Szamos, 1899. július (31. évfolyam, 53-61. szám)
1899-07-27 / 60. szám
a mely javaslatokhoz a folytatólag tartott gazdasági szakbizottsági ülés mindenekben hozzá 1 járult s a felszóllamlásokból következtetve, mivel csak egy szó emelkedett az építés ellen, befejezettnek lehet tekinteni, hogy ezen városunkra s ennek társadalmi életére nagyon fontos ügy, mely p. ü. tekintetben a törvényszéki palota építésével is erős kapcsolatban áll, a biz. közgyűlésen is kedvező megoldást nyer. Különben a bizottsági tárgyalásokkal legközelebb még bővebben is fo- í gunk foglalkozni. * A szatmárnémeti iparos ifjak köre halhatatlan költőnk Petőfi Sándor dicső kimúlásának 50 éves fordulója alkalmából f. hó 30-án vasárnap este fél 9 órakor a kör helyiségében emlékünnepélyt rendez. A műsort vasárnapi szá munkban közöljük s a meghívó belépőjegyül szolgál. ® Bocskay-utcza rendezését a közgyűlés már rég elhatározta, s annak idején fel is terjesztetett az ügy a belügyminisztériumhoz azon régi s a miniszter által is hosszú időn keresztül elfogadott gyakorlatnál fogva, hogy az ily j kisebb rendezéseknél soha sem vétetett igénybe I a törvénynek azon intézkedése, hogy mint ingatlan tulajdon elidegenítése vagy szerzése kü- j lön közgyűléseken tárgyaltassék. Most azonban vissza küldte a határozatot a már említett tör j vényszerü eljárás végett, a mi azt fogja eredmé- j nyezni, hogy a közgyűlésnek permanentiában kell állani, miután az ily apróbb rendezések elég gyakoriak s a közgyűlés pedig csak har j madszori összehívásában vagyis akkor szokott határozatképes lenni, mikor a tagok számára! való tekintet nélkül hozható határozat. * Az iparos olvasókör augusztus 1-vel ideiglenesen helyiséget változtat. A szabó és szücs-ipartársulat ugyanis Kazinczy-utezai épületét átalakítván, a körnek ki kell költözköni s bár már a kór telket vásárolt Csokonay -utczáu, mégis az épület felállításáig alkalmas helyről kellett gondoskodni s az előterjesztett kérelem folytán a tanács megengedte, hogy addig mig a régi törvényszéki épület építési vagy' más czólokból a város által fel nem hászuáltalik, a földszinti s közelebb az adókivető bizottság működési helyéül szolgáló földszinti szobákat hasz uálatba vehesse. * A spiritizmusról szóló és a budapesti tudomány egyetem hittudományi karától a Horváh-féle jutalommal kitüntetett művére hirdet előfizetést W olkenberg Alajos dr. tanár (Szatmár, papnevelde.) A mü most van sajtó alatt és augusztus hó közepén megjelenik 17—18 Ívnyi (nagy nyolczadrét) terjedelemben. Megrendelhető szerzőnél ; ára 2 frt fűzve, egészen vászonba kötve pedig 2 frt 50 kr Az összeg- beküldése után szerző müvét bérment.ve küldi. * 20 krért egy tanyai gazdaság. A Gaz dasági Egyesületek Országos Szövetsége ez idén rendezi első mezőgazdasági kiállítását S'.egeden. E kiállítással kapcsolatban egy' tárgysorsjáték is rendeztetik, melynek húzása a kiállítás utolsó napján — szeptember 10-én — tarta,tik meg. Az első főnyeremény 50 000 korona érték, melyet' a sorsjáték rendezésére szövetkezett intézetek j készek készpénzben, vagy egy szegedi mintaszerűen berendezett tanyai gazdasággal is meg | váltani. A többi nyereményt főleg kiállított gaz I dasági gépek és eszközök képezik, melyek szintén beválthatók készpénzre. Kötelességünknek tartjuk olvasóink szíves figyelmét e sorsjátékig fel-1 hívni, tekintettel arra a hazafias és közhasznú czélra, a melyet az előmozditaui igyekszik, annál j is inkább, mert egy-egy sorsjegyet a legszegé | nyebb ember is megvehet, lóvén ára csak 20 kr. í Mint értesülünk e sorsjáték iránt szokatlan élénk j az érdeklődés s a sorsjegyek nagy kelendőség- j nek örvendenek. Nyilttér.') Értesítés. Szatmár város és vidéke igen tisztelt közönségnek becses tudomására hozom, hogy elhunyt férjem Berk y Dezső fényirdáját -- egy teljesen képzett szakember vezetése mellett — továbbra is fen tar torn s kérem becses j pártfogásukat. Szakmaron, 1S99. Julius hó. Teljes tisztelettel Özv. Berky Dezsőné. Jósika utcza 1. sz. alatti lakásomon egy faragott, természetes szinü, magyar stilü szoba bútor eladó. *) K rovat alatt küldöttekért nem felelős a Szerk 1 Allatvásár kimutatás. Julius 26-án tartott heti vásár alkalmával j a következő lábas jószágok hajtattak fel : Ló...........................................421 db. Szarvasmarha ..................... 946 db. a vásár lefolyása rendkívül élénk volt, jó árak I mellett. Tepményá i»a k. 1899. évi Julius 26-ik napjáról — Mélermiizsíiiiként. — T k vi k v v Jzatrnaron Bpesten frt kr I frtkr. frtlkr.j frt| kr. Tiszta lm/,,i .................‘ 8* 40 9 — 9 05 910 Kétszeres...................... * 7 20 7 40 — — _ : — Rozs.................................