Szabolcsi Őrszem, 1938 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1938-12-01 / 12. szám
2 SZABOLCSI ÖRSZMM 1938 december hó Hol van ez a föld attól, hogy az emberek és intézmények az írás parancsai alapián rendezzék be életüket ! Hol tartanak a keresztény-keresztyén egyházak az Ige hirdetésében ? Falusi kicsiny fehér templomainkban csak az engedelmes, alázatos zselléreink felé száll az engedelmesség és alázatosság üzenete. / Ne nevezze magát Mária országának, keresztény Magyarországnak az a nemzet, amely nem tudja eljuttatni az engedelmesség és alázatosság üzenetét a csonkahazai Eszterházyakhoz, a Bíró Pálokhoz, a Hay- nau-hitbizományokhoz és mindazokhoz, akik családjuk tisztes és bőséges megélhetésen felül konok profitgyűjtői az aranyborjúnak. Ezeket a modern pogányokat nem kell sajnálni, ha a valóban keresztyén állam tettekkel tanítja alázatra és engedelmességre ! és arra a hitre, hogy kinek amije van, Isten 1 ingyen kegyelméből, ajándékként az övé, de I csak addig az éjjelig, amikor a lelkét is el- f kérik. i A keresztyén birtokpolitika jobb, iga- \ zabb és hívőbb magyarságot kíván. Minden j reform elhibázott, minden igény alaptalan | és örökre kielégíthetetlen addig, amíg > jobbra és balra, éhezőt és túllakottat, tehát \ minden magyart át nem itat, újjá nem szül j a figyelmeztetés, az egyetlen igazság : Vigyázzatok és óvakodjatok minden j kapzsiságtól, mert ha valakinek feleslege van is, élete még nincs biztosítva az ő vagyona által! Sz—s. A. karácsony ünnepének eredete Még csak néhány nap s az áldott karácsony boldog öröme költözik be szegény és \ gazdag hajlékba egyaránt. Ha van szeretet ? az emberek között, ha van békesség, öröm < és egymás iránti jóakarat, talán sohasem ’ tud tündökletesebben csillogni, mint éppen ; ezekben a napokban, mikor önfeledten s t egy szent varázs kábulatában és lenyűgöző < melegségében tudnak egymásra találni a ; kővé dermedt szívek, egymáshoz simulni ; testvér, idegen és jóbarát. Mi adja meg a karácsonynak ezt a eso- i dálatosan tündökletes és varázslatos ereiét, í amely az emberszíveket ilyen csodálatosan j összesimulni engedi? Az a nagy esemény, i amit mi Krisztus születésének nevezünk. j Nagy és bő áldásokban szűkölködők lehettek azok az emberek a legelső évszázadokban, akiknek még nem volt karácsonyuk. Igen, mert Krisztus születésének, a karácsonynak az ünneplése nem egyidős a Krisztus születésével. Ennek is története van. Az volt a helyzet ugyanis, hogy a Krisztus születésének pontos idejét semmiképpen sem tudták eldönteni és meghatározni. j Négy évszázadon keresztül teljes bizonyta- \ lanságban voltak az emberek felőle és ép- * oen ezért ünnepet sem tudtak szentelni an- j nak. Majd csak négy évszázad múlva a ! Krisztus születése után kezdték a keresztyé- - nek december 25-ét ünnepnappá szentelni, \ hogy ezen megemlékezzenek Isten jóvoltá- \ ról, amely a világnak Krisztust adta. Még ekkor is erre az indíttatást nem magából a keresztyénségből, hanem a ke- resztyénségen kívüli hatásokból nyerték. Ezek voltak: a Nap-kultusz és a Mithra- kultusz. Az ókorban szokás volt, hogy a napot, ha az a legrövidebb fordulati időn túljutott, új, fiatal napnak nevezték és kicsiny gyermekekkel hasonlították össze. Ennek a fiatal : s legyőzhetetlen napnak a diadala emlékére f december 25-ét választották, amely a téli J napíorduiat utáni első idő, amikor a nap i már hosszabbodni kezd. A késői római nap- j tár pedig december*25-ét a legyőzhetetlen j napisten születésnapjának nevezi. A ró- 1 maiak e napon a fény növekedését ünnepelték és napfordulati tüzet gyújtottak. Ehhez járult még a Mithra-kultusz is, mely a római birodalom területén szintén gyökeret vert. Mithra szintén a nap istene volt, egyben pedig a jognak és igazságnak ura is. Az ő születésnapja szintén december 25-re esett. Jónak látszott tehát, ha a ke- resztyénség is erre az időpontra teszi az Idvezítő születése napját, nemcsak azért, hogy elvegye amazok népszerűségét, de azért is, mert Krisztus születésének fontosságát megmagyarázván és megértetvén a pogányok tömegei előtt, — teljes joggal tüntethette fel e napon az Idvezítőt úgy, mint aki valóban legyőzhetetlen. Ettől kezdve az államvallássá lett keresztyénségben a húsvét mellett karácsony ünnepe is úgy szerepelt, mint a világ felett aratott diadal jele. A karácsony tehát egy új jelentőséggel bíró és új tartalommal megtöltött emlékünneppé lett, de mint emlékünnep, emléknap, teljesen elüt az ókori vallások bármelyikének ilyenfajta ünnepétől. Mint minden nagy ünnepünknek, úgy a karácsonynak is az a hivatása, hogy a Krisztus életében, születésében felmutassa a megváltó isteni kegyelem működésének az emberiség életére nagy jelentőséggel bíró mozzanatait és az embert az Idvezítő életébe való bekapcsolás által boldog részeseivé tegye a megváltó isteni kegyelemnek. Karácsonyi bevásárlásai alkalmával keresse fel MAYER ÁGOSTON úri és női divatáru üzletét Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-u. 2 Tel.: 537. T Á R C Aj h Hallelujás zsoltár (Mikor a Felvidék visszatér.) Dicsőség ! Dicsőség ! Dicsőség Istennek, Kinek egy szavára világok élednek, Kinek egy szavától morajlik a mélység, Fundamentumában rendül a föld és ég. ■— Istennek dicséret, tisztesség. Dicsőség. — Égen a csillag glóriává váljon, A nap énekeljen. A zenit kiáltson, A szélverte felhő most mind zászló legyen S örvendő milliók seregére lengjen . . . írja lángírás szivárvány ívére : Dicséret, dicsőség Isten szent nevére. A fuvalló zefir vigye hírül messze, Mily áldott, mily dicső Istenünk szent keze. A vihar zokogja. Az orkán dohogja, Mily csodás hatalmú Istenünknek dolga. Ragyogja a földre az égő napsugár. Még a fényben is mind, mind az Istent jdícsérje. Dicséret, dicsőség, tisztesség nevére. Csillag ezt ragyogja. A hold ezt derengje. A bérc visszhangozza. A völgy énekelje. Fűszál a rónán. Kődarab a hegyen, Szálfák zúgása mind, mind ima legyen. Száz himnusz keljen fel az Isten nevére, Észak, Kelet, Nyugat, Dél csak ezt hirdesse. \ Erek, folyók, tavak, tenger csobogása Kiáltsa ma zengőn: Nagy irgalmassága Az örök Istennek. Fejfák ezt hirdessék, sírhantok beszéljék, Szabaddá lett rabok ajkai rebegjék: Dicsőség! Dicsőség! Istennek dicsőség. Szálljanak angyalok a megkínzott földre, Szárnyuk ezt suhogja, ajkuk ezt hirdesse: Mindörökké áldott magyarok Istene. Ahány dobogó szív, ahány magyar ajak, Rabok és szabadok, szegények és urak Orgona sípokká, zengöké legyenek. Éggel, földdel mondják. Múltak és jelenek, Jövendők ajkával most hitet tegyenek : Dicsőség ! Dicsőség ! Dicsőség Istennek. Gyulaháza, 1938. november 10. PETHÖ KÁROLY. A BUNDÁM Engem ? Igazán és komolyan engem ? Visszavonhatatlanul engem? — Szakadoztak bennem a kérdések. Engem ! Bólintott rá az öreg almafánk. Engem ! Bizonyította kedves muskátlim. ; Engem ! Mondta rá fű, fa, virág. Minden, minden. Kezemben még ott a hírt hozó írás, de | a lelkemben már ezer terv születik. Hiszen , nem is most kelnek azok életre, ott vannak I mar régen. Kicsi diákkorom óta álmodom, | kérem, vágyom. És most beteljesült. Meg- ; adta az Isten. Mehetek a falumba, hiszen * már az én falum. Hiszen már várnak engem Ismét nehéz napom volt. Már féltem a csendtől, az estétől, a hangtalan homálytól, ítélt minden, ezer vádat éreztem magam körül. Képek, bútorok, emlékeim, önmagam, mindmegannyi szörnyű tanú állt előttem. És nincs menekvés !... Szárnyaszegetten, szomorúan néztem magamba. Hogy mi lesz, úgyis mindegy már. Csak legalább gondolkodni tudnék, okos és józan lenni egyszer, az talán még segíthetne. Talán még adna kiutat. A bundám ! — tört fel bennem a hang. Riadtan néztem tovább .. . A bunda, álmaim álma, pedig ott lógott a fogason, kinn a szekrényem mellett. Érzéketlenül, gőgösen, magatetszetőn, szinte hivalkodva. Mintha nem is ő lenne a nyomorúságom. Mert akkor már szinte személlyé vált számomra. Története észrevétlenül kezdődött. Tanítónő voltam egy kis dunántúli faluban. Ragyogó-arcú, boldog, fiatal leány. Tele volt a szívem örömmel, túláradó vidámsággal. Sosem felejtem el azt a napot, amikor megkaptam a hírt: engem választottak. Engem, szegény, ügyetlen kisleányt. ott, varnak az apró, csillogó tekintetű, pirosarcú gyerekek. Az én tanítványaim ! Fiatalok, megfáradt öregek biztosan gondolnak rám, talán imádkoznak is értem. És én megyek. Oh, csak minél előbb mehetnék már, csak ne lenne olyan hosszú még az idő! De nem baj, írok nekik addig, imádkozom értük. Az enyéimért. Csak Tóth Magdától féltem. Szorongással gondoltam rá. Nem ismertem még, csak hírből : az első gazda leánya, a falu szépe. A városba járt iskolába, tanítónő ő is. Meg is választották volna, tiszteli , becsüli őket mindenki. Sok ember rászorul a gazdag Tóth András szívességére, ió szavára. Ö azonban gőgösen, büszkén utasította el még a gondolatát is. Nincs az én leányom erre rászorulva. Van annak, amiből megél. S Magda nem lett kisfaludi tanítónő. Egyszer aztán megismertem. Szeptember volt már, ott voltam az én kis falumban. Még falumisszióra gondoltam, vasárnapi iskoláért imádkoztam, még tele volt a lelkem szeretettel, álmokkal, tervekkel. Akkor találkoztam Magdával. Jött, hozta a sors, az ördög, hogy mindent elpusztítson. Hogy minden megsemmisüljön
