Szamos, 1899. november (31. évfolyam, 88-96. szám)

1899-11-02 / 88. szám

XXXI. évfolyam Szalmar, 1899. csütörtök, november hó 2, SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap es csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A szatmárhegyi iskola államosítása. Megindult városunkban a mozgalom az iskolák államosítása dolgában az egész vo­nalon. Ma holnap az átadas is meglesz, ámde még mindig vannak olyan kérdések, a melyeket tisztázni kell és a melyeket könnyeden venni nem lehet. Czélom ez al­kalommal föihivni a figyelmet azon helyzetre, melyben a szatmárhegy íog állani az isko­lák államosítása után. Nem arról az oldaláról akarok szólani az államosításnak, a melyet a szigorúan vett tanügy megkíván, mint a minő az iskolák­nak a hegyen leendő elhelyezése és a kellő számú tanerők beállítása, mert ezt az állam úgyis - remélhetőleg — a kívánalmakhoz mérten fogja megoldani. Ugyde van főké­pen még egy fontos megoldandó oldala e kérdésnek, mely bent a város belső terü­letén már úgy látszik meg lesz oldva, mig a hegyre nézve megoldása hibás és téves irányban indul. A városi tanács megkereste a nagy­bányai ev. ref. egyházmegyét, mint a szat­márhegyi iskolafentartó-testület első fokú íelettes hatóságát az iránt, hogy az iskolák államosítása esetére gondoskodjék a vallás- tanitás és a kántori teendők ellátásáról. A tanács hihetőleg a népoktatási törvény után indult el, mely kimondja, hogy „a vallásta- nitásról az illető felekezetek tartoznak gon­doskodni“ s egyúttal az éneklés teendőiről való gondoskodást is oda tolja egyszerűen SZERKESZTŐSÉG : Rákóczj-utcza 9 sz. KIADÓIDVATAL: Rákóczy-uteza 9. sz. M nde.iuemü dijak Szatmaroo, a lap kiadóhivatalaban fizetendők az egyházra, mert hiszen az kizárólag egy­házi ténykedés. És itt van a tévedés! Ha az államosításból az egyházra vagy tagjaira nézve valami anyagi haszon háramlanék, akkor volna ezen gondolkodás­nak némi jogosultsága; ha az államosítás az egyház hozzájárulásával történnék, mint máshol, akkor még lehetne a szatmárhegyi egyházat, más községek iskoláinak államo­sításánál követett eljárással egy kalap alá venni, de oly sajátságos helyzete van az ál­lamosításban jelzett egyháznak, hogy ez a helyzet — mely rideg elbánás esetén léte­zését támadná meg — szintén különleges eljárást követel. Ugyanis a hegyi 'tanítók a várostól kapták fizetősöket, abból a községi adóból, . melyet a város pénztárába a lakosok bcfi- í zettek. Ezen az évi járulékokból nyújtott fizetésen kivül kapnak még a hegyi tanítók ■ 20 — 20 hold „termőnek“ nevezett lóidét, a melyért haszonbérül holdanként 2-2 irtot kapnak Ezért az összes fizetésért tartoznak a tanitók ellátni az egyházi teendőket is. Tudjuk, hogy a város úgy adja át is­koláit az államnak, hogy az eddigi hozzá­járulást továbbra is megadja. Már most tehát ha a hegyi egyház a tanitók által eddig végzett teendőket ellátni akarja, azt csak úgy teheti, ha híveire uj terhet vet ki. Az eddigi fizetésben nem volt az ki­mutatva — nem is gondoltak soha erre — hogy mennyi ebből a kántori és mennyi a HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. fjyiíttér sora 10 kr. tanitói illetmény, most azt igy csak mos­toha módon megállapítani, és a 20 hold föld jövedelmére oda utasítani az egyházat, nem helyes eljárás. Mert igen, akkor érthető volna ez, ha vagy leszálittatnék a hegyiekén a községi adó oly mértékig, hogy a leszál­lított összeget az egyházi teendők ellátásáért oda adhassák, vagy pedig az eddigi fizetés­nek egy része, mint kántori illetmény oda adatnék az ezen teendőket végező tanítónak. Ámde nem ez kontempláltatik, hanem minden hozzá járulás nélkül csak utasittatik a hegyi egyház, hogy gondoskodjék magá­ról a hogy tud. Nézzük csak közelebbről ezt a dolgot. Az a magas százalékú pótadó a hegyieket épen úgy terheli, mint a város lakosait, Én legalább igy tudom. Az a pótadó pedig elő­állott nagy