Szamos, 1900. január (32. évfolyam, 1-8. szám)
1900-01-14 / 4. szám
ben és a nemzeti állam szolgálatában egyesítse, ha nyelvünket az egyházi élet szolgálatában még olyan területeken sem emelhetjük teljes érvényre, hol magyarajku hívek vannak ? A göiőg kathólikus egyház öntudatosan és hazafias intenczióval igyekszik e czélt megvalósitni. S erre annyival is inkább törekedhetik, mert a magyar iiturgiális nyelvvel a dogmák lényegét egyáltalán nem érinti. Mutatja ezt az a körülmény, hogy a pápa például a horvátoknak is megengedte, hogy Iiturgiális nyelvvül a maguk nyelvét használhassák. Üdvös és hazafias dolgot cselekszik tehát városunk két g. kaih. egyháza, midőn azon országos mozgalomhoz csatlakozik, mely a magyar Iiturgiális nyelv érdekében szándékozik a római szentszékhez járulni, hogy annak beleegyezését kieszközölje. Reméljük, hogy törekvéseiket az óhajtott siker fogja koronázni. Csak erősen kell akarni a czélt, s lehetetlen, hogy legmagasabb egyházfejük ellentétbe állítsa a hitet a hazatisággal, az anyanyelvet az attól ésszerűen el nem választható vallásos érzelemtől. Lehetetlen, hogy épen a magyar nyelv érdeke elől zárkózzék el akkor, a midőn 'lyen irányú engedmény megadására más ajkú g kath. íelekezetnél praecedenst nyújtott. Kisérje városunk hazalias közönségének teljes rokonszenve törekvésüket! Színház. Szombaton Szigligeti hires népszínműve a „Csikós“ került színre féikelyárakkal kevés számú közönség előtt. Jellemző, hogy az ilyen darabok félhelyárak mellett is majdnem üres ház előtt mennek, mig a századvégi üres, sokszor banális léhaságokkal teli darabok telt házat vonzanak. Pedig ha darab érdemes a méltánylásra, úgy a mai a legjobbak között is első helyen érdemes arra. 'Magunk előtt látni egy szentimentálisán érző magyar legényt, ki felhe- vülésében garázda egész a bűn határáig, bánatában duhaj és meianchoiikus egyszerre, magunk előtt látni az igazi magyaros érzést és gondolkozást az öreg csikós alakjában, a kit immár a hiúság, kényesség, szerelem és bánat nem foglalnak el, hanem ól és tesz józan gondolkozásé hoz és eszéhez képest: mindig kellemesebb, föl- emelőbb hatású, mint a lábficzatnokkal fenyegető, sikamlós kifejezésekkel ékeskedő századvégi egyszeri hatásra készített darabot. Maga az előadás is egyike volt a legjobbaknak. Feledi, mint Rózsi, Érczkövy, mint András igen jók voltak s sikerült alakításaik sürü elismerés-1 ben részesültek. De feltűnően sikerült alakítást ! mutatott be Rakodczay, mint Bálint, ki szere-1 pót oly közvetlenséggel, a népies érzést és gondolkozást híven visszatükröző oly.eredetiséggel, a népies tragikumnak valódi művészi kidombo- ritásával és érvényesítésével kreálta, hogy a legnagyobb elismerésre méltó. Nagy tragikai erejének adta tanúbizonyságát Palugyai is a Karvainó szerepében s igaz bensősóggel s hü alakításban tüntette fel az anyai szívnek büszkeségét, odaadó gyöngéd figyelmét, majd kétségbeesett fájdalmát és szenvedését. Nem hagyhatjuk azonban említés nélkül a részeg asszonyok epizódjának interpetálását, a mely valósággal visszatetsző volt; túlzásba vinni azt, a mi magában véve is eléggé az, felesleges, de holmi ízetlenségekkel, naiv maszkirozással s éktelen kiabálásokkal még inkább fokozni, meg nem engedhető s szeretjük hinni, hogy e helyen véleményünk egyezik a rendezőség véleményével is. Vasárnap d. u. fólhelyárakkal a „Gyurko- vics lányok“ került színre népelőadásai kevés számú közönség előtt. Este Offenbach kedves zenéjü operettéje a „Kókszakálu herczeg“ hozatott színre, mely ezúttal hatástalanul maradt, minek legfőképen a vontatottság s a szerepekben való tájékozatlanság volt az oka. Azextem- porizálások kirívó tömkelegében, a kar készület- lenségében jól esett látnunk az igazi művésziességnek ez alkalommal való érvényesülését is a Feledi és Érozkövi játékában. Jók voltak Sze- gedy és Guthy is, mig a többiek egy s más tekintetben kifogás alá eshetnek. Hétfőn fólhelyárakkal ..Doktor Szeieburdi“ oz. énekes bohózat került színre harmadszor elég nagy száma közönség előtt, melynek tekintélyes része gyermekekből állott. Az előadásról és a darabról már előzőleg nyilatkoztunk, ezúttal csak azon megmagyarázhatlan körülmény feletti csodálkozásunknak adunk kifejezést, hogy némely szülő összeegyeztethetőnek tartja gyermeke neveltetésével az ilyen irányú darabnak a meg nézését. Még a látszatát is kerülni akarjuk annak, hogy az ö jogaikba avatkozzunk, de mint a neveléssel hivatásszerűen foglalkozók méltán tehetjük fel a kérdést: lehet e építő hatása a gyermeki érzületre és gondolkozásra egy olyan darabnak, a milyen „Doktor Szeieburdi“ ? Igaz, hogy szinmüirodalmunk meglehetős szegény a gyermekeknek való darabokban, de anyira mégis elég gazdag, hogy ne legyünk kénytelenek az ilyen darabok hatásától remélni és várni gyermekeink érzelmi és gondolatvilágának kialakítását, s az életről való fogalomalkotását. Kedden a helybeli m. kir. honvédzenekar hangversenye gyönyörködtette a színház közön- j sógét. Zeneéletünk iránt nem túlságosan érdeklődi k közönségünk, mert a színházat nem egészen töltötte meg, pedig ritkán nyílik alkalma. hog3r a klasszikus zenei előadás ily teljesen kifejező hatásábau gyönyörködjék. A honvódzene- kar derék karmestere Nyáry József kitűnő vezetésével ezúttal is sürü tapsokra ragadta a kö. 1 zönséget. A zenekar először is Volkmannak Shakespeare „Ill ik Richard“-jához irt nagy zenekari nyitányával támasztott igazi mély érdeklődést azzal a könnyed, kifejező előadással, mely csak ; hivatásos zenekartól várható. A modulácziók j hasonló fegyelmezettségü szép sikerével hatott Gounod „Le tribut de Zamora“ ez. operájából 'játszott nagy ábrándja is. A közönség lelkes tapsaival a karmestert valóságos ováczióban részesítette a szép sikerért. Igen kellemes változattal következett ezután Beriot Scene de ballet ez. hegedű szolója, melyet Richter, a zene- J kar első hegedűse teljes preczizitással és han- j gulatteljesen adott elő. Beethoven Symphoniája: I „A vitoriai ütközet,“ mely ezután következett, most sem tévesztette el nagy hatását; nagy conceptióju hangszerelése minden irányban teljesen érvényesült. Popp : „Jó éjt galambom“ ez. fuvolaszólójában a zenekar fuvolistája remekelt biztos és virtuozitással kezelt hangszerével, méltán rászolgálva, a tüntető tapsviharra, mely játékát kisérte. Utolsó szám volt Ny áry József Zenei álomképek ez egyvelege, melyet különösen leleményes átmenetei tüntettek ki. A hangverseny keretébe kellemes ensemble gyanánt Molnár Ferencznek egy magánjelenete és Rusiilon: „Az egerek“ ez. burleszk tréfája volt beillesztve. Az előbbiben Novák Iréu játszott tetszéssel, az utóbbiban Körn ley ésTarnay Leona keltettek pompás összevágó játékukkal : állandó derültséget. Szerdán Novák Irén jutalomjátékául Sardou j nagy népszerűségre jutott színmüve a „Szókimondó asszonyság“ került színre. Az előadás egyike volt a saison legsikerültebb előadásainak s a nem nagy számú, de előkelő közönség egész estén át ritka élvezetben részesült. A főérdem I mindenesetre a jutalmazott művésznőé, ki a nála már megszokott s elismeréssel méltatott művészi precizitással, kellő diskretioval, a legfinomabb árnyalatokat is kifejezésre juttató alakítással gyönyörködtette a közönséget s ragadta a nyílt színen is többször felujuló elismerésre. Ezek i mellett a közönség meglepetéseivel sem fukarko- ; dott, mert valósággal elhalmozta az ajándékokkal s j a virágok özönében bizonyára nem kevésbé igaz elismerése a művésznő kedvességének az a hatalmas ötpecsétes borítók sem, melylyel az ajándékok hosszú sora véget ért. Méltó társai voltak a többi szereplők is s igy egészében úgy mint részleteiben egy teljesen sikerült előadásról számolhatunk be. Még csak azon őszinte óhajunknak adunk ez alkalommal kifejezést, hogy a jutalmazott művészi képessége és kedvessége jövőre is — a kolozsvári — az ország második színpadán is'olyan sikereket mutasson fel, melyeket szatmári közönsége tőle emlékű! bir. Csütörtökön „Ripp vau Vinkle“ hozatott szinre s egy igen kedves meglepetéssel vált ez az előadás felednetlenné a jelenlevők előtt. Két bájos teremtés, a hét éves Fejes Mariska és a négy éves Benkö Aliceka gyönyörködtették a vették a többi udvarlói is kedvetlenségét, elmaradoztak, elfeledték mind . . . A házukat körülövező nagy kiterjedésű parkot igen kedvelte, magas árnyas fáival, sűrű apró bokraival, hova rendesen kisétált. Időközben meghalt a szomszéd orvos neje s az idős, bánatos özvegy férj eljárogatott hoz- zájok — vigasztalódni . . . Anyja folyton öt okozta hideg modoráért, a miért a fess tisztek elmaradoztak s igy kénytelen volt lemondani fenhéjázó igóuyeiröl . . . Mégis sok rábeszélés következtében mivel az orvos megkérte kezét, beleegyezett, nejévé lett. E házasságból egy kis fiók született, a kis Félix, kivel eltöltötte unalmas napjait . . . * Dühöngve pusztított a cholera. Öregeket, ifjakat sodort el e siralom völgyéből. Férje többeket már meggyógyított caodálatos gyógyszerével. Anyját is ő gyógykezelte. Nem egyszer kérte sírva, hogy tegyen meg mindent az ő kedvmért és mentse meg életét. Férje, ki mindég hideg és közönyös volt, azt mondá ilyenkor : „Már azért nem fárasztom magam. Ugj" is sírba való ő már!“ * * * * * Fényesen kivilágított sir kertben a fák száraz ágai között tűndórország csillog. Telve van ilyenkor a temető szomorkodó közönséggel. E szép, lélekemelő látványt rendesen megszokta nézni s részt vett ott a sokaság fájdalmában. Most jobban fáj neki, hogy férjével összezördültek e miatt. Kivilágítani akarta anyjának elhagyatott sírját kit pár hónappal azelőtt temettek el a többi cholerásokkal, egészen elkülönítve a temető bozótos szélére És ö zokogva maradt otthon kis fiával, kit csodálatos módon került az álom s csak nagy nehezen tudták elaltatni az öreg nanó segítségével. Ezalatt átjött barátnéja, vigasztalva őt s rábeszélte, hogy elkíséri őt anyja sírjáig, csak ne sírjon. Mintha űzte volna rósz szelleme úgy sietett a temetőbe. Észre sem vette, hogy barátnőjét a temetőből kijövök elsodorták, csak rohant kedves elhunytjához. A temető egyik borzadályosan elrejtett zugában, hol a choierások temetve voltak, bátran megállt a begyepesedett sirhalom szélén. Zokogva ráborult; szenvedóstelt életét panaszolta el . . . Sirt sirt igen sokáig s már a kilencz óra is elközelgett. Csendessé vált a temető, mindenki eltávozott a szomorú helyről. Köröskörül sürü köd és mysztikus sötétség volt. Könyeitől, melyek végig folytak beesett arczárói, alig bírta meg- gyujtani kis gyertyáit. Midőn távozni akart, zörejt hallott s ijjedve látta, mint emelkedik a fejfánál levő bozótok közül egy rémes, fehér lepelbe burkolt alak s lebegve közeledik feléje . . . Rémülve nézett körül, de sehol senki sem volt már. Kétségbeesetten kiáltozott: Segítség ! segítség, ne hagyj el Istenem ! A sírra leroskadt volna, ha a rémes szellem elég kegyetlenül meg nem fogja csontos karjaival . . . Szinte érezte megmerővült tagjait, de sem szólni, sem mozdulni nem birt többé. Megfagyott benne a vér, szive dobogása is megszűnt az ijjedtségtől. Süvöltve kezdett zúgni a vihar, pelyhe- dezve hullt a ho, oly kísértetiessé változott a temető zord pusztasága. A szól végig zúgott a hegy Ólmokról a völgybe, száraz galyakat tördelve útjában. Hajnal felé nyugodttá vált a dúló vihar, a gyászos sötétség oszladozott. Gyenge világosság derengett. Halkabban suhant a szellő a bokrokon keresztül, mintha szégyelné előbbi dühöngését, miért ily nagy napon háborgatni merészelte a meghaltak tanyájának nyugalmát. Reggel felé az orvos haza került valami vig társaságból. Mivel tudta, hogy neje a temetőbe készült, rögtön keresésére indult. Ott volt megdermedve a hidegtől és rémülettől. Eszméletlenül vitte haza. Megdörzsölte erős szerekkel, nagysokára magához tért, megtörve testileg, lelkileg.
