Szamos, 1899. augusztus (31. évfolyam, 62-70. szám)
1899-08-31 / 70. szám
XXXi. évfolyam Szaímer. 1699. csütörtök, augusztus hó 31. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap es csütörtökön A SZ ATM ARME GYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 70-ik szám. r:;! Előfizetési ár: Egész évre 4 írt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre I frí. Egyes példány ára 10 kr. SZERK-SZTŐSÉtt : Ráköczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákéczy-utcza 9. sz. M udeanemü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetéfa mellett a legjutányosabb árban közőltetnek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. Mezőhegyessel összekötve a szegedi kiállításra utazó csoportba felvetői iránt jelentkezni még mindig lehet, III-ad osztályú 9 frt 50 kr., illetve II od osztályú 15 frt 50 kr. költség elő leges lefizétése mellett a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatalában. — A csoport 4-én, hétfőn este 7 órakor indul Szatmárról. Még egyszer a szülőkhöz! Véget ért a vakáczió. A szülő teje pedig abban fő, milyen pályára adja gyermekét. Rendszerint a boldogulás vagy véletlen- ség vezetik az uj nemzedéket a kenyérszerző foglalkozásokhoz, nem pedig a hajlam, teher ség és vérmérséklet. Korszellemünk is oly szerencsétlen, hogy az ifjúságot a gyakorlati foglalkozások mellőzésével az elméleti ismereteket igénylő pályák félé vonzza. Ha a korszellemnek ez a követelése azért történnék, hogy a jövő nemzedék kulturális színvonala emelkedjék és a nemzet szellemi tőkéje meggyarapodjék, akkor nem örvendhetnénk eléggé e jelenség fölött. Egy talizmánt nem vivén a középiskolába tóduló növendék, a tehetséget, ezek a reményteljes pályák a félúton megtörnek, mint a homokban elvesző folyócska, mely nem tudja elérni a tengert, az ut közepén elvesztve önbizalmát a proletá ok számát szaporítja. Mondanunk is felesleges, hogy napjainkban mind sűrűbben találkozunk a I társadalom e szánalomra méltó alakjaival, a szülői nagyralátás e szerencsétlen áldozataival. S a szülők a sok keserű tapasztalás után sem tudnak kiábrándulni a tudományos láztól. Megbocsátható hiúságukban a reális foglalkozások felé kicsinyléssel tekintenek és ellő gult szemeik nem veszik észre a tudományos pálya árnyoldalait Pedig társadalmi s nemzetgazdasági szempontból tekintve a dolgot, kiszámithatlan előnyökkel járna, ha az ifjú nemzedék fokozódó vágygyal fordulna a reális foglalkozások mivelése felé Feltétlenül bizonyos, hogy iparunk és kereskedelmünk mindaddig nem lesz, mig az ifjúság lelkületében a reális irányzat erősebb gyökeret nem ver és mig abban az áramlatban, hogy mindenki szellemi munkája után akar megélni, jelentékeny apadás nem nem áll be. Ha már egyszer megértenék a szülök, hogy a szellemmunkára feltétlen rátermettség kell, mert rátermettség nélkül derékban törik az „úri“ pálya s nem ur lesz, hanem fehér rabszolga, csak szellemi napszámos, a ki csekélyebb bérért szolgáltatja a szellemi munkát, mint az igazi kérges tenyerű napszámos a maga semmi előtanulmányt nem igénylő fizikai munkáját. A legtöbb szülő beleesik abba a hibába, hogy észbeli tulajdono' kai nem ékeskedő gyermekét erőlteti tudományos pályára, ezen a páiyán nyomorog, pedig nem lehetetlen, 1 hogy a mit a természet szellemben megvont tőle, azt bőven kárpótolta gyakorlati foglalkozású téren pl. kézügyességben. Ezen téren nevet s boldogulást szerezhetne De a korszellem sorompót tesz, meg a szülő előítélete. A szülőknek nem szabad a hiúság szaván s egyes kecsegtető sikereken megindulni. Gyermekeik képességes hajlamaik legyen irányadó s ekként válasszák meg gyermekeik számára a pályát. Bár a gyermek maga tárja íöl a képességeket nyitott könyv gyanánt, mégis miután a szülői szemek kritikája sohasem elég erős, részrehajlatlan, helyesen teszi minden apa, ha a gyermek tanítóját és a család egyéb elfogulatlanul Ítélő barátait is meghallgatja. Elhamarkodott pályaválasztás egyenlő a gyermek jövőjének tönkretételével és a tévesztett pálya egyszersmint veszteséget is jelent egy más foglalkozású ágra nézve, hol talán kiváló haszonnal érvényesülhetett volna. Ezt vésse leikébe minden szülő s