Szamos, 1899. június (31. évfolyam, 44-52. szám)
1899-06-08 / 46. szám
aXXi. évfolyam Szatmar. 1899. csütörtök, junius hó 8. 46-ik szám. SZAMO S. Vegyes tartalmi! lap. — Megjelenik vasárnap es csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. VT Előfizetési ár: az évre 4 frt. — Félévre 2 frt. — Negyedévre I trt, Egyes példány ára 10 kr. SZERK SZTŐNEtt ’ ákóezy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Uákóczy ute'za 9. az fll mlennemü dijak Szatmaron, a iap kiadótiivataiaban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetéb mellett a legjuiär.yoaabb árban közöltetnek Minden beiktatás uián yo kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. Maradiság. Ha kissé körültekintünk, észre lógjuk venni, hogy a vidék csak nagyon csekély mértékben halad Ennek magyarázatát első sorban ott kell keresnünk, hogy manapság mindenki a fővárosba törekszik, ahol érvényesülni akar s ha erre semmikép sincs módja, szükségleteinek fedezésére a fővárosba fordul, abból indulván ki, hogy a fővárosban olcsóbban vásárolhat, mert ott nagyobbákonkurrenczia. A fővárosból szerzik be a családok di vatczikkeiket és csak azt tartják szépnek, Ízlésesnek, viselhetőnek, a mi a fővárosból kerül ki. Valóságos versengést folytatlak a vidéki előkelő családok nőtagjai, hogy egy- egy ruhadarabjuk kiállítás tekintetében egyedül álljon és ahhoz hasonló ruhadarabja ne legyen senkinek se. Ezt a versenyt természetesen a vidék kereskedelme sínyli meg. Minden téren sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a vidék nem pártolja a vidéket és tömjénezi valóságos majomszereteltel mindazt, ami fővárosi. Nem csodálható tehát, hogy a vidék nem érvényesülhet és a maradiság kárho- zatos járma alatt nyög. Nem lüktet vér a vidéki társadalomban, mintha örök álmát aludná. Egy-két nagy város életképes és munkabíró társadalmától eltekintve, a vidéki városokban nincs együttműködés, nincs semmi féle, vagy csak elenyészően kevés társadalmi mozgalom. Leginkább szenvednek a vidék közömbössége által a vidéki színtársulatok, ezeknek alig van publikumuk, nemkülönben a vidéki sajtó is mostoha gyermeke a vidéknek, nem méltányolják és pártfogolják kellőkép. A cse iély számú jótékony intézetek megfelelő számú tagok hiányában sem vergődhetnek zöld ágra. Ezek a körülmények nagyobb szabású akczió megindítását követelik. A főváros exkluzivitását bizonyos irányban be kellene szüntetni s több intézmény deczentrálizácziója álla! oda kellene hatni, hogy a vidék kereskedelme és ipara, egyáltalában közgazdasági élete nagyobb arányo kát öltene, miáltal elősegítenék a vidék va- gyonosodását és e javulás már magában rejtené a társadalmi téren való jobb viszonyok bekövetkezéséi is. Nagy nemzetgazd v jgi feladat vitetnék közelebb megoldásához, ha a vidék társadalmi élete élénkebbé válnék, a lakosok köz tevékenysége íokoztatnéks nem lenne kénytelen minden vidéki a fővárosba kívánkozni ahol ugyan a kereskedelem és ipar központja van, de a vidékről odaszármazó sok munkaerő és tehetség nem találhat mind elhelyezést. Az intéző körök figyelme régóta kiterjed a vidék mostoha gazdasági és társadalmi életére. Nagyon jól tudják, hogy a főváros tőleg képviselni van hivatva az ország gazdasági erejét, maga az az erő azonban tulnyomólag nagyobb részben kell, hogy a vidéken produkáltassék. Minden ország annyit jelent, amennyit iővárosa reprezentál, csak édes hazánkban emelkedett a főváros az utolsó évtizedekben — nem mondjuk épen a vidék rovására -- de határozottan nagyobb mértékben a vidék fejlődéséhez és gazdasági erejéhez képest. Föltétlenül szükséges tehát, hogy a társadalmi intézmények egy részében, úgy a szorosan vett társadalmi, az ipari és kereskedelmi, mint a művészetiekben deczentrá- lizácziót vigyenek keresztül, a melynek czélja lenne a vidéki életbe uj lüktető erőt, impulzust kezdeményezésekre adni, mert a vidéken minden téren sok a tehetség, amely itt a szűkre húzott társadalmi korlátok közt érvényesülésre nem talál alkalmat. Nem a főváros rovására kívánunk a vidék részére is valamit, hanem megvagyunk győződve arról, hogy amit ilyen módon a fővárostól kapni fogunk, azt a vidéken eddig parlagon heverő szellemi és anyagi tőke felhasználásával busás kamattal adjuk vissza. Aláírási felhívás. A múlt 1898. év virágfakasztó május havának 2fi-ik napján, a villám sziki'a, a szélvésznél gyorsabban repítette szét az ország minden tája felé a lesújtó hirt, hogy hegymegi Kiss Gedeon Szatmár-Németi sz. kir. város főkapitánya, a tisztelők és jóbarátok nagy táEgy kis leányról. Irta : y—thó —ncz. Volt egyszer, nem is olyan messze, nem is olyan régen egy kis leány, szőke, ragyogó fürtéi, mosolygó kék szeme, szép fehér-piros arcza volt, nem nagy, nem sugár volt a kis baba, csak épen annyi, mint egy májusi reggelen kifeslett rózsabimbó, harmatos arczu, édes teremtés, egy kicsit hamis, egy kicsit kaczór, egy kicsit tudatlan, mint a kis leányok többnyire. Egy halványarczu ábrándos poéta, valami vidéki kopott csalogány nagyon mélyen talált belenézni a szőke kis leány kék szemébe és persze, — ez mindennapi dolog, — lángra lobbant a szive s égett benne a tűz, a szerelem tüze, jobban mint a pásztoroké a hűvös éjben, talán úgy mint az a hatalmas tölgy, mit, — a rege szerint, — lesújtó villám pár perez alatt fényes parázszsá változtatott. Es irta a kopott poéta a dalokat egyre- másra a kisleányról, megénekelte arany haját, fehér-piros arczát, égkék szemét, eper ajkát, lenge öz termetét, a mint ezt a „nem kopott* édes szavú csalogányoktól, poétáktól tanulta, vagy talán nem is tanulta, csak úgy nőttek ki s szakadtak ki szivéből a dalok, a hogy a rózsafa lombok ágáról kinő a rózsa, s a hogy a buja erdei földből kiserked a gyöngyvirág, senki sem tudja és senki sem keresi hogyan s miért fakadtak azok, rámondja mindenki „nőtt, mert: a virágnak megtiltani nem lehet . . .“ És a dalok visszhangra találtak a szőke kis leány szivében, — legalább a halvány poéta azt hitte, — egy mámoros báli éjben elsusogta a kis leány, hogy „szeretlek“ nem ugyan a második négyes figurás lejtése alatt, mert a poéták táncza és éneke (kottából) ismeretlen a n. é. közönség előtt, ők csak tánezra ingerelnek j és dalra tüzelnek, de maguk nem teszik, — ha nem az éjféli szünórán, a vacsora alatt, mert bármily ideális lények a poéták, bármikópen szeretik és dicsérik a piruló hajnalt, ragyogó harmatot, mosolygó rózsát, lebegő szellőt: a prózát sem vetik meg és szívesen vesznek részt ott a hol enni és inni lehet olcsón és jól. Tehát elhangzott a „szeretlek“ szó boldog zengése, vagy talán csak a halvány poéta felizgatott képzelete gondolta, talán a pajkos kis Amor suhant el csintalan nevetéssel a füle mellett s az súgta e boldogító szót, mig a kék szemű szőke kis leány mosolygó ajkkal, csillogó szemekkel eszegette a narancsot és rágond ilt egy csinos aranyzsinóros, pengő sarkantyus huszár tisztre s a poéta édes szavai meghallgatás nélkül enyésztek el a teremben. A halvány arczu ábrándos poéta pedig, kinek nem volt csillogó uniformisa, pengő sarkantyúja, de volt szépért nagyért nemesért lángoló, s lányokért égő szive, mint a poétáknak szokott lenni: azon boldog tudatban illesztgette ezek után a rímeket, rótta a verssorokat, hogy a kék- szemü, őztermetü lenge kis leány örökre az övé. Mert az a balga pillangó, kit a márcziusi csalfa napsugár életre kelt, hiszi-e, hogy mily rövid lehet élete, hiszi-e, hogy hideg zi- mankós fergeteg omlik fáradt lényére, dermesztő szól oltja ki életét, hisz oly szép, hisz oly kedves az a tavaszi napsugár, ki várna még azután telet. Ha egy poétának, ki azért él, hogy próféta legyen, hinni, tűrni, remélni tanítson, — a keb- j lére borul egy leány s átöleli forró karjával, i mint futó rózsa a fa derekát, hiheti-ó, hogy az a leány épen azon pillanatban másra gondol, hiheti-e hogy a „szeretlek“ még eisern hangzik, már a leány feledett. Mig a halvány arczu poéta rótta a verseket tépte szaggatta szivéből a virágokat, hogy azokból kössön koszorút a kékszemü szőke kis leány fehér homlokára arany hajára, addig az, — régi nóta már, — elfeledte. És mert a halvány poéta a szőke kis leány mamácskájának hivatalos ügyből kifolyólag, — mert a nappali órákban a hivatal jármát hordta az isten adta poéta, — formás lábaira talált lépni, csak egy kicsit, talán meg sem érezte csak észrevette; elfordult tőle a ma- macska szive, el az egész famíliáé és a szőke kis leány végképpen elfeledte.
