Szamos, 1899. szeptember (31. évfolyam, 71-78. szám)
1899-09-21 / 76. szám
XXXi. évfolyam Szatmár, 1899, csütörtök, szeptember hó 21, 76-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A • SZÁTMARMEGYEI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 4 frt. — Félévre 2 Irt. — Negyedévre 1 frt. Egyes példány ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. j M ndeanemü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyiittér sora 10 kr. Meghívó. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület f. hó 27-én szerdán d. e. 11 órakor Szatmáron a városháza tanácstermében & választmányi ülést tart, melyre a választmány tagjait meghívom. Tárgy: Folyó ügyek elintézése. Szatmár, 1899. szept. 20. Br. Vécsey József elnök. j hol bűbájos varázslattal lopódzik lelkűnkbe emléke a költőnek, ki emlékezni, szeretni, lelkesedni s a hazáért meghalni tanított. A költő halálának 50-ik évfordulója alkalmából előbb ama csatatérre zarándokolt el a magyar, hol a hazájáért küzdött legnagyobb lélek dicsőült meg. A jövő vasárnap az élő kegyelet Nagy-Károlyba s onnan Erdődre vezet irodalmi társaságokat, egyleteket. testületeket és egyesek ezreit, hogy megnyissák szivöket azokon a helyeken, hol a köitő kimagasló életmozzanatai voltak, hol az emlékezet elevenítő hatásának varázsa oly közel hoz a Petőfi nagy szelleméhez bennünket. Minden alkalom, midőn e helyeken megfordulunk, gazdagabbá teszi az emlékezés eleven erejénél fogva érzelemvilágunkat; de a mikor együttesen ezren és ezren jelenünk meg s egyszerre dobban meg a szivünk egy gondolatra, egy eszmére, egy érzésre: e lelkesedés hatalmas árja úgy tetszik, mintha imádsággá avatná fel azon érzelmeket, melyeket külön-külön átéltünk s magával ragadó széles medrü folyammá mélyíti ki azon benyomásokat, melyeket külön-külön szereztünk. A szabadság, szerelem örökéletü költőjét ünnepelni megyünk. Lehet-e nagyobb, lehet-e szebb dolog, mint ünneplése a magasztos szerelemnek, I mely az ember életét is legalább egyszer az életben ünneppé teszi ? Lehet-e fölemelőbb, mint a szabadság eszméjének ünneplése, melynek győzelmén ünnepi imádság kél egy egész nemzet ajakán ? Nemzeti ünnepeink közül egy sincs, mely magasabb eszmények dicsőítését zengené, mint az, melyen Petőfi emlékünnepét üljük. Megyei társadalmunknak az lesz a legkimagaslóbb ténye, eseménye, njidőn a nagyok legnagyobbikát megkoszorúzza Apáink megszentelt emléke is föltárnád lelkűnkben, midőn Petőfinek emlékünnepet szentelünk. Hiszen apáink lelke egygyé forrott a költő leikével, mikor szerelmi dalát, csatariadóját hangoztatta s a szabadság fenséges küzdelmét a költővel együtt meg- harczolta. Nemzeti dicsőségünk örök napjából vetődik egy sugár reán c is, abból a fényes napból, melynek melegét annyi millión érezzük és annyi millión fogják érezni ezután is. Ünnepeljen ama napon zavartalan eszményi tiszta összhangzásban mindenki s gyújtsa tel az emlékezet világát annál az oltárnál, mely a költő keblének szentegyházában állott s a melyen Petőfinél igazabb szívvel soha senki sem áldozott! M Petőü-ünnep Nagy-Károlyban. Minden magyar ember szive feldobban, mikor megyénk határát átlépi s közelébe érzi magát azon helyeknek, hol Petőfink, életének legköltőibb szakát élte. Erdőd, Költő, Szatmár, Nagy-Bánya, Nagy-Károly, S.-M.-Berkesz és a többi helyek, hol Petőfi egy-egy elhatározásához egy-egy eszméjéhez inspirácziót nyert, mily meghatóan kedvesek nekünk! Itt járt, itt élt (3. A legmélyebb és leglángolóbb szerelem esküje, milyent a világ csak valaha ismert, ebben a kápolnában hangzottak el; a boldogság legmelegebb lészke ama helyen volt. Ez a fa, ez a tó, ez a ház, a hol ezt meg amazt a ragyogó költeményét irta ! Sohasem érezzük annyira a hely megragadó hatását, mint épen ezeken a helyeken, Ä Gyurkovics lányokról. Műkedvelői előadás. 1899 szept. 16. és 17-én. Azt kérdem mindenekelőtt, szabad-e egy, műkedvelői előadásról beszámolni a nélkül, hogy a beszámoló tolla mód felett ne hizelegjen Hát bizony, — hagyjuk fen az igazság! Istenasszonyának szemkötőjét és valljuk be, hogy a műkedvelőkkel egy kicsit furcsán vagyunk. Ha már közszükséget képez, hogy szinda- rabot adjunk dillettans művésznőkkel és művészekkel, a legelső kemény dió : a darabválasztás. Amikor már ez szerencsésen feltöretett, akkor jön egy még keményebb dió: a szereposztás. E kettő között azonban a rendezőség azon töri a j fejét, vajon drámát, vagy vigjátékot, avagy bohózatot adjon-e a társaság, — mert ha drámára esik a választás, hát legtöbbször* az a resulta- tum, hogy mégis jobb lett volna egy vígjáték, ellenkező esetben a tapasztalat az, hogy talán í egy drámai előadás több sikerrel járt volna. Summa-summárum, a dolog nagyon bajos és a vállalkozás veszélyes. Ha azt mondom, hogy nálunk a műkedvelői szini előadások — hál’ Istennek — többnyire jól sikerülnek, legyen bár ebben igazság is, — megvallom, hogy e kijelentésben meg van | az az általánosan ismert és általánosan kötelező mellék gondolat, hogy a műkedvelői előadásoknak muszáj sikerülniük. Nem lehet, nem szabad annak nem sikerülni. Elvégre nem vagyunk professzionisták és amit tudunk, azt tessék elismerni és nem birálgatni más szemüveggel. Legitimáljuk mintegy műkedvelőink tehetségét, színpadi geniejót és rósz néven vesszük, ha a j néző műkedvelői árban megszabott jegyét megváltva, ennek drágaságához mért élvezetet merne kívánni. Tessék még hozzáadni, hogy az illető egyszersmind jótékony czélokra is áldozott, — már pedig jótékonynak lenni és élvezetet is követelni, ez valóban merész követelés és u. n. „rut hálátlanság.“ Igen, igy van — egyrészről. De van egy másik rész is és nem habozom j megmondani, van egy kis: kulturális rósz. Nemcsak az a fő, a lényeg, hogy anyagi jövedelem legyen, de várunk egy piczinyke műélvezetet és mégis, mintha kívánatos volna, hogy annak a színpadon mozgó alaknak valamivel több köze legyen a művészi érzékhez, mint nekünk, nézőknek és ami ezzel jár, némi kiválóság akár a temperamentum, akár a hang, orgánum, akár alak, vagy akármi tekintetben. De nem jó az alkalom, hogy bővebben szóljak ezekről. Az elmondottakat csak azért bocsátottam előre, miért igazat szeretnék és aka-i rok mondani a szombat és vasárnap esti előadásról. Nem tudom, kinek volt a gondolata, de bizonyos, hogy pompás eszme volt műkedvelőinkkel a „Gyurkovics lányokat“ előadatni. Ez sem nem dráma, nem is olyan stilszerü vígjáték, mely csak akkor élvezhető, ha orsóként perdül le, — hanem egy édes — bájos életkép, melyet műkedvelőknek lehet előadni. Alig hiszem, hogy nálunk jobban sikerűit volna egy műkedvelő előadás, mint ez. A szereposztás igen jó, az öszjáték hibanólküli, sőt az egyes karakterisztikus alakok ábrázolása meglepő jó volt. Hogy dr. Vajay Imre urnák fényes rendezői kvalitásai vannak, — erről azt hiszem mindenki meggyőződhetett. (Csak az a szerény megjegyzésem van, hogy sokkal jobb lett volna, ha a rendező ur nem bassus hangú súgót alkalmaz, — hisz úgy sem volt szükség súgóra.) A szereplőket illetőleg, a Gyurkovics lányok kreálói közül Nagy Ilonka k. a. (Katinka) az egész estén át fényes csillagként ragyogott. A kissaszonytól hallottunk már több monologot és dialogot, láttuk játszani egy- és több felvonásos darabban és bár mindig kiválóan játszott, de alakitó képességéről igazán csak most győződtünk meg. A Katinka“ szerepében annyira graciozus, olyan bájos és olyan yógtelenül diskrét volt, hogy a kisasszony valósággal hivatottságot árult el a művészpályára. A Magyar-szinházban láttam a Gyurkovics lányokat, de ilyen „Katinkát“ bizony nem. A „Miczike“ hálás szerepét Nagy Ella k. a. játszotta az; 1 az otthoniassággal, kedvességgel, pajzánsággal, melyet e szerepben csak elképzelni tehet. A közönség öt is elhamozta az ovációkkal. Csinosan játszottak a többi Gyurko-