Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1937-04-01 / 4. szám

L óv!. 4. szám.

Nyíregyháza, 1937. április hó.

raimta mkzbi

A SZABOLCSI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA

Szerkesztőség és kiadóhivatal: NYÍREGYHÁZA, KÁLVINEUM Telefon: 2-80.

Szerkesztő: Dr. Ferenczy Károly.

Helyettes szerkesztő: Szüle Miklós.

Előfizetési díj: Egy évre 80 fillér. Megjelenik havonként.

Hová magyarom ?

A napokban egy huszonkétéves ifjú, egy kötélverősegéd szörnyű bűntettét tálalta fel a szenzációkra mindig éhes közvélemény számára a sokszor csak a szenzációkat hajszoló és sokszor csak az üzleti szempontoktól vezetett sajtó. Ez az ifjú álmában agyonverte a jólíevő, kenyéradó szállásadóját, egy öregasszonyt. Meg volt a mindennapi kenyere, illő ruházata, volt hová a fejét lehajtani. Nem nélkülözött, nem nyomorgott: egyszerűen mulatni akart. Egyetlen cigányzenés, borgőzös, parázna- csókos éjszakáért egy emberélet.

Kevéssel előbb két iskolázottabb ifjú azért sző tervet egy budapesti kereskedő kirablására— s végre is hajtják tervüket,— mert a „ nagystílű" élet lidércfénye kápráztatja el tisztánlátásukat, mérgezi meg belső világukat. A városok városa, a modern Babilonok Babilonja : Páris vonzza őket.

Vidéki állomáson várom a vonatot. Kopottás ruhában, félrebillent fejjel ül a lócán egy tarisznyás magyar. Úgynevezett „kisember." Nem tudom, honnan jött és hová megyen. Azt azonban megtudom róla az utasok beszélgetéséből, hogy az állomás mellett levő korcsmában húsz pengőt „mulatott el" aznap vasárnap.

Töpörödött koldusasszony állít be a házhoz, ahol vendég vagyok. Csak pár fillér adományt kér, vagy maradék ételt. A szolgálóleány ismeri, rászól: nem átall koldulni, mikor az unokája selyemharisnyában, lakkcipőben táncolta át az ünnep éjszakáját. Az öreg asszony védekezik, érvel: csak nem sajnálja tán az unokájától azt a kis szórakozást, hiszen egyebe sincs %

És folytathatnám szinte végeszakadat- lanul tovább és folytathatná mindenki, aki nyitott szemmel járja az életet. De elég az „esetekéből, a példákból ennyi is.

Azt gondolhatná most e sorok olvasója, hogy egyenként közelebbről fogom szemügyre venni ezeket az „eseteket" s vád alá vonom a szóbanforgó személyeket. Nem teszem sem az egyiket, sem a másikat. Nem részletezek és nem vádolok. A részletezésnek sem szükségét, sem hasznát nem látom, a vádnak pedig — az én látásom szerint — elsősorban nem az említett esetekben szereplő egyénekkel szemben van helye és jogosultsága, hanem azzal az életfelfogással szemben, amely oly szörnyű mértékben hatalmába kerítette,

jármába hajtotta egész társadalmunkat, amely „kitermelte" az említett eseteket és az azokban szereplő egyéneket.

