Szamos, 1899. január (31. évfolyam, 1-9. szám)

1899-01-01 / 1. szám

XXXl. avioiyam

Szatmár, 1899. vasánap, január hó 1.

SZAMOS.

Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön.

A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

Sgésr évre 4 írt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre I frt. Az „Otthon‘-nal egy negyedévre I frt 50 kr.

Egyes példány ára 10 kr.

'SZEREEísZTÖSÉtt : Rákéi : y-uteza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákéciy-ur.cza 9. sz.

M ndeunemü dijak Szatmáron, a lap kvedóhivatalában fizetendők.

HIRDETÉSEK:

Készpénzfizetés -mellett a legjutányösabb árban közöltelek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizete>jdő.

Nyiltfér sora 10 kr.

üjévi gondolatok,

0, sokan vaunak e világon Kiket bú üldöz s mégsem öl meg, Kik vértanúi megadással Szenvednek évről évre többet.

Arczukra nincs a gyász leírva, Szivük mélyében vesztegel;

Csak olykor-olykor száll fel onnan, Ha nehezül a létteher.

Űrök fogságra Ítélt rabként Vergődik lelkűk szárnyszegetten, Hiába vár jobb sorsot, érzi,

A leigázó, mély keservben.

Szomjazták élveit e földnek, Szanszára csábját ismerék,

De elvetették undorodva Méregtől pezsgő serlegét.

Az esztendő utolsó percze Ha sasként elröppent felettük, Kőnyet nem ejtene a múltért S hö vágytól nem szorong a lelkűk.

Romokba dőlt ábránd világuk,

Nincs más. csak az emlékezet, Megoldott rejtélyként kitárva Látják az egész életet.

Belátták rég: mig keblük mélyén Sóvárgr érzelmek fakadnak,

Nincs fegyver a nagy kényszer ellen És Írja nincs a fájdalomnak.

Beláttál: év ha évre fordul,

Nem in, sehol vigasztalás Az ujmk átka csak a régi,

Csupán az évnek számé, í^ás.

\

Mint a dharverdeste hullámf Az élet utján igy haladnak Mig tenderben czólt ér; folyamként Lelik fői az örök agaimat.

Szabados Ede.

m

letűnt az ó-év.

Letűnt az 5-óv, fölvirradt az uj,

S tied ház m első gondolatom !

De hajh! s(ivem bubánatba borul Ha állapodj végig gondolom.

Egy ezred*-et vész és vihar közt Atküzdöttéi, ellen el nem tiport S most fiainak egybeütközött Dühe tópde, rólad a bibort.

Oh szörnyű itka Árpád vérének,

Hogy összeforrni nem bir, nem akar ;

Pedig nemzetem: ki óv, ki véd meg,

Ha falja, tépi magyart, a magyar ? ! Körülted prédaleső keselyük Rád törni készen, ha már vonaglasz, Vesztedet sóvárgja mindegyik S óh magyarom, csak te nem látnád azt

Felednéd, hogy minő szálka voltál, Honfoglaló ősinktől kezdve, a Török, tatár, orosz, német, oláh Irigy szemében szánva poklokra ? Felednéd, hogy miolta elhagyád ülmos bölcsőjét messze keleten Sehol-sehol egy hű rokon s barát . . . Körülgyürüz a tenger idegen.

Maroknyi te, és egykor mégis nagy, Fejdelmeket büszkén hódoltató,

S a hódolt népek benned megbíznak, Mert oltalom vagy s nem czudar bakó. Dicsőséged lángsugárral Írod A nemzetek történet kön} vébe S mikor Mohácsnál készül a sirod,

Nem más, magad magadat veréd le.

A kívülről reád szegzett gyilok, Pajzsot talált melleden mindenha; De önvéred becsülni nem birod,

S pártos viszálytól szenved a haza. Reng alkotmányunk ősi falzata,

Mit vérrel foglalt egybe Pusztaszer; Mért nem törhet ki Botond haragja Hogy bánna el a szentsógtörökkel ?!

Dj-év.

Az idő egy végtelen folyam, melynek vészes áradata, zajgása vagy hullámzása mindent összerombol, millió népeket, nemzeteket elseper; vagy csendes lefolyása általános jólétet, áldást áraszt a hazára, egyházra, családi és társadalmi életre.

Isten kegyelméből egy évvel ismét idősebbek vagyunk. Némelyek közülünk anyagi, szellemi, erkölcsi erőben, ismeretben, hírnév- dicsőségben és gazdagabbak, másokmin- :-r-den te öntetben szegényebbek; némelyek saját érdemen kívül a véletlen szerencse következtében az Ígéret földére, a boldog kikötőbe eljutottak ; mások az élet vészes tengerén hajótörést szenvedtek vagy az Ínség hullámai közt sírba szálltak.

„Az Ur alaz és magasztal, — öl és elevenít.“ „Szerencse föl,szerencse le“ szem-j lélhető a népek életében és történetében.! Valóban, szerencsés halandó, kit a../ ínség keze, a sors ádáz szeszélye, hatalma még össze nem tört egészen a múltban, vagy a halál angyala élete fáklyáját ki nem oltotta végképpen ! Szerencsétlen, kinek az uj év reménye többé semmi örömet, kilátást vagy kárpótlást nem nyújt! Szerencsétlen, ki el van csüggedve és kétségbeesve rohan az erkölcsi sülyedés, vagyoni bukás s öngyilkosság karjai közé ! Szerencsétlen, szánandó, i ki nem tud uralkodni önmagán, nem tud I

eléggé okulni saját kárán, erkölcsi, vagyoni romlásán, a múltak .gyászos történetén, a mások tévedésein, szerencsétlenségén és veszteségén !

De vessünk fátyolt a múltra: a múlt idő tévedéseire, sérelmeire, az önmagunk és mások okozta sebekre, a vészes jelenetekre, melyek föl- és lezajlának lejünk felett

Fordítsuk figyelmünket az uj év kezdetén a kétes jövő felé, mely aggodalmas, lehangolt kedélyünket örömmel, reménynyel és minden jó, szép és nemes érzelemmel töltse be.

Oh de boldog uj év! ki tekinthet bplé sötét kebledbe, az idő titicos méhébe, azon mély örvénybe, mely zúgó viharként benned rejlik! Ki tudhatja előre, mi; szül számunkra az újév, áldást-e vagy tkot, eletet vagy halált, békét vagy viszá ?!. De hozzon bármit az újév, híven rei i hűtlenül álljunk meg a haza, egyház, é iád, taisadalom szeretettben es vedel.. . .»•« i'~fe!áld..y

zásban és küzdelemben, m irt mit ér a honpolgárnak, ha az egész világ szabad, boldog és hatalmas, de tulajdon édes hazája rab, koldus és boldogtalan ? Mit használ bár kinek az 5 élete, kincse, gazdagsága, hogyha nincsen Istene, szeretete és jócselekedete ?!

Szeiesd azért hazádat a beállott uj évben oh magyar! mert e kívül „nincsen számodra hely,“ — Szeresd az Istent, az er kölcsi hitélet fő eszménytárgyát, mivel Isten

‘kegyelme nélkül, nem lehet élni, halni, boldogulni és üdvözülni. Szeresd önm gad, embertársad családi, társadalmi életét, tiszteld örömét és fájdalmát; légy hű, igaz, józan, munkás, takarékos, áldozatkész, szerény, türelmes és önzés nélküli, igy minden bizonynyal szép jövő derülend reád s a szenvedő emberiségre !

Bodnár János.*)

Emlékbeszéd *

néhai Junk Károlyné sz. Nadányi Róza asszony felett 1898. decz. havában tartoita Rácz István ref. lelkész.

Szép szokás ‘az t. p ! hogy elhalt kedvese ink nyugvó porai felé emlékoszlopokat állitunl hogy az mintegy kiilsöképen jelképezze órzelnn , inket, melyeket az elhunyt iránt bensőnkben sz vünkben érezünk. Ha a ssrs elragad közüiür egy-egy kedvesünket, nem akarjuk, nem tudji egyszerre átengedni öt a feledésnek; emlékos lopot állítunk hát sírjukra, rá véssük arra név két. hogy ez folyvást emlékeztessen bennünk reájuk s az emlékezetben pedig éljenek köa$Ä^'- tünk továbbra is.

Emez oszlopokat a szeretet emlékéinek is nevezhetjük s mivel nem ólt még a földön ember, kinek szivében szeretet nem lakozott volna, a szeretet emléke minden halott sirja fölé egv- formán oda illik.

*) Majdnem 30 évvel ezelőtt szegődött fenti czikkirö a „Szamos“ munkatársai közé. Sziv.-s kegyelettel adtunk helyet sorainak, melyekről szerénykedve mondta, hogy már csak íélszemmel írhatta. „Ha ftlszemmel is. de nem fél szivvel" válaszoltuk az agg lelkipásztornak s közreadását megígértük.