Szamos, 1899. december (31. évfolyam, 97-104. szám)

1899-12-31 / 104. szám

mind.nkor a müveit nyugattal; czivilizálód- tunk, kereskedelmünk, iparunk virágzik, irodalmunk, művészetünk, tudományunk is nagyot íejlődött.

Merítsünk hazaszeretetei, lelkesedést, kitartást és őnmegtagadást a múltból — a jövőre nézve. Tanuljunk meg tűrni erős hittel, szilárd akarattal. Legyünk önérzetesek, áldozatkészek és aprób dolgok ne hozzanak ki nyugalmunkból, tartsuk meg férfiasságunkat, legyünk magyarok, maradjunk a világ előtt és magunk szemében is mindenkor azok, a kik voltunk.

Hogy ininő lesz az uj esztendő, az uj század, melynek reggele reánk virrad, azt nem tudhatjuk. De remélni a földiek jussa, mely szegénynek és gazdagnak egyaránt osztatott és ha már be kell érnünk a puszta reménynyel, legalább reméljük a jót az uj esztendővel, uj századdal ránk virradó boldogságot, szerencsét és áldást az egész magyar hazának!

A munka érdekében.

Valahányszor a zordon tél hidege megakadályozza a mezei munkát, mindannyiszor önkóny- telen eszünkbe jut, vájjon mit mivel ilyenkor ! a sok dolgos kéz, a melylyel nyáron kint szók- j tunk találkozni a mezőn, réteken és erdőkben s hová tűnik el nép, a mely az ország lakosságának legnagyobb kontingensét és leghatható • í sabb munkaerejét képezi?

Mit mivel ? Semmit. Hol tartózkodik ? Otthon a rekedt levegőben. A jámborabb férfi ha nem megy a korcsmába, a kemencze szur- dikjában heverész és pipázik, az asszony a pad kán ül és az ablakon át nézi a hulló hó peiy- heit, mely ha már magasra betakarta a ház i elejét, lapátot vesz, eltakarítja, aztán újból visz- í szaül a padkára s keresztbe teszi a kezét.

Ez nálunk a munka sorsa télen.

Most már nem lehet fuvarba járni, mint azelőtt. A ,,forspontlí is kiment a divatból. A kocsi ló csak arra való, hogy ne kelljen gyalogszerrel átmenni a szomszéd városba a takarékhoz a kamatokat megvinni.

De azt szeretnök már végre látni, hogy a vidéki tak. pénztárak, melyeket a legnagyobb hazafias institúció teremtett meg, igaz hazafias czéllal segítsék a népet a maga boldogulásához. Éhez a takarékpénztáraknak van legtöb i eszköze és ereje. A külföldi pénzintézeteknek vagyona a nép munkaerejében rejlik.

Találkozott-e még a vidéken csak egy vagyonos takarók pénztár is, mely ismerve közgazdasági bajainkat, a parlagon heverő munkaerő fölsegitésére csak egy fillért is áldozott volna a nép igazi boldogulása czéljából?

Pedig ez sokkal több kamatot biztosítana neki a váltó prolongásánál, sőt csakis igy biztosíthatná legjobban kölcsönben kintlevő tőkéit is.

Ki merjük mondani, hogy a vidéki pénzintézetek sorsát, ha gazdasági bajaink nem javulnak. veszély fenyegeti. A veszély pedig a kereset hiányban rejlik

Németországban a. kisebb pénzintézeteket mindenütt ott látjuk az iparvállalatok keletkezésénél, sőt a kezdeményezés legtöbb helyütt az ő érdemük.

Ezek a külföldi iparvállalatok, a melyek a mi tehetségünkből élnek és gazdagodnak, el viszik innen még azt a tőkét is, a mit kamatképpen kellene befizetni a népnek.

Ha valamely iparvállalat alakulása jön szóba, folyton avval a kifogással találkozunk, hogy nincs hozzá pénz. Nincs ám, nincs akarat. Ha egy-egy megyében lévő pénzintézetek egymással szövetségre lépnének, mindjárt volna pénz, és nemcsak a saját, hanem más tőkepénzesek hozzájárulásából is. Hogy a vármegyék és a városok közigazgatásának nem jut eszébe a maga határában lévő természeti áldásokat kiaknázni.

Ha nincs is pénzünk, ez még nem elég ok arra, hogy a kezdeményezés terét is kerüljük, sőt ezt tenni határozott mulasztás, mert nem hisszük, hogy a vidéki pénzintézetek, melyeknek könnyen plausibilissó lehet tenni egy ipar- vállalat felvirágzásából eredó erkölcsi és anyagi hasznot, elzárkózzanak egy vállalatba való be lebocsátkozás elől, tudva azt, hogy bő támogatásra számíthatnak.

És azonkívül, hogy biztos nyereség fogja munkájukat jutalmazni, kenyérhez és dologhoz segítik a népet, a mi által sokkal hazafiasabb cselekményt teljesítenek, mintha bármely olcsó ' kamattal is adnának kölcsönt a megszorult nép j nek és magas osztalékot önnön maguknak.

Útmutatás a cserebogarak irtására.

A cserebogár és lárvája, a mely utóbbit a magyar nép pajor, csimasz vagy pata néven ismeri, egyaráüt kártékony a mező- és szőlősgazdára s az erdészre is ép úgy, mint a kertészre. Minthogy pedig e bogár megjelenése országos csapás számba megy, az ellene való védekezésnek általánosnak kell lennie s a me .örendőrség- röl szóló 1894 évi XII. t.-cz. 50. §. tényleg el is rendeli, hogy „a cserebogarak tömeges megjelenésük alkalmával megfelelő módon puszti- tandók “

Minthogjr a cserebogár kifejlődéséhez hazánkban — a magas fekvésű, hegyes fölvidéket kivéve — három év (36 hónap) szükséges, azért ni lünk a cserebogár csak minden harmadik évben szokott nagy tömegben megjelenni, még pedig egyes helyi eltéréseket nem tekintve, (amikor e bogár egy évvel elébb vagy egy évvel utóbb rajzik) rendszerint azokban az években, a melyek 3-mal maradók nélkül oszthatók : igy cserebogaras év volt 1896. s legközelebb az lesz 1899. és 1902., 1905. stb. Ehhez képest a bogár irtására is csak minden harmadik esztendőben kerül a sor.

A cserebogarak irtásának legczólszerübb módja a cserebogarak összeszedóse és elpusztítása. A szedést mindjárt a bogarak első megjelenésekor kell megkezdeni, hogy elpusztítsuk azokat, még mielőtt petéiket lerakták volna. — Minthogy napos időben és estefelé a bogarak élénken repkednek, legjobb a cserebogarakat reggel, vagy borús időben nappal is gyűjteni, a midőn a bogarak megvannak gómberedve vagy halált színlelve, a fákról könnyen lerázhatok. Szedéskor nagy gond fordítandó a magányosan álló, vagy az ültetvények szóién levő fákra, a melyeket e bogár különösen föl szeret keresni.

A cserebogarakat szedő munkásokat leg- czélszerübb az összegyűjtött bogarak mennyisége szerint, tenát kiló vagy literszámra (1 ki. mintegy 1000 drb. cserebogár) fizetni, mert igy a szedők jobban igyekeznek; mivel azonban az ilyen szedők buzgóságukban a fákat (főleg a gyümölcsfákat) nem igen kímélik, azért a gyümölcsfákról czólszerübb a szedést kellő felügj-e- let mellett napszámosokkal végeztetni. Ennek az lesz a jó oldala, hogy az ide-oda való móre- getéssel nem pazaroljuk az időt, mint a hogyan az a mennyiség arányában fizetett szedők alkal mazásánál történnék.

Az alacsonyabb fákról a cserebogarakat egyszerűen rázzuk le ; magasabb törzsű fáknál azonban a rázáshoz hosszunyelü horgokat alkalmazzunk, vagy ha a szedők között fiatal suhan- czok akadnak, akkor azok mászszanak föl a fára és úgy rázzák meg annak ágait egyenkint. A rázás hirtelen, erős legyen és rövid ideig tartson, hogy a bogár egyszerre essék le ; a fának ide oda való lóbálásakor az erősen megkapaszkodó bogarak nem hullanak le.

Szedéskor legczólszerübb a cserebogarakat szélesszáju, belül mázos és félig vízzel megtelt cserépfazékba gyűjteni, a melynek tartalmát, még mielőtt p fazék egészen megtelnék, időnként ki kell önteni egy nagyobb edénybe (vízzel félig telt hordóba, kádba) vugy zsákba.

Az elpusztítás többféle módon történhetik. Az összegyűjtött cserebogarakat kemény talajon (utón) agyon lehet tiporni vagy összegyümö- szölni; a kádba szedett bogarakat pedig le lehet forrázni és gödörbe önteni, a mely gödröt azután be kell temetni.

A nagy mennyiségben összegyűjtött cserebogarat érdeme0 mesterséges trágya készítésére felhasználni oly módon, hogy a bogarakat földdel és oltatlan mészszel, turfahulladékkal összetasztikus elemmel vegyes tanai. A legtöbb helyen rendkívül szívesen fogadják a fiatalsága virágában álló, szép elmés és lelkes bölcselőt, kinek szónoki heve, képzeletének túláradó gazdagsága, szelleme és humora elleuálhatatlauul ragad magával ifjat és öreget. Nem használja a filozófusok megszokott száraz modorát, hanem folytonos változatosságban: majd méltóságos emelkedettséggel, majd szenvedélyes kitörésekkel, aztán ragyogó képekkel, vagy a gúny csípős fegyvereivel rámad és védelmez.

De'sehol sem marad soká. A hol az ab- derita vaskalaposság és rövidlátás, felocsúdva az első benyomások létrehozta meglepetésből, fölülkerekedik az előretörekvés ébredező vágyán, onnan menekülnie kell; a hol pedig biztonságban érezhetnó magát, onnan saját, nyugtalan és küzdelmeket kereső lelke űzi el, hogy azoknak hirdesse az igazságot, a kik annak legnagyobb ellenségei.

Megfordul Genfben, Lyonban, Toulouse-ban. Parisban III. Henrik megengedi neki, hogy előadásokat tartson a világ legelső egyetemén: a Sorbonneon.

De a bensőjében folyton működő erők tovább hajtják s átmegy Londonba, hol Erzsébet pártfogását élvezi. Összeköttetésbe és barátságba kerül a legkiválóbb férfiakkal s mig a velük folytatott érintkezés és eszmecsere ismereteinek tárházát gazdagabbá, Ítéletét biztosabbá teszi, addig a természettől rendkívül erélyessé fejlesztett angol jellem hatása akaratát még jobban megaczólozza, őt magát komolyabbá, fér! fiasabbá neveli. Tisztelettel és szeretetettel ve- I szik körül minden oldalról s életének tán a legboldogabb napjai voltak azok. melyeket itt töltőit. — De ezeknek is hamar vége szakad.

Nem szereti a zárt kört; szerepelni akar,

I s miután megfordul Oxfordban, visszatér Párisba, j hogy ismét a nyilvánosság előtt beszélhessen.

Ekkor fejti ki először összefüggőbb rend I szer alakjában az egyház elitélte nagy felfedezésekről alkotott nézeteit és saját gondolatait.

Tanítja a föld forgását és a világ végtelenséget. Keményen megtámadja a szentirás tudományos alapjául elfogadott ptolemaiosi feltevést, mely a földet helyezi a világegyetem j középpontjába s védi Kopernikust, ki a napot tette centrikus testté. Sőt levonva e tan végső következményeit, felállítja a világok többségé ről szóló elméletét.

Szigorú kritika alá veszi a kor tekintélyét, Aristotelest s különösen az aristotelesi tekintély érvónj'esitésének a filozófiai kutatásban való értékét. Kikel általában a tekintély elvének alkalmazásában tapasztalt visszaélések ellen s elfogadásra ajánlja az ő természetbe isteni szellemet oltó s igy azt átlelkesitö bölcseletét.

Hogy mily nagy bűn volt Aristoteles kár- hoztatása ebben a korbaü, csak úgy értjük meg, ha meggondoljuk, hogy Bruno halála után nehány évtizeddel is még a Sorbonne a katholi- kus egyház ellenségének mondja ki azt, a ki Aristotelesszel ellenkezőt mer tanítani; a fran- czia parlament pedig az ily vakmerőt száműzetéssel sújtja.

Szöknie kell neki is és ő Marburgha menekül, hol azonban türelmetlen és kétekedő természete folytán az egyetem rektorával összekülönbözvén, azt saját házában leszidja, a miért azután itt sincs maradása.

Megfordul még Wittenbergában Prágában, Helmstaedt-ben, Frankfurtban, a honnan végre Mocenigo velenczei nemes meghívására 1591-ben visszatér rég elhagyott hazájába. Szerencsétlenségére tette. Tanítványa, kivel nem tud megférni, följelenti őt az inkvizicziónak, mint eretneket s kivallatása után San-Severino főinkvi- zitor kívánságára Rómába viszik az igazság ki- irthatatlan szeretete és bátor hirdetése miatt sokat szenvedett és agyonüldözött embert.

Hót évet töltött Bruno a szeretet egyházának kegyetlen tömlöczeiben.

Hét évig kínlódott a világosság rajongója a sötét börtönben, a szabad gondolkodás és szó apostola a nehéz fogságban, az igazság szenvedélyes kutatója az elfogultság hatalmában.

1600. február 9-én végre megnjúlt börtönének ajtaja, hogy szabaddá legyen örökre. Az egyház átokkal sújtván, átadta a világi hatóságnak, mely őt, mint javíthatatlan eretneket máglyahalálra Ítélte. Nyugodtan fogadta az itó letet s büszkén és méltóságosan lépett a máglyára, melynek lángjai felpattantották a testi zárakat, hogy a vértanúi halálban megdicsőült lélek átadassák a halhatatlanságnak.

Ha most már megvizsgáljuk, vájjon alkal-