Ezek az esetek csak felfakadásai annak a gennyes, egészségtelen és tisztátalan kelevénynek, amely nemcsak az emberi szervezetre jelenti a fertőzés súlyos veszedelmét és következményeit, hanem az emberi társadalomra is, ha annak szervezetébe belefészkeli magát. Ez az egészségtelen, fertőző kelevény az a tisztátalan, fertőzött és fertőző életfelfogás, amelyik azt hirdeti, hogy „csak az a miénk, amit megeszünk és megiszunk“, amelyik lélekről, magasabbrendü életről, hivatásról, szolgálatról semmit sem tudva, az állativá süllyedő testi élet mocsarát látja csak maga előtt s a láp virágain kivül egyebet nem ismer. Ez a felfogás az, amelyik csak az öltözködésben, magaszépitésben, magamutogatásban, feltünéskeltésben, mások megelőzésében és túlszárnyalásában látja az élet értelmét s amelyik azt mondja a testi élvezetekben fürdő, irigyelt, „boldog"- ról, hogy „nagyon él". Ez a felfogás öl ki a legtöbbször csak az ilyen életet tükröző mozik, hitvány „irodalmi termékek", felkapott „slágerek" hatásán keresztül minden nemesebb és tísztultabb vágyat az emberi lélekből, ez tereli ifjúságunkat városokon a bárok és lokálok, falvakon a korcsmák felé. Ez viszi el a munkás heti keresetét, a földbirtokos dohány-, vagy búzatermését és sokszor a tisztviselő becsületét. Ez támaszt a kereskedőpolc, a varrógép, a hivatali asztal mellett nehezen, de tisztességgel dolgozó és élő emberekben eldorádós vágyakat, sátáni módon ez súgja a raffinált élvezetek alkalmaitól és lehetőségeitől messze fekvő, távoli tanyákon és falvakban élő tanítónők, jegyzők, orvosok, lelkipásztorok fülébe az elégedetlenséget keltő nagy tételt, hogy ők áldozatok, ez vakítja meg szemüket, hogy ne lássák meg felséges hivatásuk szépségeit. Ez a felfogás a termőtalaja a látszatéletnek, a „fenn az ernyő nincsen kas" életmódnak, szerzője adósságra csinált vendégségeknek. Ez a felfogás termeli ki az egyetlen éjszaka mámoráért gyilkoló, a könnyű élet vágyától elragadottan rablásra vetemedő ifjakat, a talán minden pénzét korcsmái dorbézolásra pocsékoló ínséges falusi magyart és a selyemharis- nyásan bálozó unoka mellett rongyokban járó koldusasszónyt. Meg a többit, akiket most ne soroljunk el.

Amikor látjuk a fertőzésnek ijesztő jelnit, szörnyű következményeit, lehetetlen, hogy fel ne vetődjék bennünk a kérdés: hová vezet ez az út? Hová ez az életfelfogás? Nem kell keresni a feleletet. Ijesztő tények elnémithatatlan erővel kongatják a vészharangokat.

Amikor látjuk, hogy ez az életfelfogás, mint valami szennyes áradat református egyházunk tagjait is nemcsak, hogy elérte, de nagy mértékben el is borította, lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson, hogy valamikor ennek az egyháznak a tagjait puritánoknak nevezték el angol földön. Puritánoknak azért, mert nemcsak hitbeli

I felfogásuk, az egyházról s annak szervezetéről vallott meggyőződésük tekintetében állottak a tiszta, hamisítatlan Ige alapján, hanem azért is, mert erkölcsi felfogásukat, egész életmegnyilvánulásukat ez az Ige, annak tisztasága szabta meg. önmagukkal és másokkal szemben melléktekintetek nélkül, kérlelhetetlen következetességgel alkalmazni igyekeztek az Ige tisztitó, fegyelmező, megtartó erejét. Életfelfogásuk az Igéből táplálkozott s igy érthető, hogy jellemük kemény és tiszta volt. Amikor meg kellett volna alkudniok lelkiismeretükkel, amikor a megismert és az életükkel vallott igazság elalkudása, vagy éppen elárulása árán nyílhatott volna meg számukra a „boldogulás" lehetősége: inkább vállalták a kivándoroltak nehéz sorsát, a sokszor leselkedő halállal való szembenézést, Amerika idegen földjén őserdők irtásának keserves munkája árán az új sors- és honalapitást, mint a könnyű „karriert". Tudtak lemondani, nélkülözni, a szűkös sorsban is megelégedettek lenni, mert nem a láthatókra néztek csupán. Látták a láthatatlant... Csak természetes viszont, hogy ennek a kemény, acélból való jellemnek a földi élet vonatkozásaiban is meg volt a gyümölcse. A semmi munkától nem irtózó, a nehézségek legyőzéséhez hozzászokott s a hitében mindig örvendező lelkűiét úrrá tudott lenni a siker, az elért eredmény, majd a vagyon kísértései fölött is. Éppen azért, mert keserves munka árán és nem könnyű utón jutottak eredményre, nehéz munkájuk gyümölcsét megbecsülték. Tiszta életfelfogásukból táplálkozó egyszerű, hivalkodás nélkül való életmódjuk a vagyonosodás lehetőségeit és biztosítékait jelentette.

Tudom jól, hogy a ma emberének nehéz a sorsa, ember módján szólva: sok oka van a panaszra. De tudom azt is, hogy a ma embere nem is kis mértékben maga is nehezíti sorsát a szinte féktelenül- Éra: 10 fillfr. -