akadálya, rá kell hogy mutassak egy másikra is. Az órarendszer iránt bármennyire helyes is az, nagy a bizalmatlanság, különösen a régi általányosoknál s ez a felfogás tudvalevőleg terjed Ezt is el kell enyésztetni, még pedig véleményem szerint az áltál, hogy az üzletvezetőség bizonyos időkben a fogyasztóknál próbaégetéseket tesz s kézzelfoghatblag igazolja a fogyasztás mérésének pontosságát. Befejezem soraimat azzal a kijelentéssel, hogy ha okos üzleti érzékkel megvalósul az olcsó bevezethetési feltétel és helyre áll az órákba vetett bizalom: tömeges fölszerelés (og mutatkozni, mely maga után vonja az áram olcsóbbá tételét is Ekkor lép életbe aztán az áram ipari czélokra való felhasználása s az igy megteremtett közszükségletből oly eredmények lesznek produkálhatok, minőket ma még álmodni sem merünk. Addig azonban az ide vezető utat tisztítani kell. El az akadályokkal! Elektrom. Színház. S .erdán félhelyárakkal zsúfolt ház előtt „Az aranykakas“ adatott. A közönségnek derült estéje volt. Tábori és Érozkövy igyekéztek a hangulatot fentartani, a mi sikerült is. Csütörtökön nyolczadszor „Szulamith“ került színre szép számú közönség előtt. Pénteken itt először Schakespeare : „A viz- kereszt, vagy a mit akartok“ czimü énekes vig- játéka került szinre. Az eleven, érdekfeszitő s ielietetlennél-lehetetleuebb helyzetű darabokhoz szoktatott publikumot meglehetős unalomban tartotta a nagy drámairó komoly, tartalmas mindamellett jóizü humora. Hozzájárult a szokatlan hőség, még jó, hogy nem voltunk sokan, mert lehetetlen lett volna sokáig kitartani. A szerep elosztás sem mondható szerencsésnek. Orsius Illyria herczege (Simon) szerelmes Olivia grófnőbe (Tarnay), aki ezt nem viszonozza. A uerczeg az udvarába idegenből szakadt s férfi ruhába öltözött Violát (Arday), a ki csakhamar bizalmasává lesz, küldi követként. Oliviához tolmácsolni szerelmét. Olivia elutasítja, d a fiú behízelgő modora annyira megtetszik neki, hogy megszereti s többszöri küldetését csak azért tűri, hogy láthassa. Az ifjú nem igyekszik ezt elaltatni. Eközben a grófnő környezetében levő rokona, Böífen Tóbiás (Tábori) korhely barátai s a grófnő komornája, mivel haragusznak a komoly Malvoliora (Bakodczay) a grófné udvarmesterére, egy elejtett levél által, melyben a grófnő írását utánozzák, elhitetik vele, hogy Olivia ö bele szerelmes, s hogy egészen meghódíthassa, ]a benne levő utasításokhoz ragaszkodik. Nevettető jelenetek következnek, míg végre a grófnő megunja a sok tolakodását, elcsukatja. A grófnő türelmetlen, kéri a szép ifjút, hogy mivel semmi sem áll utjokban, keljenek egybe. Eközben megérkezik Viola ikertestvére Sebestian, ki üldözve Oliviához menekül, ez összetéveszti Violával, s a szép ifjúnak sincs ellenére a bájos grófnő: egybekelnek. Minden kiderül. Viola megismeri testvérét. Orsino, hűségéért elveszi Violát. A szereplők közül dicséretet érdemel Arday, aki sok tapsot is kapott, kisebb szerepében Simon. Sokat nevettették a diákközönséget Tábori és Eónyessy. Szépen énekelt Nagy Gyula. Tarnay a nem neki való szerepnek tőle telhetöleg igyekezett megfelelni. Előfizetési felhívás. Lapunk az 1900- ik évvel XXXII-ik évfo- lj'amába lép s igy kevés idő hijján hanyatló századunk harmadrészét élte át. Lapunkat nem a spekuláczió, hanem a közszükséglet hozta létre, hogy a szabad véleménynyilvánításnak orgánuma legyen s ez a közszükséglet tartja fenn ma, 81 óv múlva is. Valamint ez idő alatt nem szűnt meg soha a jogos közérdeket munkálni, akkép ezután is ennek szolgálatában óhajtunk maradni. E czél megvalósítására annál szabadabbau törekedhetünk, mert sem felekezeti, sem személyi, sem pártpolitikai szempontok nem korlátoznak. Mint eddig, ezután is szívesen nyitunk tért az ellenvéleményeknek is, ha azok a közérdek előmozdítására a jóhiszeműség jellegét viselik magukon. Ellenben olyan irányt, mely a kritika súlypontját személyi szempontokra vagy sportszerű támadásokra helyezné, ezután sem fogunk a sajtó feladatával megegyezőnek tartani s ilyenekkel szemben a többoldalú tájékozás czél- jából szívesen adunk helyet a védelemnek is. Ily módon lapunkat a közönség számára ezután is mintegy az eszmecserék közlönyévé akarjuk tenni s társadalmi feladatát ekképpen is megőrizni. Lapunk tárczarovatában különös tekintettel leszünk ezután is arra, hogy országosan elismert nevű íróink mellett tért nyissunk tehetséges megyebeli Íróinknak, ösztönt adva arra, hogy képességeik fejlesztésével szélesebb körben is érvényesülhessenek. Hírrovatunk változatosságát ezután is széles összeköttetésű eredeti forrásaiuk fentartásá- val fogjuk elérni. Lapunk, mint a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye e rovatának szakszerű vezetésével gazdaközönségünk érdekeinek is hasznos szolgálatot teljesít. (esetleg csókok) csattanása után is sötét marad, oh ilyenkor, gardedámi tekintélyetek eme csorbításán, eme határozott bukásán nem lázad-e fel minden csöpp véretek? nem keltek-e elkeseredett harczra, ilyenek hallattára, a női eman- czipáczió ezen érdekes helyzetei ellen ? íme bevallom, hogy magam is érdekes vád alá kerülhetnék, ha partnerem nem lett volna oly ügyes. így azonban ama rövid intermezzo után folytattuk a megzavart kísérletezést. Jó időt vett igénybe, mig a zsirfoltos papír körei egytorma világításban állottak. Jün ugyan egy cseppet sem sajnáltam az időt, meglehetős közelről kellvén vizsgálni ama bizonyos köröket. Mindkettőnk ítélőképessége erőssen igénybe volt véve. Daczára annak, hogy fizikus vagyok, még is valami furcsa lángok ébredeztek bennem (melyek sehogysem voltak összeegyeztethetők a fotométer lángjaival.) Pláne mikor őnagysága kontytüje orrom hegyét kezdte csiklandozni. „Nemde kérem, most a legjobb ?“ kérdezte ő. „Igen, bár még jobb volna, ha a . . . .“ s épen ideje volt, hogy őnagysága a lábamra, ón pedig a szoknyája szélére lépjek. Pardon ! Pardon ! Kérem! Kérem! s ezzel megkezdett mondatom az a betűnél maradt nagy7 örömömre, mert nem kevesebbet, mint azt akartam épen mondani, hogy „még jobb volna, ha a kontytüje nem zavarna.“ Félbenmaradt mondatom azonban elég volt arra, hogy a zsíros papír állását épen a legjobbnak találjuk. Most már csak le kellett olvasni a láng erősségét mutató osztás részeket. „Lesz szives leolvasni a scálát ?“ szólott ö. „Balról vagy jobbról ?“ kérdeztem s olvastam balról, hogy hányat dobban (t. i. nekem). „Tizenhárom“ rebegtem s rátekintettem úgy, a mint csak félhomályban lehet valakire. Egy gúnyos mosoly lebbent el ajkairól. Milyen profán — gondolá ; milyen nehezen értenek az emanczipált kisasszonyok a szemek beszédéhez — gondolám én E közben közelebb hajolt a scálához. „Csakugyan tizenhárom ! —- Igen jó szeme van!“ Magam is nagyot néztem s azon gondol- I koztam, hogy tulajdonképen mi összefüggés le- j hét az én baloldalom és a Bunzen féle fotométer scáléja között? Nem értem rá ezen sokat gondolkodni. „Tegyünk egy nehány mérést és vegyük a középórtéket, — csicsergett őnagysága — ön lesz szives a számokat följegyezni.“ Mit tehettem, fogtam a krétát és a gyertyát „Tizenhárom, tizennégy, tizennyolcz.“ Jegyeztem hűségesen s azonnal meg is kerestem a középértéket. „Tehát a középérték tizennégy, köszönöm ; most már jó volna kiszámítani a láng erősségét, a mi ha jól tudom r. quadráttal fordítva arányos, hol r. a két fényforrás egymástól! távolsága “ Természetesen helyeseltem szavait. Hiszen egészen máson törtem a fejem. Valami nagy bolondságot akartam tenni. Minduntalan pózba vágtam magam,'krétával az egyik, égő gyertyával a másik s egy ébredező pokollal a harmadik kezemben (bocsánat! nagyon szórakozottá í lettem a reminiszcenciák hatása alatt, talán a legutóbbi nem is a kezemben volt!) s készültem gondolatimat szavakba foglalni. De óh r. quad- rátok, r. quadrátja ! Valahányszor ajkaim szóra j nyitottak, őnagysága mindig azzal hallgattatott eí, hogy vegyük tekintetbe az r. quadrátot. Bizonyára azt hüte, hogy nem ismerem el a fotométernél r. quadrát kétségbevonhatlan szerepét. Mint a ki véletlenül hideg zuhanyt kap, úgy hültem ón is le s raktam le kezeimből a fennt említett segédszereket s mi közben megadással motyogtam, hogy bizony jó lesz tekintetbe venni r. quadrátot, megszólalt a villamos csengő, jelezve gyakorlati óránknak végét. Elbúcsúzva a sötét szobától, a fotométertől és őnagyságától, nehány perez múlva karonfogva távoztam az intézetből, ott hagyott collegámmal, ki mosolyogva hallgatta végig ki, sérletezósünk furcsa, történetét. Lengyel Endre.
