Szamos, 1899. január (31. évfolyam, 1-9. szám)
1899-01-12 / 4. szám
A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közleményei. Rovatvezető: Poszvék Nándor. Tisztelt Társegyesület! A „Gazdasági Egyesületek Országos Sző vetkezetének“ megalakulásával annak működé sének egyik fő programmpontjául vétetett fel ; szövetkezeti eszme istápolása. Ezen programm pont végrehajtásából foíyólag hozta létre a Sző vétség azon egyezményt, a »Magyar Mezögaz dák Szövetkezete“ és a »Hangya“, a „Magya: Gazdaszövetség“ fogyasztási és értékesítő sző vetkezető között, a melyet a legutóbbi másodil szövetségi nagygyűlés hagyott jóvá. Az egyez meny szövege ismeretes a T. Társegyesület előtt miután azt a nagygyűlésre szóló meghívóvá együtt megküldtünk volt. Ezen egyezmény má sodik pontja a következőleg szól: „Atiratilag felkéri a szövetség tagjait, hogj a „Hangya“ közreműködésével fogyasztási és értékesítő szövetkezeteket alakítsanak ; ahol pe- dig a talaj erre alkalmas nem volna : ott moz ditsák elő, hogy az egyesület tagjai lehetőleg a „Magyar Mezőgazdák Szövetkezete“ révén t nagyban való vásárlás és eladás előnyeiben ró szesüljenek.“ A gazdasági egyesületeknek, mint társa dalmi testületeknek kiváló szerep jut a szövet kezeti eszme propagálása terén, sőt bátran állíthatni, hogy a szövetkezeti mozgalom csakis ah kor lesz eredményes, ha maguk a társadalom ve zérlő testületéi karolják fel azt s igyekezne! annak minél számosabb prozelitát szerezni. A gazdasági egyesülteknek egyik legszebt hivatását képezné tehát az, ha különösen tekintettel a mezőgazdasági válságra 8 a társadalmi bajokra, az erkölcsök sülyedósére, a szövetkezeti eszmét felkarolnák és egy egészséges mozgalmat indítanának meg, amely egész gazdasági és tár: sadalmi életünket uj, egészségesebb alapokra helyezné. A hitel szövetkezetek terjesztéséről valószínűleg kellő módon gondoskodik majd az a központ, melyen gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló törvény végrehajtásából folyólag is igénybe fog vétetni a gazdasági egyesületek közreműködése, amelyet nemcsak megtagadni nincs ok, de sőt maguknak az egyesületeknek kell keresniük a módot és alkalmat ahhoz, hogy a hitelszövetkezetek megalakítása terén a vezérlő szerepet vigyék. De a hitel kérdésének megoldása mellett nagy fontossággal bir a szükségleti czikkek olcsó beszerzése, valamint a termények jobb értékesítése. Ez égjük alapbaja gazdasági életünknek s a gazda és különösen a kisgazda nyomasztó helyzetének egyik kutforrása, hogy terményei eladásánál, valamint szükségleti czikkei beszer zésénél egy oly megtörhetlen közvetítő hálózattal áll szemben, a mely az ő szorultságát, tudatlanságát a kelleténél erősebben aknázza ki. Helyesen állítottuk tehát, hogy gazdasági és szo- cziális követelmények parancsolják azt, hogy a fogyasztási és értékesítési szövetkezeteket felkaroljuk, mert csak ily módon remélhetjük, hogy a gazda anyagi helyzete javul, amelynek javulásával a társadalmi béke is biztosittatik. A „Magyar Mezőgazdák Szövetkezeti“ és a „Hangya“ fogyasztási és értékesítő szövetkezet működésének egybekapcsolásával remélhető, hogy ezen két szöyetkezeti központ a fogyasztás és értékesítés terén mindazon kívánalmakat teljesíteni fogja, a melyket ilyen szövetkezeti központokkal szemben a gazdatársadalom támaszthat. Az ezen központok által elért eredmények már is elismerésre méltók, noha maga a „Hangya“ Szövetkezet alig egy éves intézmény. Hogy azonban feladatukat olykópp tölt hessék be, hogy azon fontos gazdasági és szo- cziális követelményeknek, amelyeket velük szemben joggal támasztunk, megfeleljenek, a gazdatársadalom érdekeit képviselő testületeknek: a gazdasági egyesületnek kell első sorban ezen szövetkezetek működését nemcsak erkölcsi támogatásban részesíteni, nemcsak elismeréssel lenni az eredményes működés iránt, de azt anyagilag is támogatni s annak sikerén közvetlenül is közreműködni. A második szövetségi nagygyűlés határo- i zatából kifolyólag tehát szabadjon a T. Társ-j egyesületet felkérni arra, hogy teljes erővel igyekezzék a „Hangya“ szövetkezettel karöltve községi fogyasztási és értékesítő szövetkezeteket szervezni, a mely irányban a szükséges adatokMúlt szám összege 98 99 évre - 14 összesen. 14 Bogdán Zsigmond Garbolcz 1 — 1 Várady Sándor Garbolcz 1 — 1 Junk Károly Szatmár 3 — 3 Kosa Menyhért Olcsva-Apáti 1 3 4 Wagner János Sárköz Székely József Szárazberek 1 3 3 1 Kádár Gáspár Egri 1 — 1 Dobossy Sándor Aranyos-Meg3ms 1 —• 1 Összesen 9 20 29 Kozma Zsigmond e. pénztárnok. Országos gazd. számviteli irodát nyitott az 0. M. G. E. támogatásával Kóród István volt uradalmi főszámvevő; az iroda minden számviteli kérdésben jutányosán tájékozást nyújt, meglevő számviteli rendszereket átalakít egyszerűsít vagy bevezet, számvizsgálati, sőt egyszerű, gyakorlati berendezésénél fogva állandó számviteli teendőket is elvállal. HÍRROVAT. * Az év lejártával felkérjük mindazon vidéki megrendelőinket,kik hátralékban vannak, hogy hátralékaikat kifizetni s előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. Kiss Áron püspök mint főrendiházi tag. A főrendek között a törvény értelmében mindég a három legidősebb ref. püspök ül. Ezek voltak : Kun Bertalan, Szász Károly és Szász Domokos. Miután az utóbbi most elhunyt, a főrendiházban helyét kor szerint a tiszántúli egyházkerület püspöke Kiss Áron fogja elfoglalni. * A közigazgatási bizottság f. hó 9-én d. e. 10 órakor gr. Hugonnai Béla főispán elnöklete alatt ülést tartott, melyen a polgármesteri havi jelentés tudomásul vétele után megalaki- ttattak a törvényben előirt albizottságok a következők szerint: Fegyelmi bizottság: Elnöke a főispán, helyettese a polgármester, tagjai: Kovács Béla, Jákó Mihály, dr. Farkas Antal, Jákó Sándor. 2. Árvaügyi fellebezési küldöttség : Elnöke a főispán, helyettese a polgármester, tagjai Antal Dániel, Losonczy József, dr. Farkas Xntal, Korányi János, Pap Géza, az árvaszéki slnök rendes, Keresztes András, dr. Kereszt- izeghy Lajos póttag. 3. Útadó felszólamlási bizottság: Elnöke a főispán, h. polgármester, tagok Kacsó Károly, dr. Farkas Antal, dr. Keresztszeghy Laos, Papp Géza főjegyző. 4. Börtönvizsgáló küldöttség : Elnöke a főispán, helyettese a polgármester, ta- 50k Korányi János, dr. Tanódi Márton, Pap Jéza főjegyző, Kováts Béla. Hivatalból tagjai a dr. ügyész, t. főorvos. 5. Feltétlen szabadságra jocsátást véleményező felügyelő bizottság : tag- ai Korányi János, dr. Keresztszeghy Lajos. 6. Közigazgatási erdészeti bizottság: Elnök Korányi János, tagok Jákó Mihály, dr, Tájai Károly. 7. Erdei kihágási II od fokú bizottság : Elnöke a főispán, helyettese a polgármester, tarok Korányi János, dr. Vajay Károly, dr. Ke- esztszsghy Lajos, dr.Fejes István rendes; Jákó Sándor, dr. Tanódi Márton, Jákó Mihály, Ke- esztes András póttag. kai, utbaigazitásokkal, a mozgalom irányításához készséggel szolgál a „Hangya“ szövetkezet, mig a mozgalom részleges vagy teljes költségeit, valamint a mozgalom vezetésére személyzet kiküldését a T. Társegyesület részletes előterjesztésére a rendelkezésre álló alapok keretén belül a Szövetség kebelében alakított szövetkezeti mozgalom vezetésére kiküldött bizottság fogja rendelkezésre bocsátani. A „Hangya“ szövetkezet csakis a kis birtokosok igényeit hivatott kielégíteni s miután általában a gazd. egyesületek tagjainak nagy része a közép- és nagy birtokosokból kerül ki, méltányos dolog, hogy ezeknek a kisgazdáéval hasonló érdekei a gazdasági egyesületek által szintén képviseltessenek s illetve elősegíthessenek. Ebből a szempontból kiindulva határozta el a szövetségi nagygyűlés felszólítani a T. Társegyesületet arra nézve is, hogy saját tagjai körében igyekezzék mozgalmat indítani az iránt, hogy azok minél nagyobb számban lépjenek be a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete kebelébe, sőt tovább menve, a T. Társegyesület is az „0. M. G. E.“ és egyéb más szövetségi tagok példájára, amennyiben ezt eddig nem tette volna, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezeténél üzletrészeket jegyezni szíveskedjék, ami által lehetővé válik, hogy a T. Társegyesület minden egyes tagja az egyesület közvetítésével a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete nyújtotta előnyöket élvezhesse. Ezen közvetítés feltételei és rendszerének a megállapítása iránt szíveskedjék a T. Társegyesület közvetve a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete igazgatóságához fordulni. Csak meg- jegyezni kivánjuk itt azt, hogy például Németországban a gazdasági egjmsűletek tagjai szükségleti czikkeinek beszerzőiével és eladó terményeik értékesítésének közvetítésével igen kiterjedt módon foglalkoznak és egyrészt ezáltal fennállásukat biztosítják, másrészről igen rohamosan szapsrodó tagjaiknak olyan előnyöket tudnak biztosítani, melyek az egyesületi tagságot kívánatossá teszik. A második szövetségi nagygyűlés határo- j zatából, ennek kapcsolatában szabadjon móg arra is kérnünk a T. Társegyesületet, hogy a „Hangya“ a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezeténél is, amennyiben ez móg meg nem történt volna, üzletrészeket jegyezni szíveskedjék, ezáltal is előmozdítván ezen közhasznú s első sorban a gazdatársadalmat érdeklő intézmény felvirágozását. Szabadjon már ez alkalommal is felhívnunk a T. Társegyesület figyelmét arra, hogy a legközelebbi jövőben a szövetkezeti propaganda ügyében egy országos értekezletet fogunk tartani, a melyre a T. Társsgyesületet is lesz szerencsénk meghívni, minden esetben azonban kívánatos volna, ha a T. Társegyesület már most foglalkoznék a szövetkezeti propaganda kérdésével, illetve azon eszmékkel, melyekkel a szövetkezeti mozgalmakat megyéjében megindítani és tovább fejleszteni lehetne s egyúttal kijelölné azon férfiakat is tagjai közül, kik az ügy iránt érdeklődve az értekezleten résztvennónek. Szabadjon végül a T. Társegyesületet arra kérnünk, hogy minden a szövetkezeti ügy bármely ágát érintő kérdésben bizalommal forduljon a szövetségi irodához, amely az alakítandó szövetke..éti bizottság utján mindenkor a legalaposabb legtájókoztatóbb felvilágosításokat fogja minden irányban megadhatni. Hazafiui üdvözlettel : a Gazd. Egyesületek Orsz. Szövetsége nevében: Rubinek Gyula Gr. Dessewffy Aurél a Szövetség titkára. elnök * Tisztelt Társegyesület ! Egyesületünk mint minden évben, úgy a folyó évben is a szokásos tavaszi állatvásárok rendezését határozta el. Ezek a következő sorrendben fognak megtartatni : 1. A XIV. tenyószállatvásár február hó 25 és 26-án a „Tattersall“ istállóiban (Külső Kere- pesi-ut, a keleti pályaudvarral szemben). 2. A XII. tavaszi luxus lóvásár mároziue 12., 13. és 14-én ugyancsak a „Tattersall“ istállóiban. 3 A XIII. tavaszi luxuslóvásár ápril 28., 29. és 30-án ugyanott. A midőn tavaszi állatvásárjaink megtartásának idejéről értesíteni szerencsénk van, legyen szabad a T. Társegyesületet felkérnünk, hogy ezekre a vidékebeli gazdaközönség figyelmét felhívni szíveskedjék azzal, hogy a vásárok tervezete s a bejelentési ivek az „0. M. G. E.“ titkárságánál (a luxlóvá sarok bejelentési ivei a budapesti „Tattersall“ titkárságánál is) kaphatók. Hazafias üdvözlettel: az „Országos Magyar Gazd. Egyesület nevében : Forster Géza igazgató. Helyreigazítás. Múlt számunkban nyugtázott tagdijak tévesen lettek 98-ik évre írva, miután azok 99-ik évre lettek befizetve. — Tévedés és félreértés elkerülése végett sietünk ezennel kijavítani. Tagdíj nyugtázás.