• 56 i 6 — 700 7 10 Árpa..............................• 4 90 5 20 5 70 5 90 Zab................................. 4 80 56 00 5 85 Tengeri................... uj 5 00 5 20 4 70 4 60 Kása............................. 10 1 9 50 4 50 4 4 15 4 45 Fehér paszni v ..... — — 1 ’ Tarka „ . . _ 1 Szilva .......................... 14 15 — — — „ füstölt.................... .tiepeze............................. _ _ _ zz 1 Krumpli zsákja ... 1 1 10 — . — _ p/alorma ................... 75. Felelős szerkesztő D r. H a n t z Jenő. Főmunkatárs Tankccxi Gyula HIRDETMÉNYEK Értesítés. Tisztelettel éri esi! em Szatmár és vidéke kocsit használó n. é. közönségét, hogy kocsigyáré Vizitemben készletben tartok többféle uj kocsikat u. in. fedeles, fedeletlen és tagba járó féderes j kocsikat, melyeket jutányos áron jótállás mellett adok. Továbbá elvállalok mindenféle kocsijavi- tásokafc, kocsik fényezését a legtartósabb fényű | valódi angol lakkal. A n. é közönség szives pártfogását kérve vagyok kész szolgálattal Bezdek József (ezelőtt Venczel István) kocsigyártó. Szatmár, Gsatorna-ntcza 3. szám. 277—1899. végreh. sz Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. év LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a f-gyatmati kir. jbiróság 189S. évi Sp. 261/6. sz. végzése következtében dr. Rácz Endre ügy- , véd által képviselt Simon Ferencz mint t'sa- liolczi közb. elnöke javára Radnóthy Mózes ellen 187 írt s jár. erejéig 1899 évi junius hó 2-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felül foglalt és 436 írtra becsült lovak, tehenek, méhek és más egyebekből álló ingó ágok n3'ilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a (gyarmati kir. jbiróság 1899. évi V. 138—2. sz. végzése folytán 187 Irt tőkekövetelés, ennek 1898. évi jan. 1. napjától járó 5 százalék kamatai, és eddig összesen 68 írt 84 krban biróilag már megállapított költségek erejéig, Csaholcz községben alperes lakásán leendő eszközlésére 1899. július 31 napjának d e. 10 órája határidőül kitüzetik és ahoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. § a értelmében készpénz fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek a becsáron alul is elfognak adatni. Kelt F-Gyarmaton, 1899. julius 15. Papp Antal kir. bir. végrehajtó. 493—1899 végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó az 1881 évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi hogy a szatmár-németii kir. törvényszék 1899. évi 2819. sz. végzése következtében dr. Rácz Endre szatmári lakos ügyvéd által képviselt Kellner Ignácz borhidi lakos iavára Joó László és Társai borhidi lakosok ellen 62 frt s jár. erejéig 1899. évi május hó 20 án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felül foglalt és 324 írtra becsült két ló egy borjú, két szekér, egy talpra épített csűr, zab, búza, szalma, trágya és takarmányból álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a sz. váraljai kir. jbiróság 1899. évi V. 140/2. számú végzése folytán 62 Irt tnkeköv., ennek 1898 évi aug. hó 26 napjától járó 6°/0 kamatai V^/o váltódij és eddig összesen 65 frt 59 l ibán buoilag már megállapított költségek erejéig Borhidon alperesek lakásán leendő eszközlésere D99. évi augusztus lió 1 napjának d. e. 9 órája határidőül kitüzetik s ahhoz a venni szándékozok oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t. ez. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. t. ez. 102 §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kell Sz.-Váralján 1899. julius hó 17. Sprenger, kir. bir. végrehajtó. Árverési hirdetmény. A „Gazdasági és Iparbank“ részvénytársaság azon zálogtárgyakat, rnelvek 1899 é. junius hó végéig esedékessé váltak és nem rendeztettek, 1899. évi augusztus hó 3-án délelőtt 9 órakor és délután 3 órától folytatva nyilvános árverésen, bent az üzlethelyiségben el fogja adatni. A kezelőség. HirdetményA színé rváraljai közbirtokosság! nagy ven déglö alatt lévő öt (5) üzlethelyiség és egy raktár 1900. január 1-től. 1902. dcczember végéig terjedő 3 évre, f. é. augusztus 13-an d. e. 9 Órakor a Kaszinó helyiségében tartandó nyilvános árverésen — haszonbérbe adatni fognak. Bérelni szándékozók szíveskedjenek a fel tételek iránt — alant irt birt. felügyelőhöz fordulni, — kihez előzetes ajánlataikat is beadhatják. Szinórváralján 1899. julius 23. M á n d y Z o 11 á n, birt. felügyelő. Faszer- és vas szakmában jártas pereskedő igédet keresek azonnali belépésre. Ajánlatok Frankovits Hermanhoz N - Somkut.ra intézendők. Eladó 26 boglya réti széna és 6 boglya lóhere beszállítva. - Bővebbet Eötvös u. 5 szám alatt.