Szamos, 1899. július (31. évfolyam, 53-61. szám)
1899-07-27 / 60. szám
XXXI. évfolyam Szatmár, 1899. csütörtök, julius hó 27. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. SZERKe-SZTŐSÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. 1 Mndennemü dijak Szatmáron. a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilfttér sora 10 kr. Nehány őszinte szó a kereskedőkhöz. / Minden magyar ember ismeri ezt a jó közmondást 1 „Segíts magadon s az Isten is megsegít“ — de kevés ember alkalmazza. Most, a kiegyezés nehéz küzdelme után, a győzelem mámorában lehetne egy kevés bátorságot szereznünk magunknak. Oh ne ijedjenek meg odaát nem a támadásra, hanem csupán az önvédelemre gondolunk. Arra a természetes ösztönszerü valamire, amit a féreg is gyakorol mindaddig, a mig él. Arra, a mi a magyar ember ereiben bizonyos mesterséges injectió következtében zsibbadozásnak indult, szendergésre késztet és azután átviszen az álom boldog állapotába. Boldog, mert öntudatlan állapot biz’ az, a melyből nem sokat kérünk, kivált akkor a mikor a házunk födele ég. Furcsa! Mindenki tüzet kiált, mégis mindenki azt kérdezi, hol van az égés és rohan el hazulról, nyitva hagyja minden ajtaját s eszébe nem jut, hogy egy kósza szikra becsap az ajtón, vagy az ablakon, lángba borítja házát s oda égeti gyermekeit, kincseit és mindenit. Nagyon nehéz legyőzni bizonyos ősi gyarlóságot. Nagyon nehéz megszokni a kőszén füstjét, még nehezebb eltűrni a zsiros, piszkos, kormos kezet, ruhát arczot. Ezért van, hogy a magyar ember nehezen hagyja el a kapát, sarlót; nehezen szegődik a gép mellé. Lehet igaza is, mert rontja az egészséget; de hát az nem jut eszébe, hogy másnak zsoldot fizetni, másnak zsellére lenni, másnak dézmát vagy annál többet szolgálni még alávalóbb dolog. Azt szeretném ha valaki megmondaná, hogy akkor voll-e nagyobb szolga a magyar nép, a mikor egy-egy földes urnák dolgozott, de otthon szőtte, fonta, főzte a saját háztartásához szükséges holmit, vagy most, a mikor a boltból meg az utazótól drága áron megveszi azt a haszontalan dolgot, a mi a fején is, meg a vállán is csak rongy meg foszlány még uj korában is. De legyünk Őszinték! Nem a fogyasztó közönség a hibás, hanem az elárusító. Egy példára hivatkozunk. Az EMKE- nek valódi harczot kellett folytatatnia, hogy az EMKE-gyufának piaczot nyerjen a magyarok között is, — bár szórványosan Miért? Főleg azért, mivel a kereskedők nem karolták fel. Nem akarták árusítani. Mi lehet ezekkel a magyar szivü, magyar lelkű emberekkel, hogy ezeknek nem kell a magyar? Tessék Szatmár íérfiszabóinál magyar posztót keresni. Még íoltnak valót sem lelünk két helyen sem. Tessék megnézni pa- pirüzleteinket. Van-e ott magyar gyártmányú levélpapír toll s számos olyan czikk. a minek a napi forgalma jelentékeny. A most divatozó képes levelezőlapokból száz meg száz külföldi sületlenség kel szárnyra a posta minden vonalán. Hazai népviseletünk gvönyörü változatai s tájké peink hol találhatók? Legíennebb egy-egy I fürdőhelyen, német fölirattal, a t. kereskedők előrelátásából. Nagy dicsére ttel adózom egyik hely kereskedés, egyik derék segédének. A kért tárgyból elővett ötöt-hatot és egyet ajánlt melegen. Midőn látta, hogy a másik tetszik, mert vlamivel csinosabb, nem tágított: „Kérem, vegye ezt, hiszen magyar gyártmány s van is olyan jó, mint akármelyik.“ Természetes, hogy azt vettem meg. Másodszor is azt venném, mert jól bevált. Más tárgy - gyal is igy volnék én is s velem együtt nagyon so an, ha t. i. a kereskedő uraknál lenne s előmutatnák és ajánlgatnák. Hisz a magyar ember nem nagy föltaláló. Miért nem tudnak zöld ág a vergődni ? Azért, mert a kereskedők, akik torgalomba kellene, hogy hozzák, azok, a kiknek befektetésekre pénzük van, - kell, hogy legyen — nem támogatják, hanem küldik Bécs feneketlen zsebébe a magyar ember millióit. Ezt nevezem én zselléri, jobbágyi, szolgai állapotnak. És kik ebben a mi főágenseink? A kereskedők. Szeretném, ha szivükre vennék, amit mondok. Szeretném, ha visszautasitnák és megmutatnák, mennyire íélreismertem őket. De attól tartok, hogy ez is elmegy fülök mellett, mint sok ezer hasonló bus szózat. Nekik mindegy, csak legyen pénz. Nekem fáj és én jajgatok most is ezután is, mert látom, hogy a házfedele minden percz- ben lángot kaphat és őket is odaégeti. Amicus. Az én ismeretségem kezdete M.-val. Elbeszélés a művészvilágból. — Irta: Nagy Elek — Folytatás. Ah, mily örvendetes meglepetés ! Most már maradok! Maradok, jönne bár még Hekaténak valamennyi boszorkánya ide, még sem mozdulnék e coupéból, hol két ily angyal társaságában lehetek. Igen, mert újságom mögül odasandalitva láttam, hogy két 15 16 éves, szép gyermek lebbent be az ajtón. Ah, de engem észre sem látszottak venni, rám se tekintettek, mert alig igazitották helyre kis és nagy dobozaikat, kalaptartóikat, plaidjeiket stb., ismét kezükbe vették magukkal hozott gyönyörű nagy virágcsokraikat s gyorsan az ajtóhoz siettek, figyelmesen s várakozó pillantásokkal tekintgetve ki rajta. Egyik szőke másik barna. Egyiknek örök- vidor mosolygó ajkam pajzán kedv derül, mig a másiknak kék szeméből érzékeny szív s komoly gondolkozás olvasható ki. Testvéreknek kell lenniök a különböző vérmérséklet daczára is; igazolja ezt amaz egyenlően szép vonásokon kivül még a toilette hasonlósága s a virágcsokrok egyenlősége. De mily aggodalmas arczczal tekintgetnek kifelé! Vájjon kit várnak? A papit, mamát, bácsit, nénit? Vagy tán egy pár csinos cousint? Elég az hozzá, hogy a kit várnak nem igen siet, legalább nem mutatja magát. Másodikat csengetnek! S e pillanatban becsapódik a coupó ajtaja s megfordul benne a kulcs. Hiába szól ki az ablakon a kis komoly angyal: — „Uram, legyen egy kis türelemmel, mi várunk még valakit, hagyja nyitva az ajtót!“ A. kalauz ezt mind nem hallja vagy nem akarja hallani csak tovább halad. — Hahaha! De furcsa lenne, ha étvágya itt fogva tartaná s lekésnék a vonatról! Hahaha nevetett vidoran a kis barna, mignem a kék szemek egy rendreutasitó sugára jelenlétemre nem figyelmeztette. — S te ezen még nevetni tudsz! Ah Istenem, mint aggódom! És nem jön, nem jön, hasztalan nézem ! Türelmetlenül tipegett kis lábaival, mig ismét felkiáltott: — Ah! Hála Istennek, ott van ! Ide ! Ide! E pillanatban harmadszor csendült meg a harang s a mozdony éles füttyét egy erős zökkenés követte; a vonat megindult. Kíváncsiságomat le nem győzhetve talpra állók s a hölgyecskók feje fölött kitekintve a hosszú vasúti csarnok túlsó végén, az étterem felől egy hölgyet láttam futni a vonat felé; szalagjai s ősz haja lobogtak a légvonatban; piros kövér arcza feltűnően fel voltak duzzadva, mert ajkai közül akkor is kikukucskált egy sütemény darabnak lassankint beljebb vonuló csúcsa; lelkendezve futott; alig lihegett, de a vonat lassú komolysággal zakatolva haladt előre s ő utói nem órhetó; végre két pályafelügyelő feltartóztatá s magasra tartott kezéből egy harmadik elkapván a két vasúti jegyet, azt az utolsó kocsi deszkáján álló kalauznak kézbesitó. — Hahaha ! Megjárta a néni! Hahaha ! hangzott a kis barna folytontartó kaczagása mindaddig, mig a szóke angj^al szemei könyek- kel teltek meg s szorongó, aggódó tekintete el nem komolyitá a kis kaczagót. A vonat dübörögve haladt el a várkapu hidja fölött s nyílt tekintetet engedett vetni az előttünk elterülő kalásztengerre, melyről azonban csakhamar visszatért szemem a coupé azon szögletébe, hol egymással átellenben a két kis hölgyecske ült, némán komolyan, aggódva tekintgetve egymásra! Olykor-Olykor egy-egy lopva odavetett, bizalmatlan sugár ért engem is, hol egyik, hol másik szeméből. Végre megszólalt a szőke. — Nos nem kaczagsz már ugy e? Istenem mit csinálunk most majd ? Egyedül! Idegenek közt! Idegen városban ? ! — Tudod mit! Az első állomáson leszállunk s a következő vonattal visszatérünk K.-be ; aztán az estéli vonattal njra utrakelünk, ha ugyan akkor majd megint nem lesz a néni nagyon éhes ! Előfizetési ár: Bgé sz évre 4 írt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre I írt. Egyes példány ára 10 kr.
