Szamos, 1899. november (31. évfolyam, 88-96. szám)

1899-11-05 / 89. szám

Azt mondják, hogy a mi drága testvér nemzeteink a német meg a cseh, különben is nagyon hasonlítanak a musthoz; azért forron- ganak mindég s azért képződik bennük annyi söpredó k. Tessék elhinni. Azt mondják, hogy Edus bácsi a borellen őrző bizottsági tagságról lemondott. Csak azt nem tudják, hogy megunta a semmitevést, vagy merr., mint előrehaladt kora daczára is jó bor ivó, megunta már a sok rósz bort kóstolgatni. Tessék elhinni. Azt mondják, hogy városunkban egy nyomdafesték finomító gyárat fognak felállítani, mert az iparügyekre fogyasztott nyomda fes­tékkel is, nem kis lendületet teremtünk az ipar támogatására. Tessék elhinni. Azt mondják, hogy november a halottak hónapja. A letarolt mezők, a kiaszott rétek, a hulló el sárgult levelek láttára, ez évben elhunyt jeleseink fájó emlékezete merül fel lelkemben s legújabb hírek helyett kedvem volna egy ver­set Írni, azaz hogy versei sírni, mint gyermek­koromban. Tessék elhinni. Felelős szerkesztő Or. Hantz Jenő. Kómunkatárs Tankóczi Gyula Seiyemdamaszt 75 kriól A hirdetmény egy \ éldánya a „Buda- j pes.i közlöny“ kiadóhivatalának azzal kül­detik meg, hogy azt díjmentesen három ízben közzétenni szíveskedjék, a hirdetmény j másik példánya felperesnek oly felhívással | adatik ki, hogy azt a Szatmáron megjelenő „Szamos“ czimü lapban szinte háromszor tétesse közzé és annak megtörténtét igazoló | hirlappéldányokat ide haladéktalanul ter­jessze be. A hirdetmény 3-ik példánya a községi főbírónak oly meghagyással adatik ki, hogy azt a községben szokott módon hirdesse ki és az annak megtörténtét igazoló hatósági bizonyítványt ide jelentés mellett azonnal küldje be és egyidejűleg intézkedjék, hogy a községi kataszteri munkálatok a kitűzött határidőben az eljáró biró hivátalos haszná­latára engedtessenek át. Szatmár, 1899. okt. 2-án. Szoboszlay, kir. tszéki biró. megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lanok becsárának 10% át St3 forintot készpénzben vagy az 1881. LX. tcz.42 §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. tcz. 170 § a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elis­mervényt átszo'gáltatni. Kelt Szinérváraljan, 1899. évi julius hó 29-ik napján a kir. jbiróság miit telekkönyvi, halóság. Szabó, kir. aljbiró. 786.—1899. gt. szám. Hirdetmény. Szatmárnémeti szab. kir város tulaj­donát képező „Homoród korcsma“ közvetlen a szatmárhegyi országút mellett a bérlő el­halálozása folytán azonnal haszonbérbe adó, mely czélból f. év november 8-án d. u. 2 órakor alulirt hivatalánál, 20 Irt bá­natpénz leiétele mellett nyílt árverés tartatik. szatmárit, 1899. november hó 2. Pethő György gazd. tanácsos. 14 Irt 65 krig métereukénr — valamint fekete, fehér és sziiies Henneberg-selyem 45 kitől 14 fit 65 kiig méteren­ként — a legdivatosabb szövés, szili és mintázatban Privát fojyazztóknak posrabér és Vámmentesen, valamint házhoz szállítva, — mintákat pedig postafordultával küldenek. Henneberg G. selyemgyárai (cs. kir. udvari szállító. ZÜRICHBEN. Magyar levelezés. Svájczba kétszeres,evélbél.eg ragasztandó. ad. 12709—1898. mb sz. Végzés. Silberman Józsefnek Berkeszpatak köz­ség főbírája és általa a többi birtokosok ellen, Berkeszpataka község határának tago­sítása iránt folytatott perében a 12709—98. mb. sz. alatt kelt végzéssel elrendelt elő­munkálatok megkezdésére határidőül 1999. évi deczember 5 ik napjának d. e. 10 Óraja Berkeszpatak közsé­gébe kitüzetik, a mikorra ismert érdekeltek jelen végzőssel, az ismeretlenek pedig a „Bu­dapesti közlöny“ és „Szamos“ czimü lap­ban, valamint a községben közzéteendő hir­detmény által az alulirt kir. törvényszék} biró elé a törvényes következmények terhé­vel megidéztetnek. Egyszersmind a birtok rendezési mér­nökök felhivatnak, hogy a kik ezen ügyben a működő mérnöki teendőket elvállalni szán­dékoznak, a szerződési pontok előterjesztése mellett ajánlataikat az eljáró biró, vagy. az érdekelt felekhez küldjék be. 783-1899. gt. sz. Hirdetmény. Szatmárnémeti szab. kir. város a jövő 1900. évben szükséges irodai szereknek beszerzése czéijaból f. év. november 2-ánt hí:detett árlejtés a városi tanács 8954 sz végzése következtében elhalasztatik f. év november 11-én d. e. 10 órára Egyebekben az október hó 17-én 727, 1899. gt sz. alatt közzétettek hagy tnak érvényben Szatmári, 1899. évi október hó 31-én. Pethö Györpy gazd. tanácsos. 2951 899. iksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szvaraliai kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság Közhírré teszi, hogy Venglárcsek István és Fernye Demeter végreh.jta’óknak Szakács Gyula és neje Strempel Róza végre hajtást szenvedők elleni végrehajtási ügyéből kifo­lyólag a salmareana lak. é" Ili elintézet javara Fer­nye Demeter ellen 1300 Irt tőkeköveteles és jár. iránti végrehajtást ügyeben a szváraljái kir. járás- bíróság terű eten levő Sz.-váralja községben tokvő, a szinérváraljai 1119 sz. ijkvbei A f 1 r. 244 hrsz a. bevezetett há'astolekie az aiverést 514 fiiban ezennel megállapított kikiáltási atban elien- delte és bogi, a fennebb megjelölt ingatlan az 1899 november 21-ik napján d. e. 10 órakor ezen kir. jbiróság, mint tavi hatóság hiva a'i helyi­ségében megt irtandó n rilvános árverésen megállapí­tott kikiáltás áron alól is elada ni fog Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lanok becsárának 10%-at vagyis 51 forint 40 krajezárt készpénzben vagy az 1881, évi LX, t.-cz. 42 §-ában jelzett árfolyammal számított óva­dékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez le­tenni avagy az 1881. évi LX. t.-cz. 170. § a él teimében a bánatpénznek a bit óságnál elő'eges elhelyezeseről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szváralján 1899 julius h > 11 -én a szváraljai kir. jbiróság mint telekkvi hatóság. Szabó, kir. aljbiró. 3873- 1899. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. jbitósag, mint telek­könyvi hatóság közhitté teszi, hogy a Hatnia- í reana tak. és hitelintézet végrehajtatnunk Bok- ries Póska Mária végrehajtást szenvedő elleni 244 frt tőkék öv. es járulék ai iránti végrehajtási ügyeben a szinérváraljai kir. jbiróság területén levő j Komorzán községben fekvő, a ko norzám 17 sztkv- ben A I. 1 és 3—10 sz. a. foglalt belső es külső j birtokra az átverést 330 fiiban ezennel megá la­pított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1899. évi november hó 24-ik napján, délután 2 órakor Komorzán köz­ségházán ti megtartandó nyilvános árverésen a 776—1899. gtsz. Hirdetmény. Szatmárnémeti sz. kir. város tuiajdoná/ tépező Vörösmarty-utcza 60. sz. házastelek: a hozzá tartozó kertel, vagy annélkül, 1900. február 1-től több évre haszonbérbe adatik f. év november 12-én d. e. lo órakor a gazd. tanácsosi hivatalban tartandó árverésen. Kikiáltási ár kerttel együtt 500 írt, mely ószegr.ek 5 százaléka báratpénzül le­teendő, — minden további teltétel alóliroti hivatalban megtudható. Szatmárit, 1899. november 2. Pethő György gazd. tan. 753 1899. gtsz Hirdetmény. Szatmárnémeti sz. kir városnak „Felső Körtvélyes“ dűlőben fekvő 154 kh. 781 négyszögöl terü­letű birtokrésze, mely a szatmárhegyiut, Homoródpatak és letarolt Darvaserdő között terül el, 1900 é\ január ho 1-től kezdődő 5 évre, nyilvános árverésen haszonbérbe adatik f. évi november lió 23-án d. e. 10 órakor a város gazd. tanácsosi hivatalában. Az árverésen nyíltan vagy zárt ajánl a tilag résztvevők, a kikiáltási 900 fit árnál 10%-át bánatpénzül letenni kötelesek, min den többi feltétel alólirt hivatalában közölte' tik az érdeklődőkkel. Kelt Szatmáron, 1899. november he 3-án Pethő György, gazd tanácsos. Eladók különböző piramis alakban nevel d i s z - f ä k cserjék, bokrok; őszi és téli nemes faj al ma, körte és baraczk fák Modus Lajosnál. a tűzoltó őrtanyán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom