Szabolcsi Őrszem, 1940 (2. évfolyam, 1. szám)
1940-01-01 / 1. szám
Z-iV»1. szám. Gserepéldány. KÖZLÖNY tsk. Szerkesztőség DEBRECEN. Kollégiumi. ,jáza, 1940. január 1. SZABOLCSI ŐRSZEM A SZABOLCSI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Bencs László tér 5. Telefon: 599. Felelős szerkesztő: Békefi Benő református lelkész. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. Előfizetési díja egy évre: 1'50 P. Ujesztendei gondolatok Megpróbálom egymásután elmondani újesztendei gondolataimat, hátha segítségül lesz egyik-másik olvasónknak. A legelső újesztendei gondolatom, mikor éjfélkor ránk köszöntött az 1940. esztendő, Jézus Igéje volt: „NEM TI VÁLASZTOTTATOK ENGEM, HANEM ÉN VÁLASZTOTTALAK TITEKET, ÉS ÉN RENDELTELEK TITEKET, HOGY TI ELMENJETEK ÉS GYÜMÖLCSÖT TEREMJETEK, ÉS A TI GYÜMÖLCSÖTÖK MEGMARADJON .. .“ A keresztyén élet mögött Jézus választása és rendelése van. Nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak a tulajdona vagyok. Ö rendelkezik velem. Ez esztendei életutam csak úgy és csak akkor lehet békességes, ha az Néki való engedelmesség. Így kívánom, hogy ez az esztendő számomra AZ ENGEDELMESSÉG ESZTENDEJE legyen. Az engedelmességgel pedig Néki, az én Uramnak és Istenemnek tartozom. lendő A LÉLEK-KÉRÉS ESZTENDEJE lenne számomra. Űj gondolatot nyertem a ránk virradt újesztendőre nézve egyik testvér újévi Igéjéből: „JÉZUS KRISZTUS TEGNAP ÉS MA ÉS ÖRÖKKÉ UGYANAZ.“ Az örökkévaló dolgokban nem történt semmi változás. Azok, amikre, mint örök valóságokra számíthat és építhet az ember, a hívő lélek, azok ebben az esztendőben is valóságok. Milyen jó ez, hogy nem minden múlandó, nem minden esik a változandó- ság törvénye alá. De még ennél is jobb az, hogy éppen az én Uram és Istenem, az én Gazdám az, aki megmarad annak, aki öröktől fogva volt: Istennek, Erősnek, Szentnek, Szabadítanak és Megváltónak, Hűségnek és Királynak. Ebben az új esztendőben is csak Ö lehet a fundamentum, a menedék, a kőszikla. Ez az esztendő A KRISZTUSRA ÉPÍTÉS ESZTENDEJE. Mindjárt feltámadt bennem a kifogás: tőlem nem telik ki az engedelmesség, mert természetemre nézve engedetlen vagyok. Olyan jó volna, — sírt fel lelkem mélyéből a sóhajtás, — valaki, aki segítene az engedelmességben. így lett második kifejeződött gondolatommá az imádság: „ ■ ■ ■ ENGEDELMESSÉG LELKŰVEL TÁMOGASS MEG ENGEM.“ Tudom, hogy csak úgy válhatik ez az esztendő számomra az engedelmesség esztendejévé, ha újra és újra, ha naponként megújul bennem az engedelmesség Lelke, a Krisztus Lelke, öt pedig csak imádságban hívhatom, kérhetem szorongó várással. Így szeretném, ha ez az eszŰj esztendő első napjának már-már vége felé felmerült bennem a kérdés: Hogyan lehetne végig örülni ezt az esztendőt? Többféle lehetőségre gondoltam, de mindegyikről hamarosan kiderült, hogy nem jó. Már-már azt akartam vállalni, hogy ebben az esztendőben is örömet szomorúság vált fel, mert sorsunk ez a változás. Esti áhítatunkhoz készülődtünk. Közben elevenedett meg előttem Jézus mondása: „DE NE AZON ÖRÜLJETEK, HOGY A LELKEK NÉKTEK ENGEDNEK; HANEM INKÁBB AZON ÖRÜLJETEK, HOGY A TI NEVEITEK FEL VANNAK ÍRVA A MENNY-