akkor sohasem jut abba a helyzetbe, hogy késő megbánás kenyerébe harapjon. De vésse a leikébe azt a másik igazságot is, hogy a társadalom tisztelete, szerencsére a közszellem egészséges változásával, A papucs. Elbeszélés. — irta: Guy de Maupassant. — Egon gróf kora reggel óta a parkban bolyongott s a szép Valentinra gondolt, akit nőül venni szándékozott. A kiszemelt ara hozománya legkevésbbé sem foglalkoztatta öt, mivel gazdag volt, de tetszett neki az a gondolat, hogy majdan e mérhellen park urává lesz s ennek eleve megörült. Még eddig nem tett szerelmi vallomást. Tudta, hogy Valentin anyja amúgy is örömmel fogadja őt vejéül s egyetlen szavába kerül, hogy az ifjú urbőlgy odanyujtsa neki* fehér kezét. Azonban azt tartotta, hogy a dolog nem olyan sürgős. A kastélyban ma nagy társaság volt jelen, ő tehát a parkba menekült, a hol nem zavarta senki. A park mindenfelé zöldült és virágzott, hogy öröm volt látni. Hosszas járás után végre, árnyas utak la- birintjébe tévedett Egon s egy napsugaras tisztásra jutott, melyet magas fenyők zártak körül. Eközben azt gondolta, hogy valamelyik kereszt- utón majd szemébe tűnik a kastély tornvocs- kája s az Útmutatásul szolgálhat neki a visszatérésre. Valahol a fák között vizlocsogást hallott és csakhamar egy halkan folydogáló patakot vett észre, mely kavicsos medrében, tiszta habjaival átfurakodott a zöld bokrok között. A liliomok és egyéb mezei virágok a helyüket nedvesítették a csöndes vízfolyásban s az ifjú gróf, ki gyönyörtelve nézte ezt a kedves játékot, hirtelen észrevett valami tárgyat és csodálkozó felkiáltásba tört ki. Egy papucs, egy kicsi barnavörös papucs úszott az árral, megakadva néha a kavicsokon, mig eltűnt a zöld növényzet között, hogy aztán ismét előbukkanjon a réten. Egonnak úgy tetszett, mintha soha még kisebb papucsot nem látott volna. Nyomban átugrott egy vizrehajló fűzfa törzsén és miután czipőit a vizes fűben megáztatta, egy hosszú vesszőt tört le magának s annak seggitsógével partra húzta a gazdátlan jószágot. Megvárta, mig a napon megszáradt s akkor zsebébe csúsztatta . . . Nemsokára aztán megtalálta a helyes utat és visszatért a kastélyba, hol éppen reggelire csöngettek. Valentin már várt reá. Arezán rózsás pir ömlött széjjel, mikor őt megpillantá, akit álmaiban már vőlegényének nevezett. A leány magas, karcsú, barna, szóval bájos volt, ámbátor a korai időhöz képest túlságos gazdagon öltözködött. Azt tartotta: mit ér a gazdagság és pénz, ha úgy öltözködnék, mint bármely szegény leány. Egoii gyengéd csókot nyomott keze fejére, azután a kissé még nedves papucsot zsebéből előhúzva fölmutatta. — Találtam, — szólt. — S minthogy szerintem őn az egyedüli, aki ily parányi papucsot viselhet, kérem, hagyja meg nálam. Ez legyen talizmánom és — tette hozzá érzelgős hangon - egyúttal édes reményem is . . . Valentin szigorúan összeránczolta szemöldökét. — Ez az ócska czipő nem az enyém, — felelt kevélyen, — tehát nincs is mit kérnie. Ha azonban úgy tetszik, tartsa meg. Ezzel anyjához sietett, kihez suttogó gyors szavakat intézett. A két nő a távolból Egont szemlélte, ki zavartan állt helyén, — a papucscsal kezében. — Én százszoros szamár: — mormogott maga elé. — Miért nem gondoltam mindjárt, hogy a kis papucs nem is fér a lábára! De te- ringette, vájjon kié lehet? A kastélyban Valentinen és anyján kivül más nö nem lakott, tehát fölhagyott a további kutatással, sőt inkább azon volt, hogy a megsértett ifjú hölgye kegyét visszanyerje. Valóban oly szeretetreméltó volt, hogy Valentin még amaz _ este egy virágot nyújtott át neki csokrából Éjszaka nyugodtan, boldogan aludt, — a barnavörös papucsról megfeledkezett. Midőn Egon másnap fölébredt, tekintete a papucsra esett, mely előző napon oly óriási tapintatlanságba keverte. Gyorsan felöltözködött s a park tegnap bejárta helymit kereste föl, Mertz Józsefnél, Deák-tér, Keresztes ház, kaphatók iskolába járó fiú és leánykáknak szükséges kész fehérneműek, zsebkendők, váczi kötött harisnyák, esöernyök, kesztyűk- uyakkendök, nadrágtartók, fésűk, haj, ruha és fogkefék, mosdószappanok, iskolai táskák, kalapok és minden más szükséges áruczikkek a már irmert legszolidabb árban.