részben, színház, kaszárnya- építés, vashid, makadám, aszfalt s a többi szükségletek folytán, hogy a villám vilá­gítást ne is említsem. És most már kér­dem, vájjon mi nagyobb hasznát veszik e drága dolgoknak a hegyiek — az egy vas- hidat kivéve — mint a vetési, udvarii, vagy pálfalvai lakosok ? Es ha azok e terhet ön­megadással viselik, nem jogosan megköve­telhetik-e, hogy az iskola kérdésében, mely­nek egyedül veszik közvetlen hasznát, ugyan­olyan elbánásban részesittesenek, mint a bel­város lakosai ? Menjünk még tovább! Az igértetik, hogy az egyik tanitó köteles lesz az egy­Halottak napján. Kiket életükben gyakran sértettél meg, Szeresd a sir ölen nyugvó holtakat, Rejtsd őket fészkébe szived melegének, Jobb nekik ott, mint a fagyos főid alatt. Elhagyták örökre e szegény világot, Lelkűk gazdagabba, szebbe költözött, De, kiket szivük itt boldogitni vágyott, Nem lelik fel ott az égiek között. Mig te mámorában a földi élveknek Gondtalan üríted üdvöd serlegét, A magány fagyában valójuk megreszket S pillantásuk szomjún révedez feléd. O, ha gondolnál még a letűnt napokra ! O, ha feltámadna újólag a múlt S emléküket gyászod ringatná zokogva ! De hajh! a régi kép régen elfakult! Feléd közelednek álmodban, imetten S hogy melletted vannak, meg nem érezed, Szemükben jóságos fény honol szünetlen, Ab, de rokonfénynyel nem felel szemed. Mely szivük s tenszived egykor áthidalta, Megszakadt immáron minden érzelem, Kiengesztelésül biztató szavadra Hasztalan epednek hosszú éveken. Árnyba borult éltük csöndes országába’ Egyre bántja őket egy bús gondolat: Hogy, mig kész örömmel szivük megbocsátua, Megdermedt ajkukon szó már nem fakad. E napon legalább olvadjon a kéreg, Mit kebled köré vont a lót zord jege, Kiket életükben gyakran sértettél meg, Ölelje körül ma szived melege. Menj a temetőbe s bantukra borulva, Ontsd reájuk dúsan forró könyedet, Mígnem észrevétlen oszlik lelked búja S gyászod éjjelén át vigaszfény dereng. Szeresd a holtakat, kik ott lenn nyugosznak, Adj szivednek mélyén rejteket nekik S ők éber gondjával őrző angyaloknak Sorsod boldogságra, üdvre vezetik ! Szabados Ede. Köd. Körültem hömpölyög fehéren némán. Mintha el akarna temerni. Mintha megérdemelném. A múltat inkább. Azt a ködös őszi reggelt, amely úgy nehezedik az agyra, mint ez a szürke semmi a didergő piros virágra. A mikor majd szerte foszlik, mikor egy halvány sárga sugár utat tör magának addig a piros virágig, s mikor már az az árva virág nem didereg többé: itt hagy­lak titeket emlékeim s futok tőlletek messze na­gyon messze, hogy ne érhessetek el, hogy ti is múljatok el, mint a köd, ez a szürke semmi. Futok a sírig. * * * Ilyen ködös őszi reggel volt. Sugár nélkül, élet nélkül. Csak az a szőke lány, ő volt az őszi élet középpontja. Hófehér ruhában egy didergő fehér virág. Nem akartam, hogy elpusztuljon. Keblemre vontam édesen gyöngéden, hiszen olyan ködszerü volt. S ott is remegett. Mintha ón is csak egy ködgomoly lettem volna, mintha én is csak azért találtam volna reá, hogy tovább gyötörjem, hogy tovább tartson a szenvedése, a haldoklása. Felkelt a nap. Eloszlott egy pillanatra a köd. Aztán mikor ott a keblemen valami kéjes érzés derengett át a lelkén, mikor látta, hogy én nem hagyom egyedül ott a puszta közepén, hanem magammal viszem abba a kellemes kis otthonba, a hol ö is lehet megelégedett: olyan hálásan nézett reám, úgy meg akarta köszönni a jóságomat. Csakhogy csak zokogni tudott. Érez­tem, hogy mondani akar valamit, de nem tud; éreztem, hogy nem szabad elhagynom, mert ha visszatér az a szürke halál az az ijjesztő köd, őt elviszi magával, eltemeti. Zokogása olyan volt, mint ősszel a haldokló madáré. Selymes szőke haja leomlott hófehér nyakára, ruhája Előfizetési ár: Egész évre 4 frt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre l írt. Egyes példány ára 10 kr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom