Szamos, 1899. január (31. évfolyam, 1-9. szám)
1899-01-08 / 3. szám
XXXI. svfoiyam Szatmar. 1889. vasárnap, január hó 8 3-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: ffliíA»/. Avre 4 írt. — Félévre 2 Irt — Neu.ye.iévrp 1 frt- Az „Otthon'-nal egy negyedévre I frt 50 kr. Egyes példány ara !Q kr. A morál betegsége. Általánosan ösmert közmondás az, hogy csak ép testben lakik ép lélek. Beteg embernek beteg a munkaképessége, beleg a karaktere, önérzete, gondolkodása, egyszóval : egész lénye. Márpedig beteg emberek társadalmának nemzetet fentartó képessége elernyed, az államgépezetének kerékküllőiben korhadás áll be, a nemzet sorvadásnak indul, mert annak alkatelemei az egyes emberek saját testi s szellemi épségük jókarban tartását szem elől tévesztik, s a modern élet vásári zajában egymáson keresztül gázolva, egymást legyőzve törekszenek a boldogulás czélpontja felé a kultúra elektrikus lángja mellett. Kevés az ember, ki saját sorsával beéri, az egyik koplal, csakhogy külsőségekben többnek látszék, mint a mi; a másik többet költ, mint amennyire budget-jéből telik, mert összeköttetéseinél fogva lépést kíván tartani a társasággal. A szerényebb viszonyok közt levők utánozni, elérni akarják a tehetősebb, a magasabb állásuakat szokásaikban, életmódjukban, szórakozásaikban, s e törekvésükben rendesen megbomlik a gazdálkodás egyensúlya, beáll a deficzit, adósság, gond amelylyel természetesen lépést tart az idegesség, vérszegénység, s ezek nyomában ezer és ezer testi nyavalyája a családnak. Hogy mennyire el van terjedve e kórság már SZERK -SZTŐ.SÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-ut.cza 9. sz. M ndeoneinü dijak Szatmaron, a lan kiadóhivatalában fizetendők. ■ az utolsó falun is, az a szorgos szemlélő figyelmét el nem kerülheti Gyakran volt alkalmam családok romlását látni, miként jutottak azok a nagyra törekvés lejtőjén, fokról fokra tönkre. S honnan e kóros jelenség ? Azt mondják, hogy a kultúra az a bacillus, mely be- j lészkelte magát az emberek agy velejébe és ezt állapotot előidézte. Én nem hiszek benne. A kultúrának megvan a maga országutja; Ja tudomány, művészet, ipar és cereskede- iem képezik a kultúra termékeny talaját Mi köze is volna a kultúrának ahhoz, hogy a napszámos, ki egész héten nehéz munkát végez, koplalás mellett vasárnap eldorbézolja egész heti keresetét. Nem, tisztelt olvasó, nem a kultúra itt a hibás. Az emberi gyarlóságok és nyavalyák egyébb forrásból erednek, mások azok az indító okok, melyek a társadalom és az j egyes ember romlását előidézik: az erkölcs! sülyedérse, az erkölcs hítSiya Ez a bacillus, mely az emberek egymás iránti hitét, bizalmát megfertőztette, ez ölte ki az igaz barát fogalmát, a felebaráti szeretetet az emberek szivéből, ez az oka, hogy a nő férjének és a férj nejének hűségében föltétlenül nem bízik a házastársak egymásiránti bizalma fölött, csak a féltékenység őrködik ; az őrködik egymás erkölcse fölött, amint a pénztárosban is, a kereskedő és egyéb adósok iránt is a kauczió és a váltó tartja ébren a biHIRDETESEK: Készjiénzfizetet. mellett a legjutár.yosatib árban közöltéinek Minden beiktatás után 50 kr. bélyegillelék fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. zalmat. Hol van manapság a felebaráti tisztességbe és becsületbe vetett igazi föltétien ! hit és bizalom ? Kisérjük csak figyelemmel a törvénykezési rovatot. A sikkasztások és lopások ; egész lajstroma tárul elénk ; a rendőri sajtóiroda évenkint szárazon közli a lopási-rab- lási statisztikát és mert a törvény elégtételt szerzett a társadalmi renden elkövetett bűncselekményekért, a társadalom csakhamar napirendre tér, ahelyett, hogy keresné, miképen lehetne a társadalmi rendet erkölcsi utón helyreállítani. A folyót nem állíthatjuk meg folyásában, a rosszat csirájában kell elfojtani s ez csak úgy lehetséges, ha gyermekeink ártatlan, szeplőtlen lelkületét szebb és nemesebb eszmék kel tápláljuk, mint a mai családok és csak egy jól és czélszerüen nevelt uj generáczió keltheti uj szárnyra az erkölcstelenségnek fertőjébe sülyedt nemes tiszta ízlés-*, becsületes felfogást, felebaráti szeretetet, a vallási tiszteletet, a gazdasági egyensúly vezérszellemét: az önérzetes, szerény munkában megedzett férfias akaraterőt, dinnek munkája a jövő iskoláira vár. — sz. —s. Melles Emil beiktatása. F. év 1-ső napján, magasztos és lélekemelő ünnepségre vAradtak a sz.-németi gör. kath. egyház hivei. Néma fájdalom. Temetnek ... A koporsónál csupán Egy gyászba öltözött asszonyka áll . . . Az sem zokog az elhalt férj után, Nem csal szeméből könyet a balál. S inig áll, mig néz, merengve fátyolén, Füléhez megjegyzések hangja jő : „Afigba szánja!“ „Szive nincs talán ?“ „Érzéktelen, miként az érez, a kö !“ E hangra széjjelvetve fátyolét, Mely bánatos arczára ráborul, Nagyot sikolt, s leomlik ott hol állt, S a fátyol leng felette sátorul . . . Harmadnap aztán újra gyászdal szól; Koporsóján a rög tompán kopog . . . Ne azt nézzük a könyü mint omol, De hallgassuk a sziv miként dobog ? . . . Szilva István. m Kórágyon Beteg vagyok, nehéz beteg; A kárhozat tüze éget . . . Csoda, hogy még meg nem szakadt Bennem ez a kinos élet! Nap-nap után fogy a kedvem, Pusztul erőm ifjúságom . . . S én e tyigor gyötrelemben Halálomat nem kívánom. Nem vágyódom koporsóra, Nem sóhajtok siri ágyért . . . Elszenvedem békesóggel, Amit az Úr énreám mért. Bűnöm zsoldja, mit fizetek : Vétkeimért súlyt a vessző . . . Édes lesz majd megcsókolni, A bocsánat, hogyha mégjő. Édes lesz majd leborulnom Zsámolyodhoz, én Istenem, Kinél lakik az igazság, S kinél lakik a keg3'elem ! Szilva István. A vén kisasszony. . . . Kiállhatatlan idő volt. Csapta a szél a hideg esőt. Pedig karácsony ele estélyén az időnek is mosolyogni llene. Úgy megdider- gett az ember, hogy szinte átórezte az élete egész keserűségét. S '.tszaladt csak úgy kendő nélkül. Kikisérte azt a kedves hütelent. Mikor búcsúztak, a mikor érezte, hogy elfogja veszíteni örökre, hogy az a bűnös hütelen soha sem tér vissza, azt a pillanatot nem fogom elfeledhetni soha. Ott áítam a közelben. — Hogy milyen is az a szerelem! — Nem vett észre, nem tudta, hogy van egy tanúja az ő végtelen lelki fájdalmának. Keá nézett azzal a mély lemondással, a mely csak az ő lelkében élhet s szemrehányólag, a mely nála nem volt mindennapi. Ürezte, hogy többé nem fog visszatérni, érezte, hogy a kedves arcz, az a deli termet már a másé és . . . próbált erős lenni. Erős volt. Könnyei csak akkor eredtek meg, a mikor már távol volt, a mikor nem láthatta, hogy úgy fáj a lelke, az ő vén lelke utánna. Egész életén keresztül szomorú volt. Várt. Remélte’ hogy vissza jön, hogy fogja szeretni, hogy még lehet ő is boldog. Akkor aztán nem fogják mondani: „a vén kisasszony.“ Nem jött. Elmaradt örökre. Most már csak az emlékének él. Van egy nap, e mikor megdobban a vén kisasszonynak a szive: a karácsony előestéjén. Igen, ekkorra Ígérte, ezelőtt busz esztendővel, hogy eljön. S ez a nap lett a régi emlékek kedves szimbóluma, hiszen ekkor búcsúzott eh Megnézi azt a kis képet, Azé a hűtlené volt. És megbocsát neki. Megnézi minden évben egyszer, de akkor igazán megbocsát. S ekkor úgy megremeg ez a szegény vén leány s ifjúnak érzi magát, szeretne felujongani, csak kíméli a mamát. — Már ismét a Náczil? mondja a mama s megy megkésziteni a kávét. *
